A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 20. szám - A magyar biró helyzete törvénykezési szempontból - Szavatosság az állatok eladásánál

156 A JOG az eladó a hazai jogszokás értelmében a vevőnek külön kikötés nélkül is — szavatossággal tartozik», azonban ugyané határozatokkal ellentétben 1894. évi 9,421. P. számú határozatában a k;r. Kúria megállapította eladó felelősségét a vevő ellen oly esetben, amidőn az eladott szarvasmarha a vételtől számított 4. napon erős tüdőbajban megbetegedett. A joggyakorlat tehát teljesen megállapodottnak nem tekinthető. Egyébként is a felsőbíróságok ítéleteiben tett kijelentések általános irányelvként csak akkor alkalmazhatók az elsőbiróságok által, ha az azokban lefektetett elvek, az igazság és logika szabályainál* megfelelők lévén, mintegy a pszihikai kényszer erejével hatnak. Ily kényszerítő erkölcsi erővel azonban a felsőbíróságok kártérítést megtagadó határozatai egyáltalán nem bírnak, mert logikai tekintetben éppen annak nem tartalmazzák indokolását, hogy miért tekintették a felsőbíróságok éppen a tüdőbajt olyan betegségnek, amelynek 30 napi fennforgása esetén a vevő felelősséggel nem tartozik; holott éppen a tüdőrjajok nagy részének lappangó természete, hosszabb lefolyása s orvosilag bebizonyított tényként jelentkező ragályos volta igenis fontos indokul szolgálhattak volna a felelősség megállapítására. De a szavatosságot meg nem áliapitó határozatok még az igazság elvében rejlő egyenlőségnek se felelnek meg, mert akkor, amidőn az 1888 : 7. t.-c. a gümőkóros marha levágása esetén annak elkobozását rendelvén el, a levágató vevőt törvényileg jelentékeny kárral sújtja : akkor az említett határozatok az eladót, akinek leginkább van alkalma saját állatának egészségi állapotát figyelemmel kisérni, még rosszhiszemű eladás esetén is, kármentesitik abban az esetben, ha a bajt a vevő 24 óra alatt nem konstatálta. Ennélfogva a bíróság alperesnek a felsőbíróság gyakorlatára fektetett védekezését nem fogadhatta el alaposnak; annyival kevésbbé fogadhatta el azt a védelmet, amely a kártérítés conditio s ne qua non-jaképpen állítja fel azt, hogy a betegség bírói szemlével konstatáltassék; nem fogadta ezt el a bíróság azért, mert a betegség mivolta közhatósági, — tehát hiteles, — eljárás utján állapíttatott meg. Áttérve mármost a jelen esetre s különösen arra a kérdésre, hogy a tehén már alperesnél is beteg volt-e ? a bíróság erre a kérdésre is igennel telel, mert igaz ugyan, hogy az A) alatti járlatra 1895. évi augusztus 16-án «Márkucz» aláírással rávezetett záradék, úgyszintén B. N. és B. T. tanuk vallomásai azt igazolják, hogy a tehén a vásárrahajtáskor egészséges volt; az is igaz, hogy az 1888. évi 40,000 lm. M. R. 19. §. szerint az egészségi bizonyítvány az állat egészséges voltát 10 napi időtartamra közokirat erejével bizonyítja, — azonban az 1895. aug. 16-án kelt egészségi bizonyítvány közokirati jelleggel nem birt, mivel azt nem az arra törvény szerint jog< sitott egyén állította ki. Ugyanis az 1888. VII t.-c. 126. §-a világosan a községi jegyző és biró hatáskörebe utalja a marhalevelek kiállítását, márpedig «Márkucz» B . . . n se nem biró, se nem jegyző. A két tanúnak, mint laikusnak véleménye és vallomása a szakértő állatorvos határozott véleményével szemben birói figyelembe nem jöhet. F. S. b . . . i körállatorvos pedig, 1,245/97. P. sz. a. jkönyvbevett véleményében a következőket adta elő : ((Hevenyáltalános gümőkór a betegségnek az a formája : amikor a tüdőből a gümőkóros anyag a test többi részeibe már átvitetik ; mig az idült gümőkór rendszerint helyi jellegű és csak egyes szervekben lép föl s általánossá csak akkor válik, ha egy góc felpattanván, a kóranyag a szomszéd részekre is átterjed. Ugy a heveny, mint az idült gümőkór kifejlődéséhez 10 napnál feltétlenül több idő szükséges és tiz nap alatt még a gümőkór se fejlődhetik oly általánossá, hogy az egész marhát alkalmatlanná tegye az élvezetre. A tüdőgümőkór csak előrehaladottabb állapotában ismerhető fel a laikus által, avagy akkor, ha a gümőkór a méhben székelvén, mint ürdüh jelentkezik!). A szakértő ezen véleményéből tehát kitűnik egyfelől az, hogy a tehénnek már alperesnél is feltétlenül betegnek kellett lenni ; másrészt, hogy az a betegség, amelyért a gyakorlat az eladót 30 napon belül felelőssé teszi t. i. az ürdüh, esak egy alakulata a gümőkórnak s nem volna logikus ugyanazon betegség általánosabb alakulatánál a szavatosságot mellőzni, helyhez kötöttebb alakulásánál (az ürdühnélj pedig megállapítani. Mindezeknél fogva felperes keresetének helyet kellet adni még azért is, mivel felperes a passzusra vezetett egészségi bizonyítványban jóhiszemű leg bízva, vette meg a tehenet, holott alperesnek — mivel a törvény nemtudásával senkisem mentheti magát, — tudnia kellett, hogy az egészségi bizonyítványt nem az arra hivatott községi közeg állította ki s hogy a kiállítást a marhának semmiféle megvizsgálása sem előzte meg. A költségek iránt az 1893 : XVIII. t.-c. 108., 109. és az 1868 : LIV. t.-c. 252. § a alapján történt intézkedés. Alperes ezen Ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel élt s az a . . .i kir. tszék 1897 G. 85. sz. a. következőleg itélt: A felülvizsgálati kérelemnek hely adatik, felperes keresetével elutasittatik s köteles alperesnek 32 frt 63 kr. elsőbirósági és 8 frt 60 kr. felülvizsgálati eljárási költséget 8 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni. Felülvizsgálatot kérő alperes képviselőjének ezuttali dijai és kiadása saját fele irányáoan 8 frt. 60 kr.-ban állapíttatnak meg. Megokolás : A felülvizsgálati eljárásban az 1893 : XVIII. t.-c. 197. és 213. §§-ai értelmében a kir. járásbíróság ítéletében megállapított tényállás irányadó, mely tényállás csak azon az alapon támadható meg. hogy az Ítéletben valamely jogszabály megsértésével voltak tények megállapítva, figyelmen kívül hagyva, vagy felhozottaknak tekintve. E részben bizonyítékul csak a tárgyalási jegyzőkönyv és mellékletei használhatók fel. A most hivatolt tényállás szerint, a kir. járásbíróság az alperes által eladott és felperestől B . . . n elkobozott tehén azonosságát megállapította. Tekintettel arra, hogy ez a körülmény a bizonyítékok szabad mérlegelésének tárgya : a felebbezési tanács a felülvizsgálati eljárás tárgyává nem teheti, hogy a kir. járásbíróság mi alapon találta bizonyítottnak a kérdéses tehén azonosságát s illetőleg nogy S. S. tanú vallomásának az azonosság kérdésében miért tulajdonított bizonyító erőt? A tényállás további adatai szerint a kérdéses tehén tüdőgümőkóros volt s alperes felülvizsgálati kérelmét kiválóan erre alapítja és panaszolja a kir. járásbíróság amaz eljárását, hogy ezen kór miatt az eladó szavatosságát megállapította. A felebbezési tanács alperes eme panaszának helyt adott, mert maga az elsőbiróság is kiemeli indoklásában, hogy a gümőkór és tüdőbetegségek tekintetében való szavatosság kérdésében joggyakorlatunk megállapodottnak nem tekinthető; ugyanis a tüdőgümőkór a szarvasmarháknál nem olyan kórállapot, mely miatt az eladó külön kikötés hiányában is szavatossággal tartoznék. Tekintettel arra, hogy felperes nemis állította, miszerint a kérdéses tehén más betegségben, mint tüdőgümőkórban szenvedett volna; tekintve, hogy a perbeli tényállás szerint eladó alperes az esetleg fennforgó gümőkór miatt különleges szavatosságot nem vállait felperes vevő irányában, ily kikötés hiányában pedig a jelzett betegség nem tekinthető oly hibának, mely miatt eladó törvény erejénél togva feltétlenül szavatossággal tartoznék, ha meghatározott időn belül az ily kór megállapíttatik: a kir. járásbíróság akkor, midőn eladó szavatosságát az adott esetben megállapította, anyagi jogszabályt sértett és illetve alkalmazott helytelenül, miértis a felülvizsgálati kérelemnek 1893 : XVIII. t.-c 185. §. a) pontja alapján helyt adva, az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával, felperest keresetével el kellett utasítani; mert nem szolgál felperes javára az elsőbiróság ítéletében felhozott az az érvelés sem, hogy a szavatosságot feltétlenül megállapító «ürdüh» a gümőkórnak csak egy alakulata, mert ér pen alperes igazát támogatja, hogy hazai jogunk eddigelé a gümőkórnak csak ezen különleges alakulatát fogadta el oly kóros állapotnak, melynél a szavatosság kikötés hiányában is terheli az eladót meghatározott időn belül. Alperesnek az ügyvédi dijak megállapítására vonatkozó panasza ehelyütt figyelembe azért nem vétetik, mert a képviseleti dijak magas vagy alacsony megállapításának kérdése a som. elj. 185. §-ában felsorolt sérelmi pontok alá nem vonható s azok felülvizsgálatilag leendő megállapítása iránti kérelme alperesnek törvényes alappal nem bir, A költségekre és a perbeli képviseleti díjnak ezuttali megállapítására vonatkozó rendelkezések a som. elj. 108., 109., 168., 208., 213. illetve az 1868: LIV. t.-c. 252. §-án alapulnak. A felebbezési biróság ezen ítéletében kifejtett felfogásban a rideg formalizmust látom, amely az élet szükségletei elől elzárkózva egy 100 éves idegen törvény rideg betűihez ragaszkodva, a summum jus summa injuria esetét juttatja eszünkbe. Mert a dolog a jog és méltányosság elvei szerint felfogva hogy áll? Alperes kétségtelenül olyan állatot adott el, amely az eladástól kilencednapra oly betegségben levőnek találtatott, amelyre az állatorvos a leghatározottabban kimondotta, hogy az 9 nap alatt ki nem fejlődhetett, tehát az á'latnak már az eladónál betegnek kellett lenni. Ebből folyólag mármost a jog és méltányosság ugy hozná magával, hogy a beteg állatot eladó feleljen azért, tekintet nélkül a kór nemére.