A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 49. szám - Sajtóeljárásunk és annak fejlődése. Folytatás

A J 64—71. $-aiban jelölt azon ok, melyéit a biroküldés vagy bírósági tag mellőzése kéretik s ez, ha van közokirat, ezzel, ha pedig ilyen nincs, magánokirattal, levelekkel, hirlappéldánnyal. vagy más módon valószínűsítendő, végül ha a per körülményei, a tanuk könnyebb megidézhetése, a közlekedési viszonyok egyik vagy másik bíróság delegálását teszik legajánlatosabbá. ez is felemlíthető a kérvényben. Nehogy azonban a felek alaptalan fegyelmi feljelentések, rágalmazás vagy becsületsértés, a bíróság vagy annak tagjaival előidézett szándékos összekoccanások által késleltethessék az ügy befejezését az ezek alapján kérelmezett mellőzési eljárással, a bpts. 71. §-a világosan rendeli: 71. §. A bíróság, vagy egyes tagja, vagy tanácsa ellen, hivatali kötelességökre vonatkozólag elkövetett becsületsértés, vagy rágalmazás, vagy ugyanazok ellen a bűnvádi eljárás megindítása után tett bűnvádi, vagy fegyelmi teljelentés, az ezektől különálló ügynek elintézésénél mellőzés okául nem szolgálhatnak. Az sem ok a mellőzésre, ha valaki a biróra, mint tanura hivatkozik, ő azonban kihallgatás alkalmával kijelenti, hogy az ügyről kizáró okul nem szolgáló hivatalos eljárása alkalmával szerzett tudomást. A biróküldést vagy mellőzést tehát a konkrét pert megelőző indokból kell s lehet csak kérelmezni, vagy oly indokból, melyet az ügy maga megvilágít, de teljesen bizonyos, hogy nem azon indokokból lett csak előidézve, hogy az ügy vele késedelmet szenvedjen. Végül, bár ritkán, nyomtatvány utján elkövetett bűncselekményeknél is előfordulhat, hogy oly helyen követtetik el, hol nemzetközi jogszabályok alapján az illetékesség különleges, kivételes: ez a bűncselekménynek tengeren való elkövetése s e tekintetben az általános büntetőptsi jogszabályok irányadók a bpts 25. §-a alapján. Bpts. 25. §. 3. pontja. Ha a bűncselekmény magyar hajón, de külföldön, vagy nyilt tengeren volt elkövetve: akkor egyenlően illetékesaza magyar bíróság, melynek területén a kiindulás kikötője (anyakikötő), továbbá az, melynek területén az a magyar kikötő fekszik, hová a hajó először érkezett, végre az a magyar bíróság, amelynek területén a terhelt kézrekerült. E biró-ágok közt a meg; lőzés dönt. Az illetékes bíróság és hatásköre vizsgálata után áttérünk az eljárás folyamatbatételének különböző mó dozataira. (Folytatása következik.) Külföld. Külföldi judikatura. A fölebbező fél terhére s a nem-fölebbező javára az itélet in p e j u s nem reformálható. Ha felperes keresetét a bíróság alperes időelőttiségi kifogása folytán elutasítja és alperes ezen ítéletben megnyugszik, a felperesi fölebbezés folytán nem változtatható meg akként az itélet, hogy felperes keresete eskütől feltételezetten végleg elutasittassék. (Német Reichsgericht 1903 febr. 13. 360,02. sz. ítélete.) Ha valamely keresettel alperesként egy kereskedő-cég a tulajdonos megnevezése nélkül pereltetik, alperesnek a cégnek a perindítás idején való tulajdonosa tekintendő. (Német Reichsgericht 1903 február 14. 332/02. sz. ítélete.) Ha a vevő az eladónak minőségi kifogások folytán rendelkezésére bocsátott árut eladja, kiíogásaitól elállottnak és az eladó szállítása szerződésszerűnek tekintendő. (Német Reichsgericht 1903 márc 3. 375/02. sz. Ítélete.) Ha a biztosító és biztosított között a biztosítási szerződés érvénybenléteiránt folyamatban levő per tartama alatt a biztosított meghal, ennek jogutódjaként nem a kedvezményezett, hanem a biztosított fél örököse léphet a perbe. (Német Reichsgericht 1903 márc. 6. 483/02. sz. Ítélete.) A hitelezőnek nem áll jogában megtámadni az adósnak valamely megnyílt örökségről való lemondását. Azon örökös, ki a lemondás folytán a hagyatékhoz jut, nem tartozik tűrni, hogy a lemondott örökös hitelezője a hagyatékból végrehajtás utján kielégítést nyerjen. (Német Reichsgericht 1903 április 17. 16/03.) Ingatlannak végrehajtási árverésén tett vételi ajánlat érvénye tévedés cimén perrel meg nem támadható. (Német Reichsgericht 1903 április 22. 136/03.) Közli Oláh Dezső dr., budapesti ügyvéd. OG 357 Nyilt kérdések es ieicicteK. Köthetnek-e házastársak magánokiratban is öröklési szerződést?. (Felelet.) A fenti kérdést vetette fel Nozdroviczky Ferenc dr. kir közjegyző ur a J o g 40. számában, s bár a kérdés nemcsak fontosságánál, hanem annál az oknál fogva is megérdemli a vele foglalkozást, mivel az eddigelé kifejlett felsöbirósági joggyakorlat nem mondta ki ebben a kérdésben döntő szavát, — mégis mind a mai napig nem kaptunk rá feleletet a Jog olvasóitól. A J og 40. számának megjelenése előtt egy konkrét jogesetből kifolyólag, magam is közzé akartam tenni ezt a kérdést, s mert e szándékomban megelőzött a közjegyző ur, nem marad más hátra számomra, mint a kérdésre felelni. Az én válaszom azonban — a közjegyző ur felfogásával ellentétben — az, hogy házastársak magánokiratban is köthetnek öröklési szerződést. Erre a meggyőződésre nemcsak a közjegyző ur által felhozott az az indok vezetett, hogy a végrendeletek alaki kellékeiről szóló 1876: XVI. t-c. speciális törvény, s ennek, mint ilyennek az érvényességét a közjegyzői törvényt módosító 1886: VII. t-c. hallgatag hatályon kivül nem helyezhette, hanem az az indok is, hogy a törvényhozónak ez utóbbi törvénnyel nemis volt szándékában a végrendeleti törvény intézkedéseit hatályon kivül helyezni. Ugyanis az 1886: VII. t-c. 21. §-ában taxatíve fel vannak sorolva azok az esetek, amelyekben az okirat által való bizonyítás csak közjegyzői okirattal történhetik; az a) és b) pontoknak egybevetéséből kitűnik, hogy a törvényhozó akkor, amikor harmadik személyekkel szemben való bizonyításról szól, nyilván idegen harmadik személyeknek az érdekeit akarta megvédeni a házastárssal szemben, s az okirattal való bizonyítást ilyen idegen 3-ik személyekkel szemben kívánta korlátozni, a törvényes örökös pedig idegen 3-ik személynek — az öröklés szempontjából — nem tekinthető. Ugyanezen törvény 22. §-ában — ugyancsak nem példaképpen, hanem kimerítően — fel vannak sorolva azok a jogügyletek, amelyeket a házastársak csak közjegyzői okiratban köthetnek érvényesen, s ez az okirati szigor más esetekre ki nem terjeszthető, s igy az azok közt fel nem sorolt öröklési szerződésre sem. Ennek a §-nak rendelkezéseiből nyilvánvalóan megállapítható, hogy a törvényhozó annak megállapításánál a közjegyzői okirati kényszert a házastársaknak csupán élők között létrejött jogügyleteire kívánta kiterjeszteni, s ezzel nem volt szándékában az 1876: XVI. t-c. 13. §-át — még hallgatag sem — hatályon kivül helyezni, mert az a) pontban azon szerződésekről szól ugyan, amelyek a házastársak, mint ilyenek közötti magánjogi viszonyokat szabolyozzák, akár a házasságra-lépés előtt, akár azután köttetnek, ámde itt a szerződések fogalma alatt nem akarta a házasfelek közt felmerülhető összes szerződéseket érteni, hanem csak azokat, amelyek köztük, mint élők közötti jogügyletek, keletkezhetnek; támogatja ezt a felfogást az 3 körülmény is, hogy az a), b) és c) pontok alatt taxatíve fel vannak az okirati kényszerhez kötött szerződések sorolva, minek értelme sem volna, ha az a) pontban előforduló szerződések fogalma alatt az összes előfordulható szerződéseket értené. Ugyanez a felfogás nyilvánul meg a Fodor Ármin dr. szerkesztésében megjelent Magyar magánjog V. kötetének 444-ik lapján 10. alatt lévő megjegyzésben. Végül ezt a felfogást támogatja a Márkus Dezső dr. és többek szerkesztésében megjelent Magyar törvénytár milleniumi emlékkiadása, amelyben a későbbi törvények által hatályon kivül helyezett korábbi törvényhelyek apróbb betűkkel vannak szedve, azonban az 18?6: XVI. t-c. 13. és 33. §§-ai rendes betűkből állanak, miből következik, hogy a törvénytár tudós szerkesztőinek a véleménye szerint is továbbra hatályban maradtak e §-ok. Orosz Mihály, felsővisói kir. jbirósági albiró. Vegyesek. A jogi szaklapok közös mizériái. Mi tagadás benne, a jogi szaklapok anyagi helyzete nem valami rózsás és csak a legnagyobb kötelességtudással párosult idealizmus ösztönzi a lapok kiadóit és szerkesztőit, hogy keserves tapasztalataik dacára vállalataikat abba ne hagyják. Alig hogy a táblák decentrálizációja befejezett ténnyé vált, gomba módjára szaporodtak a vidéki szaklapok; minden tábla székhelyére jutott egy, — néha kettő is. Annyi előfizetőre nem tudtak szert tenni, hogy csak nyomdakiadásaikat is fedezhessék és igy hosszabb-rövidebb tengődés után — egy vagy kettő kivételével, — mind jobblétre szenderültek. De ezen rövid időköz is elég volt arra, hogy a fővárosi, magas nívón álló és óriási anyagi áldozatok mellett a jogászvilág érdekeit szolgáló szaksajtó helyrehozhatlan károkat szenvedjen. A magyar jogi szaklapok magas szellemi nívó dolgában bátran felvehetik a versenyt a külföld legelőkelőbb szaklapjaival. Tartalomra nézve sokkal dusabbak és változatosabbak, — áruk pedig aligazok felére és negyedére rug és még kiállítás dolgában is párjukat ritkítják. Ezen áldozatkészség azonban az olvasó szakközönség részéről csak igen csekély mérvben visszonoztatik. Elrettentő péi-