A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 47. szám - A községi biráskodás reformja. Vonatkozással a polgári perrendtartás javaslatára. Vége

képviseleti költséget és esetleg saját védőjének még vagy 20 korona ügyvédi dijat kénytelen megfizetni, nem 3 napi, de 2—3 heti vagy egész havi keresményét veszti el. Az utánjárási költségeket azután még sok esetben végrehajtás utján érvényesitik. Ezzel uj költség merül föl és bizony gyakran megesik, hogy egy egész munkásfamilia hetekig éhezik azért, mert az atyjuk részegen, vagy az anyjuk ingerült állapotban valami gorombaságot talált mondani. És a biró erről nem tehet. O aránylag enyhén itélt, minimális pénzbüntetést szabott ki, a többit a költségek tették. Hát még ha az arányosság kedveért olyan szigorúan büntetnénk, mint ahogy azt éppen napjainkban sokan kezdik kívánni! Ma, mikor a gyakorlati politika és tudomány karöltve buzgólkodnak azon, hogy a szegényebb, különösen a testi munkája után élő néposztály anyagi sorsát föllenditsék, ma éppen az igazságszolgáltatás eszközeivel sanyargassuk ezeket az istápolásra szoruló néprétegeket? mikor mindenki azon fáradozik, hogy a szegény embernek gazdasági exisztenciát teremtsen, akkor mi, apró minimális deliktumok megtorlásaképpen tönkretegyük, aláássuk ezeket a nagynehezen lehetővé tett exisztenciákat ? Ez merőben helytelen fölfogása volna hivatásunknak. Ennek az ellenkezőjét nemcsak a humanitás diktálja, de maga a birói kötelesség is, mert elvégre sem vagyunk puszta paragrafust alkalmazó automaták, hanem a köznek, az államnak funkcionáriusai, akiknek a törvényszabta kereten belül nem rideg elveket, hanem a közjót, az államnak, az államtagoknak és ezek között különösen az anyagilag és szellemileg alacsonyan álló. istápra szoruló államtagoknak érdekét kell szolgálnunk. A biróra nézve tehát, a magas költséggel való arány létrehozása, nem' lehet ok a büntetési tételek fölemelésére, hanem éppen arra kell törekednie, hogy az egyes vádlottat a tettével, egyéniségével és visszonyaival arányban álló büntetésen kivül lehetőleg más málum ne érje Meg kell tehát óvnunk a terhelteket a nem absolute szükséges költségtehertől. Azt véljük, senkinek jogos érdekeit nem sértenők vele, ha a járásbirósági eljárásban az ügyvédi költségeket rendszerint csak a saját megbízó ellenében megállapithatókká tennők. A védelemre nézve ez ma is igy van, a változtatás tehát csak a vádra irányulna, ki kellene mondani, hogy a magánvád vagy a sértett képviseletének költségei rendszerint a megbízót terhelik s csak kivételes esetekben, például, ha a terhelt viselkedése, alaptalan védekezése stb. oly komplikálttá tett egy bünpört, hogy a sértett (vagy) msgánvádló tényleg nem nélkülözhette az ügyvédi segélyt, volnának e költségek a vádlott ellen megállapíthatók. De ha már ez nagyonis erős reformnak látszanék, — legalább módot kellene adni a bírónak arra, hogy a magánvád vagy a sértett képviseleti költségeit, méltánylást érdemlő esetekben akkor is egészben vagy részben a megbízóra rója, ha a terhelt bűnösnek találtatott. Ilyen esetek volnának, — ha például az ügy nagyon egyszerű, a sértett helyben lakik és olyan ember, aki maga is el tud járni az ügyekben, vagy továbbá, ha a vádat az ügyészségi megbízott képviseli, vagy végül, ha a költségekben való marasztalás a terheltet bűnösségével s büntetésével arányban nem álló módon sújtaná. Ezzel szemben szükséges volna az ügyészségi megbízottaknak megfelelő dotálása, esetleg több ügyé zségi megbízotti állás szervezése, ugy, hogy minden járásbirósági tárgyaláson jelen lehessen ez a közeg, és kötelességévé kellene tenni, hogy minden általa igazságosnak tartott magánvád képviseletét átvegye, ha a magánvádló az önképviseletre alkalmatlannak bizonyul, különösen pedig meg kellene bizni azzal is, hogy a védekezni nem tudó vádlottak érdekében is tehessen az objektív igazság sérelme nélkül előterjesztéseket. Azt véljük, hogy ezt az ügyészi megbízottaknak jobb javadalmazása vagy több megbízottnak alkalmazása által el lehetne érni, hogy ez a megoldás senkinek- az érdekeit sem sértené. Ha a magánvádló el tudja mondani értelmesen azt a keveset, amit el kell mondania, akkor úgyis önmaga is eléggé képviseli a vádat, ha pedig a magánvádló nem tudja magát kellőképpen kifejezni, vagy például előleges igazolás mellett elmarad a tárgyalásról, az ügyészségi megbízott átvenné a vád képviseletét. így azután az ügyvédi közbejövetel fölöslegessé válnék a vádra nézve, a védelem terén pedig elég volna, ha az ügyészségi megbízott itt-ott előterjesztések tételével ügyelne arra, hogy a bizonyítás a vádlott javára, különösen a kiskorú vagy együgyű vádlott javára s megfelelően foganatosittassék. Véginditványában és perorvoslataiban mai rendszerünk mellett is tekintettel szokott lenni az ügyészségi megbízott a vádlott iogos érdekére. OG így azután valószínű, hogy a sértettek és terheltek csak igen ritka esetekben fordulnának ilyen kisebb pőréikkel ügyvédhez, — aki pedig ügyvédet választana, az legtöbbször maga is viselné ennek az intézkedésének anyagi terhét. Ez javára válnék sok szegény terheltnek, és sok szegény terhelt nyomorgó családjának ; — de javára válnék a közmorálnak és az igazságszolgáltatás tekintélyének, a büntetés erkölcsi értékének is; mtrt az a mai állapot, ahol a kis büntetéshez aránytalanul nagy utánjárási költség járul, nem alkalmas arra, hogy a közönség előtt az állam büntető-hatalmát, a maga pártatlan, önzetlen nagyságában bemutassa. Csak mellékesen említjük mej azt is, hogy ha a költségek kérdése elesik, sokkal több ügy fog a bíróság előtt kibéküiéssel végződni és maga a kibékülés is tisztább és morálisabb lesz, mint ma, amikor minden magánvád-visszavonást hosszú alkudozás előz meg a költségek tekintetében. A községi bíráskodás reformja. Vonatkozással a polgári perrendtartás javaslatára. Irta DIÓSZEGI GYŐZŐ dr., jb. aljegyző Tenkén. X (Vége.) III. További kérdés, hogy a községi közegek igénybevétele kötelező, vagy fakultatív legyen-e? Nem lehet kétség az iránt, hogy csakis a kötelező igénybevétel célravezető. Fentebb már emiitettem, ho^y perjogilag is abszurdum, hogy a hitelező egyoldalulag választhasson a különböző hatáskörrel felruházott bíróságok között és egy ügyet első fokban oda vigyen, ahova az csak m^sodfokulag tartozik ; ha a községi bíróságtól járásbíróság elé vitelt nemis tekintjük íelebbvitelnek - - a szó technikus terminus-értelmében — ily ügyekben a járásbíróság mégis második fórum. A perrendtartás javaslatának 607. §-a értelmében a fizetési meghagyásból perré alakult ügy a járásbirósági eljárás szabályai szerint tárgyalandó, igy a javaslat a mai joggal egyezŐleg a községi bíráskodásnak legfeljebb fakultative ad tért; helyesebb volna, ha kimondatnék, hogy községi b/ráskodás a'á tartozó ügyekben a járásbíróság fizetési meghagyást nem bocsát ki, mert ezekben a fizetési meghagyást a községi, illetve béke-biróság eljárása teljesen pótolja és igy feleslegessé teszi. IV. Lényeges kérdés az is, hogy a községi közegek közüi ki, vagy kik és mily szervezet mellett bíráskodjanak ? A községi bíróságok jelenlegi szervezetét az 1877. évi XXII. t.-c. 5. §-a határozza meg, eszerint a községi bíróság társasbiróság, mely nagyközségekben 3, kisközségekben 4 tagból áll, elnöke a biró, jegyzője a községi (kör)-jegyző vagy helyettese. A községi bíróságok ezen szervezete teljesen hibás és célszerűtlen. Ugy látszik, hogy a törvény a bíróság tagjainak csekélyebb qualifikációját azok nagyobb számával akarta ellensúlyozni, pedig tény az, hogy az ítélkezési képesség hiányát a tagok számával pótolni nem lehet, 4 alkalmatlan ember ss er többet az Ítélkezés terén, mint egy. A gyakorlat ellentétbe is helyezte magát a törvénnyel. A bíróság teljes számban nem mindig van együtt az egész eljárás során, de ha együtt van is, a tény az, hogy a bíróság jegyzője határozott fölényben van a bíróság többi tagjai, igy annak elnöke felett is, ugy hogy az egész eljárás vezetője, mondhatni totum fac-ja a jegyzőkönyvvezető jegyző, mig a bíróság többi tagjai pictus mascuius, de passzív asszisztenciát fejtenek ki és legfeljebb az eljárást hitelesítő bírósági tanukként szerepelnek. Ez természetes, hisz Magyarország jó ragy részében a községi bíróság többi tagjai a bíróval együtt sem irni, sem olvasni nem tudnak. Kinek van érdekében azon visszás állapotot fentartani, hogy a bíráskodásra egyedül képes és intelligens jegyző alárendelt szerepet vigyen az ítélkezésre teljesen képtelen, semmi tanulmánnyal, készültséggel nem biró, sőt igen gyakran analfabéta községi közlakosok mellett? Mennyivel helyesebb volna a tényleges állapotot — melyen változtatni úgysem lehet — törvényesíteni akként, hogy az eljárás fejévé a községi jegyzőt téve, az elöljáróság tagjai legfeljebb mint az eljárást hitelesítő tanuk szerepelnének, vagy teljesen mellőztetnének. De ha akadna a jelenlegi községi bíróság tagjai közt olyan egyén, ki némi ismeretekkel rendelkezik, pl. ha, mint legtöbb helyen szokás, a törvénybiró (II. biró) tevőleges részt követel magának a bíráskodásban — ami őt törvény szerint megilleti — ugy az eljárás jóval rosszabb, mint ahol a jegyző a mindenes, mert a községi közlakosok teljesen alkalmatlanok a bíráskodásra ; némi ismeretekkel rendelkezvén, tudákosak. félszegek és mi legfőbb baj, lakostársaikkal szemben a legteljesebb mértékben elfogultak. Minek eredménye, hogy a lakos-