A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 26. szám - Törvényjavaslat az ügyvédi és birói vizsgálatokról

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog '2(>. számához. Budapest, 1904 június 2H. Köztörvényi ügyekben. Az itélet indokaiban kifejezésre jutó, habár a rendelkező részben nem emiitett bírói döntés szintén jogerőre emelkedhetik, az eképen elbiralt vitás kéidés itélt dologgá válik és ennélfogva uj kereset tárgyává nem tehető, hanem csakis perújítás utján érvényesíthető. A brassói kir. törvényszék INI o s o i u János dr. ügyvéd által képviselt P. Samu tatrangi lakós felperesnek Harmat h Lajos ügyvéd által képviselt F. István és neje K. Anna tatrangi lakósok alperesek ellen 1300 korona s jár. iránt 4.544/902. polg. sz. keresettel indított rendes perében alulirt napon tartott nyilvános ülésben következó'en ítélt: A kir. törvényszék felperesit keresetével elutasítja s végrehajtás terhével kötelezi, stb. lndo ko k: A beszerzett 4.428/1.890.p. számú periratokból megállapítható, hogy jelenlegi alperesek a mostani felperes ellen az ettől megvett ingatlanok tulajdonjoga iránt pert tévén folyamatba, tulajdonjoguk itéletileg feltétlenül meg is állapitatott, mivel annak rendjén bizonyítást nyert az a körülmény, hogy alperesek a keresetben vett ingatlanokat felperestől tényleg megvették s azoknak vételárát is részben az ingatlanokon lévő teher átvállalásával, részben más ingatlanoknak felperes nevére való átengedésével kiegyenlítették. E szerint tehát az előző perben a kereset alapját a peres telek között létrejött adásvevési ügylet képezvén, ahhoz, hogy az ottani felperesek tulajdonjoga feltétlenül megítéltessék, abból az általános jogszabályból kifolyóan, hogy a szerződés teljesítését csak az a fél követelheti, aki a szerződési kötelezettségnek maga is megfelelt, a szerződés létrejöttének megállapítása is kétségtelenül szükséges volt, hogy a tulajdonjog megítélése iránt fellépett felperesek a szerződésből folyó ama kötelezettségüknek, hogy a vételárt kifizessék, szintén eleget tettek mivel ellenesetben a tulajdonjog felperesek részére csakis a vételárnakalperes által való megtérítése ellenében lett volna megítélhető. A felperesek tulajdonjogát feltétlenül megállapító itélet tehát, habár az itélet rendelkező része e tekintetben határozott kijelentést nem is tartalmaz, az a körülmény is jogerős elbírálást nyert, hogy felperesek a vételárt alperesnek megfizették s ennélfogva alperesnek az ingatlanok vételára vonatkozó követelési joga is itélt dolgot képez. Minthogy pedig általános jogszabály, hogy valamely jogerős ítélettel elbírált jognak ujabb érvényesítése csakis perújítás utján eszközölhető kétségtelen, hogy jelenlegi felperes az előbbi perben megállapított jogügylet alapján alpereseknek eladott ingatlanok vételárát a felhozottakra való tekintettel a perújítás mellőzésével uj kereset tárgyává nem teheti miértis a kir. törvényszék felperesnek az előbbi perben már jogerős elbírálást nyert vételárra irányzott keresetét az alperes által emelt itélt dolog kifogása folytán elutasitandónak találta. (1903. évi március hó 4-ik napján 1836/1903. sz.) A marosvá-árhelyi kir. ítélőtábla következően itélt: A kir. ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, kimondja, hogy felperes kereseti igényére nézve itélt dolog fenn nem forog, ehhez képest utasítja az elsőbiróságot, hogy ennek az ítéletnek jogerőre emelkedése után a kereseti igény felett az itélt dologra vonatkozó kifogás mellőzésével ujabb, a perköltség viselésére is kiterjedő ítéletet hozzon. Indokok: 1868: LIV. és 1881: LIX. törvénycikkeknek a birói ítéletekről s a perorvoslatokról rendelkező szakaszai nem tartalmaznak olyan intézkedést, mely a birói ^itélet indokaira nézve a iogerőre emelkedés lehetőségét kimondaná, vagy az indokok ellenében a felebbezési jogot megadná s ily irányban követendő szabályt a rendes perekben a birói gyakorlat sem állandósított. Ellenben az 1868: LIV. t.-c-ne.í 247., 226. és az 1881: LIX. t.-c-nek pedig 32., 34., 36. és 48. §-ai arra mutatnak, hogy a rendes perekre alkalmazandó eme törvényekben a jogerőre emelkedés lehetősége s ezzel kapcsolatban az önálló felebbezési jog rendszerint csupán az itélet rendelkező részében kifejezetten foglalt s végrehajtható birói rendelkezésekre van megállapítva, de nem egyszersmind csupán az indokolásban kifejezésre jutó jogi döntésre is. A perújításnak mint perorvoslatnak az 1868: LIV. és 1881: LIX. t.-cikkben megállapított alkatából és szerkezetéből szintén az következik, hogy perújításnak csak arra nézve lehet helye, hogy az alapperbeli ítéletnek rendelkező részét helyezzék hatályon kivül (1881: LX. t.-c. 28. §) és nem egyúttal arra is, hogy a biró az ujitott perben az alapperbeli ítéletnek csupán csak egyik vagy másik indokát helyesbítse, s a rendelkező részt pedig érintetlenül hagyja. Ezekből folyik, hogy valamely vitás kérdésnek csak az indokban kifejezést nyerő eldöntése csupán kivételesen és csupán akkor eme kedhetik jogerőre, ha az indokokban eldöntött kérdés a rendelkező részben eldöntött kérdéstől semmi viszonylatban el nem választtiató, ha az előbbi az utóbbi előkérdést (praejudicialis kérdését) képezi: mig ha a rendelkező részben és csupán az inkokokban eldöntött kérdések összefüggése csak laza és esetleges, az indokokban történt eldöntés a kérdésnek itéletileg eldöntött voltát (a res judicatál) nem állapítja meg. így például, ha a biró a bekebelezés eredeti érvénytelensége miatt indított perben az előkérdést (a praejudiciumot), hogy t. i. a bekebelezés alapjául szolgált szerződés érvénytelen, csak az indokokban mondja ki, s az itélet rendelkező részébe csak a végrehajtható intézkedést t. i alperesnek a törlés tűrésére való kötelezését foglalja be. Ily esetben a szerződés érvénytelenségének kimondása is itélt dolgot fog képezni. Hasonló eset, ha a biró a tartási vagy a járadékfizetési kötelezettséget mint előkérdést csak az indokban dönti el, — a rendelkező részben pedig csak a tartási illetőleg a járadékfizetésre kötelező végrehajtandó rendelkezést foglalja be. A később lejáró járadék vagy tartási részletek iránti perben az előperben elmarasztalt már nem vetheti fel újra a tartási kötelezettség fennállásának alapkérdését anélkül, hogy az ezt praejudiciumként bár csak az indokokban már eldöntő előpert meg ne ujitsa s ezen az alapon már az előperben megítélt tartási v. járadék részlet fizetése alól való felmentését ne kérje. Ellenben ha alperes beszámítási kifogást érvényesít viszontkereset indítása nélkül, habár az itélet indokaiban beszámítandó követelését fennállása kérdésében is eldöntötte a biró : alperes beszámítandó követelésének behajtására uj pert indíthat a nélkül, hogy az előpert meg kellene újítania. Ugyanígy áll a helyzet, s ez a jelenleg folyó pernek esete ha tulajdonjog megítélése iránti perben alperes a vételár le nem fizetését kifogásként érvényesiti, s az előper birája csak az, itéiet indokaiban mondja ki, hogy a vételár ki van egyenlítve, s az itélet rendelkező részében a biró csak a tulajdonjog odaítélését mondja ki. Ebben az esetben is a vételár le — vagy lenemfizetésének s a tulajdonjog odaítélésének kérdései között az összefüggés csak esetleges, a vételár kifizetése nem mellőzhetetlen előkérdése a tulajdonjog megítélésének; meg lehet a megvett dologra a tulajdonjogot Ítélni anélkül, hogy a vételár lefizetése vagy kiegyenlítése megtörtént volna; például ha a vételár a felek szerződése szerint is később fizetendő stb. Hogy a törvénynek fentebb kifejtett értelmezése különben is helyes, kitűnik ez az abból folyó következmények figyelembe vételéből, ha az első fokú bíróságnak álláspontja megállana. Ha t. i. a vételár kiegyenlítésének eldöntése a jelenleg fellépő felperesre nézve már itélt dolog volna: ugy neki a kérdéses előpert (a tulajdonjog megítélése iránti pert) törvény szerint s a törvényes előfeltételek fenforgása esetén meg szabad ujitani. Ha az előpert megújítja, azt nem kérheti többé, hogy az előper felperesét a bíróság a vételár megnemfizetése alapján alapperbeli kérelmével utasítsa el: mert az előperbeli felperes tulajdonjogának a megvett ingatlanra való érvényesítése a felek közti szerződésben nincs a vételár lefizetésének megtörténtétől függővé téve. Az előperbeli ítéletet tehát rendelkező részében hatályon kivül helyezni s a már megítélt s telekkönyvileg bejegyzett tulajdonjogot megnemitéltté tenni vagy most a vételár lefizetésétől függővé tenni nem lehet. Az előper megújítása esetén tehát a pert újító alperes, ki az 1868. LIV. t.-c. 319 §. értelmében alapperbeli kérelmén, t. i. felperesnek keresetével való elutasításán tul nem terjeszkedhetik, s azt, hogy az előperbeli felperes a vételár megfizetésében is el legyen marasztalandó, kérnie nem szabad: uj bizonyítékai alapján csak azt kérhetné, hogy a bíróság az alapperbeli Ítéletnek a vételár kiegyenlített voltát kimondó indokolását helyezze hatályon kivül. S ha ebben az előper alperese nyertessé válik s ha a biró az ujitott perben (praejudícialiter) kimondta, hogy a vételár kiegyenlítését kimondó indokbeli döntés meg nem áll s megdőlt: a perújításban nyer es alperes a vételár megfizetésére való jogát csak ugy érvényesíthetné, hogy ugyanezt a pert, amelyben az elsőfokú bíróság álláspontja szerint most pervesztessé válik, újra megindítani volna kénytelen.