A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1903 / 42. szám - A járásbirák helyzete - A kisebb deliktumok apasztása
Huszonkettedik évfolyam. 42. szám. Budapest, 1903 október 18. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. az. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. A JOG (ezelőtt MAGTAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) HimUP ÍZ IGAZSÍGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE, i MAGYAR ÜGTTÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. üfyvédek. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre _ 3 korona Fél « _ 6 « Egész « _ 12 • Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. egjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen oostautalvényajral küldendők. TARTALOM: Ajárásbirók helyzete. Irta n n. — A kisebb deliktumok apasztásai. Irta Moscovitz István dr, újpesti kir. albiró. — Homály a büntető-törvénykönyvben. Irta Halmi Bódog, pápai joggyakoinok. - Sajtóeljárásunk és annak fejlődése. Irta Ödön fi Miksa dr. budapesti ügyvéd. — Külföld (A nemzetközi ügyvédszövetség teljes-ülése). — Nyilt kérdések és feleletek (A váltójog köréből. Kérdés. Irta Sch. J. dr.) — Irodalom (V á r a d y Zsigmond dr: Törvénytelen !) — Vegyesek. — Szerkesztőségi üzenetek. TÁRCA : A jog filozófiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. Irta P 1 o p u György dr., nagyváradi ítélőtáblai biró. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a Budapesti Közlöny-bői. A járásbirák helyzete, Irta n. — n. Azon a hátrányos helyzeten, amelyben a járásbíróságok vezetői az előléptetéseknél vannak, habár ez irányban már igen sok jogosult felszólalás történt, az illetékes felsőbb hatóságok — ugylátszik — segíteni egyátalán nem akarnak, sőt talán tudomásnl sem veszik azokat a jogosult felszólalásokat, amik figyelmeztetni vannak hivatva arra a nagy igazságtalanságra, ami éppen a igazságügyi hatóságoknál végbemegy. Azok, akik az egyes bíróságokkal, gyakrabban érintkeznek, igen jól tudják azt, hogy mily nehéz feladata van a járásbíróság vezetőjének, mily fontos felelősségterhes állást tölt az be, milyen szép, milyen tekintélyes állás az és milyen fontos tényezője az igazságszolgáltatásnak a kötelességét hiven, lelkiismeretesen teljesítő járásbiró ; csak ott nincsenek megfelelő elismeréssel, ahol az elismerésnek külső jelét is lehetne és kellene adni. ahol mód és alkalom kínálkozik az önfeláldozó, kötelességhű működést meg is jutalmazni. Ha egy járásbiró tényleg táblai birói előléptetésért folyamodik, azt mondják : Hja, nem ismerik a járásbiró ur működését a táblán s így nem ajánlhatják. És miért nem ismerik ? Mert a jogorvoslat rendesen olyan, hogy a járásbiró által eldöntött ügyek túlnyomó része a törvényszéknél nyer végbefejezést, ott t., i. ahol a rivális kollegák minősitik a járásbirót. De hát kérdem : — igazság ez ? hát nem lehet ezen segíteni ? van még valahol, akár köz, akár magánhivatalban olyan állapot, hogy egy tisztviselőt, bármilyen szorgalmas, munkaképes, sőt ha kiváló is, mellőzzenek az előléptetésben azért, mert állítólag munkájának minőségét nem ismerik, — pedig az tényleg így van, tessék bárkinek megkérdezni a táblai elnököt, hogy miért nem neveznek ki járásbirót táblai biróvá. Azzal a felsőbb hatóságok — ugylátszik — mitsem törődnek, hogy milyen elkeseredést, milyen lehangoltságot szül ez a mellőzés az illetőkben, és hogy milyen hátrányos befolyással van ez még olyan biróra, annak hivatali működésére is. akiben a kötelességérzet a legerősebb ; mert hiszen a következetes, nyilvánvaló mellőztetés valóságos dehonesztálás a nagyközönség előtt és pirulnia kell annak a járásbirónak, amikor szóba jön. hogy ez és az a sokkal fiatalabb törvényszéki biró kolléga ime eiőttement, ő pedig minden igyekezete, képessége érdemei dacára hátramaradt s a laikus közönség ezt természetesen ugy magyarázza, hogy valami titkos, a nagyközönség előtt ismeretlen hiba az oka a visszamaradásnak. És talán a táblai birói ranggal, vagy a VII. rangosztályba való tartozással lesz pótolva az a mellőzés, amiben a tényleges táblai birói kinevezéseknél részesül a járásbiró? Korántsem, sőt a tapaszlalat azt mutatja, hogy e tekintetben is a törvényszéki bírákat részesitik előnyben. A jáiásbiróságok munkaterhét hatáskörük kiterjesztésével folytonosan szaporítják s mindenért a járásbíróság vezetőjét teszik felelőssé, neki kell az uj törvényeknek a gyakoilati életbe való bevezetéséről gondoskodni, mégpedig akként, hogy 1 Lapunk mai száma elvárják a felsőbb hatóságok, hogy az ujabb munkaterhét első sorban ő lássa el. Törvényalkotásoknál, ügyviteli és egyéb kérdésekben véleményt a járásbíróság vezetőjétől kérnek s egy ily vélemény lelkiismeretes kidolgozása sokszor egész tanulmányt, napokig tartó kutatást, szorgos körültekintést, alapos megfontolást igényel. El is fogadják a szépen kidolgozott, a gyakorlati élet tapasztalatain nyugvó indokolt véleményt: fel is használják; még a szóbeli elismerésben sincs hiány, csak az igazán kézzel fogható elismerés, az előléptetés marad el rendszerint s a nagyközönség, az ügyvédek, hivatal-társak gondolkoznak : mi az oka a nyilvánvaló mellőzésnek s az utóbbiak, ha a mellőzött hivatalíőnök biztatja őket, hogy csak szorgalmatoskodjanak, igyekezzenek, majd meglesz a jó minősítés és a jutalom : az előléptetés, egyet mosolyognak s azt mondják ; látjuk a példát annál, aki közöttünk arra a legtöbb érdemet szerzett, hogy mi a jutalma az önfeláldozó igyekezetnek, szorgalomnak, a kötelességek hű, lelkiismeretes teljesítésének, — s mit szóljon erre a leíőzött hivatalfőnök, mint azt, hogy: hát mindannak dacára csak iparkodjatok és találjátok fel jutalmatokat abban, hogy kötelességeiteket mindenkor hiven, pontosan teljesítettétek, ugy, amint abban én is — sokszor keserű érzéssel bár, — de szintén feltalálom. Ha ez a most divó rendszer továbbra is igy marad, akkor a járásbíróságok vezetőjének ajtójára fel lehet írni, amit Dante a pokol kapuira irt: Lasciate ogni speranza. A kisebb deliktumok apasztása. Irta MOSCOVITZ IVÁN dr., újpesti kir. albiró. Akinek az a hivatása, nogy kis bűnökért kis büntetéseket osztogasson, hogy nap-nap mellett végignézze azokat a visszatetsző harcokat, amiket egy-egy rossz szó, egy-egy durva tréfa miatt, — a világért sem becsületérzésből, nem önérzetből, — hanem többnyire csak gyűlölködéstől, kenyéririgységtől ösztönözve vivnak egymással az emberek: előbb-utóbb elgondolkozik azon, vájjon helyes dolog-e egyáltalában hivatalos alkalmat adnunk az ilyen küzdelemre. Majd az apró lopások, a lefoglalt áruk eladása által elkövetett kis összegű sikkasztások sora következik. Végül a közcsend elleni hihágás és a sok könnyű testi sértés, — amely utóbbiaknak legnagyobb része az egyformán hibás feleknek kölcsönös dulakodásából keletkezik, — ahol azután a biróság előtt annak van előnye, aki el nem mulasztja, hogy kapott kék foltjáról, karcolásairól orvosi testimoniumot szerezzen magának. Hiszen kétségtelen, hogy az ezen csoportokba tartozó deliktumok között is akad némelyik, amelyik komoly dolusnak szüleménye és komoly maíumot okoz. Van becsületsértés, amely a ma uralkodó erkölcsi fölfogás mellett exisztenciát tehet tönkre ; van kis lopás, lopás, amelynek elkövetését nem a nyomor kényszere diktálta; végrehajtási sikkasztás-, ahol a sikkasztó nem azért adta el a lefoglalt ingókat, hogy éhező családtagjainak kenyeret adhasson, hanem előre kieszelt tervvel akarta hitelezőit megkárosítani. Végül akad a közrend elleni kihágásnak nevezett fenyegetések végnélküli sorában itt-ott olyan is, amely igazán komolyan vehető. De ha valaki éveken át próbált igazságot tenni embertársai közt az efféle kisebb büntető ügyekben, azt látja, hogy a komolyan vehető esetek, — ahol a büntető igazságszolgáltatás mögött valóban magasabb erkölcsi szempont vagy a védelmet igazán megérdemlő társadalmi érdek áll. — hogy fölöttébb, elenyésző módon ritkák, azokhoz az ügyekhez képest, amelyekben a törvény formalizmusa egyéni rosszakaratnak, a sértett fél kicsinyes gyűlölködésének tesz szolgálatot. És ennek látására bizony eszünkbe jut, hogy jó volna, 12 oldalra terjed.