A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 18. szám - Elzüllött kiskoruak kényszerneveltetése Poroszországban

68 A JOG itélt területek a betét szerkesztéskor alperes tulajdonául jegyez­tettek be: mert ez eredeti felvétel alapján történvén, felperes az elbirtoklási időn belül az alperes mint nem harmadik szerző­vel szemben való jogát a törvény rendes utján érvényesítheti. Ezen és az első bíróság által felhozott többi indokok alap­ján tehát az ítéletnek a megítélt területek tulajdonjogára vonat­kozó részét helyben hagyni kellett. De helyben kellett azt hagyni az elvont hasznokra vonatkozó részben is, mert a kereset indí­tástól alperes rosszhisszemü birtokosnak tekintendő és mint ilyen ez időponttól az elvont hasznokat felperesnek megtéríteni tarto­zik. Ellenben a perköltséget, az elsőbirósági ítélet vonatkozó részének megváltoztatása mellett, a felek között kölcsönösen meg­kellett szüntetni, mert azon körülményre való tekintettel, hogy felperes 20 évet meghaladó idő után lépett csak fel a Duna med­rében támadt területek iránti igényével, alperes nem védekezett merőben alap nélkül, s igy a prts. 251. §. érteim, a perköltség kölcsönös megszüntetése indokolt volt. A m. kir. Kúria (1902. dccemb. 30-án 3,888. sz. a.) Mindkét alsó bíróság ítélete megváltoztatik : felperes kere­setével egész terjedelmében elutasitlatik, s végreh. terhével arra köteleztetik, hogy az alperesnek 15 nap. a. 200 K. perköltséget fizessen. Megokolás: felperes község a taksonyi 327. sz. tkvi betétben A. I. 12—20. sorsz. a. bejegyzett nádasok, rétek és legelők vázrajzilag a C. a. közelebbről is megjelölt részeinek a tulajdonát, birtókát es elvont hasznait azon az alapon követeli, hogy a peres területek, — melyek az 18:0 X. tcikkben elrendelt Dunaszabá lyozás alkalmából az u. n. soroksári Dunaág elzárása folytán beál lott apadás és nagyobb mérvű iszaplerakodás következtében kelet keztek, az 1885: 23 t.-c. 4. és 5. §-ai érteim, mint. a tkvi 3 sz tkvi betétlen A I. 4. 33. 37. és 38. és A II. t. sorsz. a bejegyzett parti birtokainak elválaszthatatlan alkotórészei s illetve növendéke az ö tulajdonához tartoznak ; őt illeti tehát azok birtoka s elvont haszna is. Jóllehet a per adatai szerint a peres területe^ a sorok­sári Dunaág elzárása óta, nem ugyan iszapolás, hanem csak viz­szinének állandó leszállása, tehát kiszáradás folytán a Danáig med­reiben keletkeztek; s felperesnek 3. sz. tkvi betétben felperesnek bejegyzett bii tokai a szabályozás előtt a Dunaágig terjedtek, — mind e mellett felperes kereseti követelésének jogos alapja a peres területekre nézve nincsen. Mert igaz ugyan, hogy az 1885: 23. t.-c. 4. és 5. § ai a vizek partját és medrét a parti birtokos tulajdonának s a parti birtok alkatrészének nyilvánítják: azonban az utóbb idézett 5. §. végpontjában világosan kimondatik az is, hogy a fennebbi 4. és 5. §-ok ama rendelkezései által, az e törv. éietbe lépte előtt magán­jogi cimen szerzett tulajdon nem érintetik, hogy tehát a törv.­cikknek a korábban érvényesen szerzett tulajdonra visszaható ereje nincsen. Már pedig a felperes község határában foganatosított úrbéri birtokrendezés és elkülönítési eljárás folyamán egyrészről a fel­peres község és volt úrbéres lakosai, másrészről pedig alperes mint volt földesúr között 1857. aug. 3-án és 18fi8. ápr. 20-án létrejött jogérvényes egyezségekből s az ezek birói végrehajtására vonatkozó hiteles adatokból az tűnik ki, hogy sem felperes köz­ség, sem volt úrbéres lakosai azokon a területeken kivül, melyek egyezségileg az ő el is különített illetményeik gyanánt állapíttat­tak meg s adattak ki, másra és igy különösen a soroksári Duna­ágnak arra a részére, mely a taksonyi határból 2668°° kat. holdat foglalt el, semmiféle jogigényt nem támasztottak, részükre ily igény meg sem állapíttatott; hanem mint az 1873. jul. 26-án az urb. bíróság által hitelesített elkülönítési tkv. tanúsítja, az egész taksonyi Duna, a fent kilett térforgattal, az alperes vall. alap öldesuri egyéb illetményei közt, mint ennek kizárólagos tulajdona egyeztetett be és adatott át. S minthogy az úrbéri birtokrendezés és elkülönítés ily módon történt birói végrehajtása ellen, sem annak folyamán valamely megengedett jogorvoslattal, sem pedig annak befejezte után az 1871: LIII. t.-c. 52. §-ában engedélyezett kiigazítási kere­settel felperes község s a volt úrbéres lakosok nem éltek s ekként az alperes, mely az úrbéri rendezés előtt földesúri jogánál fogva az egész taksonyi határnak, Dunapartnak és meder­nek ura volt, mindannak, a mit a fent idézett úrbéri egyezségek szerint a volt úrbéreseknek és felperes községnek kifejezetten át nem engedett, továbbá is tulajdonosa maradt, igy az egész taksonyi dunai területének, tehát a Duna partjainak és medréé­nek is, minthogy továbbá az úrbéri birtokrendezés és elkülöní­tésnek a fentebb előadott módon történt keresztülvitele követ­keztében az alperes tulajdonjoga a peres területekre nézve oly erős magánjogi cimen alapszik, melyet a fentiek szerint az 1885:23 t.-c. rendelkezései hátrányosan nem érinthetnek; és igy az a magánjogi megállapodás melynél fogva a Dunapartok és meder, a partmenti úrbéri birtokok alkatrésze lenni megszűn­tek s a volt földesúr tulajdonául tartatnak fenn, az által, hogy a Duna medre időközben a viz állandó elvonulása következtében nagy részt szárazzá vált, mi változást sem szenvedett; végre: mint­hogy a peres területek mind az alperes földesúri illetményéhez tartozó, s a szabályozás folytán kiszáradt mederben vannak s igy a alperes tulajdonát képezik; s ekként birtoklása is jogszerű: mindezeknél fogva az alsó birói ítéletek megváltoztatásával, felperest keresetével, amennyiben anak az alsóbb bíróságok helyt adtak, szintén, tehát egész terjedelmében elutasítani s mint per­vesztest az 1868: t.-c. 261. §. alapján a perköltségben is marasz­talni kellett. Az 1884 • XVII. t.-c. (ipartörvény) 146. § a és az 1891 : XIV. t-c 85 S-a kimondja, hogy az utóbbi törvény szerint szervezeti betegsegélyző pénztárak nem tekinthetők a kereske­delmi törvény alapján alakult szövetkezeteknek de annál ke­vésbbé tekinthetők a kereskedelmi törvényben szabályzóit vala­mely más alakzatú kereskedelmi társaságnak; kove kezéskép­oen az alperes kerületi betegsegélyző pénztár és ennek pénztár­noki és ellenőri állású alkalmazottjai közötti jogviszonyra az 1875- XXXVII t.-cikkbe foglalt kereskedelmi törvény hatodik címének és az .884: XVII. t,cikk 141. és 176. |-nak határozma­nyai annál kevésbé alkalmazhatók, mivel az 1891: XIV t-c 76. 8-a csak azokat a vitás kérdéseket utalja az 1884: XVII. t.-c. 177 8-a szerinti eldöntés útjára, amelyek általában a munkás és a munkaadó között a visszatartott betegsegélyezési járulékok tekintetében támadnak és amelyek a betegsegélyző pénztar és a munkaadók közt, az utóbbiakat terhelő befizetési kötelezett­ség iránt keletkeznek, azok a vitás ügyek pedig, amelyek biz­tosított személyek és a betegsegélyző pénztár kozt, a nyújtandó segély tekintetében forognak fenn, a pénztari alapszabály sze­rint alakított választott bíróság hatáskörébe tartoznak. Habár az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség eseté­ben való segélyezése céljából a betegsegélyezési pénztárak fel­állítását törvény rendelte is el és habár ezek a pénztárak kor­mányilag jóváhagyott alapszabályokkal birnak és felügyelet és ellenőrzés tekintetében az iparhatóságoknak vannak alárendelve, azért mégis eme betegsegitö pénztárak harmadik személyekkel való magánjogi vonatkozásaikban az általános magánjogi tör­vények és jogszabályok alatt állanak s a megválasztott tiszt­viselők közötti szolgálati jogviszony is csak magánjogi viszony­nak tekintendő. A szolgálatadó és a szolgálatot vállaló közti jogviszonyra, jelesül annak tartamára s a viszoncs kötelezettségekre nézve elsősorban a szerződés feltételei az irányadók, ily feltételek hiányában pedig ugy a szolgálatadó, mint a szolgálatot vállaló jogosítva van a szolgálati viszonyt a szolgálatot vállaló állásá­nak megfelelő idejű felmondás által megszüntetni. A m. kir. Kúria felülvizsg. tanácsa (1902 dec. 16. G. 312. sz. a.) Wilheim Arnold dr. ügyvéd által képviselt S. Dezső és K. Imre felpereseknek, Endrey Gyula dr. ügyvéd, utóbb Ke­néz Sándor dr. ügyvéd, legutóbb Singer Sándor ügyvéd által képviselt hódmezővásárhelyi kerületi betegsegélyző pénztár alpe­res ellen felmondás érvénytelenségének birói kimondása iránt a hódmezővásárhelyi kir. járásbíróság előtt folyamatba tett ügyében következő Ítéletet hozott: Megokolás: Alperesnek az a pergátló kifogása, hogy a polgári pert az 1884: XVII. t.-c-befoglalt ipartörvény 141. és 146. §-iban szabályozott iparhatóság előtti eljárásnak kell megelőznie és az a kérelme, hogy eme előzetes iparhatóság előtti eljárás hi­ánya miatt, a megtámadott Ítélet a S. E. 27. §-a 1. pontja, továbbá annak 116. §-a és 185. §-a b) pontja alapján feloldassák sa polgári peres eljárás megszüntettessék, alaptalannak találtatott. Az 1884: XVII. t.-c. (ipartörvény) 146. §-a és az 1891: XIV. t.-c. 85. §-a ugyanis kimondja, hogy az utóbbi törvény szerint szervezett betegsegélyző pénztárak nem tekinthetők a kereskedelmi törvény alapján alakult szövetkezeteknek, de annál kevésbé tekint­hetők a kereskedelmi törvényben szabályozott valamely más alak­zatú kereskedelmi társaságnak; következésképpen az alperes kerü­leti betegsegélyző pénztár és ennek pénztárnoki és ellenőri állású alkalmazottját közötti jogviszonyra az 1875: XXXVII. t.-cikkbe foglalt kereskedelmi törvény hatodik címének és az 1884: XVII. t.-c. 141. és 176. § nak határozmányai annál kevésbé alkalmaz­hatók, mivel az 1891: XIV. t.-c. 76. §-a csak azokat a vitás kér­déseket utalja az 1884: XVII. t.-c. 176. §-a szerinti eldöntés útjára, amelyek általában a munkás és a munkaadó között, a visszatar­tott betegsegélyzési járulékok tekintetében támadnak és amelyek a betegsegélyző pénztár és a munkaadók közt, az utóbbiakat ter­helő befizetési kötelezettség iránt keletkeznek; azok a vitás ügyek pedig, amelyek a biztositottszemélyek és a betegsegélyző pénztár közt a nyújtandó segély tekintetében forognak fenn, a pénztár alapszabály szerint alakított választott bíróság hatáskörébe tar­toznak, holott a fenforgó perben a vita a kerületi betegsegélyezési pénztár és az ennek igazgatósága részéről megválasztott pénztár nok és ellenőr közt a szolgálati viszony feltételes felmondásának ér­vényessége felett keletkezett. Ellenben alapos alperesnek az a panasza, hogy a felebbe­zési bíróság jogszabály sértésével mondotta ki az alperes kerü­leti betegsegélyző pénztár igazgatósága részéről teltételesen esz­közölt felmondást érvénytelennek. Habár az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség eseté­ben való segélyezése céljából a betegsegélyezési pénztárak felállí­tását törvény rendelte is el és habár ezek a pénztárak kormányi­lag jóváhagyott alapszabályokkal birnak és felügyelet és ellenőr­zés tekintetében az iparhatóságoknak vannak alárendelve, azért mégis eme betegsegitö pénztárak harmadik személyekkel való magánjogi vonatkozásaikban az általános magánjogi törvények és jogszabályok alatt állanak s a megválasztott tisztviselők közötti tzolgálati jogviszony is csak magánjogi viszonynak tekinthető. A szolgálatadó és a szolgálatot vállaló közti jogviszonyra, jelesül annak tartamára, megszüntetésére s a viszonos kötelezett­ségekre nézve elsősorban a szerződés feltételei az irányadók, ily féltél elek hiányában pedig ugy a szolgálatadó, mint a szolgálatot

Next

/
Oldalképek
Tartalom