A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 40. szám - Törvényjavaslat a szövetkezetekről. Nyolcadik cikk

282 A JOG Nevezetesen jogában áll a felügyelő bizottságnak az igazgatóság üléseiben akár együttesen, akár egyes tagjai által részivenni; kétségtelen, hogy ez egy igen hatályos eszköz a szövetkezet ügymenetének szigorú ellenőrzésére. Visszaélések meggátolására igen alkalmas eszköz azon jog illetve kötelesség, mclylyel a tervezet 68. §-a a felügyelő bizottságot felruházza. E szakasz előirja, hogy a felügyelőbizottság hozzájárulása szükséges az igazgatósági és felügyelő bizottsági tagoknak adandó hitel engedélyezéséhez és ezek által a szövetkezet irányában vállalandó jótállás elfogadásához. Részünkről szivesebben láttuk volna e kérdésnek még szigorúbb szabályozását, nevezetesen ha a törvény egyenesen kizárná, hogy az igazgatóság és felügyelő bizottság tagjai jótállást vállaljanak va»y hitelt vegyenek igénybe, mert azon szük körben, melyre a tervezet a szövetkezet ügyleteit szorítja, szinte elkerülhetetlen, hogy a szövetkezet vezetői egymással szorosabb összeköttetésben, érdekközösségbea ne legyenek, miére is majdnem elkerülhetlen, hogy a szövetkezet vezetőségében ülők egymás gyengéi felet szemet ne hunyjanak és egymás hitelképességét szigorúan bírálják. Bizony a sógorság és komaság sokat fog vétkezni e réven a tagok rovására. Másrészt azonban némileg igazságtalan volna a hiteltől éppen azokat elzárni, akik a szövetkezet érdekében legtöbbet fáradoznak ; bárha a tervezet a szövetkezetet olyan altruistikus intézménynek akarja, amilyennek azt a indokolás minduntalan feltünteti, akkor ennek a fáradozásnak teljesen önzetlennek kell lennie. A 69. §. arra is feljogosítja a felügyelő bizottságot, hogy a cégjegyzék bíróságtól okadatoltan az igazgatóság vagy egyes tagjai felfüggesztését kérje, ha a törvénybe vagy alapszabályokba ütköző intézkedéseket vagy a szövetkezet érdekeit sértő mulasztásokat vagy visszaéléseket tapasztal. Ezen kérelem csak egyhangú határozat alapján terjeszthető elő és előterjesztése esetén köteles a felügyelőbizottság a közgyűlést is azonnal egybehívni és a közgyűlés megtartásáig az ideiglenes vezetés iránt a szükséges intézkedéseket megtenni. A felügyelő bizottság kötelességei egyebekben a kereskedelmi törvénynyel azonos módon vannak megállapítva; eltérés az, hogy a könyveket és pénztárt legalább negyedévenkint egyszer tartozik a felügyelő bizottság megvizsgálni. A felügyelő bizottság felelőssége azonos az igazgatóságéval. A felelősség alól a felügyelő bizottság tagja szabadul, ha a sérelmes határozat ellen való tiltakozását a cégbíróságnál bejelenti ; ugyanitt kell bejelenteni a felügyelő bizottság tagságáról való lemondást is. (Folytatása következik.) Külföld. A német igazságügyi statisztikából. Németországban 1902. évben a járásbíróságok 2.021,956 fizetési meghagyást bocsátottak ki (az 1896—1900. évi átlag 1.918,000 volt). Ezenkívül folyamatba tétetett a járásbíróságoknál 1.818,373 (1.504,621), a törvényszékeknél 221,507 (168,670) körtörvényi per, a járásbíróságoknál 2-48,000 (179,600), a törvényszékeknél 72,H65 (59,000) váltóper, a törvényszékeknél 17,545 (14,000) válóper. A törvényszékekhez érkezett 57,650 (49,860) felebbezés, az Oberlandesgerichtekhez 30,500 (21,500) felebbezés, a Reichsgerichthez és a bajor kir. legfőbb Landgerichthez 2,430 (2,700) felülvizsgálati kérelem Az 1902. évben megindított 1,000 perből a törvényszékhez 237 (228), az Oberlandgerichthez 415 (412) felebbezés, a két felülvizsgálati bírósághoz 173 (182) felülvizsgálati kérelem nyújtatott be. Büntetőügy a járásbíróságoknál 1902. évben 495,500 (486,000) indult meg hivatalból, 115,350 (108,400) magánvádra. Kihágás miatti eljárás 243,680 (221,700) volt. Vétség miatt a Schöffen-biróság előtt 366,500 (344,500), a büntető törvényszékek előtt 52,500 (47V2O0) eset, bűntett miatt a büntető-törvényszékek előtt 47,078 (40,220), az esküdtszékek előtt 4,907 (5,071) eset fordult meg. Az esküdtszéki ügyek folyton fogynak. 1898-ban 5,199, 1902-ben 4,907 ily ügv volt. A törvényszékhez felebbeztetett 63,400 (57,000) ügy, az Oberlandesgerichtek 4,015 (3,632), a Reichsgericht 5,380 (4,570) revisionális ítéletet hozott. Elitéltetett. 512,329 személy, kik közt 12—18 év közti volt 51,046. büntetett előéletű 218,879. Az egyes bűncselekmények a következőkép oszlottak meg: Hatóság elleni erőszak 17,079 (1901 : 17,030), magánlaksértés 23,488 (22,822), zártörés 1,755 (1,731), hamis eskü 1,292(1,378), szemérem elleni bűncselekmények 5,154 (5,188), becsületsértés 58,119 (55,752), gyilkosság 103 (1896ban 108, 1897-ben 101, 1898-ban 106, 1901-ben 84), szándékos emberölés 179 (1897-ben 174, 1901-ben 158), könnyű testisértés 27,312 (27,193), súlyos testisértés 97,361, (98,110). Nötigung 12,246, (12,351), egyszerű lopás 89,499 (88,324), súlyos lopás 14,376(13,234), sikkasztás 22,169 (20,866), rablás 596 (521), zsarolás 755 (597), orgazdaság 8,189 (7,688), csalás 26,613, (25,255) okirathamisitás 5,808 (5,356), idegen vagyon megrongálása 19,721 (19,077), gyújtogatás 437 (453). A XVII. német jogászgyülés. (Folytatás.)*,; A magánjogi szakosztályt első sorban az a kérdés foglalkoztatta: «Mennyiben elismerendő és védendő a saját képmáshoz való jog? E kérdés már az előző jogászgyülésnél is megfordult, mely elé Kevszner (Berlin) főtörvényszéki bíró (Kammergerichtsrath) és Gareis tanár (München) véleményeiket terjesztették. Mindkét vélemény elvileg elismeri a saját képmáshoz való jogot. Keyszncr (ki már 1896-ban alapvető munkát irt e kérdésről), azt az absolut jogtételt állitja fel: Mindenki saját képmásának ura. — Gareis is a leábrázolásban esetleges sértést lát, anélkül, hogy bántó körülmények vagy feltevések fennforognának. Ha valaki kijelenti, hogy nem akarja magát lefényképeztetni s ez mégis megtörténik, — ugy ebben az egyéniségének kicsinylése rejlik, mely már magában véve is jogsértés. Ezen elmélet számos ellenzőre talált. így — másoktól eltekintve — Schuster prágai tanár, a bécsi jogászegyletben tartott felolvasásában a saját képmáshoz való jogot: a művészet, tudomány és felvilágosodottság elleni merényletnek nyilvánítja. Ezek pedig annyira értékes javak, hogy velők szemben a saját képmáshoz való képzeletbeli érdek meg nem állhal. KoJiler tanár is elveti a személynek abstrakt jogát képmásához. A fényképek szerzői jogát tárgyazó német tervezetben, mely a fényképezett arcképeknek csupán sokszorosítását és nyilvános kiállítását, — de nem a lefényképezett által meg nem engedett felvételt és annak magánkörben való felmutatását tiltja, — a saját képmáshoz való jogról nincs kifejezetten szó. Az osztrák szerzői jognak 13. §-ának 2-ik bekezdése lefényképezett arcképeknél — a kivételes célokra szolgálóktól eltekintve, — a szerzői jog gyakorlását mindenkor a leábrázolt személy vagy örökösei beleegyezéséhez köti. Az idei jogászgyülésnek két előadója : Wildhagen lipcsei birod. tszéki ügyvéd és Ritschel tübingiai tanár — eltérő elvi szempontból indult ki: Wildliagen a fenti tételt nem találja a közfelfogásnak megfelelőnek. A lcábrázolás rendszerint nem tekintetik méltánytalanságnak, sőt sokan annak örvendenek is. Az elv tul is lő a célon és ezért pártolói kénytelenek számos kivételt tenni. Azon esetekben, melyek érdekében védelem követeltetik, a méltánytalanság abban rejlik, hogy a kép oly körülmények közt lesz felhasználva, melyek a leábrázolt személyének némi kisebbítését magukban foglalják, — némelykor oly irányban rendelkeznek a képről, mely az uralkodó felfogás szerint csak a leábrázoltnak vagy hozzátartozóinak jogában áll. Tehát erre irányítandó a jogvédelem emeltyűje, — azon eszme kiképzésére, mely a régi jogászok szeme előtt: az actio injuriarumnál lebegett. Ebből folyólag a saját képmáshoz való jog el nem ismerhető, ellenben az arcképek és mellszobroknak jogellenes terjesztése és kiállítása elleni védelem külön törvényes intézkedések utján volna szabályozandó. Ezek alapján : <ha valaki azáltal, hogy más egyén által saját vagy hozzátartozóinak arcképe jogtalanul terjesztetik vagy kiállittatik — magát az őt megillető közbecsülésben sértettnek érzi, ugy annak abbanhagyását per utján is követelheti és káráért — bár az nem vagyoni kár — méltányos pénzbeli kártalanítást is igényelhet. A személyt megillető közbecsülés megsértésének tekintendő, ha vele szemben a terjesztés vagy kiállítás által a mindenkit megillető kímélet mellőztetik és oly tények vagy események hozatnak nyilvánosságra, melyek közzététele az uralkodó felfogás szerint kizárólag az érdekeltet illeti. Hozzátartozóknak: szülők, házastársak és gyermekek tekintendők; amig a leábrázolt é'l, kizárólag őt illetik az ebbeli jogok és igények. Ritschel előadó ragaszkodik a saját képmáshoz való önálló joghoz, ennek alkalmazását azonban az egyes esetben védelemre szoruló érdek fennforgásától tesz ifüggŐvé.Szerinte a saját képmáshoz való jog annyiban elismerendő, amennyiben a leábrázoitnak vagy hozzátartozóinak érdeke a képnek terjesztése vagy kiállítása által sértve lesz. E jog csupán a fényképi, de nem egyúttal a művészi reproductiónál elismerendő. Ha a leábrázolt a fényképésznek vagy festőnek ült, ugy ebbeli jogai a történt megállapodás, vagy ennek nem létében a fennálló szokás szerint birálandók el. A vitában általánosan elismerték, hogy az arckép használatával való visszaélés elleni védelem, nemcsak a képnek becsületsértő reproductiója, tehát egyéniségének erkölcsi értéke elleni támadás esetére, vagy azon esetre nyújtandó, ha ez által szerződéses jogok sértetnek — hanem hogy léteznek esetek, midőn a leábrázolt és bizonyos körülmények közt hozzátartozói is az arcképeknek akaratuk ellenére történt közzététele ellen megoltalmazandók. Ide tartoznak a tüntetési vagy reklámcélokra felhasznált arcképek, esetleg a kép felhasználásánál elkövetett indiskretiók. Wildliagen álláspontja általánosan helyeseltetett, de egyúttal azon óhaj nyilváníttatott, hogy a jogászgyülés e kérdésre ne adjon közvetlen feleletet és bizza a tudományra annak eldöntését, vájjon a nyújtandó jogvédelemhez mérve ajánlatos-e a saját képmáshoz való jogról szólani ? Ily értelemben határozattá emeltetett dr. Enneccerus marburgi tanárnak azon indítványa, hogy «az arcképek terjesztésével és nyilvános kiállításával űzött visszaélések ellen törvényes védelem nyújtandó azon esetre, ha, azok védelemre méltó érdekeket sértenek, a kellő közbecsülést csökkentik vagy oly tényeket hoznak nyilvánosságra, melyek közzététele az uralkodó felfogás szerint kizárólag az érdekeltek jogában áll.>