A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 36. szám - A pozsonyi kir. ítélőtábla és főügyészség

254 A JOG mérték használatával megkárosította; kára 2 kor. 70 fillér; csalás miatt indítványozza az eljárást. A csendó'rségi jelentés szerint B. M. az árpa kimérése alkalmával a hídmérleghez használt serpenyő aljába egy drótszeget vert be és az alá észrevétlenül egy darab egy kilogrammos súlyt helyezett és a panaszost a mérlegnek a kiméréshez történt háromszori használata mellett 30 kg. árpa erejéig, a minek értéke 2 kor. 70 fii!., megkárosította. A p.-i kir. járásbíróságnál az ügyészi megbízott az iratokat, mivel a kbtk. 135. §-a alá eső tulajdon elleni kihágás jelenségeit látta feníorogni, a szolgabírói hivatalhoz áttenni indítványozta. Erre a kir. járásbíróság 1902 szeptember hó 29-én 1902. B. 316. sz. a. kelt végzéssel az ügyészi megbízott indítványához képest az iratokat, a BP. 527. §-a alapján, illetékességből a d.-i járás főszolgabírói hivatalához áttette. A íőszolgabiró 1902 október hó 6-án 1,132. sz. a. kelt végzésével saját illetékességét meg nem állapította és a fölmerült összeütközés eldöntése végett az iratok felterjesztése iránt intézkedett; mert a feljelentett cselekményben a BTK. 379. §-ban meghatározott csalás ismérvei forognak fenn és a sértett fél indítványt is tett. Az ekként felmerült hatásköri összeütközés kérdésében a határozat rendelkező része szerint kellett intézkedni; mert a feljelentett cselekményben a ravasz fondorlattal való megtévesztés, továbbá egyfelől a jogtalan haszon, más felől a vagyoni kár, tehát a csalást képező cselekmény ismérvei jelenkezvén, a csalás tényálladéka látszik megállapíthatónak. A csalás vétségének elbírálása, az 1897. évi XXXIV. t.-cikk 18. §. 4. pontja szerint pedig a kir. járásbíróságok hatáskörébe van utalva. Nem zárja ki a csalás miatt indítandó eljárást az, hogy a feljelentett cselekmény a KBTK. 126. § a alá eső kihágás ismérveit is kimeríti; ha azonban a bíróság azt állapítaná meg, hogy a feljelentett cselekményben nem foglaltatik csalás, vagy a csalás miatt ez indítványnak esetleges visszavonása miatt nem lehet eljárni, a bíróság a panaszolt cselekményben a KBTK. 136. §-ba ütköző kihágást a közigazgatási hatóságok hatáskörénél szélesebb jogkörében megállapíthatja. (1,961/1903. I. M. sz.) Özvegy anyjával együtt a magyar állam kötelékéből kiválni óhajtó 12. életévét betöltött kiskorú elbocsátásához ennek formaszerü akaratnyilvánítása szükséges. Elbocsátási esetek tárgyalásánál a gyámhatóság feladatát csupán a kérdésnek a kiskorú magánjogi viszonyaira gyakorolt hatás szempontjából való vizsgálata képezi. (A belügyminiszternek 58,993/1903. sz. a. N. vármegye alispánjához intézett rendelete). Az igazságügyminisiter úrral folytatott tárgyalás eredménye szerint az atyai hatalmat gyakorló atya nélkül, jelesül az özvegy anyjával együtt a magyar állam kötelékéből kiválni óhajtó kiskorú elbocsátása esetén a 12 (tizenkettő) éves kor (nemre való tekintet nélkül) az, amelynek betöltése után magának az illető kiskorúnak formaszerü akaratnyilvánítása szükséges ahhoz, hogy az elbocsátási okirat kiállítható legyen. Minthogy özv. L. Salamonná mindhárom gyermeke a jelzett kort már betöltötte, az anya kérelmét velők irassa alá s azt ugy terjessze ujabb elhatározás végett az árvaszék elé. Részemről megjegyzem, hogy a gyámhatóság nincs hivatva a magyar állam kötelékéből való elbocsátásnak az 1879:L. t.-c-ben körülirt feltételei fenforgását, vagy fannemforgását megállapítani, ez kizárólag a kormány hatáskörébe tartozván; feladata csupán az, hogy a kérdést az elbocsátás által a kiskorú magánjogi viszonyaira gyakorolt hatás szempontjából tegye vizsgálat tárgyává. A vesuti fuvarozásra nézve csupán az üzletszabályzat és a díjszabások mérvadók. A szolgálati utasítások a kártérítési igény elbírálásánál figyelembe nem jönnek. Ezt a fölöttébb érdekes és nagyfontosságú határozatot mondta ki nemrég a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék fölebbezési tanácsa 172/1903. D. száma alatt. Egy sajtküldeményt a vasút több heti beraktározás után akkor bocsátott árverés alá, mikor már a sajt megromlása nyilvánvaló volt. A feladó kártérítést követelt, egyrészt, mert abbeli rendelkezését, hogy a küldeményt szállítsák vissza, a vasút nem teljesítette, másrészt, mivel — nézete szerint — az árú elárverezésénél a vasút nem járt el a fennálló szabályok szerint. Az árverés megtartását ugyanis az érdekelt kereskedőkkel sem hirdetményileg, sem külön értesitésekkel nem közölte, jóllehet hogy ez a XXI. számú utasításban elő van írva. A bíróság megállapította, hoy a vasút jogosítva volt az árut eladni, mivel a feladó rendelkezése már az eladás megtörténte után érkezett be. Ezen a jogalapon tehát kártérítés nem követelhető. A XXI. számú utasításra való hivatkozást, a bíróság nem fogadta el. Az üzletszabályzat 70. §-a értelmében ugyanis a vasútnak jogában áll, hogy az árut minden további formaság nélkül eladhassa. Ennélfogva az üzletszabályzattal szemben a szolgálati utasításra való hivatkozás figyelembe nem vehető, mert a vasút, és a szerződéstkötő felek között lévő jogviszonyt csakis az üzletszabályzat és a díjszabások állapítják meg. A XXI. számú utasítás kizárólag a vasút belkezelésére bir vonatkozással. Határozmányai ugyan a vasúti alkalmazottak részére a vasúttal szemben mérvadók, de a szabályok alapján a felek, kik a vasút szolgálatát mint fuvarozók veszik igénybe, kártérítési j igénnyel nem léphetnek fel. I Ez a bírói határozat különösen azért bir nagy fontossággal, mert egy korábbi kúriai döntéssel ellentétben áll. A Kúria kimondta ugyanis a vasút kártérítési kötelezettségét a XXI. sz. utasítás alapján, midőn egy vasúti alkalmazott bizonyos állategészségügyrendészeti szabályok figyelmen kívül való hagyásával vett át elszállításra állatokat. A belszolgálati utasítások, melyek közéleti jogforrásoknak nem tekinthetők, legfölebb csak a vasút és azoknak alkalmazottjai között kötött szerződések, melyek be- vagy benemtartása a szállító félre sem előnyt, sem hátrányt nem hozhat. Ösztöndíj visszakövetelése. Érdekes kérdésben döntött a közelmúltban a m. kir. Kúria. A tényállás a következő: F. Károly mint orvosnövendék, a néhai T. G. J. által brassóvárosi ifjak részére oly feltétel alatt alapított ösztöndíjból, hogy az ösztöndijat élvezők, tanulmányaik befejezése után, szülővárosuknak szolgáljanak, 5 éven keresztül 3,000 koronát kapott az ösztöndijat kezelő felperes egyháztól saz ösztöndíj kérelmezése alkalmával és később is az alapító által kikötött fenti feltétel betartására személyesen is kötelezte magát, ennek azonban nem tett eleget, amennyiben saját beismerése szerint tanulmányainak 1883. évben történt befejezése után sem Brassó városába vissza nem tért, sem szolgálatait — bár más helyen is — bármi módon szülővárosának szentelte volna. A brassói ágost. ev. preszbitérium F. Károly ellen az ösztöndíj visszafizetésére perelt. A brassói kir. törvényszék alperest 3,000 K. tőke és jár. megfizetésében marasztalta el. A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatta s felperest keresetével elutasította s kötelezte, hogy 187 kor. perköltséget és 80 kor. 30 fillér felebbezési költséget alperesnek 15 nap alatt végrehajtás terhével megfizessen. M e gokolás: Felperes azt adta elő, hogy a keresetileg követelt összeget alperesnek időszakonkint kisebb összegekben ösztöndíj címén szolgáltatta ki s ez viszonzásul arra kötelezte magát, hogy tanulmányai befejezte után tevékenységét Brassó városának fogja szentelni, nem állította azonban felperes, hogy ellenkező esetre, vagy egyáltalában a visszafizetés kötelezettsége kiköttetett volna, mert az ily ösztöndijadományozás visszafizetés kötelezettségével — ha az ki nem köttetett — nem jár, hanem mint jótékonysági indulatból folyó ténykedés, az oszt. ált. ptkv. 938. §-ában irt ajándékozást képez; tekintve továbbá, hogy az a körülmény, mely szerint alperes eddig Brassó városában le nem telepedett és orvosi tevékenységét ez ideig szülővárosának nem szentelte, nem képezi az oszt. ált. ptkv. 948. §-ában irt azt a durva hálátlanságot, melynek alapján az ajándékozás visszakövetelhető volna. A m. kir. Kúria a másodbiróság Ítéletét megváltoztatta és az elsőbiróságnak alperest marasztaló ítéletét hagyta helyben. Megokolás:Az elsőbiróság ítéletének indokaiban helyesen fejtette ki, hogy az alperes által élvezett ösztöndíj nem ajándékozás, helyesen állapította meg azt is, hogy az ösztöndíjnak feltételhez kötötten adása által felek között szerződés, éspedig visszterhes szerződés jött létre, amely szerint alperes az ösztöndíj ellenében bizonyos szolgálatok teljesítésére vállalt kötelezettséget. Minthogy pedig alperes, mint azt az elsőbiróság helyesen kifejtette, felhívás dacára a feltételt nem teljesítette és az a cél, amelyhez az ösztöndíj kiszolgáltatása kötve volt, éppen alperes mulasztása folytán el nem éretett és igy beállott az oszt. polg. tkv 1,435. §-ának az a rendelkezése, mely szerint az adó az átvevőtől oly dolgokat, melyek mint tartozás adattak át, visszakövetelhet az esetre, ha a megtartásnak jogszerű alapja megszűnt, felperesnek az ösztöndíj visszaköveteléséhez joga megnyílt, miértis a másodbiróság ítéletének megváltoztatásával, az itt felhozott és a benne foglalt megfelelő egyéb indokoknál fogva kellett helybenhagyni. (1903. jun 10-én 2710. sz. a.) A ki a vasúti állomásfőnök figyelmeztetése ellenére vasúti vagy belépő jegy nélkül az állomásra belép, az 1879. évi XL. t.-c. 113. §-ába ütköző kihágást követ el. A. m. kir. belügyminiszter 1902. évi 5,375. sz. határozata. G. vármegye közönségének. P. István n—i lakos ellen vaspályához tartozó épületben a biztonság szempontjából kiadott intézkedés benemtartása miatt folyamatba tett kihágási ügy C. Lajos m. k. államvasuti állomásfőnök ellenőr, mint panaszos felebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú Ítélet hozatott: A vármegye alispánja által 1901. évi november hó 24. napján 310. kih. szám alatt, a N. város rendőrkapitánya elsőfokú ítéletének megváltoztatásával hozott másodfokú felmentő ítélete megváltoztattatik s az elsőfokú ítélet emeltetik érvényre, mely szerint P. István n—i lakos az 1879. évi XL. t.-c. 112. §-a alapján 10 korona pénzbüntetésben, nemfizethetés esetében 1 napi elzárásban marasztaltatott el, egyben a vasúti üzletszabályzat 21. §-ban kiadott V. póthatározmány 10. pontja alapján 6 korona birság összegnek az állomási pénztárba leendő befizetésre köteleztetik. Az elsőfokú Ítéletet kellett helyben hagyni, illetőleg érvényre emelni, mert a n—i állomásfőnök vádlottat pályaudvari belépőjegy váltására, vagy esetleg a pályaudvar elhagyására felszólította s igy nevezett a kbtv. 112. §-ában körülirt kihágást — az által, hogy vaspályához tartozó épületben a biztonság szempontjából kiadott intézkedést, miután a felügyelő személyzet tagja által figyelmeztetve lett, megszegte — a fentiek értelmében tényleg elkövette. A 6 kor. birság összeg megfizetésére való kötelezés a vasúti üzletszabályzat hivatkozott szakaszában leli indokát s elitéltetésének folyománya. PMIAI aíezvÍNY TÁMAMO NYOMOAM BMMPMTEM.