A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 39. szám - A culpositas kérdéséhez

272 A JOG s csak később jelentkeztek rajta egy szörnyű betegség tünetei, amelyek a hasnak hihetetlen módon történt fölpuffadásával, teljes eltorzulásával jártak. A felpüffedt hasüregben később nyilt seb támadt, amelyen nagymennyiségű váladék hagyta el a testet. E hó 3-án Balassa bácsföldvári orvos a nyilt sebben fémből való kemény tárgyat talált. Szeptember ö-én a szegedi közkórházban Eisenstein Jakab dr. h. igazgatófőorvos a beteg hasüregéből egy ollóalaku acélból, való orvosi műszert vett ki, amelyet orvosi csipesznek (pince haemostatique-nek) neveznek. Harmadnapra a beteg állapota váratlanul rosszra fordult és a szerencsétlen asszony hetedikén délután háromnegyed 3 órakor nehéz kinok között kiszenvedett. Az orvosi vélemények szerint megerősítést nyerne tehát az a föltevés, hogy a csipesz valóban a Dollinger-íéle operáció alkalmával került az asszony belsejébe s ez okozta volna halálát is. Ebben az ügyben ez idő szerint helyes véleményt csak akkor mondhatnék, ha az eddig már bizonyára megejtett nyomozás adatait s magát a boncleletre fektetett véleményt ismerném. Ha azonban a napilapok fent közlött tényállását fogadjuk el valónak, akkor büntetőjogi szempontból hozzá lehet szólani. Az eset maga nemcsak érdekes, de nehéz is s igazságos bírálatra sok kérdésnek, körülménynek a minuciákig való tisztázását követeli. Én a napilapokban meghurcolt egyetemi tanárt csak jó hírnevéről ismerem s távol áll tőlem azok közé sorakozni, akik az audiatnr et altéra pars elvét nem respektálva, eljárását már most elitélik, azonban feltéve, hogy a napilapok közlése a valóságnak megfelel, ebben az esetben Dollinger s esetleges társai ellen a nyomozást a btkv. 290., illetve 291. ij-a alapján gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt vélném egyedül megindithatónak. Első sorban súlyt fektetek a hullaboncolásra s az erre alapított orvos.szakértői véleményre; nem elégszem meg azonban a kórházi orvos véleményével, hanem a hulla exhumálása mellett kívánok orvosbirói boncolást, amelyről a gyanúsított Dollinger egyetemi tanárt is értesíteném. Eegyen alkalma saját szemeivel mindenről meggyőződni, képviseltesse magát esetleg ellenőrző szakértővel s nyujtassék neki mód észrevételeinek megtételére. Az eset fontosságára való tekintettel bekövetelendőnek vélem az igazságügyi orvosi tanácsnak a véleményét is, amely nemcsak arra van hivatva, hogy a törvényszéki orvosok véleményét felülvizsgálja, hanem abban az irányban is indokolva nyilatkozzék, hogy a konkrét esethez hasonló operációk alkalmával létezőnek feltételezett lázas orvosi működés közepette előforduló lapsns, orvostudományi szempontból milyen elbírálás alá esik ? Ez utóbbi vélemény nem köti ugyan a birót, de mindenesetre az orvosi tudomány sötét tömkelegeiben mécsként világit s nem derogálhat a Justitia emberének, aki mindent felkövet, hogy lehetőleg tisztán lásson, bírálhasson és ítélhessen. A hullában talált csipesz mint bűnjel fontos szerepet játszik, s annak konstatálása legalább megkisérlendő volna, vájjon ez csakugyan a Dollinger által 1901. évi november hó lö-én végzett műtét alkalmával maradt-e Lédecziné Ehtnann Teréz belsejében. Ismétlem, hogy mint kriminálista annak a kérdésnek tisztázására fektetek első sorban súlyt, vájjon a törvényszéki orvosok a bonclelet alapján megállapitják-e a causalis nexust a mulasztás (a csipesznek a hasürben történt felejtése) és a halál között. Ha igen, akkor is még azon nem könnyű kérdés megoldása előtt állunk, vájjon ezen mulasztásért büntetőjogi uton felelősségre ki, kik vonandók ? Dollinger tanár egyedül-e avagy vele a műtétnél dolgozó, neki assistáló emberei is ? Mindezek oly fontos kérdések, amelyekre csak az egész tényállás tüzetes felderítése után felelhetni. Ezek után nem szólva arról, hogy mi a culpa, csupán a tett és eredmény közötti causalis nexusról egy pár szót. A kriminálisták ugyanis a vétkes emberölés bűncselekményének benső eleme tekintetében a belső és külső causalitást különböztetik meg, vagyis: hogy embernek halálát más embernek ténykedése, cselekvése, esetleg mulasztása okozza és hogy a tettes az eredmény okozása miatt vigyázatlansággal, gondatlansággal terhelhető legyen. Tovább menve az okbeli nexus szempontjából: közömbös, vájjon a tettes cselekedete közvetlenül előidézte-e más ember halálát, továbbá azon körülmény, hogy a sértett esetleg beteg volt és hogy a tettes hozzájárulása nélkül is rövid idő múlva meghalt volna, a tett és eredmény közötti causalis nexust épp ugy nem szünteti meg, mint ahogy végül terheltet nem menti fel a felelősség alól magának a sértett léinek a gondatlan közreműködése sem, sőt ha több személy tevékenysége okozója a végzetes eredménynek, a felelősség azok mindegyikérc hárul. A gondatlanság beszámithatóságának helye van a törvényszegésnek mind közvetlen mind közvetett okát képező egyénnél, ha tettében az előreláthatóságból levont erkölcsi s a cselekménye positiv hatályosságából levont physikai elem előfordul. Az illető beszámithatóság azonban az ok közvetlensége vagy közvetettsége, hanem az előreláthatóság ismérve szerint, s az egyikért való felelősség, a büntetőjogi következmények tekintetében nem zárja ki a másikért való felelősséget. Magának az esetnek társadalmi kárát illetően pedig csak annyit jegyzek meg, hogy általában véve a gondatlan tett nemcsak magán, hanem társadalmi kárt is okoz, mert gyengíti a polgárok biztosságának az érzetét. Vájjon azonban a most aktuális Lédecziné Ehtnann Teréz elhalálozásából kifolyóan terhel-e valakit büntetőjogi beszámítás alá eső gondatlanság, még nem tudjuk, — ezt majd a nyomozás, a vizsgálat deríti ki. tévedésekre vezetne, ha ezeket «polgároknak" elneveznők ; mert itt egy összetákolt renddel van dolgunk, mely magában foglal több, még a középkori városok szervezetére visszaemlékeztető és törvényesen létesült osztályt, melyek mindazonáltal különleges orosz honi jelleggel birnak. Ezek közzé tartoznak, — hogy csak a főbbeket említsük, •>— «az örökös nemes polgárok», kik a hazájuk körül különös érdemeket szereztek, de azért nem képeznek külön érdekekkel biró csoportot. Ide tartoznak továbbá a két céhbeli kereskedők (Gilde, — egy középkorbeli, II. Katalin által adoptált elnevezés); az első céh tagjai annyiban különböznek a második céhbeliektől, hogy nagyobb adót és tagsági illetéket fizetnek és ezért nagykereskedést is folytathatnak, — mig a második céh tagjai csak kiskereskedést űzhetnek. A harmadik céh .körülbelül 30 év óta el van törülve. A mesteremberek — külön testületekbe egyesülnek (tsek) d.e szintén kénytelenek ezen céhekbe belépni, hogy mesterségüket folytathassák. Végül ide tartoznak a polgárok (miestsane), kik oly kevéssé felelnek meg e szó nyugateurópai fogalmának, hogy a városok legalsóbb társadalmi osztályát képezik, melybe hivatalból leszállani kénytelenülnek azok, akik többé a fentemlitett osztályok egyikéhez sem tartoznak. Mindezen különálló osztályok, — habár bizonyos jogokkal és szabadalmakkal rendelkeznek is, — gyakran csak átmeneti jelleggel birnak, mely gyakorolt mesterségükkel vagy adófizetésükkel kapcsolatos. így láthatók meggazdagodott parasztok, kik egyfelől községük kötelékéhez továbbra is tartoznak, másfelől pedig ideiglenes kereskedők minőségében a városi kereskedelmi és ipari előkelőségek sorában szerepelnek és a valódi modern polgárságot képezik. Viszont gyakran dúsgazdag kereskedők gyermekei a polgárok osztályába sülyednek, mihelyt a család a céhbeli járulék fizetését abbahagyja. Innét származik az a sok, hol komikus, hol Ízléstelen megjelölése a foglalkozás-módnak, melyre az orosz, külföldre szóló útlevelekben lépten-nyomon akadunk (pl. X. kereskedő fivérének a menye stb.). A parasztok, vagyis «a mezőgazdasági rend», —alapját képezik a társadalmi piramisnak és az orosz birodalom páriáinak osztályát képviselik. Bármily alanti fokon is álljon az adóköteles városi polgári elem, mégsem korbácsolható az a hatósági közegek kénye-kedve szerint. Ellenben a parasztok ennek szüntelen ki vannak téve. (Csak néhány napja, hogy a cár, fia születése alkalmából a botbüntetést beszüntette.) És mily irónia : egy némileg demokratikus intézmény által lesz a becstelenitő kancsukázás a szegény muzsikokkal szemben alkalmazva. Ezen intézmény a mezei községek vagy szövetkezetek önkormányzata, mely korlátlan hatalmat gyakorol a nép fölött, mezőgazdasági kérdésekben végleg dönt és melynek a község véneiből alkotott elöljáróságai szokásjog alapján jogosítva vannak a községek rakoncátlan elemeit korbácscsal is sújtani. És minthogy ezen önkormányzati intézmény a kormány, nemesség és bíróságok legszorosabb gyámkodása alatt áll, — lényegében az autokratia sétáltatja a kancsukát a véghetetlen orosz birodalmon keresztül, — az u. n. demokratia közreműködése mellett. Mindezen különlegességek és rendkivüliségek a jobbágyságnak tulkéső (1861) beszüntetésére vezethetők vissza, valamint az orosz államnak barbár jellegéből folynak, mely nem