A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 26. szám - Az ingózálogkölcsön (lombardkölcsön) után járó illetékről - A jog filozofiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. Folytatás

204 A JOG Mindamellett nagyobb súlyt kellene helyezni a sérülés komoly egészscgháboritás-vo\\.ának. megállapítása és «a sértettnek jogtalan támadása (vagy viselkedése) által okozott jogos felháborodást» nyomatékos enyhítő, esetleg a törvényben megállapitott mentő körülménynek kellene minősíteni. Az ingózálogkölcsön (lombardkölcsö ,) után járó illetékről. Irta DÉNES ISTVÁN, pü. s. titkár Budapesten. A bélyegtörvény a kézizálogkölcsön után járó illetékre aszeiint, amint a kölcsönt magánosok, kereskedők, vagy az ily kölcsönök nyújtásával iparszerüleg foglalkozó intézetek is az 1881. évi XIV. t.-c. alapján szabályozott, iparhatósági felügyelet alatt álló nyilvános zálogintézetek (magánzáloghizak) adják, más-más mértéket állapit meg. A magánosok által a kézizálogra adott kölcsönről kiállított zálogjegyre az illetéki dijjegyzék 64. tétel b) pontjának második bekezdése és a 103. tétel c) pontja szeiint II. fokozatú, azonban nem kevesebb, mint ivenkint 1 korona bélyeg teendő. A kereskedők által kiállított ily zálogjegyek az illetéki díjjegyzék 59. tétele 1. a) és 64. tétele 1. a) pontja szerint mint a váltók, vagyis ha a kölcsön 6 hóra vagy ennél rövidebb időre adatik I., ellenesetben II. fokozat szerint bélyegzendők, de amennyiben a zálogjegy 8 napot tul nem haladó időtartamra állíttatott ki, ivenkint csak 20 fillér bélyeggel látandó el. A kereskedők és magánosok a kölcsönösszeg után járó illetéket tehát az elmondottak szerint, de a bélyegtörvény általános határozmányához (illetéki szabályok 4. §. 2-ik pont) képest a kölcsönről kiállított okiraton, zálogjegyen bélyegekben tartoznak leróni, illetve amennyiben az illeték 50 koronát meghalad, akár bélyegjegyekben, akár pedig bejelentés mellett készpénzben való fizetés által róhatják le azt. A kézizálog-kölcsönök nyújtásával iparszerüleg foglalkozó intézetek és a magánzálogházak az 1869. évi XVI. t.-c. 10. §-a, illetve az 1881. évi XIV. t.-c alapján kiadott 1883. évi 3,949 sz. pénzügyminiszteri rendelet szerint a kölcsönökről vezetett kimutatás kapcsán minden hónap letelte után 14 nap alatt készpénzben tartoznak az illetékes állami pénztárba (adóhivatal, állampénztár) az illetékeket befizetni, s pedig az illetéki díjjegyzék 89. tétel a) és b) pontja szerint, ha a kölcsön 6 hónapon tul nem terjedő időre adatott, minden egyes kölcsön értékétől külön-külön I., ellenesetben II. fokozat szerint. A bélyegtörvény és az idézett 1869. évi XVI. t.-c. ezen utóbbi intézkedései teljesen világosak, semmiféle magyarázatot nem igényelnek és minden kétséget kizárnak, azonban az illetéki díjjegyzék 89. tétele II. pontjának a) és b) alpontjaiban foglalt azon rendelkezés, hogy az I., illetve II. fokozatú illeték a kérdéses kölcsönök meghosszabbításáért is fizetendő, nem szabatos, mert nincsen kifejezetten meghatározva, hogy a már lejárt kölcsön mikor tekintendő meghosszabbítottnak. Az adós a kölcsön visszafizetése és a zálogtárgy kiváltása vagy a kölcsönügylet meghosszabbítása végett jóval a lejárat után jelent' kezik, kérdés: jár-e a késedelem időtartamára az I., illetve II. , fokoz'atu illeték, habár a hitelező és adós között a késedelem i idejére vonatkozólag sem szóbeli, sem Írásbeli megállapodás ; nem jött létre? A kincstár érdeke szempontjából a felelet az i volna, hogy a kölcsön a késedelem idejére meghosszabbított ! nak tekintendő, akármily intézkedés történik az iránt a lejáraton tul és az illeték a lejárattól számított és eltelt idő tartamához képest jár; az ezzel merőben ellentétes álláspont szerint pedig meghosszabbítás esete csak akkor forog fenn, ha a kölcsöntadó intézet az adósnak akár az ! eredeti okiraton, akár uj okiratban a meghosszabbítás iránt nyilatkozatát írásban kiadta, s így tehát a késedelem idejére illeték nem jár, mert ezen időtartamra írásbeli szerződés nem jött létre. így formulázva egyik álláspont sem helyes; ugy az egyik, mint a másik a bélyegtörvény szellemével ellenkezik és a gyakorlati élet szempontjából is igazságtalan ! A helyes, elfogadható szabályra önként rájövünk, ha ugy az egyik, mint a másik vélemény mellett felhozható érvek szigorú biiálata mellett a kölcsönügyletek létrejöttét, a tényleges meghosszabbítási ügyleteket és a jelzett kérdéses eseteket gyakorlati és jogi szempontból tesszük vizsgálatunk tárgyává. A takarékpénztárak, bankok és egyéb pénzintézetek, melyek állam- vagy más értékpapírokra vagy bármely árucikkekre előleget vagy kölcsönt nyújtanak, a kötött ügyletről a zálogot tevő adósnak zálogjegyet, elismervényt adnak, melyben a zálogtárgy átvételének elismerése mellett a kölcsönadott összeg, kamatláb, a lejárat van feltüntetve, s végül azon feltétel kikötve, hogy a hitelező intézetnek jogában áll a zálogtárgyat a fizetési idő lejárta után — a kölcsön visszanemfizetése vagy megnemhosszabbitása esetében — eladni vagy azt saját részére a kölcsönzött összeg és járulékai erejéig megtartani. Az intézetek a nyújtott kölcsönökről saját érdekükben és a hatósági ellenőrzés céljából törzskönyvet vezetnek, melybe az ügyletre vonatkozó minden körülményt (kölcsönösszeg, zálogtárgy mennyisége és minősége, lejárat, esetleges meghosszabbítás stb.) bejegyeznek. Ha az adós tartozását kifizeti és a zálogtárgyat kiváltja, a törzskönyvből a tétel töröltetik (storno), valamint akkor is, ha az adós a zálogtárgyat ki nem váltja vagy a kölcsönt meg nem hosszabbítja és a hitelező intézet a zálogtárgy eladásának vagy megtartásának jogával él. Ha pedig az adós a lejáratkor a kölcsön meghosszabbítása végett jelentkezik, akkor az intézet ugy a jelentkezés időpontját, mint a most meghosszabbított ügylet lejárati idejét a törzskönyvbe feljegyzi és erről vagy az eredeti okiraton vagy uj okiratban elismervényét írásban adja ki az adósnak. Igen gyakori azonban azon eset, hogy az adós a zálogtárgy kiváltása és tartozásának megfizetése vagy a kölcsönügylet meghosszabbítása végett jóval a lejárat után jelentkezik és az intézet az adós kívánságának eleget tesz, mert a zálogtárgyat még nem adta el, sem a megtartás jogával nem élt, a tételt a törzskönyvből nem törölte, nem stornírozta. Most már kérdés: 1. Ha az adós a lejárat után fizeti vissza vagy hosszabbítja meg a kölcsönt, jár-e a lejárattól, az adós jelentkezéséig eltelt időre illeTÁRCA. A jog filozófiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. AJog eredeti tárcája. Irta PLOPU GYÖRGY dr., biró a nagyváradi kir. Ítélőtáblánál. (Folytatás.) Anélkül, hogy a legrégibb időkre visszamennék, megemlítem, hogy a római remekjogászok tanaiban teljes bizonyossággal megtaláljuk annak a nyomát, hogy ezek a nagy jogászok magát a jogot oly természetes valaminek, a társadalom létezhetése tekintetéből oly szükséges valaminek tekintették, amire maga a természet, maga a társulási ösztön minden állati lényt megtanított ; innen ered a régi elnevezés : természetjog. A római remekjogászoknak későbben agyonmagyarázott és félreértett szóvirágaiból a hittudomány fejtegetései alapján, és főleg de Groot (Grotius) Hugó óta, mindinkább az a felfogás kezdett elterjedni, — és ez a felfogás a XIX. század közepéig általános és uralkodó is volt, — hogy a jog az emberbe oltott eszme, az emberi szellemnek, az észnek a követelménye ; innen van az ujabb elnevezés: észjog, amely elnevezés főleg a Kant által alapított alanyi észlegességi irányzat óta van használatban. Az észjog elnevezésen kivül a természetjognak még más elnevezései is vannak ; igy : Puffendorf közönséges jognak nevezte el szemben az egyházi dogmatikával; viszont Thomasius egyenesen isteni jog elnevezést adott neki azért, mert az isten által létesített viszonyokban gyökerezik. Elnevezték még a természetjogot görögösen : dikaiologiának, vagyis : jogtudománynak azok, akik ennek a tudománynak a jelentőségétől annyira át voltak hatva, hogy valódi tudománynak csak ezt tartották. Végül elnevezték a természetjogot : filozófiai jognak, bölcseleti jognak, azért, mert, miként az elnevezés is mutatja, elveit nem a tapasztalásból épiti fel, hanem tisztán az észből vezeti le. És különösen ez az elnevezés mozgósította meg főleg a pozitivista jogfilozofusokat a természetjog, az észjog ellen a harcra. A pozitivisták elvi álláspontja az, hogy a jog csak emberi társadalomban létezhetvén, az eo ipso csak pozitív jog lehet, legyen az akár jus scriplum, akár jus non seriptum. A reálisták, materialisták és pozitivisták ugy a törvényileg dekretált, mint a gyakorlat által kreált jogok keletkezésének, átalakulásának és megszűnésének, továbbá e jogok sajátságainak okait észszerüségi és célszerűségi tekintetekből kutatni és bírálni szükségesnek mondják, tehát a létező pozitív jogok fölött filozofálni, bölcselkedni kell ugyan, de ez: jogfilozófia, nem pedig filozófiai jog; a jogfilozofiának van tárgya : a pozitív jog, ellenben a természetjognak, az észjognak, a filozófiai jognak nincs és nemis lehet tárgya, mert sem az emberi természet, sem a logikus ész, sem a filozófia nem jogi tárgy.