A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 45. szám - Az ügyvédek nyugdíjintézete

A JOG 181 vétsége miatt vádolt H. Andor elleni bűnügyében következőié* ítélt: 6 A kir. tszék mint büntetőbíróság H Andor vádlottat az ellene a btk. 290. §-áb» ütköző gondatlanság által okozott emberölés vétsége miatt emelt vád és következményei terhe alól a bp. 326. §. 1. pontja alapján felmenti és a leimerült 291 K. bűnügyi költséget a bp. 482. §. alapján a kir. kincstár terhére állapítja meg. Megokolás: A kir. ügyészség vádat emelt H.Andor ellen a btk. 290. §-ába ütköző gondatlanság által okozott emberölés vétsége miatt azért, mert H. Andor a vezetésére bizott Körtvélyes pusztán egy tenyészbikát tartott, melyről tudta, hogy az ember életére és testi épségére veszélyes; mindamellett a veszély megelőzésére és megakadályozására szükséges elővigyázati intézkedéseket meg nem tette és igy okozójává lett annak, hogy ez a bika Körtvélyes pusztán 1902. január ó-én Sch. Jánost, a gondozóját megölte. Vádlott azzal védekezett, hogy ő semmiféle mulasztást nem követett el, mert a bika tudomása szerint — rendes bika természetű volt és nem volt vad, ennek tolytán nem látta szükségét annak, hogy különös intézkedéseket tegyen. Amit n égis tett, t. i. orrkankát szerzett be és a bika mellé korlátot emeltetelt, azt nem azért tette, mert annak szükségét látta, hanem mert a tehenes Sch. János, ki a bikával közvetlenül bánt, Kérte azokat és hogy a gyöngének és használhatlannak bizonyult orrkarika helyett másikat újból be nem szerzett, azt meg azért tette, mert Sch. kijelentette, hogy arra már szükség nincs, s ne szerezze be. Azzal védekezett továbbá vádlott, hogy főleg és csupán az elhalt Sch. János tehenes gondatlanságán és könyelmüségén múlott az, hogy a bika összetaposta: és pedig azért, mert a kérdéses alkalommal az elhalt az ö egyenes azon parancsát szegte meg, hogy benn hágatni tilos, mert a bikát ingerelte az által, hogy egész negyedórán át hágásra kényszeritette és különösen azért, mert az istálló ajtaját, hogy oda a bika vissza ne térhessen, bezáratta és ezen tényével a saját megmenekülésének lehetőségét kizárta. Annak előrebocsátásával, hogy a kir. tszék az eskü alatt Kihallgatott tanuk ellentétes vallomásai folytán meg nem állapíthatta azt, hogy a bika különösen vad, vagy szelíd természetű volt-e, bebizonyitottnak vette, hogy vádlott Sch. János tehenese kértére orrkarikát szerzett be és korlátot emeltetett a bika mellé még a január 5-iki szerencsétlenség előtt; bebizonyitottnak fogadta el ezek foiytán vádlottnak azon semmivel meg nem cáfolt vallomását, hogy orrkarikát másodszor azért nem szerzett be, mert kijelentette, hogy nem kell beszerezni. Ezen bizonyítékokkal beigazoltnak látta a kir. tszék azt, hogy még az esetre is, ha a bika vad volt is, vádlottat mulasztás felelőssége nem terheli. Az elhalt Sch. János tehenes mulasztását és gondatlanságát pedig, melyek az ő halálát közvetlenül megelőzték, megállapította a következő eskü alatti vallomásokkal bebizonyított tényekből: hogy L902 jan. ö-én tiltva volt és pedig a vádlott mint intéző kiadott parancsa folytán, benn a pusztában hágatni. Az elhalt Sch. János ezen tilalom ellenére hágatott és így a bekövetkezett szerencsétlenség tekintetében ezen tényével a felelősséget is magára vállalta, hogy ezen hágatás alkalmával, mert a bika hágni nem akart, és a tehenet többször ott hagyta, az elhalt Sch. János azt visszaterelte, hágásra kényszeríteni akarta és ez által figyelembe véve még B. E. tanú illetve szakértő azon véleményét, hogy a bika, ha még oly szelid is, ha a hágásnál izgatják, különösen ha hágásra kényszeritik, erőltetik, hamar dühös lesz, megállapította a kir. tszék, hogy Sch. János a bikát izgatta, ingerelte, mert a kérdéses hágás folyama alatt, azért, hogy a bika az istállóba vissza ne térhessen, az istáiló ajtaját bezáratta; ha pedig ezt nem teszi, az első kiszabadulása után, mikor a kutyák a bikát vissza tartották, a bika bejuthatott volna az istállóba és ő megmenekülhetett volna. Mindezen bebizonyított tények alapján megállapitandónak látta a kir. tszék azt, hogy vádlottat az 1902. jun. 5-én beállott szerencsétlenség tekintetében felelősség nem terheli, mert az elhalt halálát saját könnyelműsége és gondatlansága idézte elő és ezért vádlottat az ellene emelt, a btk. 290. § ba ütk. gondatlanság által okozott emberölés vétségének vádja és következményei terhe alól, a bp. 326. §. 1. p. alapján felmenteni, stb. kellett. A bpesti kir. ítélőtábla (1903. május 1-én 2,727 sz. a.) az elsőfokú bíróság Ítéletét a bp. 385. §. 1. a) p. alapján a bp. 423. §-hoz képest megsemmisíti, H. Andor vádlottat bűnösnek mondja ki a btk. 290. §-ba ütköző emberölés vétségében, amelyet elkövetett azáltal, hogy a vezetésére bizott gazdaságban, felismerve a tenyészbikának az emberek testi épségére és életére való veszélyes tulajdonságait, elmulasztott olyan intézkedést tenni, ami eme előre látható veszély bekövetkezhetését kizárta volna, amely mulasztása aztán okozója lett annak, hogy a bika Sch. János tehenészt 1901. jan. 5-én oly mérvben bántalmazta, hogy az a szenvedett sérülések okozta belső elvérzés következtében életét vesztette. Emiatt a btk. 290. §. alapján a btk. 92. §. alkalmazásával elitéli a nevezett vádlottat, az Ítélet jogerőre elmélkedésétől számított 15 nap a. végreh. terhével fizetendő stb., 20 napi fogházra átváltóztatandó 400 K. pénzbüntetésre stb. Megokolás: A boncjkvben foglalt, valamint a főtárgyaláson meghallgatott orvosszakértők véleménye alapján bizonyos az, hogy Sch. János halálát az okozta, hogy kemény tompa tárgynak igen nagy erővel való ütése következtében bordatorest szenvedett s e törés szilánkos felülete a tüdőt megsértvén, belső elvérzés állott be. Bizonyos továbbá a szemtanuk vallomásából az is, hogy Sch. János ezeketa végzetes ütődéseket, illetve ütéseket a körtvélyesi uradalomban levő tenyészbikától szenvedte 1901. 5-én, olyképen, hogy a bika az elhaltat a falhoz nyomta, majd pedig később összetaposta. A kir. ítélőtábla tényként állapította meg, hogy a Sch. János gondozására bízott s annak halálát előidéző bika hamis, vad természetű volt, s az emberek testi épségére és életére nézve veszélyes tulajdonságokkal birt. Megállapította pedig ezt özv. Sch. Jánosné, ifj. Sch. Jáno; s több tanuknak vallomásából, akik egybehangzólag mind azt állították, esküvel megerősített val'omásukban, hogy a bika vad, alattomos, veszedelmes természetű volt, félt tőle mindenki, mert többeket bántalmazott, sőt R. István gazda tanú a bika természetét ugy jellemezte, hogy annál veszedelmesebb bikát még nem látott s az embereket egész váratlanul támadta meg. És hogy tényleg már előzőleg bántalmazást szenvedtek a bikától, bizonyítja az az eset, amely Sch. Jánossal előző évb n máj. hóban történt, amikor a bika a nevezettnek ruháját felhasította s testét megsértette, aminek következtében Sch. János beteg lett, s amikor ez alkalomból a bika gondozásában Sch.-t., illetve D. Lajost, aki a bikát megkötni nem merte, D. Mihály helyettesitette, ezt is megöklelte; továbbá az az eset, amit vádlott emlit, hogy K. nevű tehenészt is fellökte és amikor H. Istvánt a bika a legelőn megtámadta s csak a kutyák reá uszításával tudott a nagyobb bajtól megmenekülni. A védelem részérői kifogásoltatott ugyan, hogy a tanuknak eme vallomására a bíróság súlyt helyezzen, mert ezek az elhaltnak cseléd társai lévén, az elhalt családja iránti rokonszenvből s a vádlott mint úriember iránti ellenszenvből vallottak, s terhelő vallomásuk a nagyobb szakértelemmel és műveltséggel biró tanuk vallomása által mégis cáfoltaiott. Való, hogy F. Imre gazdatiszt vallomása szerint a bika szelid természetű volt és L. Jenő tapasztalata szerint is csöndes állat volt, továbbá való az is, hogy a bika eladása után annak elszállítására való előkészületek megtételénél foglalkozó és jelenlevő tanuk, M. József kivételével azt bizonyítják, hogy a bika csendesen viselkedett, ámde ezen tanúvallomások nem alkalmasak arra, hogy az előbbi terhelő vallomásokat lerontsák, vagy, hogy azokat bármi tekintetben is gyöngítsék. F. Imre tanú ugyanis, habár szeiid természetűnek tünteti fel a bikát, szintén hallotta, hogy a bika már előzőleg bántott valakit, ami pedig a bika szelídségére vont következtetés alapját illeti, hogy még a kis gyermekeit is közel eresztette: ha az meg volt kötve, az komoly figyelemre nemis méltó. De L. Jenő vallomására sem helyezhető suly, mert ez a tanú más uradalomban lévén elfoglalva, módjában sem lehetett az, hogy a bika természetét a valóságnak hiven felismerhesse, vagyis hívebben, mint azok a cselédek, akik az állattal foglalkoztak és annak körülötte voltak s tulajdonságait és természetét folytonos figyelés mellett kitapasztalhatták Ami pedig azoknak a tanuknak a vallomását illeti, akik azt bizonyították, hogy a bika az elszállítás előtt, vagy elszállítás alatt rendesen viselkedett, döntő súllyal nem bírhat, mert az állatnak ez alkalommal tanúsított rendes magatartása nem zárhatja ki ama tények valódiságát, amely tényekkel a tanuk a bika természetére nézve előállottak. Arra nézve pedig, kogy a kihallgatott cselédeket vallomásaik megtételénél rokon vagy ellenszenv vezérelte volna, távoli gyanú sem merült fel; mutatja ezt az is, hogy maga a védelem sem ellenezte ezeknek a tanuknak a megesketését. A védelem nagy súlyt helyezett dr. B. Zoltán orvos vallomására, amelylyel azt kívánta bizonyítani, hogy Sch. Jánosnak 1900. máj. hóban a bika által történt bántalmaztatásából az állat természetére nézve hátrányos következtetés nem vonható, mert az elhalt az orvos vallomása szerint azt jelentette ki, hogy a bika őt ez alkalommal nem különös hamis természetéből kifolyólag bántalmazta, hanem véletlenül, mert légy után kapott. A kir. itélő tábla azonban ezt a vallomást megcáfoltnak találta, mert maga a vádlott is azt adta elő, hogy gazdától hallotta, hogy a bika Sch.-t. azért bántotta, mert ez nem a rendes ruhájában közeledett a bikához — s ezt a vallomást özv. Sch. J.-né és N. Lajos is megerősítették. A fenti tényállás megállapítása után vizsgálat tárgyává kellett tenni azt, hogy vádlottnak ismernie kellett-e a bikának veszélyes természetét s ha ismerte, tett-e olyan intézkedést, amely előreláthatólag a veszély bekövetkeztének elhárítására alkalmas volt. Hogy vádlott tudta azt, miszerint a bika egypár embert már bántalmazott, azt maga beismeri, de hogy tudnia kellett a bika vad és támadó természetét, kétségtelen abból, hogy ez a körülmény a cselédségnél közszájon forgott, lehetetlen lett volna, hogy ilyen körülmények között az ő tudomására nejuson, de hogy tudta bizonyos abból is, hogy épen a Sch. János első bántalmaztatása után rendelte el, hogy a bika orrába vaskarika huzassék; majd mikor ennek betétele nem sikerült, a bika dúccal vétessék körül, már pedig ha a bika oly szelid természetű lett volna, mint a vádlott állítja, semmiféle óvintézkedésre szükség nem lett volna. A kir. tszék vádlott gondatlanságát részben amiatt nem állapította meg, mert vádlott azért nem rendelte el másodízben a vaskarika behúzását, mert az elhalt annak szükségét nem látta s kijelentette, hogy ujat nem kell beszerezni. A kihallgatott szakértők megállapították, hogy az orrkarika behúzásának tisztán csak az a célja van, hogy az állatnak könyebb vezetését elősegítse; de egyébre, különösen az állatnak megfékezésére vagy a támadás megakadályozására nem alkalmas eszköz. Annál a kérdésnél tehát, hogy vádlott alkalmaztatott-e orrkarikát a bikára, vádlottnak gondossága meg nem állapitható, mert néki mint uradalmi intézőnek tudnia kellett azt, hogy orr-