A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 44. szám - A XXVII. német jogaszgyülés. (Folytatás.)

A J Indokok: A főtárgyalás adatai szerint vádlott miavai lakos 7 evvel azelőtt megvette anyósától B. J.-nak egy árverésen eladott házát s minthogy B. J. a házból kimenni nem akart, a bíróság közbenjöttével kitette öt onnan. Emiatt aztán közöttük gyakori civakodás támadt. B. J. valahányszor találkozott B. J.-vel, szidalmazta öt és tolvajnak elnevezte. 11)03. évi okt. hó 7-én délután B. J. és B. J., mindketten ittas állapotban betértek a Lidtdk-íóle korcsmába, hol B. J. ismét tolvajnak és zsiványnak nevezte el B J.-t; a korcsmából meg nem állapitható időben, előbb B. J. távozott el, valamivel későbben, de közelebbről meg nem állapitható időközben B. J. is elment feleségével, hogy hazamenjenek. Hazamenet, amint a miavai országútról a házukhoz vezető ösvényre tértek, B. J. a feleségét előre engedte menni, ő pedig néhány lépésnyire utána haladt, közben meglátták B. J.-t, ki szintén azon az uton haladt előttük. B. J.-né tovább folytatta az útját, és egyenest haza felé tartott, ellenben B. J., mikor B. J.-t utóiérte, s az őt ismét tolvajnak és zsiványnak nevezte, B. J.-t puszta kézzel ugy arculütötte, hogy az rögtön a földre esett, majd a földön azzal a bottal, amelyből a bűnjeles darabok valók, és melyet ott, a helyszínén talált, többször fejbe ütötte, majd pedig csizmájával több ízben mellbe rúgta, mely utóbbi bántalmazás folytán annak négy bordáját betörte, ugy, hogy a beállott szivhüdés'és fulladás következtében meghalt. Vádlott a főtárgyalás során beismerte, hogy B. J.-t a fentebb leirt módon bántalmazta és azzal védekezett, hogy B. J. őt már négy év óta sértegette ok nélkül, eljárt a házához és ott háborgatta és szidalmazta, egy izben pedig házának felgyujtásával is fenyegette. A tett elkövetése után Lididk korcsmájába szintén sértegette és tolvajnak elnevezte, majd mikor a gyalog ösvényen összetalálkozott vele, zsiványnak és megint csak tolvajnak elnevezte és olyan állást foglalt,' mintha tettleg bántalmazni akart volna; erre ő — különben is ittas állapotban lévén, -- annyira dühbe jött, hogy őt a fentebb előirt módon, annélkül azonban, hogy megölni akarta volna, bántalmazta. Minthogy a főtárgyalás során eskü alatt kihallgatott F. I). és F. P. tanuk is vallották, hogy B. J. a vádlottat az eset napjának délutánján a Lídiák- féle korcsmában szidalmazta, tolvajnak és zsiványnak elnevezte, K. M. tanú vallomása szerint pedig közvetlenül a tettlegesség előtt is ugyanazon szavakkal illette és torkon ragadta: a kir. törvényszék a vádlott beismerésével és a most felsorolt tanuk vallomásával bebizonyitottnak vette, hogy a vádlott a fentebb előadott módon elkövetett bűncselekményt a feletti erős felindulásában követte el, hogy a sértett, a különben is ittas állapotban lévő vádlottat előzőleg szidalmazta, majd közvetlenül a tettlegesség előtt tolvajnak és zsiványnak nevezte és torkon ragadta. Minthogy vádlottnak abbeli cselekménye a Btk. 306. §-ába ütköző és a 307. §-nak 1-ső bekezdése szerint minősülő erős felindulásban elkövetett halált okozott súlyos testi sértés bűntettének a tényálladékát megállapítja, azért őt ebben bűnösnek kimondani és a Btk. 307. g-ának első bekezdése alapján, de a Btk. 91. §ráoak alkalmazásával a rendelkező részben kiszabott büntetéssel sújtani kellett. A kir. törvényszék a büntetés kiszabásánál enyhítő körülménynek vette, hogy B. J a vádlottal már évek óta ellenséges viszonyban élt. vele gyakran civakodott és a vádlottat ok nélkül sértegette; hogy továbbá B. J. az eset napján is azon ösvényutra tért, mely a vádlott lakásához vezetett, holott az ő lakása nem azon irányban feküdt, miből vádlott azt következtethette, hogy akkor is azon célból ment arra, hogy vádlott házánál kiabáljon, és maga kereste az összeveszésre az alkalmat ; végül enyhítő körülménynek vette a vádlott töredelmes beismerését, a tett elkövetésekor ittas állapotát s azt, hogy testi sértésért még büntetve nem volt és ezen enyhitő körülmények túlsúlyánál fogva, melyekkel szemben súlyosító körülmény fel nem merült, a Btk. 91, $-át alkalmazta. A kir. törvénzszék a vádlott részéről a bűncselekmény elkövetésénél a Btk. 79. §-ára alapított önvédelmet azért nem látta fenforogni, mert egyrészt vádlott tettleges bántalmaztatása nincs minden kétséget kizárólag bizonyítva, de máskülönben sem volt olyan közvetlen életveszélyben, melynek elhárítása a vádlott ténykedését igazolná ; másrészt kizárja a jogos önvédelem fenforgását azon körülmény is, hogy vádlott a sértettet még akkor is bántalmazta, midőn az már tehetetlenül a földön feküdt és tulajdonképen a halált okozott testi sérüléseket akkor követte el a sértetten ; ugyanezen okoknál fogva nem volt minősíthető vádlott cselekménye a Btk. 307. §-ának 2-ik bekezdése alapján sem. A pozsonyi kir. ítélőtábla (1904. évi június 3-án 062. sz. a.) következő ítéletet hozott : A börtönbüntetés tartamát két év és hat hónapra felemeli, s ezzel a változtatással a kir. törvényszéknek Ítéletét egyebekben érintetlenül hagyja. hidokok: Áz elsőbiróság Ítélete ellen csupán a közvádió és az is egyedül a büntetés súlyosbítása céljából élt jogorvoslattal. A kir. főügyész ezt a felebbezést 595/904. kü. sz. iratában magáévá tette. Ennek folytán és minthogy hivatalból figyelembe veendő semmiségi okot a kir. Ítélőtábla nem észlelt, az elsőbiróságnak ítélete csupán a Bp. 387. §. 1., 2., 3. bek. korlátai közt és pedig egyedül a büntetés mértékére nézve képezte felülvizsgálat tárgyát, egyéb intézkedéseit pedig érintetlenül hagyni kellett. (423. §. 3. bek.) OG 175 Kiemelésével annak, hogy a bűncselekmény tárgyilag a boncjegyzőkönyv s arra fektetett s a főtárgyaláson is fentartott szakértői vélemény által, mely szerint az okozott bordatörések feltétlenül halálosak voltak, van igazolva, s hogy azt, miszerint a sértett a vádlottat előzetesen torkon ragadta vagy másként tettleg bántalmazta volna, a kir. ítélőtábla nem találta bizonyítottnak: a büntetést azért szigorította a kir. ítélőtábla, mert bár enyhitő körülményt képez a vagyontalan vádlottnak keresetére utalt 5 gyermekből álló családja is, a cselekmény beszámítását lényegesen sulyosbbitja, hogy vádlott becsületsértésért már háromszor büntetve volt, tehát nem büntetlen előéletű; továbbá, hogy sértettet akkor is bántalmazta, midőn az tehetetlenül a földön feküdt, hogy mellkasát csizmasarokkal összezúzta, hogy a helyszíni jegyzőkönyv adatai szerint sértettet 2—3 cm. vastag, 00 cm. hosszú nyers fenyőfadoronggal is össze-vissza ütötte, ugy, hogy a bot is összetörött, s darabjait a helyszínén találták meg; hogy a tehetlen haldokló sértettet vérbefagyva, minden segítség nélkül a helyszínén az erdőben hagyta, s megmentésére semmi intézkedést nem tett; hogy a vadállati brutalitást konstatálja a boncjegyzőkönyv, mely szerint sértetten sok sérülés találtatott; nevezetesen: a jobb szem gyermekökölnyire meg volt dagadva, környéke elszinesedve és megszakítva, — jobb füle táján három megszakítás, — - az egész jobb arcfele össze-visssza volt verve, mindkét karján vérömlények, a jobb alkaron megszakítás, kezén felhámhorzsolások, a koponya boltozatán csontbehorpadás és négy bordája is összetörve. Az enyhitő és súlyosító körülményeket összevetve, a kir. ítélőtábla tehát az elsőbiróság által kiszabott börtönbüntetés tartamát tulenyhének találta még azért is, mert az, hogy a sértett vádlottat előzőleg szidalmazta, ily rendkívüli felindulást és megtorlást egyáltalán nem tett kellően indokolttá. A m. kir. Kúria (1904. szept. 27-én 0,748. sz. a.) következő végzést hozott: A semmiségi panaszok visszautasittatnak. Indokok: A pozsonyi kir. Ítélőtábla ellen a vádlott védője a Bp. 385. >;-nak 1. c) és 3-ik pontja alapján jelentett be semmisségi panaszt és ahhoz a vádlott is csatlakozott. Minthogy azonban a vádlott az elsőfokú bíróság Ítéletében egészben, tehát ugy a bűnösség kimondásában, valamit a büntetésre nézve abban is, hogy a Btk. 92. ij-a nem alkalmaztatott, megnyugodott, minthogy ez okból a vádlott a kir. ítélőtábla ítélete ellen sem a bűnösség kérdésében a Bp. 385. §-nak 1. c) pontja alapján a jogos védelemnek, mint a beszámithatóságot kizáró ok alapjául szolgáló tényeknek fel nem ismerése és meg nem állapítása miatt, — sem pedig a Bp 385. §-nak 3-ik pontja alapján, a Btk. 92. §-ának nem alkalmazása miatt, — habár a kir. Ítélőtábla a büntetést, a törvényben vont határok közt felemelte, — perorvoslattal nem élhet: ugyanazért a törvényben kizárt semmiségi panaszokat a Bp. 434. S-nak harmadik bekezdése szerint visszautasítani kellett. Vádlott az első fokú bíróság ítéletét magára vonatkozóan csupán a büntetés súlyossága miatt felebbezte ; az ítéletnek a bűnösség megállapításáról rendelkező része tehát, — tekintettel a B. P. 387 és 395. i^-ának rendelkezésére — már jogerőre emelkedett. Jogerősen eldöntött kérdésben pedig semmiségi panasznak helye nincs. A budapesti kir. járásbíróság (1904. évi április hó 17-én B. XIV. 343 szám.) következőleg ítélt: I. r: vádlott H. P.-né szül. P. E. sárosi szül. 37 éves romkatk. vallású, férjes, 1 gyermek anyja, írni, olvasni, tudó, vagyontalan, budapesti lakos, posta-altiszt neje; bűnös a N. M.-né által panaszolt, a btk. 301. §-ába ütköző és ugyan ezen §. 3-ik tétele szerint minősülő könnyű testisértés vétségében, amelyet az által követett el, hogy Budapest, X. ker. Kereszturi-ut 22 sz. ház udvarán 1904. évi március 24-én H. P.-né testét szándékosan, de ölési szándék nélkül, tettleg bántalmazta és ez által azon H. napon alóli gyógytartamot igénylő sérülést hozott létre, és ezért büntetésül a btk. 302. §. 3. tétele alapján a foganatba vételtől számítandó 2 azaz: két napi fogházra mint főbüntetésre és az 1892. évi XXVII. t.-c. 3. §-ában meghatározott célokra 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett ezen kir. járásbíróságnál fizetendő, behajthatlanság esetén a Btk. 53. §-a értelmében 1 azaz, egy napi fogházra átváltoztatandó 20, azaz husz korona pénzbüntetésre mint mellékbüntetésre ítéltetik. Köteleztetik ezen felül a bp. 489. S-a alapján a főmagánvádló részére a V. K. dr. orvosnak kifizetett 20 azaz husz korona költséget 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett, valamint a bp. 480. 8-a alapján az esetleg felmerülendő rabtartási bűnügyi költségnek a m. kir. állam kincstár részérc az 1890 évi XLIII. t.-c. 9. §-a értelmében meghatározott végrehajtás terhe alatt leendő megtérítésére ; utóbb emiitett bűnügyi költségek azonban az 1890. évi 43. t.-c. 4. §-a értelmében egyelőre behajthatatlanoknak mondatnak ki. II. r. vádlott N. M. szül. K. V. bogdányi szül. 31 éves róm. kath. vallású férjes írni, olvasni tudó. vagyontalan, budapesti asztalossegéd felesége, a H. P. által panaszolta a btkv. 301. §-ába ütköző és ugyanezen §. 3. bek. szerint minősülő könnyű testisértés vétség vádja és ennek jogkövetkezményének terhe alól, a btp : 326. §-a 2. pontja alapján felmentetik. Indokok: í. r. vádlott H. P. a váddal egybehangzóan maga is beismerte azt a tanuk vallomásaival is igazolt tényt, hogy