A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 33. szám - Küzdelem a mindennapi kenyérért

A JOG büntetlenül hagy, valószínűleg azon okból, mert a törvényhozó elkövetésének lehetőségére nem gondolt. Ezen főbenjáró bűncselekmény : az országgyűlés tagjának megvesztegetése. Ugy véljük, tartozunk igazságérzetünknek azzal, hogy jogi szaklap hasábjain is felszólalunk ezen botrányos cselekmény ellen s rámutatunk arra, mily nagy hiánya és fogyatkozása büntető-törvénykönyvünknek, hogy ezen cselekménnyel szemben a büntető igazságszolgáltatás keze meg van kötve. Tesszük ezt azért is, hogy érezze minél jobban ezen jogtalan cselekmény minden részese azt, hogy csak a?ért nem sujt le rájuk a büntető igazságszolgáltatás keze, mert ők voltak az elsők e hazában, kik azt elkövetni merészelték. Nyugtalanít bennünket az a gondolat, hogy hátha a büntetéstől való félelem visszatartotta volna azon jeles hazafiakat annak elkövetésétől. Ez is szüli azon óhajunkat, hogy az országgyűlés tagjai megvesztegetésének (ugy az aktiv, mint a passzív) szigorú büntetése felvétessék a Novellába. A B. T. K. 185. §-a szerint: «Aki a választónak, vagy annak tudtával hozzátartozójának azon célból, hogy az bizonyos jelöltre szavazzon vagy ne szavazzon, vagy hogy a szavazástól tartózkodjék, pénzt, vagy pénzértéket vagy mást előnyt ad vagy ígér : hat hónapig terjedő fogházzal és ezer forintig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő. Ugyanazon büntetéssel büntetendő azon választó is, ki a neki, vagy tudtával hozzátartozójának a jelen i;-ban megjelölt célból adott pénzt, vagy más előnyt elfogadja.)) Tehát a B. T. K. bünteti azt, aki választót szavazási jogának gyakorlásában megvesztegetéssel befolyásolja. Nem bünteti azonban azt, aki számos választó bizalmának letéteményesét, a képviselőt megvesztegeti. Pedig, midőn a képviselő törvényhozói feladatokat teljesít, éppúgy az alkotmányban eredő jogát gyakorolja, mint a választó, mikor szavaz. A B. T. K. 470. §-a értelmében: «Egy évig terjedhető fogházzal és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő az, aki közhivatalnoknak avégett, hogy az kötelességét megszegje, ajándékot, vagy jutalmat ad, vagy ígér. Aki pedig biróra. vizsgáló biróra vagy esküdtszéki tagra nézve követi el: öt évig terjedhető fogházzal és kétezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.)) Bünteti a törvény azt, aki egy pandúrt, csőszt megveszteget, de nem, ha ezt képviselővel szemben teszi. Különösen szigorúan bünteti a törvény a biró megvesztegetését, pedig a biró, midőn egyesek cselekményeivel és mulasztásaival foglalkozik, a jogot a konkrét esetre jelenti ki, a törvényhozó pedig rendszerint az egész államot, annak minden egyes polgárát érdeklő, a jövőre, hosszú időre kiható jogszabályt alkot. Védelembe veszi tehát a törvény az egyeseket, védtelenül hagyja az összeséget. A képviselő ugyan nem hivatalnok, de ő is köztisztet lát el. A B. T. K. 173. §-a alapján : «öt évig terjedhető áliamfogházzal büntetendő az: aki a 171. §-ban meghatározott mó don a király személyének sérthetlenségét, a trónöröklés törvényes rendjét, az alkotmányos államformát, vagy a törvény kötelező erejét megtámadja; úgyszintén az is, ki az alkotmány egyes intézményei, a monarkia másik államával fennálló kapcsolat, vagy a magyar államot képező országok közt fennálló államközösség ellen, avagy a királynak, az országgyűlésnek, az országgyűlési bizottságoknak, vagy a közös ügyek tárgyalására hivatott bizottságnak törvényes joga ellen lázit.» Tehát a törvény bünteti azt, aki az alkotmány lényeges szabályait nyíltan megtámadja, ellenben nem, ki annak bástyáit titkon, piszkos eszközökkel aláássa. Hisz az országgyűlés tagjainak megvesztegetése az alkotmány arculütése. A mai képviseleti rendszer egyik alapfeltétele a tanácskozás és határozás szabadsága, ezen szabadság még a választók utasításával sem köthető meg. A határozás teljes szabadságának biztosítására szolgál az összeférhetetlenségi esetek statuálása is. S ennek ellenére az országgyűlés tagját ne védjük meg az anyagi befolyásolástól : büntető szankcióval ? A B. T. K. szentesíti azon szabályt, hogy az országgyűlés tagját hivatása gyakorlatában befolyásolni tilos. A B. T. K. 163. §-a igy intézkedik: «A csoportosulás, melynek célja valamely hatóságot erőszak, vagy veszélyes fenyegetés által hivatása gyakorlatában megakadályozni, vagy valaminek elhatározására, valamely intézkedésre, valaminek elhagyására kényszeríteni: a hatóság elleni erőszak bűntettét képezi és öt évig terjedhető börtönnel büntetendő. Ha pedig az erőszakot, vagy veszélyes fenyegetést a fennebb meghatározott célból csupán egy személy követi el: három évi börtönnel büntetendő. Ugyanazon büntetés a megjelölt megkülönböztetés szerint alkalmazandó, ha az erőszak, vagy veszélyes fenyegetés a fennebb megállapított célból az országgyűlésnek, vagy a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottságoknak valamely tagja ellen Lövettetik el.» Vájjon nem veszélyesebb-e a közre, s nem rútabb eszköz-e az anyagi befolyásolás, mint a nyilt erőszak ? A nyilt erőszak ellen még az utca népe is megvédi a törvényhozót, de hogyan védje meg a titkos megvesztegetés ellen f Küzdelem a mindennapi kenyérért. Irta AVARFY FERENC dr., aradi ügyvéd. Nagy Zoltán biró ur a Bírósági Végrehajtók Közlönye folyó évi július havában megjelent számában, továbbá a Jog folyó évi augusztus hó g-én mcgjele>it 32. számában válaszolt közleményemre. Miután az ügyben elfoglalt álláspontom csak egyféle lehet, mindkét közleményre egyben és pedig e következőkben adom meg a feleletet: Polémiának nem vagyok barátja. Az eszmecserébe, sőt vitatkozásba is szívesen belemegyek, mert a külön véleményből leszürődik a tiszta fugalom, mit az ügy iránt érdeklődő alkothat magának. Ez vezérelt, midőn elhatároztam, hogy Kagy Zoltán ur válaszára megadom a viszon-vála^zt. Elsősorban ki kell emelnem, hogy a végrehajtói intézményről cikkemben nem a hivatásomból eredő egyoldalúsággal adtam véleményt. Ez a vád semmi alappal nem bír, mert nagyonis igyekeztem közérdek szempontjából megvilágítani a megoldásra váró kérdést. Kijelentettem, hogy ügyvédi érdek szempontjából Nagy Zoltán ur álláspontját kellene támogatnom, mert jelen szervezetében bizony nagy teher az ügyvédek vállain ezen intézmény, miután elsősorban mi adjuk a mindennapi kenyeret a végrehajtóknak. Nagyon csalódik a biró ur, midőn azt hiszi, hogy engemet vagy az ügyvédeket egyáltalán a szőnyegen-forgó törvénykezési eljárási javaslat idegessé tenne. Legkevésbbé lehet pedig erről szó, midőn a végrehajtói intézmény szervezetéről beszélünk. Itt tényleg megszakad cikkíró ur eszmemenetében a logikai összefüggés, különösen midőn még arra is reá tér, hogy nézete szerint ki kell küszöbölni az ügyvédeknek a végrehajtásoknál való közbenjárását. Jóllehet a végrehajtók e tekintetben cikkíró úrral nincsenek egy véleményen, mert ők szívesen veszik az ügyvédi intervenciót, részemről erre is megadom a választ, t. i. hoj ebben cikkíró úrral egyetértek. Egy szóval sem vitatom, hogy a végrehajtásnál az ügyvédi közbenjárás ügyvédi funkciót képezne, mert elvégzi ezt ügyvédi irodákban az irodai írnok vagy alkalmazott is. Részemről mii dig szívesen bízom arra. De térjünk vissza magára a tárgyra. Megengedi tisztelt biró ur, hogy abban nekem van igazam, miszerint az ön állal kontemplált javaslat, mely a jelenlegi végrehajtói intézmény átalakítását célozza, egy áthidalhatatlan akadállyal találkozik, amaz állami érdekkel, mire közleményemben reámutattam és melyet mint imminens veszélyt elébe állítva, feltett kérdésemre válaszra hivtam fel. Jónak látta ez elöl kitérni! Pedig az emiitett kérdés célszerű megoldása érdekelt volna engemet, mert ez a dolognak a punctum saliens-e, nem pedig ügyvédi érdek, mely távol áll, midőn közérdekről van szó. Nagy Zoltán ur álláspontja támogatása végett felveti, hogy 10 évi birói tapasztalatból meriti meggyőződését. Engedje meg, hogy túllicitáljam ebben, mert én 28 évi önálló ügyvédi gyakorlatomra hivatkozhatom. Midőn pedig cikkemben egyes esetet ügyvédi praxisomból felhoztam, ezzel csak illusztrálni akartam, hogy ama nagy előképzettség, mit a biró ur a végrehajtóktól, mint fizetéses állami tisztviselőktől megkövetelne, teljesen fölösleges. Azzal sem törődöm, miként van szervezve az intézmény Mecklenburgban, Svájcban, Hollandiában vagy a barbár Oroszországban. De azzal igenis, hogy nálunk jól legyen szervezve. Sőt azt sem kisérem figyelemmel mit ír a JuristenZeitung, mert elhiszem : lehetnek ott panaszok, sajnos ez nálunk is sűrűen fordul elő. Végre oda térek vissza — mit első cikkemben részletesen megindokoltam — hogy bizony a vidéki bír. végrehajtó nagyon küzd a megélhetés nehézségeivel, ezekért tenni az állam erkölcsi feladatához tartozik. Az intézmény reformálására mindenesetre szükség van, de hogy ez minő módozatok mellett történjék, bizzuk azt egy harmadikra: a mindkettőnk felett álló legmagasabb fórumra.