A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 39. szám - Bocsáthat-e ki nyomozólevelet az itélöbiróság?

A JOG 273 töltetnének be, ami az államnak már ezáltal is tetemes megtakarítást szerezne és különösen megtakarítást eredményezne a nyugdijak függőbentartása amelyek a bírónak közjegyzővé kineveztetése esetén saját személyére nézve jobbára megszün nének, mert a bíróból kinevezett közjegyző a bíró állásánál jövedelmesebb és hasonlitatlanul könnyebb megbízást életében aligha adná fel. 2. Az ügyvédi karból kinevezendő személyekkel. Az ügyvédi kar ezúttal annyira mostoha viszonyok közt küzd, hogy azon a törvényhozásnak egészséges intézkedéssel okvetetlenül segítenie kell. Nagy jótétemény volna tehát e karra, ha annak különösen már hosszabb gyakorlattal biró, korban és tapasztalatokban előhaladt tagjai közjegyzői alkalmaztatást nyerhetnének és az igazságszolgáltatás mellette is nyerne az által, ha ilyen szakemberek a mondott célra vállalkoznának. 3. A közjegyzői pályára készülő közjegyzői helyettesekkel, akik évek hosszú során keresztül hiába várják kinevezésüket, mert a közjegyzői állásoknak korlátolt száma miatt helyet nem kaphatnak. Hogy minő lendületet venne egyszerre ennek a tervnek a megvalósítása, számokkal is kifejezhető. Egyszerre felállítandó lenne legalább 500 közjegyzői állás. Mert akárhány olyan nagy vidéki város van, amely egymaga 10 közjegyzőnek kinevezését igényelné. Minden vidéki járásbíróság mellé még legalább egy közjegyzői állást kellene rendszeresíteni. Ha mármost ebből az 500 állásból 200-at bírákkal tö.tenének be, akkor legalább 150 bírói állást be lehetne szüntetni, ami évenkint legalább 500.000 korona megtakarítást eredményezne. E mellett azoknak a nyugdija valószínűleg folyósítás alá soha sem kerüine. A fenmaradó 300 állás ügyvédekkel és közjegyző-helyettesekkel töltetnék be, ami nagyon üdvös eredményt szülne. Nagyjában körvonaloztam csupán értekezésemnek okait, mert az eszme annyira uj és szokatlan, hogy egyelőre kilátásom sincsen megvalósításának sikeréhez. De abban az esetben, ha eszméim az irányadó körök érdekeltségét felkeltenék, már ezt a hézagos tervezetet is föl lehetne használni egy rendszeres műnek elkészítéséhez s hiszem, hasznos munkát végezne, aki arra vállalkoznék. Nagyon örvendenék, ha az érdekeltek hozzászólnának eszmémhez s módokat keresnének annak megvalósításához, ha az életrevalónak bizonyul. Bccsáthat-e ki nyomozólevelet az itélöbiróság? Irta DICSŐFI SÁNDOR dr., nyíregyházi tszéki biró. A törvény szavai szerint nem. Mert erre a B. P. 470. §. 3-dik bekezdése a vádtanácsnak és csak sürgős esetben a vizsgálóbírónak ad jogosultságot. És mégis van ellenkező nézet, mely igazát a törvény kifejezett s félre nem érthető rendelkezése ellenére igyekszik érvényrejuttatni. Rám azonban, a több oldalról e nézst mellett felhozott érvek egyike sem gyakorolt meggyőző hátast. Nem pedig azért, mert akármily jóhiszemüleg s a kérdés iránti meleg és mély érdeklődéssel hozattak fel azok, mindig oda tér gondolatom vissza, hogy ha a törvényhozó is igy gondolkozott volna, mint e nézet védői, — pedig azt állítni nem lehet, hogy a kérdés gondolkozása és megfontolása tárgyát nem képezte - bizonyára az ezen nézetnek megfelelő szöveget veszi fel a törvénybe, nem pedig olyat, ami annak ellentmond. Igénytelen nézetem is az, hogy a nyomozólevelet az itélőbiróság, vagyis az a tanács, mely esetleg az érdekelt vádlott feletti ítéletet mondani elsőfokban hivatva lesz, nem bocsáthatja ki. E nézetemnek, eddig még nem hallott, illetve nem olvasott pár legjobb okát is tudom adni. Az egyik összefügg magának a vádtanácsnak mint intézménynek eredetével, azokkal az eszmékkel, amik a törvényhozót ennek felállítására, s a törvényben létező módon való szabályozására, az ott megirt jogokkal való feltuházására indították. Ilyen inditó ok volt az, hogy biztositékot akart a törvény nyújtani a vádlottnak a felől, hogy nem itél felette oly biró, aki már az előkészítő eljárásba befolyt, nyilván azért, hogy ez megelőző állásfoglalása miatt esetleg az ítélkezésnél, aminek a teljes tárgyilagossága a főcél — befolyásolva ne legyen. A törvény 65. §-a a vizsgálóbíróra és a vádtanács előadójára nézve, a kizárásnak ezt az elvét gyakorlatilag és hozzá kivételt nem engedő határozottsággal megvalósítja, kimondván, hogy «az, aki valamely ügyben nyomozati vagy vizsgálati cselekményt teljesitett, a vádhatározat hozásánál és a főtárgyaláson sem mint biró, sem mint jegyzőkönyvvezető nem járhat el» . . . s bíróként a főtárgyaláson nem lehet i jelen az, aki az ügyet a vádtanács ülésén előadta. Hogy a vádhatározat hozásánál közreműködött többi I biróra nézve ugyanaz a §. 3-dik bekezdésében csak a főtárj gyaláson való «lehető ellőzést» — rendeli el, ez nyilván | csak célszerűségi okon, nevezetesen azon alapul, hogy kisebb I törvényszékeknél különben gyakran nehézzé válnék a tanácsj alakítás. j Alig vitatható el, hogy éppen a személyes szabadság teljes elvonását maga után vonó nyomozólevél kibocsátása már erős állásfoglalást jelent az ügyben. Az a biró, aki ezt elrendeli, már bűntett elkövetésével alaposan terhelt egyént lát s i kell is, hogy lásson a Bp. 470. §. 3 ik bekezdése azon ren| delkezésénéi fogva, hogy nyomozólevél csak bűntett elkövetésé| vei alaposan terhelt egyén ellen bocsátható ki. Mármost ki mondhatja azt, hogy az ellen a biró ellen, | aki nyomozólevelet bocsátott ki, nem éppen ugyanaz, vagy ! lényegeben ugyanazonos kizárási ok forog fenn, mint aminő hetjük meg a tüzesvas-próba véghezmenetelét s annak eredményét. Az esetek és a jegyzőkönyvhöz csatolt szertartás nyomán lássuk, minő módon ment végbe egy-egy tüzesvas-próba. Ha a biró nem tudta a peres felek között az igazságot megállapítani, belátása szerint vagy a vádlót vagy vádlottat, rendesen persze a vádlottat, rábízta egyik tekintélyes szavahihető emberére, akit akkoriban a ma már majdnem sértő értelemben használt poroszló (pristav, pristaldus) névvel neveztek és megparancsolta neki, hogy a peresfeleket Váradra vezesse. Váradon a poroszló előmutatta a biró pecsétjét vagy levelét és a káptalannak átadta a tüzesvas-próba alá vetendő személyt. Ekkor kezdődött aztán a papság közreműködése az igazság kiderítésében. A tüzesvas-próbára ítélt személynek először is bekötözték és lepecsételték a kezét. Azért történt ez, mert általában el volt terjedve azon vélemény, hogy, ha valaki bizonyos füvekkel a kezét bekeni, nem égeti azt meg a vas. A füveket azonban lepecsételt kézzel nem használhatta. Azután a személy (férfi vagy nő) három napig kenyéren és vizén böjtölt. Ezalatt bizonyosan meg is gyónt, de mivel a gyónásból szerzett tudomást a papság nem használhatta, a gyónásról a 389 esetben sohasem történik említés. A próbára kitűzött napon a templom előtt tüzet raktak. A szertartás azzal kezdődött, hogy a pap a tüzesvas-próba helyét és a tüzet megáldotta. Azután bement a templomba és misét mondott. E misének minden részében azért könyörgött az Istennek, hogy az igazságot a hazugságtól megkülönböztetni segítsen. Még mikor a próba alá vetett személyt megáldoztatta, akkor sem szokásos áldással nyújtotta neki a szentséget, hanem e szavakkal: «A mi urunknak Jézus Krisztusnak teste igaz ítéletet tegyen ma neked.» Ezután még megrendítőbb szertartás következett. Körmenetben, elül kereszttel a kezében, szentelt vízzel ment a pap a néppel együtt a próba színhelyére. Ott elimádkozták a hét bűnbánati zsoltárt és a litániát. A litániába ez alkalommal beleszőtték ez áhitást : «Hcgy az igazságosságon ne uralkodjék 1 a gonoszság, hanem mindig alávettessék a hazugság a te igazságodnak, kérünk téged hallgass meg minket.» A litánia végeztével három imádságot mondott el a pap a vas felett és meghintette azt szentelt vizzel. Azután beletették a vasat a tűzbe és igy a tüz és vas felett a pap két imádságot mondott el. Ekkor utoljára és borzasztó komolysággal figyelmeztette a pap a próbára vetett személyt, hogy, ha bűnös a peres dologban, a templomba ne merjen lépni, hanem a próba előtt vallja be vétkét. Ha a személy még nem szólt, még e két kérdést intézte hozzá: Atyámfia igaz ember vagy-e abban a dologban, amelyről vádoltak? és: Tiszta vagy-e? Ha az elsőre azt felelte: igaz vagyok, s a másodikra: tiszta vagyok, felemelték a tüzesvasat s a próbára vetett személy felkiáltott: Nem bizakodom semmiféle bűbájosságban, sem füvek erejében, hanem bizván a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak most magamhoz vett testében megfogom a vasat. Megfogta erre s egy pár lépéssel a templomba bevitte.