A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 5. szám - A magyar nő magánjogi helyzete - A biróságok ügyforgalmi és tevékenységi kimutatásai

34 A JOG Ott, ahol az akarat a valódi jót nyilvánítja, vagyis az akarat az ethika törvényei szerint igazi lényében és mivoltában érvényesül, ahol tehát az akarat motívumai (causa) tiszták és szeplőtelenek: ott jóhit. jóhiszem, jóhiszeműség (bona fides, guter Glaube) honol, és a sztmély magatartása : jóhiszemű ; — ott ellenben, ahol a hitetlenség és az erkölcstelenség motívumai viszik a szerepet és dominálják az akaratot, ahol az erkölcsi rugók (causa) romlottak, gonoszak, ahol az akarat valódi lényével ellenkezőleg érvényesül és önönmagát megtagadja: ott gonosz lélek, rosszhit, rosszhiszem, rosszhiszeműség (mala fides, böser Glaube) forog fenn és a személy vi.elkedese : rosszhiszemű. A jóhiszeműség és a rosszhiszeműség nem önálló külső tények, hanem csakis külső tényeket jellemző tulajdonságok, amelyek az ama tényeket elkövetett jogalany, személy jó irányú, vagy rosszirányú akaratát tükröztetik vissza. A jóhiszeműség és roszhiszemüség fogalmai a hit- és erkölcstanból3) származnak; minthogy pedig az akarati elhatározás, mint a hit- és erkölcstan létalapja, a jogtudományban is lényeges, alapvető szerepet játszik: azok jogi fogalmakká is váltak azért, mert jogi tényeket minősítenek, vagyis olyan tényeket, amelyeknek ehhez képest különböző jogi hatásuk van. A jóhisszemüség és rosszhiszeműség fogalmaiban tehát a döntő kritérium az akarat célzata (causa) ; ha a cél a jónak megvalósítására irányul: jóhiszeműség, ha ellenben a rossznak érvényesítésére törekszik : rosszhiszeműség forog fenn. A jóhiszeműség és rosszhiszeműség mindig abstiakt fogalmak, és soha sem pozitívumok, soha sem külső tények, hanem mindig és kivétel nélkül a pozitívumnak, a külső tényeknek tulajdonságai, kvalitásai; és mint az akarat tehetségének karakterisztikumai, rokonsági kapcsolatban állanak mindazokkal a fogalmakkal, amelyek rugóikat (causa) szintén az akarat tehetségében bírják. Az utóbbiak a dolosus (szándékos) és a culposus (gondatlan) cselekmények, kollektív jogi elnevezéssel : tilos cselekmények, amelyek tehát az előbbiekkel ellentétben nem kvalitások hanem mindig és kivétel nélkül pozitívumok, külső tények. A dolosus cselekvények csoportját, aszerint, amint szerződéses viszonyban, vagy azon kívül merülnek fel, a fraudulosus és a szorosan vett dolosus cselekvények töltik be ; amazok a szerződés felbontását eredményezik, emezek pedig kártérítésre adnak jogosultságot. Az utóbbiak tartalmi körét kiegészítik a külön csoportot képező culposus cselekvények, amelyekben nincs az akaratnak szándéka, azonban az akarat vétkesen annyira ébertelen és mulasztó, hogy ebbeli minősége miatt megtorlásra méltó. A két csoport közt a párhuzam legpregnánsabban tük3) Reissenberger: Über Hartmanns «Rede vom Glauben» Leipzig 1871. röződik vissza a sark- és kiindulási pontjukat képező két elméletben ; nevezetesen : ' A jóhiszeműség és rosszhiszeműség fogalmai tisztán az akaratelméleten sarkalnak ; ellenben a tilos (dolosus és culposus) cselekvények elveit az előrelátást elmélet fejti ki.«) Az akaratelmélet (Willens-Theorie) a szellemi világnak az erkölcsi jót célzó törvényein épül fel és tisztán a belső rugókat és azok minőségét (causa) vizsgálja, és vizsgálata eredményeként megállapítja a jó vagy a rossz tulajdonságot. Ez elvezet a jóhiszeműség és a rosszhiszeműség fogalmaihoz. Az előrelátási elmélet6) (Vorstellung; -Theone) ellenben a tényt magát veszi kiindulási pontul, és az akaratot a tényben látja megtestesítve, ha a kettő közt az oksági viszony (ok és okozat) felismerhető, vagyis ha a kauzalitás és az eredmény előrelátható volt. Ez elvezet a dolosus és culposus (collective: tilos) cselekvényekhez. Ezen rövid vázolatból kétségtelen, hogy a dolosus és culposus cselekvényekben soha sincs jóhiszeműség, hanem ellenkezőleg mindig rosszhiszeműség van. (Vége következik.) A bíróságok ügyforgalmi és tevékenységi kimutatásai. Irta ROTH KORNÉL, csacai kir. albiró. Hamar Gyula járásbiró ur a Jog f. évi 4. számában méltán neheztel, hogy a bíróságok ügyforgalmát és tevékenységét feltüntetni hivatott és a 41,420/1900. I. M. sz. rendelettel megállapított kimutatás kitöltése, megfelelő útbaigazítás híján, nehézségekbe ütközik ; áll ez különösen a jelzett kimutatás Részletes ügyforgalom III. csoportja alá felvett Telekkönyvi ügyekre vonatkozólag, melyekkel a kérdéses cikk kizárólag foglalkozik s melyekről az útmutatás V. végbekezdése csak sovány másfél sorral emlékezik meg ; a kitöltés módját illetőleg a szoros értelemben vett 111 —124. rovatok tekintetében pedig egyáltalán semminémü rendelkezést nem tartalmaz. Jelen soraimnak nem az a célja — megmaradva a Telekkönyvi ügyek rovatainál — hogy a kimutatásnak helyességét, avagy az esetleges célszerű módosításokat bírálat tárgyává tegyem, mert a magam részéről is teljesen osztom a járásbiró ur ama nézetét, hogy a kimutatás 111 —124. rovatai helyesen és kimeritő részletességgel iparkodnak az ügyforgalom, tevékenység és egyéb statisztikai kívánalmak képét visszatükrőztetni, csak röviden rá akarok mutatni arra a módi a, melyeta rovatok kitöltésénél huzamosabb idők óta követek s melylyel elérhetőnek vélem azt, hogy a statisztikai kimutatás kevésbbé 4) R ö v e r : Über die Bedeutung des Willens bei Willenserldiirungen 1874. 6) St őssel: Stillschweigende Willenserklárung. 1859. TÁRCA. A magyar nö magánjogi helyzete. — Válasz Kontúr Béla dr.-nak a Jog multévi 51. és 52. számában megjelent hasonló cimű cikkére. — A. Jog eredeti tárcája. Irta BUDAY DEZSŐ dr., pécsi árvaszéki ülnök. Amint a nyugvó, kristálytiszta tónak vize mindinlább nagyobb és nagyobb hullámokat fog verni, mindig nagyobb körben fog fölzavarodni a beléje dobott kő hatása alatt: éppen ugy van a magyar közvélemény a Polgári Törvénykönyv Tervezetével szemben. Két esztendeje van az első szöveg megjelenésének, s azóta a szaklapok, a doktrína, a gyakorlati joggal foglalkozó körök egyaránt siettek megtenni véleményüket a Tervezettel szemben; az érdeklődés ma sem szűnik, ugy hogy a Tervezetnek ma már egész kis irodalma támadt, — azt hiszszük, nem csekély hasznára hazai jogtudományunknak. A fölmerülő viták természetesen a legellentétesebb véleményeknek is adnak kifejezést, főleg olyankor, amikor nem annyira a tételes intézmények minuciózusán pontos kiépítéséről, hanem inkább nagyobb dolgokról, általános elvekről, szóval jogpolitikáról kell beszélni. Jogpolitikai irányú cikknek tekinthetjük a Jog-nzk multévi 51. és 52. számában megjelent érdekes tárcát is a «magyar nő magánjogi helyzetéről*. A nagy tudással megirt cikk számos oly részletet tartalmaz, amely mig egyrészről a dolgokat egészen más megvilágításban, a régi hagyományok exotikus fényében tünteti elónk, másrészről jogunknak a nőket illető alapintézményeit vehemens módon támadja meg; ugy, hogy állításai éppen azért nem — már a Tervezet álláspontjának védelme szempontjából sem — hagyhatók minden válasz nélkül. S ezért tartjuk szükségesnek azt kijelenteni, hogy jelen sorainknak célja egyedül az emiitett — kétségen kivül a maga nemében igen becses és széleskörű tudással irt — cikkel foglalkozni, mert másképpen aránytalanságot találhatna az olvasó e sorok cime és terjedelme között. A magyar nő magánjogi helyzetének kérdése ugyanis nem hasábokat, hanem köteteket igényel; azzal már egyes monográfiák alakjában legkiválóbb iróink foglalkoztak. Ennyit lett légyen szabad elmondanunk annak igazolására, hogy nem fogunk most ágyukkal harcolni a csak könnyedén szőnyegre hozott nagysúlyú téma ellen, s nem hozunk semmi nagyobb tudományos apparátust (azaz: rendszeres, akadémikus cáfolatot) a pár hasábon megirt, kétségkívül tartalmas, de a tárgyhoz mérten aránytalanul rövid cikk ellenében. Similia similibus. A rövidke bevezetésben a nőkérdés fölött tart rövid világtörténeti szemlét a cikk Írója. Hivatkozik a zsidókra, rlaviusra, Aristotelesre, Hippokratesre, majd Plafonra és a romai jogrendszerre, mindenütt a nő alárendelt voltát bizonyítva, s örömmel hivatkozik meg nem nevezett görög bölcselőkre akik odanyilatkoztak, hogy a nőt «mesterségesen tudatlanságban kell hagyni!)) Magától értetődik, hogy ebben a rövid «világtörténeti szemleben)) nagyon elfogult álláspontra helyezkedik a cikk iroja, hiszen ma már a nőkérdésnek kifejlődött nagy irodalma