A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 26. szám - Törvény és törvénymagyarázat

204 A JOG egyetlen fegyverük a humanistikus felfogáson és egyetemes miveltségen érlelődött és jóindulattal párosult józan ész volt, — és a dolog mégis valahogy ment, igazát mindenki megtalálhatta. E csodás jelenségnek nyitja pedig az volt, hogy a jogszolgáltatás oly birák kezébe volt letéve, kik biráskodásuk előtt mint ügyvédek, vagy megyei tisztviselők hosszú időn át a gyakorlati életben szerepeltek, ebből tapasztalatokat és bölcseséget meríthettek és minden rabulistikát kerülő józan eszükkel csak az igazságot felismerni törekedtek. Nem vagyok daudator temporis acti», midőn ezt a letűnt korszakot, jogi ügyekben való minden tudományos képzettségének hiánya dacára, a mai fölé helyezem. De egyszerre csak arra a tudatra ébredtünk, hogy jogállam vagyunk, hogy a multak mulasztásait helyre kell hoznunk. És rögtön lázas sietséggel hozzáláttunk a kodifikációhoz — azaz a szabad lopáshoz. Derüre-borura, jól-rosszul lefordítottuk a külföldi — kiváltkép a német és osztrák — törvényeket, elláttuk Őket itt-ott egy kis nemzeti sujtással és ekkép nagyban gyarapítottuk törvénytárunkat, — tekintet nélkül arra, vájjon megfelel-e az uj törvény szükségleteinknek, nemzeti szellemünknek és jogszokásainknak ? Ez talán még nem lett volna oly nagy baj. Bármily rossz is legyen a törvény (és e tekintetben igazán bő aratásnak örvendhettünk) — a jó bírónak mindig alkalma nyilik, ennek dacára is, a dolog mélyébe hatolni, a helyes tényállást kihámozni és igazságos ítéletet hozni. Viszont a tudatlan vagy rosszakaratú bírónál még a legjobb törvény sem zárja ki annak téves és sérelmes alkalmazását és az igazság rabulistikus elferditését. A törvény csak a keret, melybe a bírónak a lelket: az igazságot keil beletöltenie, — de hátha maga a bíró is lelketlen ?! A főbaj tehát egészen másutt keresendő. Az uj rendszer kiirtotta a régi jó táblabírák intézményét, depossedálta a józan ész uralmát és helyébe lépett: a beamter! Azuj birák nagyobbára a joggyakornokságon kezdték pályafutásukat és azon a bizonyos hivatalos létrán végig futva, csak hivatalszobájukból nézték a külvilágot ; a gyakorlati életet, annak követelményeit és szükségleteit pedig még hirből sem ismerték. Mi természetesebb tehát, mint az, hogy jogszolgáltatásunk szelleme mindinkább veszendőbe ment. Ezt helyettesitette eleinte a törvény betűjének rideg alkalmazása, majd az annak útvesztőivel való visszaélés. Aki pedig a törvényt csak egyszer is kezében forgatta, vagy annak hatását magán vagy máson kipróbálta, az jól tudja, hogy a törvény minden egyes esetben máskép értelmezhető, alkalmazása uj meg uj nehézségekbe ütközik. De a törvény a nyomában haladni óhajtót gyakran cserben is hagyja. Mert az élet nincsen tekintettel a nagyképű dilettáns plagisatorokra. Proteusképen nap-nap mellett uj problémákat szül, melyeket a törvényhozó nem provideált, melyek megoldásánál a törvény és az összes jogtudományok, ministeri indokolások és kiollózott kommentárok a szolgálatukat felmondják. Itt aztán a többé-kevésbbé ügyes ?nalogiákat és praecedenseket hajhászó törvénymagyarázat lép a törvény helyébe és fejlődik oly jogszokás, mely gyakran még a törvény élő fáját is kikezdi. A beamter most elemében van. Felvértezve a törvénynyel és a saját gyakorlatából merített vagy kölcsön vett judikaturával, módot nyer kodifikátori szerepre vállalkozni és kénye kedve szerint az igazságnak is gáncsot vetni. L'appetit vient en mangeant! Ha a törvény hiányos volta és fogyatékossága a bíró önálló judikaturáját még ki is menti, — ugy ezen önállósága folytán lassan-lassan magát a törvényt is negligálni tanulja és helyébe helyezi saját bölcseségét, rabulistikáját. A törvény valamely rését, vagy alakiságát ügyesen felhasználva, — a legjogosabb igényt is agyonütni kész. Sebaj ! Ha az alsó bíró jó- vagy rosszhiszemüleg tévedett is, — ott van a felső bíró, aki a hibát jóváteheti. Gyenge vigasz ugyan, drága és időt rabló mulatság, — de mégis némi reményt nyújt a bírói téves cognitio áldozatának, az élet sivárságában. Csakhogy felső bíróságainknál is hasonló nisus kezd lábra kapni. Sok esetben ők is törvénymagyarázó szerepre vállalkoznak és ezen szereplésükben nem secundum legem, hanem contra legem ítélkeznek. Itt is, fájdalom, a formalismus kezd mindjobban elburjánozni és még a Kúria is gyakran megakad a mystikus «ténykérdés» és «jogkérdés»-ek veszedelmes hínárjában és ugy felülvizsgálati tanácsában, mint semmitőszéki büntető határozataiban nem egy szörnyszülöttnek ad létet csakis azért, mert a «tértykérdés» megvitatásába nem akar, vagy nem tud belemenni. «Video meliora, proboque, deteriora sequorw. A különféle, hol törvényen alapuló, hol azzal ellenkező interpretációk arra vezettek, hogy ugy a Tábla, mint a Kúria különböző tanácsai, transigáiást nem ismerő külön jogi megállapodásokhoz jutottak és ekkép valamely ügynek érdeme nem benső igazsága szerint lesz elintézve, hanem attól van függővé téve, hogy a Tábla vagy Kúria melyik tanác-ában kerül előadásra ? Hogy ez nem túlzás, azt maguk a birák is meg fogják erősíteni. Segíthetne talán e visszásságokon a plénum, — de ettől meg bíráink hüledeznek és azt minél tovább kitolják. Mert itt már jogsszilag indokolni is kell! Mindezek folyománya pedig az általános jogbizonytalanság. Pang az ipar és kereskedelem, nem tudnak a hitelezési jogügyletek zö!d ágra vergődni, elfordul tőlünk a külföldi tőke bizalma, — és nincs ügyvéd széles e hazában, aki garanciát merne vállalni valamely, bár még oly igazságos pernek sikeres kimenetele tárgyában. Igazságszolgáltatásunk — sok kodeannak, hogy az ügyész belátása szerint legyen jogosítva és ne a törvény alapján kötelezve arra hogy valamely bűnös tettért vádat emeljen. Ezt a latitude-öt, legalább mai viszonyaink közt nem tartanok helyesnek. Biznyos szabadsága az ügyésznek tényleg ma is van, ennek a szabadság nakkiterjesztését vagy törvényben való kifejezését nem óhajtanok, sem az igazságügynek sem magának az ügyészségnek érdekében, mert bár különválasztanék e szervezetet a bíróságtól, mégis szükségesnek tartjuk objectiv jellegének és az e jellegen alapuló morális tekintetélyének féltékeny megőrzését, ami csak akkor válik lehetővé, ha az ügyész is éppúgy, mint a biró, ki-ki a saját sphaeiájában a legszorosabb törvényesség alapján áll. Az esküdbiróságoknak Kade nem híve; de a laikus elemet fontos tényezőnek tartja a bíráskodásban, mind büntető, mind pediglen a polgári ügyek intézésének terén. Szerinte «Schöffen-Gericht» volna az ideális megoldás, a laikus és szak-birói elemeknek együttes működése (persze csak a véghatározatok meghozatalában, illetve a főtárgyalásokon) mindig a szakbíró vezetése alatt. Ezt elvben mi és óhajtanok, kiváltképpen a büntető igazságszolgáltatás terén, a hol a laikus elemnek közvetetlenebb élet-ösmeretére, egészséges, jogászi egyoldalúság nélküli gondolkozására nagy súlyt kellene helyezni. De fontosnak tartjuk, éppen a közönségnek a bíróságokba vetendő bizalma kedvéért is, hogy minden nagyobb sulyu bűnügy tárgyalásakor, bent, a szorosan vett bíróság kebeeében üljön az inteligens laikus birótárs, akinek ott-léte garancia arra nézve, hogy a bíróságot Ítélkezésében nem vezették hatami érdekek, sem pedig bürokratikus vagy szaktudósi egyoldalúság. Természetes, hogy nálunk a Schöfíen-Gericht intézménye a közeli jövőben nem volna megvalósítható, még abban a korlátolt mértékben sem, amelyben ez az intézmény ma a német államokban (az Amtsrichter oldalán) létezik. De az intézmény megérdemelné, hogy foglalkozzunk vele és esetleg lehetővé válnék annak, egyelőre mint speciális bíróságnak, a kisebb büntető ügyek bizonyos csoportjára való életbeléptetése, a végett, hogy a közönséget épugy mint a majdan társbirákként szereplendő intelligens, nem szakbírói elemeket, hozzászoktassuk ez intézményekhez és illetve kiképezzük jövőbeli szerepére. A szorosan vett büntető perrendtartás terén nagyon kidomborítana a szerző mindent, ami az egyén (a vádlott) szabadságának garanciájául szolgálhat. A nyomozat befejezése után még a vádinditvány beterjesztését, de a netáni (nem föltétlenül foganatosítandó) vizsgálatot is megelőzően Erőffnungsverhandlung-ot tartana a bíróság egy tagja, ahol a terheltnek és a tanuknak (a terhelt jelenlétében) való kihallgatásával, a közvádló és a védő jelenlétében formálisan tárgyalás alá venné pzt a kérdést, vájjon közvetetlenül végleges elbírálás alá bocsátható-e az ügy, vagy vizsgálatnak van-e benne helye, vagy minden további intézkedés nélkül megszüntetendő-e az eljárás. A netáni vizsgálat folyamán a védőnek állandó betekintést biztositana az iratokba a vizsgálati fogság eseteit korlátozná és helyébe, ha csak lehet, a rendőri felügyeletet tenné, sat. sat. Ezeken kivül sok érdekeset találunk a «Der Deutsche Richter»-ben, a büntető és a polgári perrendtartásra vonatkozóan. Nincs módunkban, hogy a művet bővebben ismertessük, csak fölhívjuk rá a magyar juristák figyelmét, akik a német birákról és azok számára irott könyvben sok olyat olvashatnak, aminek a mi honi viszonyainkra nézve is praktikus hasznát vehetjük.