A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 44. szám - Németbirodalmi törvényszéki határozat a tisztességtelen versenyt illetőleg - Magyar alkotmány- és jogtörténet. Tekintettel a nyugati államok jogi fejlődésre. Irta Timon Ákos. Budapest, 1903 [könyvismertetés] Vége

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 44. számához. Budapest, 1903 november 1. Köztörvényi ügyekben. Felperes szemének a megsérülése akként történt, miszerint a rozsdás vaslemezre, amelyen ö dolgozott, valaki alurlól ráütött, aminek következtében azután a felszálló rozsda a szemébe vágó dott. E tényállásból kétségtelen, hogy a balesetet nem a felperes saját hibája idézte elö, s hogy ennélfogva a köztudomás szerint veszéllyel járó fentebb emiitett munka közben történt szerencsétlenség okozta károsodásért az alperes törvényes gyakorlatunk szerint annál inkább felelőséggel tartozik, mert azt nem bizonyította, hogy a felperest ennél a munkánál a megfelelő védő eszközzel, szemüveggel ellátta v olna. Alperesnek az a mulasztása, hogy a baleset ellen általa biztosított felperes igényét, a biztosítási összeg kiadását megtagadott biztositóval szemben, habár a biztosítási szerződés megkötésekor a felperes félszemének hibás voltát bevallotta, keresettel érvényesíteni az elévülési időn belül elmulasztotta, egymagában is elégséges alap ennek a kötelezettségnek biroi megállapítására. A bpesti kir. tszék (1902 aug. 13-án 9,tl7/sz. a.) Lengyel I. dr. ügyv. ált. képv. L. Mórnak, Gráner E. dr. ügyv. ált. képv, D. Sch. H. cég elleni évjáradék megítélése ir. r. perében következőleg I tél t: A kir. tszék. leiperest keresetével elutasítja és a perköltséget felek között kölcsönösen megszünteti stb. Megokol ás: Felperes keresetét arra alapította, hogy alperesi cég hajógyárában munka közben jobb szeme oly mértékben megsérült, hogy a látó képességét elvesztette és emiatt azt a szemüregbó'l is el kellett távolítani. Ez a sérülés alperes hibájából történt, mert mig felperes a javítandó hajó fedélzetén rozsdás vasdarabokat dolgozott fel, alperes más alkalmazottjai a hajó belsejében a fedélzetre alkalmazott ütés által a rozsdás vas'arabokról rozsdát szórt felperes szemébe. De ezen leiül felperes még azt is előadta, hogy veszélyes ipari teendőt végezvén, az őt ért balesetért a munkaadó alperes minden hibája nélkül felelős, hacsak a sérültnek szándékosságát, vagy vétkes gondatlanságát nem bizonyítja. E két jogalapon felperes kártérítést igényel és életjáradék megítélését követeli. A kir. tszék R. Pál tanú vallomásával bizonyítottnak találja a sérülésnek a felperes által előadott módját; mindazáltal a felperes áital csatolt klinikai iratokkal, V. Adolf dr. és Sz. Adolf dr. szakértő tanuk vallomásával és a meghallgatott szakértők véleményével bizonyítva látja, hogy felperesnek alperesnél 1897-ben rozsdaszilánk által megsérült jobb szeme már 1882-ben kapott sérülés folytán az alperesnél ért baleset alkalmával látó képességét teljesen elvesztette volt s így a már félszemére vak felperes alperesnél testi csonkulást szenvedett, ennélfogva munkaképessége sem csökkenhetett a vak szem kivétele folytán és így kártérítési igénye sincs, mert azt felperes is beismeri, hogy a vak szembe esett rozsda folytán támadt gyuladást alperes gyógyíthatta stb. A bpesti kir. ítélőtábla (1903 ápril. 8-án 10,144. sz. a.) az elsőbiróság itéietének a felperest keresetével elutasító rendelkezését megváltoztatja, s az alperesi kártérítési kötelezettségét a felperes irányában megállapítja, ugyanannak az ítéletnek a perköltségekre vonatkozó részét pedig hatályon kívül helyezi s az elsöbiróságot arra utasítja, hogy ennek az ítéletnek a jogerőre emelkedése után hozzon a kártérítés összegének a kérdésében a perköltségekre és a felebbezés költségeire is kiterjedő ítéletet, stb. Megokolás: R. Pál tanú vallomásából megállapítható, hogy a felperes szemének a megsérülése akként történt, miszerint a rozsdás vaslemezre, amelyen ö dolgozott, valaki alulról rá ütött, a minek következtében azután a felszálló rozsda a szembe vágódott. Sz. Adolf dr. szakértő tanú vallomása pedig azt bizonyítja, hogy a beteg szemet el kellett távolítania, nehogy a másik szem is elveszítse látóképességét. E tényállásból kétségtelenül megállapítható az is, hogy a balesetet nem a felperes saját hibája idézte elő, s hogy ennélfogva a köztudomás szerint vessélylyel járó fentebb említett munka közben történt szerencsétlenség okozta károsodásért, az alperes törvényes gyakorlatunk szerint annál inkább felelősséggel tartozik, mert azt nem bizonyította, hogy a felperest ennél a munkánál a megfelelő védő eszközzel, szemüveggel ellátta vólna. Ezt a felelősséget pedig az a körülmény, hogy a felperes sérült szeme a szakértők véleménye szerint egy előbbi baleset következtében már régebben és pedig nagyrészben elveszítette látó képességét, azért nem szüntetheti meg; mert egyfelől a szakértők maguk is bizonyítják, hogy a féiszemü munkást a munkaadók nem igen alkalmazzák, s mert másfelől az alperesnek az a mulasztása, hogy a baleset ellen általa biztosított felperes igényét, a biztosítási összeg kiadását megtagadott biztosítóval szemben, habár a biztosítási szerződés megkötésekor a felperes félszemének hibás voltát bevallotta, s igy a per a siker reményével lett volna megindítható, keresettel érvényesíteni az elévülési időn belül elmulasztotta, egymagában is elégséges alap ennek a kötelezettségnek birói megállapítására. Ezeknél az okoknál fogva az elsőbiróság itéietének megváltoztatásával a rendelkező rész érteim, kellett határozni. A m. kir. Kuria(1903. szept. 15-én 5,227 sz. a.) A másodbiróság Ítélete, elhagyásával annak indokának, mely szerint a per a biztosító társaság ellen a siker reményével lett volna megindítható, — egyéb indokai alapján helybenhagyatik. A kereset tárgyát képező temetőhelyek a helyszínelésnél a község nevére vétettek fel ugyan, de «református», illetve «katholikus» megjelöléssel, amely körülmény már magában is a mellett tesz tanúsítást, hogy azok mint ilyenek ezen hitfelekezetek használatában voltak ; a törv. hatósági közgyűlési határozat pedig azt állapítja meg, hogy ezek a temetők jogi természetüknél és a hosszas gyakorlatnál fogva kizárólag csak az illető hitfelekezetek temetőhelyéül szolgáltak. Felpereseknek ezt a használati jogát tehát elism mi, és alperest az arra való, a keresetben követeltnél kevesebb jognak tkvi bekebelezésének tűrésére kötelezni kellett. Egy bizonyos célra engedett használat a keresetben követeltnél kevesebb jognak tulajdonjogának elbirtoklására jogalapul nem szolgálhat. A szabadkai kir. tszék (1902. január 18 án 644/P. sz. a.) Ha ug F. ügyv. ált. képv. H. V. r. f. lelkész és Sch. J. r. kath. lelkészeknek, K rah 1 L. dr. ált. képv. Ó.-M. község elleni ingatlan tulajdonjoga s j. ir. r. perében következőleg itélt: Felperesek keresetükkel elutasittatnak s köteleztetnek alperesnek 214 K. 60 f. perköltséget 15 nap a. végreh. terhével megfizetni stb. Megokolás: A kereseti tényállás szerint az ó.-morovicai 167. sz. tkvben 21. és 23. sor. sz. alatt kitüntetett r. kath. és református temető a község tulajdonául lett bevezetve s ennek folyományaként a betétszerkesztés alkalmával a fenti tkkvből alakított 187. sz. betétben 20. és 24. sz. alatt a fenti két temető a község tulajdonaként szerepel, noha ezen temetők az emiitett hitközségek tulajdonát képezik, amelyhez való tulajdonjogukat 80 évet meghaladó elbirtoklással szerezték meg, s a helyszíneléskor is csak tévedésből íratott, «K i r c h e n gemeinde> helyett «G emei nde» név alatt a tulajdonjog a község nevére. Alperesek a védelem érdemi előterjesztése előtt kifogást tesznek felperesek perelhetőségi joga ellen, mert a hitközséget nem a lelkész, hanem ennek fölöttes hatósága van jogosítva képviselni, valamint kifogásolják a keresetet alaki tekintetben is, mert felperes más-más ingatlan tulajdonjogát követelvén, a kérelem egy keresetbe foglalható nem lett volna. Habár szabálytalanul indult meg a kereset, mert a fennálló törvénykezési gyakorlat szerint a hitközséget mint erkölcsi testületet, nem az illető község lelkésze, hanem azon felettes hatóság képviseli, mely a hitközség ügyeinek vezetésére hivatva van, a felettes hatóság pedig ezen róm. kath. egyház ügyeire a kalocsai szentszék, a református egyház ügyeire pedig a presbiteri gyűlés és a kerületi esperes; minthogy felperesek a válaszban E. és F. alatt ezek meghatalmazását csatolták, a felperesség ellen emelt kifogás annál kevésbé vehető figyelembe, mert azok teljes hitelű magánokiratok levén, azok valóságát alperesnek nem tagadni, hanem valótlanságát bizonyítania kellett volna. Oly kereseti kérelem, mely szerint két felperes külön ingatlant egy alperestől követel, a törvénykezési eljárásba nem ütközik, mert erre nézve a perrendtartásban tiltó rendelkezés nem foglaltatik, ez csakis a bélyegilletékre tesz különbséget, azonban a vitás kérdéseknek egy Ítéletben való eldöntését nem akadályozza. Érdemben alperes tagadja, hogy a kérdéses temetők tulajdonjogát felperesi hitközségek akár elbirtoklással, akár egyéb módon megszerezték. A keresethez C) a. csatolt B.-Bodrogmegye törvényhatósági bizottságának határozata, felpereseknek a temetőkhöz való tulajdonjogát meg nem állapítja, mert annak a körülménynek, hogy az említett birtokrészletek jogi természetüknél fogva kizárólag csak az illető hitfelekezetek temetőhelyéül szolgálnak, a tulajdon kérdésére befolyása nincs; egyedül az a tény, hogy valamely terület temető, még nem teszi a hitközséget annak a tulajdonosává, mert valamely ingatlan jogi természete nem állapit meg tulajdonjogot, a már előbb szerzett tulajdonjoggal szemben, az pedig, hogy az illető temetőterületnek a község a tulajdonosa a becsatolt tkvi kivonattal és betéttel bizonyítva van. Továbbá az említett törvényhatósági bizottságnak az a ténymegállapítása sem fogadható el a tulajdon megítélésének alapjául, hogy az egyes hitfelekezetek a temetőhelyeket az uraságtól kapták, mert ezt a tényt a járási főszolgabíró tiszti jelentése alapján állapította meg, az azonban nincs kitüntetve, hogy a járási főszolgabíró miből merítette ezt a tudomását, már pedig az kétségtelen, hogy az ingatlannak ekként való szerzéséről közvetlen tudomása nem lehetett, mert felperesek magok is azt állítják, hogy a temetőhelyeket a 18-ik század végén és a 19-ik század elején kapták az uraságtól, ez pedig oly távoli idő, hogy a most