A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 43. szám - Magyar alkotmány- és jogtörténet. Tekintettel a nyugati államok jogi fejlődésre. Irta Timon Ákos. Budapest, 1903 [könyvismertetés]

A JOG 309 s alkotmányok egymásutánja jellemzi, melyek mindannyian az ISÍ8 í-9-iki apokalipszisbe elenyésznek. Egy b. E ö t v ö s József igy ir még 1850-ben: «Die Frage ist vielmehr jene: ob das historische Recht in unserer Zeit noch jenes nothwendige Maass der Achtung geniesse, ob die Völker der Gegenwart mit jener Záhigkeit an demselben festhalten, welche dazu erforderlich ist, wenn dasselbe den staatlichen Einrichtungen als Grundlage dienen soll ? Im allgemeinen genommen kann man diese Frage nicht hejahend beant\vorten.» Különben maga Eö l v ös állott el mihamarébb ezen tételétől, mondván: <o!y törvényeknek, melyek nemzetek alkotmányos jogait szabályozzák, nem a tudomány, hanem az illető népek tényleges állapota adja meg értelmezését.* (1869. IIt/7. Ezzel a felfogással szakit Deák Ferenc, ki is az 1801. évi két nagy becsű feliratában teljesen a történelmi álláspontra helyezkedik s fölállítja a jogfolytonosság elvét. Deák ismerte föl azt, hogy «minden állami és politikai intézmény azon eszközökkel tartandó fel, mellyel megalkottatott . (Sallustius) D e ák r a pedig elmondhatni T r e i t s c h k ével, hogy: «Das wahrhaft grosse historische Genie steht imtner auf nationalem Boden». Ez annál szükségesebb volt akkor, mert nemcsak a hatalmi tényezőkkel volt a magyar alkotmány megtámadva, hanem tudományos támadásokkal is igyekeztek annak igazságát meggyengíteni p. o. H a s n e r és L u s tkandi. Ez az iskola ma is tönnáll ellenünk. K r o n e s p. o. ezeket irja: «a történelmi jog kénytelen engedményeket tenni az opportunitás eszméjének. Meghagyják dogmának s a tények haladnak tovább a maguk utján . . . vagyis vanum sine viribus . . . jus historicum. Ezzel szemben a politikai talaj tehát már megvan és megvolt. De ez magában véve, főleg az ifjúság szellemének irányítására nem volt elégséges. Deák föliratai megértésére nem elegendő a hazafias lángolás, ahhoz előtanulmány kell. Szükséges a genezis ismerete, a nélkül érthetetlen, főleg a mai korra. Az alkotmány küzdelemkora, majd a kiegyezés utáni kor első tizedei nem kedveznek az alkotmány-és jogtörténelem tanulmányozásának: Az 1861 és 67 közti kort bizonyos külnyomás jellemzi, mely a nemzeti törekvéseket teljesen paralizálta. 1867 után bizonyos mákonyos kozmopilitizmus szállott a kedélyekre, amit Guizot következő szavaival tudott legjobban jellemezni: «Les uns, comme enivrés de l'eclat du jour nouveau qui se lévait sur le génre humain, n'ont vu dans les siécles anteriéurs, quetenebres, désordre, oppression, sujet d'indignation ou indifference. Un dedain superbe du passé s'est emparé des esprits, le dédain a été érigé en systéme. Le systéme a offert tous les caracteres d'une impieté véritable. Lois, sentimen'.s, idées, moeurs, tout ce qui avait. Appartenu á nos péres, a été traité avec froideur ou mépris>. . . . Továbbá, hogy: «korunk egyik félszegsége, hogy megveti a hagyományt, és hogy benne mindenki minden dolognak, társadalomnak, vallásnak és művészetnek kútfejévé és irányadójává teszi magát > (Nisar d.) Ami pedig végeredményben T o q u e v i 11 e szerint: <La haine contre toutes les institutions anciennes va croissant. La nation marche visiblement vers une revolution». Ha voltak egyesek is p. o. W e n c z e I, kik rengeteg okmányt gyűjtöttek össze, sokat is irtak, — rendszeres, tisztán magyar jellegű, mindenkinek hozzáférhető alkotmánytörténelmi művet, — meri Bartal művét ilyennek tekinteni nem lehet, az csak tudósok számára Íratott, — nem alkottak. Tiz éve, hogy a budapesti m. kir. tud. egyetemen a magyar alkotmány- és jogtörténetnek külön tanszéke van s most ama kathedra ez időszerinti neves tanára élte fáradozásainak eredményeképp egy rendszeres operátummal áll elő egy év alatt másodszor. Nagy eredmény ez nálunk, mert mint tudjuk, ez a munka nemcsak a tanuló ifjúság körében terjedett el, de igen nagy téren hódított azok között is, kik érdeklődnek a magyar jog s alkotmányos élet genezise iránt. Ebből tanulja meg egy a kozmopolitizmus felé hajló kor, hogy: ^Magyarország nem hasonlít azon homunkulusokhoz, kit a középkor Wagnerei nem emberi genezis utján véltek előkerültnek, s kinek mint mesterség által kémiai laboratóriumban osszetapasztottnak, semmi rokona az emberiség nagy családjában. Saját földén emelkedik a státus, saját ereje növeli törzsökébe és sudaraiba az életet, de társak által környékeztetik, közös atmoszférában él másokkal». (Szalay László 184Í.) T i m o n Ákos munkája a szó szoros értelmében genezis jellegévelb-ir. Behatol a szürke őskorba, melyet eddigi Íróink nem méltattak, összekeresi a legkiválóbb s legkülönbözőbb forrásokat s azokból állítja föl a tételeit. Elődeinek elég volt p. o. a pusztaszeri pontok mehanikus előszámlálása. Szerzőnk tágabb horizont vesz indulási pontul s kimutatja, mi annak a lényege, mi abban az igaz, s emez összehordott adatok alapján szankcionálja Anonymust. Midőn müvének emez első bevezető fejezetét olvassuk, önkénytelenül tolul elő Guizot következő tételének helyessége, ide és erre alkalmazva, hogy: C'est par l'étude des institutions politiques, que la plupart des écrivains, érudits, historiens ou publicistes,ont cherché a connaitre l'état de la société, le degré ou legenre de sa civilisation. 11 eut été plus sage d'étudier d'abord la société elle mérne pour connaitre et comprendre ses institutions politiques. Avant de dévenir cause, les institutions sont effet, la société les produit avant d'en étre modifiée; et au lieu de chercher dans le systfcme ou les formes du gouvernement quel a été l'état du peuple, c'est l'état du peuple qu'il faut examiner avant tout pour savoir quel a duquel a pu étre le gouvernement*. Csakis ily fölfogás mellett, a népélet teljes ismeretével érthetők meg ama kor jogeszméi s jogállapota, mely a magyarok letelepültétől kezdve Szt. István reformjáig terjed. Megszólaltatja szerzőnk nemcsak az eddig is ismert görög forrásokat eddig nem ismert dimenziókban, hanem az eddig csak néhány tudós által használt, de nem eléggé kimerített, pedig igen értékes perzsa és arab forrásokat is fölhasználja, (19—21. 1.), melyek által egész más világításban mutatja be nemzeti előzményeinket, mint aminőnek még csak néhány évtized előtt is ismertük Nehéz volt e feladat, nehéz volt a felkutatás, egybeállítás, s a kritikai elrendezés, mert ez a hazai s világtörténelemnek oly korszaka, midőn Buckle szerint: «Több századon keresztül nem volt Európában egyetlen ember, ki a multat kritikailag tanulmányozta volna, vagy képes lett volna saját kora eseményeit hozzávetőleges pontossággal megírni.» Ebből a sok adatból alkotta meg T i m o n a magyar előidők hü alkotmányi és jogéleti képét. És eme szürke kort illetőleg alkalmazhatók Freemann sorai az eredményre, t. i: «Matematikai bizonyosságot nem érhetünk el, még a mathematikai bizonyosságnál sokkal alacsonyabb fokú bizonyosságot sem. De elérhetjük a valószínűség azon magas fokát, melyet erkölcsi bizonyosságnak nevezünk, a bizonyosság azon megközelítését, melyre támaszkodva járnak el az okos emberek az élet legfontosabb ügyeiben.* Szigorún nemzeti tudományosságunk szempontjából, a jelen művek 1—70. lapjai igen nagy értékűek, teljes és hü képe ez a nemzet jogi, alkotmányi életének, melynek szálai belenyúlnak a későbbi fejleménybe, s ezen kor ismerete mellett juthatunk el annak tudatára, hogy eredeti őskorunk és a Szt. István utáni reforméra közt az összefüggés nem szakad meg; ha történnek is erősebb változások, ezek az ősi intézményeket nem abszorbeálják, s végeredményben egy egységes szisztémának lesznek alappillérei. A két epocha közti átmenet nem mutatja azt a kuszált képet, melyet más államok hasonló viszonyaira Guizot ilyképp jelöl meg: «Mindenütt érezhetővé válik a kóbor életről a megállapodó élethezi küzdelmes átmenetel,a személyes viszonyoktól,az emberek és birtokok egybevetett viszonyaira, vagy valódi viszonyokra, — ezen átmenetben minden zavart, helyi — rendetlen. Az intézményekben ugyanazon állhatatlanság, ugyanazon khaosz uralkodik*. Ha ily fontos és nyomatékos a bevezetés, még fontosabb nemzeti jog- és alkotmányi életünk első három százada vagyis a jegecedés korszaka. Szerény felfogásom szerint a XIH-ik század végén, a ma érvényben levő alkotmány váza megvan, nem hinném, hogy túlzásba esem az Aranybullát s következményeit ismerve, midőn szerzőnk müvére s ezzel kapcsolatosan G u i z o t r a támaszkodva állítom, <en 1307 les droits, qui devaient enfanter en Angleterre un gouvernement libre, étaient définitivement réconnus.» Az 1307 év nálunk is fontos, uj király és királyi ház választása előtt állott a nemzet s már elismert s érvényben levő jogai alapján tiltakozott minden idegen behatás ellen, tehát e tétel nálunk is megáll. Ezen az Árpádok korában három századon keresztül jegecesedett alapon volt lehetséges, hogy a magyar alkotmány s jogéleten nem vett erőt a nyugoti egyház fékező hatalma, nem fért hozzá a keleti egyház laza fegyelme. Nem bontotta meg egységében a frank hübér-rendszer, nem rontotta meg erkölcsében a bizánci szellem. A nyugoti renessance sem ittasitotta öntudatát uj reményekkel s a keleti decadence nem töltötte el azt kétségbeeséssel. A nyugoti nemzetek ébredése őt ébren, a keleiiek aléltsága harcban találta, helytáll a német császárság, helyben maradt a török hatalom túlsúlyával szemközt. Egyikkel szemben megvédte az alkotmány teljességét, másikkal szemben helyreállította az államterület épségét. Általánosságban e pár szóval lehet jellemezni a mű 80—469. lapjait. Az Árpád-királyok korában, mely par exellence alkotmánytörténelmi szempontból nagy fontosságú, elsősorban is méltatandó a királyi hatalom. A kimutatott adatok és jelenségek alapján megtudjuk, hogy az abban foglalt jogok természete azóta külső nyilatkozványaikban változhattak, de a tartalom, a lényeg, a cél a nemzet szellemében mindig egy maradt, t. i. alkotmányos egyeduralom. Látszatra, szerzőnk szerint: «A Sz. István létesítette királyság alakilag korlátlan királyság, ilyen értelemben abszolút monarkia, tartalmilag azonban korlátolt királyság, mert a királyi hatalom nem foglal magában abszolút rendelkezési jogot a nemzet szabad tagjai fölött. A király sem hadi, sem törvénykezési tekintetben nem rendelkezhetik korlátlanul a nemesek lelett, sem vagyoni erejüket adóztatás formájában igénybe nem veheti*. KálI mán király már teljesen a legalkotmányosabb fölfogást tanúsítja, midőn azt mondá 1103-ban a velencei szerződésre: «rati numque sumus hoc minus firmum fore, si sine totius regni consilio factum esset, quare nunc vobis, quod quaesi: veratis, firmius totius regni voluntate - reddere curamus.* A rendszeres alkotmányi biztosítékok ezután fejlődnek ki, melyek legfölismerhetőbb jelentkezése az aranybulla, melynek szálai, mint az ős szerződésé még jelenünkbe is belenyúlnak. Az aranybullára alkalmazhatók R a n k e következő szavai: Az emiitett okmányt nem lehet oly befejező mozzanatnak tekinteni, mely is a korona önkényét korlátozta, a polgári szabadságot biztosította, ez csak egy kísérletnek tekinthető, melynek megvalósításáért századokon keresztül küzdöttek.* De alkalmazhatók az aranybullára még Haliam sorai is az angol Magna Chartát jellemzendó'.Ezek szerint:«A Magna Charta még mindig tulajdonképpi