A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 18. szám - A férj özvegyi joga s a kiházasitási ingók. Vége

Mindezek elmondhatók a férj özvegyi joga mellett is. Felmerült ezen reformeszme az Országbírói Értekezlet alkalmával is ily szövegezésben : «A házasság alatti szerzemények mindkét házastársat közösen és egyenlő arányban illetik, azonban a nőnek szerzeményrészét annak örökösei, vagy hagyományosai csak a féij halála után vehetik birtokba.» (Országb. Ért. I. k. 87.old.) Nem egyéb ez, mint a férj özvegyi jogának elvi elismerése, mely ellen az ethikai szempontból folyó érvek — sikertelenül — szintén felhozhatók volnának. Nincs azonban semmi értelme, hogy a halál utánra való halasztás kedvezménye oly módon állittassék fel, hogy ez csak ugy vehető igénybe, ha a kedvezményre jogosított házastárs viszont a másik házastárs irányában minden közszerzeményi igényéről lemond. (166. §. 2-ik bek.) Schwarcz G a ptkv. tervezetét előkészítő bizottságban utal arra, hogy a férj özvegyi joga nélkülözhetetlen előfeltétele és kiegészítője az ági öröklés azon formájának, melyet javasol : «Az ági öröklés tervezett rendszerének alapgondolata ugyanis az, hogy a távolabbi ági örökös ne zárhassa ki az öröklésből azt, ki az örökhagyóhoz szeretet rendjében közelebb áll. Nem engedhető tehát meg, hogy az ági örökös a túlélő hitvest koldusbottá juttassa. A mai jog ez ellen megvédi az özvegy nőt, de megtagadja a védelmet az özvegy férfitől. A mai jogban ez az ellentét még némileg tartható, mert a mai ági öröklés ellenében a családi kapcsolat közelsége általában nem részesül figyelemben, de teljességgel tarthatatlan ez a különböztetés oly jogrendszerben, mely, mint a szóló javaslata, a családi kapcsolat közelségét előnyben részesiti az ági öröklés felett és az ági öröklést csak inter aequos concurrentes ismeri el.» (I. II. 95. L) Ugyanott ezeket mondja: «Nincs modern törvényhozás, mely oly mostohán bánnék el az özvegy férjjel, mint a magyar. Az osztrák törvény, melynek pedig éppen szűkmarkú hitvestársi öröklése képezi legtöbb kifogás tárgyát, a gyermekek mellett a hagyatéknak 1 \ részét, illetve egy gyermek részét adja haszonélvezetül, mások egy harmadot, ismét mások felet adnak, hol tulajdonul, hol haszonélvezetül. De oly törvény, mely csak az özvegy nőnek adna örökjogot és teljesen kizárná belőle a férjet, egy sincss. (I. IV. 61. I.) Frank : «Az igazság, főképpen a házastársak között, egyenlő mértéket kiván». Nálunk a nő a házassági vagyonjog terén, a dotális vagy paraphernális rendszer uralma alatt úgyis előnyben van más, igy pl. a német jogrendszerrel szemben, hol az igazgatási közösség (1,363—1,431) van statuálva, mely nem annyira igazgatási közösség, mint inkább a női vagyon férji igazgatásának (és haszonélvezetének) rendszere. Méltányos már ez okból is az özvegyi jognak a férjre leendő kiterjesztése. Felhozható volna talán a férj özvegyi joga ellen, hogy a kodifikációnak a létező jogból kell kiindulnia s kétség esetén ezt kell érvényre emelnie. Az özvegyi jog intézményének megváltoztatásánál kétség alig merül fel, mert a keresetképtelen és vagyontalan férjnek az özvegyi jogot ugy a Tervezetet előkészítő bizottság, mint az irodalom általánosságban megadja, nem szólva arról, hogy sokan a teljes viszonosságot és egyenlőséget akarják érvényre juttatni. A kodifikációnak mindig szem előtt kell tartani a változott viszonyokat, a kor követelményeit s a jogintézményeket e szerint módosítani, illetőleg megváltoztatni, az életet kell kodifikálni ! Különösen az öröklési jog szorul nagy átalakításra, mert e téren hosszú idő óta alig történt haladás. Fent előadottak kétséget kizárólag indokolttá teszik, hogy az özvegyi jog a mai egyoldalúságában ne tartassák fenn, hanem kiterjesztessék a férjre is. Az özvegyi jog teljes elejtése nem helyeselhető, ez ellen egyhangúlag állást foglaltak a kod. bizottság tagjai s iróink többsége is igy vélekedik. Helyesen szabályozza az özvegyi jogot a Tervezet, eltekintve természetesen attól, hogy abból a férjet kizárja. Kiterjesztendő volna azonban az özvegyi jog a kiházasitási ingókra is, vagyis a Tervezet által megállapított özvegyi haszonélvezeten felül a kiházasitási ingÓK használata is a túlélő házastársat illetné. Ezzel a kiházasitási ingók jogi természete iránt való vitás kérdés nyerne helyes megoldást. A vita aköiül forog, hogy a kiházasitási ingók ági (öröklött), vagy pedig szerzeményi vagyont képieznek-e, s leszármazók nemlétében, az elhunyt nő felmenőit vagy pedig a férjet illetik-e. Zlinszky : «A kiházasitási tárgyak nem szállanak vissza az oldalrokonokra, hanem a férj tulajdonában maradnak». Ezt a véleményét a következő határozattal támogatja Legf. itsz. 2,821/1871. sz. «A nő által szüleitől kiházasitásul kapott ingóságok, a nő leszármazó örökösök nélküli elhalta esetére, nem szállanak a szülőkre, hanem a férjet illetik». (Dt. 4 k. 26. sz. 188. 1.) Ugyané forrásra hivatkozva, hasonló véleményen van Herczeg. Igy vélekedik Suhajda I. (A magyar polg. magánjog rendszere. Budapest 187 i. VI. k. c. m. 401. 1.) A kiházasitási ingókat a férjnek itéli: Budapesti tábla 2,398/1885. «A nő által szüleitől kiházasitásul kapott tárgyak a nőre nézve nem öröklött, hanem szerzeményi vagyon természetével birnak, ennélfogva azok a nőnek végrendelet és leszármazók nélküli elhalálozása esetén az id. törv. szab. 14. §. a) pontja szerint a férjre, nem az elhalt nő szüleire, illetve azok leszármazója szállanak». (Dt. Ujf. 13. k. 316. 1. 160. sz.) Kúria 4,101/1883. «A nőnek a fennálló házasság tartama alatta szülők által bútorokra adott készpénz természetben vissza nem követelhető, s az ily pénzen vásárolt bútorok, még ha azok a házasság tartama alatt nem használtattak volna is el, a nőnek leszármazók és végrendelet nélküli elhalálozása esetére a túlélő férjet illetik». (Dt. Ujf. 7. k. 6. 1. 1. sz.) Kúria 2,139/1,893. sz. «A hazai joggyakorlat értelmében a legszükségesebb kiházasitási tárgyakban (ruhanemű, konyhaedény, ágyruha, bútordarab) az elhunyt nő férjével szemben a felmenők ági öröklésének nincs helye, minthogy a férj öröklése a felmenőket kizárja». (Dt. Ujf. VII. k. 12,800- sz.) Kúria 1,600/1896. sz. «A kiházasitási tárgyak a nő halála után a törvényes örökösödés rendje szerint lemenők hiányában a férjet illetik». {Márkus i. m. VII. k. 12,799. sz.) Ellenkezőleg itélt a budapesti tábla 10,809/1885. sz. a., melyet a Kúria 519/1886. sz. a. helybenhagyott. Kúria 1,257/1,897. sz. «Nem létezik sem törvény, sem állandó ítélkezési gyakorlat, hogy az öröklési jogra a szülők által gyermekeiknek kiházasitásul adott tárgyakra bármi, különösen oly kivételt állapitana meg, hogy azok hitvestársi öröklésnek képeznék tárgyát, sőt, hogy ez nincs igy, világosan látszik az id. törvk. szab. 14. §-ából, hol a hitvestársi öröklés tüzetesen szabályoztatik és a kiházasitási tárgyakra az öröklési jog ki nem terjesztetik. Az általános örökösökkel szemben a vagyonnak ősi voliát az azt álliló s ennek alapján az ági öröklést igénylő tartozik bizonyítani)). (Ü. L. 1898. évf. 9. sz.) Jancsó a két ellentétes nézetet az id. törv. szab. I. r. 10. §-ának kétféle értelmezésének tu'ajdonit'a. Id. törv. szab. I. r. 10. §. : «Leszármazók hiányában az apa és anya hivatvák öröklésre, mindegyik azon érték erejéig, mely tőlük, vagy águktól akár végrendelet, akár e nélkül, az örökhagyóra hárult, apai ágról származott vagyon az apára, az anyai ágról származott vagyon pedig az anyára szállván vissza». «Ugyanis, ha «a nélkül)) kitételét ugy értelmezzük, hogy alatta csak a végrendeletin kívül egyéb öröklési módok', (törvényi, szerződési) értendők, igy az öröklött vagyon fogalmát kizárólag a felmenőktől, vagy águktól öröklött javakra szorítjuk, akkor a kiházasitási ingók szerzeményi vagyont képeznek. Ellenben, ha nemcsak öröklési, hanem egyéb ingyenes jogutódlási módot (p. o. ajándékozás) is értünk, akkor a kiházasitási ingók ági vagyont képeznek.» {Jancsó: Magyar házassági és házastársi öröklési jog c. m. 632. 1.) Zlinszky az ágtól neu csak öröklött, hanem minden ingyenes módon nyert vagyont ági vagyonnak mondja: «mert ellenesetben a törvénynek az a célja, hogy a vagyon a családra visszaszálljon, ki volna játszható.)) (A m. öröklési jog és az europ. jogf. c. m. 269 1.) Következetlen önmagához, midőn ezzel szemben a kiházasitási ingókat szerzeményi vagyonnak minősiti. Herczeg a kiházasitási tárgyakat egyáltalában kiveszi az ági vagyon fogalmának köréből s azokat szerzett vagyonnak mondja. Azonban azt is öröklött vagyonnak tekinti, a mit az örökhagyó szüleitől, vagy ezek ágától még életükben visszteher nélkül kapott. (M. magánjog I. 212. 1.) Jancsó a kiházasitási tárgyakat ági, illetve öröklött vagyonnak mondja (i. m. 635. 1.) Wencel öröklött vagyonnak csak azt tekinti, amit öröklés utján szereztünk. (M. magánjog 298. 1.)