A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 27. szám - Reklám-ügyvédek és jogtudósok a régi Rómában

210 A JOG Valóban lélektani rejtély, hogy mikép tudott ez az irány a magyar ember nyilt, humánus természete dacára, nálunk annyira kifejlődni! Hogy a törvény világos szövege is gyakran tárgya az ily merényleteknek, azt egy felette tanulságos, klasszikus példával akarom az alábbiakban illustrálni. A végrehajtási törvény 153. §-a azt rendeli : Az árverést hirdetmény, mely egyszersmind az árvetést elrendelő végzésnek tekintendő, . . . külön kézbesittetik : . . . c) mindazoknak, akiknek javára, a telekkönyv szerint, zálogjog van az elárverezendő ingatlanra bekebelezve, vagy előjegyezve. Az árverési hirdetmény a. . x) pont alatt emiitett érdekelteknek a hirdetményi idézés mellőzésével, a keresetre hozott első végzésre előirt szabályok megtartása mellett kézbesítendő. Ha a hirdetmény kifüggesztésétől számított 3O nap alatt az árverési hirdetménynek a . . . c) pontban erdekeltek részére való biztosításáról a szabályszerű vétbizonyitvány be nem érkezik: a telekkönyvi hatóság a nem értesített érdekeltek képviseletére ügygondnokot rendel. A kirendeJ ügygondnok azon nem értesített érdekeltet, kinek részére kineveztetett, a végrehajtási eljárás egész folyama alatt mindaddig képviseli, míg az képviseltetésröl nem gondoskodik. . . . Az érdekeltek az ügygondnok kinevezéséről lakhelyükre s ha ez nem tudatnék, ama községbe cimzendö ajánlott levélben értesíttetnek, amely községhez az elárverezendő ingatlan tartozik. Kik ezek az érdekeltek, — akikről a törvény szól? Lehet-e a íél ügyvédjét vagy jogi képviselőjét is beleérteni ? — tekinthető-e az is oly érdekeltnek, «akinek javára zálogjog van bekebelezve vagy előjegyezve)) ? Fedezi-e a jelen esetben egymást a fél és megbízottjának fogalma ? A törvény rendelkezése nézetem szerint oly világos és szabatos, hogy magyarázatra nem is szorul.*) Es azért talán kételkedve veszik abbeli állításomat, hogy a bírói gyakorlat a törvényen mégis rést ütött. Igaz, hogy az áiverési hirdetmények kézbesítése körüli visszaélések oly gyakoriak és annyira felhalmozódtak, hogy itt valami egységes birói gyakorlatot, habár a törvénynek kissé erőszakos magyarázata és alkalmazása mellett is kellett honos'tani. De ennek sohasem szabad a törvény világos rendelkezésének rovására történnie; sohasem szabad magát *) Bizonyára ez lesz az oka annak, hogy ugy a végreh. törvényjavslat indokolása, mint az igazságügyi bi/ottság jelentése is mélyen hallgatnak e kérdésről. Az éleseszü I m 1 i n g is (Végrehajtási törvény magyarázata II. kiadás) a Vhtv. 179. §-ánál (jegyzet: ad a) csupán annyit mond a 153. §. paraphrasisaképen : «Az árverés megsemmisítését maga után vonó előterjesztéssel kizárólag maga a fél élhet, ki a 153. §. szerint az árv. hird. kézbesítésére igényt tarthat és kinek a hird. éppen nem, nem kellő időben vagy szabályszerűen, a keresetre hozott első végzésekre előirt szabályok megtartása mellett nem kézbesittetett.» TÁRCA. Reklám-ügyvédek és jogtudósok a régi Rómában. A. Jog tárcája. Az örök városban a császárság idején csak-oly sürün feltalálható a reklám-ügyvédek jelensége, mint akár manapság ; az igazán tudós jogásznak pedig, ha csekélyebb volt az élelmessége, akkoriban is felkopott az álla. Friedlánder* tanulságos képet rajzol a régi római jogászok e két fajtájáról. A reklám-jogász sohase volt látható nagy iratcsomó nélkül s megjelenése hatását diszes ruházattal, gazdagság látszatával, rabszolgákból és kliensekből álló kísérettel is igyekezett növelni. A tárgyalások alkalmával értékes gyűrűket viselt, hogy klienseitől nagyobb honoráriumot préselhessen ki. {Juv. VII 105 —149). Azt, aki rá akarta bizni az ügyét, vagy segédeihez utasította a tényállás közlése végett, vagy csak a tárgyalás napján, legföljebb egy nappal előbb rendelte magához, hogy igy könnyebben ugy tűnhessék fel, mintha elhalmoznák ügyekkel s egyúttal fitogtassa éleslátását, amely egy perc alatt kifog mindenféle nehézségen. (Quintil. XII. 8.) Beszédeiben olcsó eszközökkel hajhászta a hallgatóság tetszését, éljenzőket meg tapsolókat fogadott fel s a fórumról haza kisértette magát velük. Ám egyeseknek minden igyekvésük mellett se sikerült céljukat elérniök; fizetéseiket kénytelenek voltak beszüntetni s Galliában avagy Afrikában keresni boldogulásukat. Természetesen akadt elég olyan ügyvéd, aki áruba * Friedlánder: Darstellungen aus der Sittengeschichte Roms. a törvényt ennek áldozatul hozni. Ha tehát mégis lábrakap, — a törvény teljes mellőzésével, egy uj — bár még oly kényelmes joggyakorlat, — akkor ezen eljárást — minden enyhitő körülmények figyelembevétele mellett is — törvénybe ütközőnek kell nyilvánítanunk mindaddig, amig egy ujabb törvény ezen uj birói gyakorlatot nem sanctionálja. Ily kategóriába esik a budapesti királyi Táblának azon már több mint tiz éves gyakorlata, hogy az árverési hirdetmény teljes joghatályíyal a jelzálogos hitelező jogi képviselőjének is kézbesíthető, — az érdekelt fél értesítésének teljes mellőzése mellett. Hogy a törvénynek intenciója egyenesen a fél értesítésére irányult, ez kitűnik elsősorban a 153. §. szövegéből, miután 11 dik bekezdésében azt mondja: «. . . külön ügygondnok rendelendő és pedig ha a perbeli képviselő tudva van s a bíróság székhelyén lakik, ennek személyében». Tehát az érdekelt fél személyesen értesítendő és perbeli képviselője csak ügygondnokának rendelendő. Igaz, hogy ez csak a végrehajtást szevedőnél van kimondva. De nem alkalmazandó-e ez a törvény analógia utján a 153. §-ban említett többi érdekeltekre is ? Foglal-e magában a törvény e részben valamely tiltó rendelkezést vagy kizáró intézkedést ? De menjünk tovább. A vhtv. 153. § a szerint a 30 nap alatt nem értesített érdekeltek részére ügygondnok rendelendő és erről ezek ajánlott levélben lakhelyükre értesitendők. A törvény itt újból csak a felekre és nem egyúttal képviselőikre is gon| dolt. A jogi képviselő cime ás lakhelye a bíróság előtt ismeretes ; a kézbesítés kezéhez nehézségbe nem ütközik, vétbizonyitványa a fatális 30 nap alatt beérkezhetik. Olyan esetről pedig hosszú gyakorlatom alatt nincs tudomásom, hogy az ügyvédnek, mint az érdekelt fél képviselőjének, egy árverési hirdetmény nem kézbesittethetett, vagy ez okból ügygondnok rendeltetett volna. (Budapesten lakó táblai bíróval ez is meg esett, — mint ezt e napokban tőle magától hallottam.) Erre a törvényhozó nem is gondolhatott, ezt a törvény világos szövegébe belemagyarázni lehetetlen. Nem zárja ki a törvény azt, hogy a fél képviselője is az elrendelt árverésről értesíttessék (amint ez a budapesti kir. tszék telekkönyvi osztályánál rendszerint meg is történik) — de az érdekelt félnek értesítése mellőzhetetlen, ennek elmulasztása pedig elsőrendű semmisségi ok. Fél és képviselő, a törvény fenti világos intézkedései szerint, nem azonosíthatók és a fél értesítésének, illetve az ügygondnok kirendelésének elmulasztása szükségképp az árverés megsemmisítését kell hogy vonja maga után. Ezen álláspontot szentesíti a vhtv. 179. §-ának a) pontja; de a judikatura is sok esetben tette magáévá *) *) így hogy csak egy példát említsek, abudapesti kir. Ítélőtábla 1901. évi június hó 26-án 4,413/901. sz. végzésével a megtartott bocsátotta tisztességét s vállalt minden ügyet, lett légyen az akár igazságos, akár igazságtalan. A honorárium gyakotta előzetesen kiköttetett, amit Quintilianns kalóztempónak tekint. Manapság, amidőn a tiszteletdíj meghatározását éppenséggel nem tartjuk se rablásnak, se megvetésre méltónak, érthetetlen, hogy az ügyvédi hivatásról való ilyen ideális felfogás miképp állhatott fenn a visszataszító valósággal egyidejűleg ; mert hiszen Quintilianus idejében rég letűnt már az a korszak, melyben az ügyvédséget díjtalan, tiszteletbeli hivatásnak tekintették, amely emiatt elválhatatlan volt minden magasabb államhivatali pályától. Az ügyvédet az ellenfél nem ritkán meg is vesztegette, hogy csupán színlegesen vigye a vállalt ügyet; de ha rájöttek erre, akkor az ügyvédkedéstől való eltiltás lehetett a következménye. Könnyen érthető, hogy megvásárolható népségnek nézték akkoriban az ügyvédeket kivétel nélkül. Feleségeiket nagyétüeknek híresztelték ; alkalmasint ugy gondolták, hogy rájuk ragad a férjeik kapzsisága s ilyenformán nyilvánul. Hogy lenézett volt az egész kar, abban része van talán annak is, hogy tárgyaláskor — gyakran a kliensük határozott kívánságára — nemcsak az ellenfélnek, hanem egymásnak a legyalázásában is vetélkedtek. A jogtudósoknak bizonyára épp annyi ellenségük volt. akár az ügyvédeknek ; a jogtudomány pedig a harmadik rangbélieknek (senatorok és lovagok kivételével) kenéséé ragyogó kilátásokat nyújtott, mint az ügyvédkedés. Quintilianus mondja, hogy leginkább azok művelték a jogtudományt, akik lemondtak már minden reményről, hogy mint ügyvédek boldogulhassanak. Ügyvédek és jogtudósok között mind-élesebb lett a