A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 23. szám - A francia ügyvédi karról

A uadta. Lgyancsak elfogadta a közgyűlés a Magyar Jehá'og Hitelbankkal megkötött konversiós kölcsönszerződés feltételeit s a szerződés aláíróiul a kamara elnökét, titkárát és Zsigmondi Jenő dr. előadót küldte ki. A közgyűlés köszönetet szavazott Szivák Imre elnöknek, valamint Nagy Dezső dr.-nak s mindazoknak, akik fáradságot nem ismerő buzgalommal fáradoztak a nyugdíj-intézet felállításánjk megvalósításán. Külföld. A francia ügyvédi karról. Láthatjuk a gyakran felmerülő konkrét esetekből, hogy a francia ügyvédi kar ma is hivatásának magaslatán áll s egyáltalán nem méltatlan ahhoz a nemesen előkelő színvonalhoz, melyre öt a messze multak küzdelmei, a küzdelmekben megedzett s hivatásuk mellett sziklaszilárdan kitartó elődei helyezték. Igazat kell adnunk a londoni The Law Times azon álláspontjának, melylyel a francia ügyvédekről nem régiben irt sjelen sorainknak is alapjául szolgáló történelmi áttekintésében elismeréssel adózik a francia jogászvilág ezen kiváló tagjainak. De másrészt igazat kell adnunk az angol cikkírónak akkor is, amidőn a francia ügyvédet saját nemzetének ügyvédi karával hasonlítja össze. Általában véve is nagy közöttük a különbség; az angol ügyvéd kiváló ambíciójának tárgya bíróvá lenni; könnyen megelégszik ezen magasztos hivatás legkisebb fokával is, hivatásos pályafutásának kezdetén a bíróság lebeg célpont gyanánt szemei előtt. A politikai elet, tisztán, mint ilyen, a maga igazán ritka kivételeivel nem sok hatást tud reá gyakorolni. Franciaországban a bíróság ritkán nyer kiegészítést az ügyvédi karból s a közvélemény előtt sem áll az azon a csaknem szent magaslaton, mint az angoloknál; aztán meg a francia birák társadalmi helyzete sem oly kiemelkedő, miut az angoloké, — meg aztán a francia birák javadalmazása sem áll azon a fokon. Innen van az, hogy a francia ügyvédség a politikai életet oly nagyfokú figyelmében részesiti s ebbe helyezi minden reménységét. Pedig volt idő, amikor a francia és angol jogászok közelebbi viszonyban voltak egymással; hiszen a nagy szatirikus J u v en a 1 i s is ezt mondotta: «Gallia causidicos docuit facunda Britannos.» Franciaországban a jogi pályán haladóknak a múltban kétségtelenül soknemü viszontagsággal kellett megküzdeniük. Itt a haladásnak és az előmenetelnek az a csekély tere, mely akkor az ügyvéd előtt nyitva állott, koránt sem volt oly fényes, mint a minő számára jelenleg kínálkozik. A régebbi időkben a gens de robe kétségtelenül alárendelt helyzetben volt a gens d'épée mellett, — a kard akkoriban előbbre való volt a hivatali öltönynél. S méeis, dacára mindannak a számtalan kedvezőtlen körülménynek, mely a külháboruk és belső villongások közepette egyre emésztette az ország erejét: a francia ügyvédség teljes 500 éven keresztül megtartotta előkelő színvonalát s csupán a nagy forradalom alatt bukott le a magas polcról sok más egyéb intézménynyel együtt, ami annakelőtte nagystílű és kiemelkedő volt. Ez az oly sok akadály közt is megszilárdult előhaladás alighanem azokban a benső disciplinákban találja végokát, melyek ezt a testületet állandóan szabályozták s melyek törvényesen is el voltak ismerve és sanctionálva. Az ügyvédi foglalkozás hivatásszerű gyakorlatának nyomai nagyon gyérek és nagyon homályosak a francia történelem régi korszakában. Szó van ügyvédekről Nagy Károlynak egyik Capituláréjában 809-ből, továbbá Kopasz Károlynak egyik edictumában 861-ből; VII. Lajosnak egyik, 1148-ban kelt kánona megtiltja nekik, hogy meghatározott esetekben a törvényes tiszteletdíjnál többet fogadjanak el; kötelességeik szigorúan körül vannak irva Szt. Lajosnak 1270-ből származó határozmányaiban. Ettől az időtől fogva az ügyvédi fakultás gyakorta volt tárgya a királyi törvényhozásnak, — e mellett valóban szigorú rendszabályok korlátai közé volt szorítva s egy oly rendszer által volt szabályozva állandóan, melynek a szelleme túlélte korát. Egy ily törvény például, nagy előrelátással, az iránt intézkedik, hogy az ügyvédeknek a perbeszédek előterjesztése alkalmával minden jogi érvet és tárgyi fejtegetést, mely az ellenfélre nézve netalán sértő színezettel bírhatna: udvariason és kellő tapintattal kell előterjeszteniük ; egy másik törvény megtiltja az ügyvédnek, hogy bárminő alkuba is bocsátkozzék felével szemben, kinek javára ő az illető peres ügyben eljár. Merész Fülöpnek egy Következő törvénye, — mely 1274-ben lépett életbe, — keményen meghagyja az ügyvédnek az eskü kötelezettségét, de természetesen azokban az ügyekben, a melyeket ők jogosnak és méltányosaknak tartanak ; az eskü letételének igazolatlan megtagadását az ügyvédi gyakorlattól való eltiltással büntették. 1291-ben Szép Fülöp megerősítette Merész Fülöpnek az ügyvédek díjazása tekintetében alkotott rendszabályait, aztán felújította az ügyvédi karhoz intézett s arra irányuló intelmeit és rendeleteit, hogy perbeszédeikben lehetőleg rövidségre törekedjenek, hiszen a francia ügyvédi karnak nyilvánvalóan egyik sarkalatos hibája volt a hosszadalmasság minden időben. Ami az ügyvédi dijak összegének korlátozását illeti, ugy látszik e téren nagyfokú visszaélések fordultak elő, mert 1453-ban azt látjuk, hogy az ügyvédek figyelmeztetve lettek, hogy nagyobb mérséklettel járjanak el dijaik felszámításában. A francia ügyvédi kar büszkeségéi és érzékenységét alapoJOG 183 san sértette III. Henriknek egy rendelete 1579-ből, melynek egy szakasza meghagyja nekik, hogy ezentúl sajátkezüleg jegyezzék föl a signaturájuk alatt az eljárásukért felszámitható munkadijak és kiadások összegét. Azelőtt, emlékezetet meghaladó idők óta, általánosan az volt a bevett szokás, hogy az ügyvédek dijaikat minden elismermény nélkül vették föl s most sehogysem akarták magukat ennek a korlátozásnak alávetni. III. Henrik ezen rendeletének betartására semminemű kényszerítő kísérlet nem történt egész Ki02. év májusáig, amikor is a párisi parlament kimondotta, hogy a rendeletnek engedelmeskedniök kell. Több se kellett az ügyvédi karnak. Valamennyien, — számszerint 307-en, — en masse felpattantak s egyakarattal kimondoíták az ellenszegülést. Ami jelenlegi mozgalmas s a sztrájkok jegyében élő napjainkbari mindjárt készen voinánk ennek az ellenszegülésnek a divatos elnevezésével is: az ügyvédek sztrájkja. De még akkoriban ilyesmi nem igen jutott eszébe az embereknek. — Az összes ügyvédek nagy menetben a parlament üléstermébe mentek, ott a földre dobták ügyvédi talárjaihat és sipkáikat s követelték neveik kitörlését az ügyvédek lajstromából. A parlamentnek, — mit tehetett mást ? — alkalmazkodni kellett elöbbeni határozatához, — a minek aztán egy általános perszünet lett a következménye. Az ekként támadt s bizonyára nem csekély horderejű egyenetlenségnek egy királyi rendelet szakította a végét azzal, hogy a III. Henrik-féle statútumot hatályon kívül helyezte. Később aztán semminemű kísérlet nem történt az ominósus rendelet érvényre juttatása tekintetében. A parlamentekkel Karöltve, a francia ügyvédi kar sok izben előljárt a közjogok védelmében; egymás mellett tartanak sok alkotmányos küzdelemben; «illö volt tehát, — mondja Dupin, hogy együtt bukjanak el.» A nemzetgyűlésnek egy rendelete, mely 1790. szept. 2-án kelt, — eltörölte az ügyvédek rendjét, miután éppen eló'Db a parlamenti rendszer is romokba dőlt. S ennek dacára, midőn beköszöntöttek a forradalom véres napjai s áldozatot áldozat után hurcoltak a forradalmi törvényszék elé: a régi ügyvéd 'k mindenkor készek voltak őket védeni, bár klienseik sorsa őket is a legközvetlenebbül fenyegette. A francia ügyvédség tevékeny részt vett mindazokban a kiemelkedőbb politikai mozgalmakban, melyeket Franciaország évkönyvei a legrégibb időktől napjainkig feljegyeztek; előkelő szerepet játszottak a nagy forradalomban, valamint az azóta előtérbe lépett számos politikai mozgalomban. Minden hatalom, minden párt egymást felváltva fordult támogatásukhoz s 1789. óta egy testület sem szolgáltatott több szónokot a szószékek s több államférfiúi az országgyűlés számára, — mialatt egyik sem tanúsított több mérsékletet, intelligenciát, bátorságot és hivatottságot. A polgári törvénykönyv csaknem kizárólag az ő munkájuk volt s a császárság főhivatalnokai közül igen sok az ügyvédi karból került ki. Az 1830-iki forradalomban több kitűnő ügyvéd játszott vezérszerepet, ugy hogy ezt a forradalmat némelyek találóan az ügyvédek forradalmának is nevezték. 1804. március 13-án az ügyvédek facultása ismét visszaállíttatott. Ezen időponttól kezdve az ügy védi kar rohamosan kezdte felújítani előbbeni kiváló fontosságát, amidőn Napóleon, egy despota természetszerű féltékenységével a fejébe vette, hogy ez a testület talán nagyon liberális plapokon van felépítve; utasítást adott tehát a tanácsának, hogy egy uj decretumot készítsen az ügyvédi kar megrendszabályozására. A császár az eléje terjesztett első tervezetet, mint a mely az ö nézete szerint nagyon enyhe volt — visszautasította s a C a m b a c é r e s hez irott levélben a francia ügyvédekről nem a legelőnyösebben nyilatkozik. Az 1810. december 14-én kelt decretum minden bizonynyal kielégítette ezeket a császári kívánalmakat, mert az érvényben is maradt egész 1822 november 20-ig, a midőn is egy királyi rendelet, — melyet P e y r o n n e t-nek tulajdonítanak, újból körvonalozta a francia ügyvédi kar helyzetét. Ez a rendelet abbeli törekvésében, hogy az előbbi törvény szigorúságát annyira, a mennyire elviselhetőbbé tegye, még inkább kártékony hatású lett a hivatalnoki karra nézve, különösen a mi a tisztviselők alkalmazásának a módját illeti. Nyomban a 30-ikí forradalom után, ugyanezen év augusztus 27-én módosítatott is Lajos Fü 1 ö p-nek egy kisebb edictumával, mely az ügyvédi kart valamennyire visszahelyezte régi szervezetébe. Fegyelmi tekintetben rendkívül életrevaló intézmény vo.t az u. n ConseildeDiscipline életbeléptetése, mely a múltban is sok esetleges visszaélésnek gátat vetett. Ez a Conseil de Disipline a bejegyzett összes ügyvédek testületéből évenkint alakított tanács, melynek elnöke az u. n. bátonnier, ki nevét az általa régi szokás szerint hordott pálcától nyerte. A törvény ezen fegyelmi tanácsok hatalmi körét, mondhatni, — a legüdvösebb irányban fejlesztette és szabályozta, ugy, hogy mi ezeket bízvást a francia ügyvédi kar tisztességének erős alapokon nyugvó biztositékául tekinthetjük. Ezek a fegyelmi hatáskörrel felruházott tanácsok határoznak az egyébként képesített jelölteknek a «stage> fokozatára való bocsátása fölött; ezek a tanácsok vizsgálják fölül az ügyvédség hivatalos eljárását és tevékenységét s kötelesek gondosan őrködni annak az elöhaladása és feddhetetlensége fölött; ezek büntetik ex officio, vagy esetleg panasz folytán, — a rendszabályoknak az ügyvédi kar tagjai által elkövetett mindennemű megsértését. Ami az utóbbi esetet illeti' ezeknek a fegyelmi tanácsoknak a büntetés négy fokát van jogukban alkalmazni : a) a figyelmeztetés, vagy megintés (avertissement); b) feddés; c