A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 18. szám - A bünvádi perrendtartás es a szabadalombitorlás. (Befejező közlemény)

A JOG 139 1893. IV. t.-c.-ben fölsoroit állami tisztviselők, mégis csak az állam vagyonának kezelésérc rendeltettek. Vitás az őrök helyzete, a büntetőjogi felelősség és a XVII. fejezetben foglalt védelem tekintetében ; kétes, hogy az altiszti, szolgai rangú alkalmazottakra a XVII. fejezet hatósági, fokozottabb védelme és a XLII. fejezet retorsiói mennyiben alkalmazhatók ? Mindezt a tönteml'tett általános közhivatali törvény szabályozhatná. A szabályozás mikéntjére nézve vezérlő elvként azt tartjuk kívánatosnak, hogy minden állás, (hivatal, szolgálat megbízatás) jellege a törvénybeli definíciók alapján kétségtelenül megállapítható legyen és hogy a fokozott felelősség és fokozott védelem mindig együtt és egyenlő arányban érvényesüljenek. A bűnvádi perrendtartás es a szabadalombitorlás. Irta FAZEKAS OSZKÁR dr., budapesti ügyvéd. 1 (Befejező közlemény.*) Minthogy az 189H : XXXIII. t.-c. kodifikálta a bűnvádi eljárást, s ennek teljes rendszerét építette fel, eleve fel kell tenni, hogy a bünv. elj. tárgyát kimeríteni akarta s minden egyező és ellenkező szabályt, amely ezt a materiát eddig rendezte, hatályon kivül helyezett. Ezt mondja kifejezetten is előbb az 189ő : t c. 590. §-a, majd az 1897: XXXIV. t.-c. 27. $-a ; az előbbi csak a törvénynyel ellenkező, az utóbbi az azzal megegyező amegállapitások»-at is sújtva hatályvesztéssel. Ebből az következnék, hogy a szabadalmi törvénynek összes bűnvádi eljárási szabályai hatályon kivül helyezvék, minthogy azok az általános bünv. pts intézkedéseivel ellenkeznek. A bűnvádi pts. kizárja azt, hogy a bűncselekmény puszta valószínűsége alapján a bíró előzetes biztosítási intézkedéseket foganatosítson ; nem engedi meg, hogy valamiféle dokumentumok iszab. leírási értelmezése végett más hatóság kerestessék meg s annak véleménye kötelező legyen ; előírja — a szabadalmi törvénynyel ellentétben — hogy az előzetes magánjogi kérdést a büntetőbíróság döntse el és kizárja, hogy szabad méltánylás alapján kárösszeget ítéljen meg, stb., stb. Minthogy azonban ezek a sajátos és a szabadalombitorlás kihágásának különleges viszonyaival számoló intézkedések nélkülözhetetlenek: a gyakorlat és elmélet kibúvót keres s oly interpretációt tart szükségesnek, mely lehetővé teszi, hogy ezek a speciális szabadalmi jogi eljárási szabályok továbbra is hatá yban maradjanak. A már említett mindhárom cikk utal arra a tételre, hogy : lex posterior generális non derogai priori speciali. Ez az érv — nézetünk szerint — bármily kívánatos is volna minél erősebb és számosabb érvet állítani csatarendbe a helyes tendentia mellett, nem állja meg feltétlenül a kritikát. A törvény *) Előző közlemény a 17. számban. i ugyanis nem distinguál s általában minden törvénynek, rendeletnek, szokásjognak idevágó megállapításait hatályon kivül helyezi, sőt az életbeléptetési törvény 27. §-a kifejezetten kiemel néhány törvényt s ebben az exemplificativ felsorolásban ! speciál-fórvénnyel is találkozunk : ez a cikkírók figyelmét nyilI ván elkerülte. Feltétlenül helyt állónak tartjuk azonban a Baumgarten fejtegetésében foglalt azt a stringens érvet, hogy öntudatlanul | törvényt módosítani nem lehet, már pedig a bünv. pts. alko| tásának köiülményeibői kétségtelenül megállapítható, hogy a I törvényhozás egyetlen egy tényezője sem gondolt a szabadalmi j törvényre, amely a bünv. pts. javaslatának szerkesztése és be ; terjesztése idején még sem mint törvény, sem mint javaslat í nem létezett. A bünv. perrendtartás javaslatának beterjesztésekor tehát a fizikai lehetőség sem volt meg arra, hogy az a szab. tör| vényt módosítani szándékozzék. Hogy ilyen szándék utólag I sem támadt, az kitűnik abból, hogy a tárgyalások folyamán I semmiféle tényező részéről még csak szóba sem jött, hogy I időközben uj törvényt alkottak s hogy arra figyelemmel kell lenni. E törvény meghozatala előtt javasolt intézkedéseknek hallgatólagos elfogadása, az eredeti törvényhozói célzat megváltoztatásául annál kevésbbé tekinthető, mert hiszen ugyanazon törvényhozási faktorok, amelyek előtt a kész bünv. pts. feküdt, hozták ugyanakkor a szab. törvényt is. A törvényhozásról fel kell tenni, hogy határozatainak értelme van s ha egyidejűleg előtte fekvő javaslatokat néhány hónapi idő alatt egymásután törvényerőre emel, anélkül, hogy a szembeötlő ellentéteket egy szóval is érintené, akkor ebből szükségszerűlég az következik, hogy nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő rendelkezéseket akart statuálni. Ezt a felfogást SzegheöIgnác tanulmánya is magáévá teszi annyiban, hogy a szab. törvény különleges eljárási szabályait ő sem tekinti a bünv. pts. által hatályon kivül helyezetteknek. Szegheö nézete szerint azonban a bírói szervezet (instanciák sora) és a jogorvoslati rendszer nem esik a szab. törvényben szabályozott különleges eljárás keretébe. Teljesen fedi e felfogás az eddigi bírói gyakorlatot, amely a járásbirósági eljárásban a bünv. pts. XXIX. fejezetének rendelkezéseit alkalmazza, de az előzetes biztosítási intézkedések, a szab. hivatal véleményének bekérése, határozatának bevárása, a kártérítés stb. körül ft szab. törvény speciális szabályait követi, ellenben a bünv. pts. 556. §-ához képest másod- és utolsó fokon való döntésre a kir. törvényszéket tartja illetékesnek Egyenes ellentétbe helyezkedik Szegheö e ponton Baumj gartennel, aki az élelbeléptetési törvény 27. §-ában foglalt I abrogatórius clausulában említett rendes bűnvádi eljárás j fogalma alá vonhatónak a szabadalombitorlási eljárást, mint 1 kivételes jellegűt, nem tartja és alapos érvekkel támogatja azt teszi munkáját ; fogja a zsámolyát és a tisztviselő elé teszi. Ó maga szemben a tisztviselővel állva marad. A tisztviselőnek feladata a rabot beszédre birni. nem pedig őt saját beszédeivel tartani. Minél többet beszéljen a rab előéletéről ; sem bűntetteiről szólani, sem vailomástételére befolyást gyakorolni nem szabad. Ha önként szóvá teszi bűntettét, ami többnyire megtörténik, akkor őt nyugodtan meg kell hal'gatni az esetnek minden további feszegetése nélkül. Ha a rab az ítélet vagy a kiszabott büntetés igazságában kételkedik, akkor csak általánosságban megemlítendő, hogy a bírák bizonyára legjobb tudtuk és meggyőződésük szerint és csak a tettre, nem pedig a tettesre való tekintettel ítéltek, és hogy majd eljön az idő, midőn azt ő maga is be fogja látni. Máshelyütt a magánelzárásnak erős behatását legalkalmasabbnak tartják a vallomás kieszközlésére. Később már a jövő iránti gond szorítja háttérbe a bűntettről való tűnődést. Langer a boszniai rendszer mellett kardoskodik. Az erős behatás a rabra azon célból, hogy vallomásra bírható legyen, könnyen azon eredményre vezet, hogy tagadását később akkor is fentartja. midőn már bűnössége tekintetében más nézetre tért. A jogszol. áltatásnak külömben sem állhat érdekében az elítéltnek ezen utólagos beismerése, mert az elítélés, a bűnösség iránt való teljes meggyőződés nélkül, merő lehetetlenség és a rabnak abbeli befolyásolása, hogy vallomást tegyen, könynyen oda értelmezhető, hogy kétely maradt fenn bűnössége tekintetében. A teljes incividualisálásnak szánt magánelzárás, az első ízben büntetettekre rendszerint a legjobb, némelykor éppenséggel csodálatos hatással van. Összefügg ez a büntetés végrehajtásában nyilvánuló hatósági hatalomról a népben fennálló téves felfogással. A beérkezett rabok szidást, ütleget, lökdösést várnak és nyomban azt tapasztalják, hogy itt «convives és conhomines» gyanánt tekintetnek. Gyakran csodálkozásuknak is adtak kifejezést a rabok, hogy velük nem bánnak rosszabbul. A fegyelmi büntetések ez időben mégis gyakoriak. Összefügg ez bizonyára a vélt önkénynyel szemben már eleve is érvényesített nagyobb daccal. Nehéz feladat a munkára nem szokottak vagy attól elszokottak foglalkoztatása ; legnehezebb a mohamedánoknál és cigányoknál Előbbeniek, kiknek munkakedvetlensége vallásukkal kapcsolatban áll, csak 3—4 hét múlva szoktathatok munkára; utóbbiak voltaképp soha. A munka e stádiumban rendszerint mechanikus természetű és jövedelmet nem hajtó. A külvilággal való érintkezés a lehető legkorlátoltabb, hogy a rab ezáltal teljesen önmagára utalt legyen. Boszniában szabályrendelettel van előírva, hogy a rab sem levelet nem írhat sem látogatást nem fogadhat. Hl. A közös letartóztatásnál az osztályozás a progressiv rendsz. rnek lényeges alkatrésze; ennek utján lesznek meghatározva azon egyének, akikkel a rabnak együtt kell élnie. Nálunk három osztály létezik 1. Vissza nem esők 24évenaiul, 2. dtto 24 éven felül, 3. visszaesők. Ezen kereten belül az igazgatónak jogában áll a bűntett neme, a viselkedés és a javulás foka szerint külön alosztályokat berendezni. Horvátországban 2 főosztály van ; az elsőbe kerülnek a magán elzárásból elbocsátottak, vagy attól felmentettek. Itt tartatnak az első ízben büntetettek 3, a visszaesők 6 hónapon át, mely idő leteltével a 2-ik osztályba kerülnek. Az első osztályúak nem