A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 15. szám - A végrendelkezés korlátozásának kérdése az angol jogban

56 A JOG az <Felix Bloch Erben» kiadásában Berlinben 1898. évben megjelent nyomtatásban, de T. K. könyvkereskedő tanú vallomásából s az általa felmutatott könyvjegyzékből kitűnik az is, hogy ez a mü ugy a «Kaisers Bücher-Lexikon« cimü könyvjegyzékben (1895—1898) mint a Hinrich-féle 1898-iki könyvjegyzékben vételár kitüntetése mellett hirdetve volt s hogy az igy hirdetett müvek bárki által megszerezhetők. Minthogy ezekkel a tényekkel szemben mellékes, hogy a D) a. címlapján az a kitétel foglaltatik, hogy az előadhatatlan kézirat, mert valamely műnek kinyomatása, hirdetése, árubabocsátása a mü megjelenésének fogalmát kétségtelenül magában foglalja, a kir. tszék megállapította, hogy az lm Weissen Rössl cimü szinmü 1899. évet megelőzőleg megjelent. Ezt a müvet tehát a törv. értelmében, ha a szerzők a fent jelzett feltételeknek eleget nem tettek, bárkinek jogában állott lefordítani. És miután felperes azt, hogy a fordítási jogot magának szabályszerűen fenntartotta, nemis állította, megállapította a bíróság azt is, hogy a F. J. B fordítás jogosult fordítás. Minthogy pedig a törv. 54. §-nak világos rendelkezése szerint szerzői jog bitorlásának csak a jogosulatlan fordítás nyilvános előadása tekintetik s ebből a rendelkezésből s a fentebb kifejtettekből kétségtelen az is, hogy a jogosult fordítás előadási joga csak a fordítótól és nem külön a szerzőtől is, szerzendő meg; minthogy alperes a jogosult fordítás előadási jogát megszerezte; ezeknél fogva ellenében a szerzői jog bitorlása megállapítható nem volt s felperest alaptalan keresetével elutasítani s mint pervesztest az 1868. LIV. t.-c. 251. § érteim, a perköltségben elmarasztalni kellett, stb. A győri kir. Ítélőtábla (1902 novemb. 19 én 2,238. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét indokolása alapján helybenhagyja stb. A m. kir. Kúria. (1903 márc. 10-én 566/P. sz. a.) Megjegyzésével annak, hogy alperes felebbezéssel nem élvén, az elsőbiróság ítéletének a kereseti jog megállapítására vonatkozó része érintetlenül hagyottnak tekintendő; a per érdemét illetőleg, mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztattatik és kimondatik, hogy az Aranykakas cimü színdarabnak S >pronban 1900 január 10-én történt nyilvános előadása felperes szerzői jogának bitorlását képezi, minek folytán utasittatik az elsőbiróság, hogy a keresetben előadott kérelmek érdemében hozzon a perköltségre is kiterjedő ítéletet. Megokolás: Az elsőbiróság helyesen fejtette ki Ítéletében, hogy az alperes által színpadon nyilvánosan előadott fordítás az 1889: XVI. t.-c. 7. §. szempontjából jogosult fordítás, de nem fogadható el az idézett törv. 53. és 54. §-ai rendelkezéseiből vont az a következtetése, hogy csak a jogosulatlan fordítás nyilvános előadása képezheti a szerzői jog bitorlását. Ugyanis az 53. tj. a jogosult fordítót csak az ellen védi, hogy az ő fordítása beleegyezése nélkül nyilvánosan előadassák, de sem ez a § sem az a körülmény, hogy az 54. §. a szerzői jog bitorlásának egyik esetét külön megjelöli, nem alkot kivételt a 49. §-ban lefektetett az alól a főszabály alól, melynek értelmében szinmüvek a szerző beleegyezése nélkül elő nem adhatók. Ahhoz tehát, hogy a jogosult fordítás nyilvánosan előadassák, nemcsak a fordítónak, hanem a szerzőnek beleegyezése is szükséges. Alperes beismerte, hogy a felperes és szerzőtársa által szerzett színdarabot jogosult magyar fordításban Aranykakas cím a. a szerzők beleegyezése nélkül adatta elő, a per adataiból pedig kitűnik, hogy a Vígszínház a kérdéses színdarabnak csak Bpesten való előadhatására nyert jogot a szerzőktől, a vidéken való előadhatás jogát azonban a Vígszínház sem szerezte meg és igy ilyen jogot alperesre sem ruházhatott át. Alperes tehát a kérdéses színdarabot jogosulatlanul adatta elő: cselekménye a szerzői jog bitorlását képezi, miből folyólag a fenti módon határozni kellett. Kereskedelmi, csöd- és váltóügyekben. A kereseti váltó, kellékére nézve az 1876 : XXVII. t.-c. n5§-a értelmében a kiállítása idejében, vagyis 1871. évben érvényben volt I840 : XV. t.-c. vonatkozó rendelkezései alapján lévén elbírálandó, minthogy ezen most idézett törvény 14. §-a érteim, a váltó lényeges kellékét képezi a váltóban azon helynek kitétele, ahol a fizetés történendik és minthogy továbbá ez a most idézett v. törv. nem tartalmazza a vtörv. 3., 7. pontjában foglalt azt a vélelmet, n'elynek értelmében az intézvényezett lakhelye fizetési helynek tekinthető és tekintendő, amiből következik, hogy a váltóban az intézvényezett neve mellett előforduló hely is csak abban az esetben tekinthető fizetési helynek, ha annak ily célból történt kijelölése magából a váltóból kitűnik és minthogy éppen ezért a kereseti váltóban az elfogadó neve alatt annak lakhelyéül kijelölt: «in Neutra», fizetési helynek nem tekinthető, és minthogy végül mindezek szerint a kereseti váltó az idézett törvény 14 íj ának g> pontjában meghatározott lényeges kelléket nélkülözi, ugyanazon törvény 19. §-a érteim, a kereseti váltó, váltójogi viszonyok alapjául nem szolgálhat. A nyitrai kir. tszék mint váltóbiróság (1902 márc. 22-én 4,133. sz. a.) Weisz Vilmos dr. ügyvédnek, Radó Gyula dr. által képviselt E Mór ellen 100 K. s jár. iránti váltóperében követzőleg itélt: Ha alperes E. Mór leteszi a prt. 236. §-ban szabályozott pótesküt arra, hogy a Nyitrán 1871 aug. 21-én kelt, 50 frtról szóló kereseti váltót 24. életévének betöltése előtt irta alá, a kir. törvényszék az 1901 nov. 20. kelt 16,490. sz. som. végzést alperessel szemben hatályon kivül helyezi s ez esetben a perköltségeket kölcsönösen megszünteti. Érdekében áll tehát nevezett alperesnek, hogy ezen ítélet jogerőre emelkedésétől zámitandó 3 nap a., a neki mentéit eskü letétele végett jelentkezzék es azt a kitűzendő határnapon le is tegye, mert ellenkező esetben a fentidezett som végzés joghatályában alperes irányában továbbra is megmarad és köteles lesz az esküt le nem tett alperes a som végzésben fizetendő összegeken felül még 58 K. 20. f. tárgyalás, és perköltséget is a felperesnek 3 nap a. végrehajtás terhe mellett egyetemleg megfizetni, stb. Megok ol ás: Alperes mindenekelőtt a kir. tszek illetékessége ellen emelt kifogást azon az alapon, hogy miután alperes bécs. lakos lévén, az eljáró bíróság felperesre illetékes annál kevésbbé lehet, mert a váltón külön fizetési hely megjelölve nincsen Az ügy érdemében kifogásolja a váltón levő aláírásának valódiságát, kifogást emel továbbá azon az alapon, hogy a váltó kiállításakor, 1871 aug. 21-én még kisk. volt s ennélfogva, ha aláírása valódi is, váltói kötelezettség alperesre nem hárulhat, tagadja, hogy a váltóra ellenértéket kapott, hogy felperes a váltó birtokába jogszerű uton jutott, végül kifogásként azt is felhozza, hogy a kereseti váltó egy lényeges kellék hiányában szenved, nevezetesen a váltón fizetési hely kitüntetve nincsen. A kir. tszék mindenekelőtt megállapítja saját illetékességét a váltóeljárás 6. §. 1. bek. alapján, mint a váltó fizetési helyére nézve illetékes bíróságét, mint ez az alábbi indokolásból is igazolást nyerend. Az 1876. évi 27. t.-c.-nek az átmeneti és életbeléptetési intézkedésekről szóló 115. §. szerint a jelen törvény életbeléptetése előtt kiállított váltók és váltónyilatkozatok kellékére, valamint a törvény életbeléptetése előtt váltó kötelezettséget elvállalt személyek szenvedő váltóképessége a korábbi, jelen esetben tehát az országbírói értekezlet folytán 1861 évben viszszaállitott 1840 évi XV. t.-c. érteim, s ezen valamint az ezt módosító 1844. évi VI. t.-c. alapján birálandók el, ehhez képest a jelen esetben alperes szenvedő váltóképessége s a váltókellékek a korábbi s most hivatkozott törvények alapján vétetnek birói elbírálás alá. A kir. tszék ama alperesi kifogásokat, hogy az aláírás valódi-e ? hogy alperes az ellenértéket meg nem kapta, hogy felperes a váltó birtokába nem jogszerű uton jutott, — elveti; mert alperes a szakértői szemle után a kereseti váltón levő aláírását valódinak elismerte, mert abbeli kifogását, hogy a váltóra értéket nem kapott, semmivel sem bizonyította; mert végül alperes visszavonta abbeli állítását, hogy a felperes a váltót jogszerűtlenül bírja, amennyiben azt a St.-féle hagyatékból kapta. Ami az alperesnek abbeli kifogását illeti, hogy a váltón fizetési hely nincsen, ezen kifogás is elvetendő volt; az l!->40: XV. t.-c. 14. §-ának 9. p. oly rendelkezést tartalmaz, hogy minden váltóban múlhatatlan megkívántatik, hogy a hely, hol a fizetés történendik, kitétessék. Azt pedig a 15. §. nem írja elő, hogy az intézvényezett neve mellé annak lakhelye is kitétessék, amiből okszerűen csakis az következtethető, hogy ha az intézvény alatt a hely ki van téve, ezen hely, a jelen esetben «Nyitra», fizetési helynek tekintendő annál is inkább, mert alperes semmivel sem igazolta azt, hogy a váltó elfogadásakor Nyitrán nem lakott s igy az 1840:XV. t.-c. 73. §-hoz képest az elfogadáshoz a telep kitételére nemis volt szükség. Minthogy pedig ezek szerint a kereseti váltó lényeges kellékekben hiányt nem szenved, a fizetési hely meg van jelölve, felperes keresetét a fizetési hely szerint illetékes tszéknél indította s ez alapon a helyi illetőség megállapítandó volt. Alperes végül még azzal a kifogással élt, hogy a váltó aláírásakor kiskorú volt, ezen kifogása is az 1840:XV. t.-c. érteim, bírálandó el; alperes ezen kifogásának igazolására beterjesztette a születési bizonyítványát eredetiben, mely szerint Nyitrán 1850. aug. 29-én felajánlja esküjét is arra, hogy a váltó aláírásakor még kiskorú volt s hivatkozik a szakértők véleményére is, melyben azon véleményüknek adnak kifejezést, hogy a kereseti váltón levő aláírása még ifjúkori irása. Felperes ezzel szemben azt vitatja, hogy alperes ezen kifogásának bizonyításával már elkésett, hogy a váltó elfogadása később történt, mint a kiállítása s az elfogadáskor már teljeskoru volt. Az 1840'XV. t.-c. 9. §-a szerint az idegen váltók által magát minden teljeskoru kötelezheti, aki terhes szerződést törvényesen tehet, tehát a törvény a teljeskoruságot megkövetelte, kivéve a bejegyzett kereskedőket, gyárosokat és kézműveseket, akik ezen törvény 10. §. s az ezt módosító 1844: VI. t.-c. első §. szerint saját váltókat adhatnak, ha 20 évöket elérték. Annak a bizonyítása, hogy alperes az elfogadáskor még kiskorú volt, nyilván az alperest terheli, mert az iránt kétség nem forog fenn,' hogy ha alperes a váltó kiállítása idejében kisk. is volt, de az elfogadáskor teljeskoru, váltókötelezettsége érvényes. A kir. tszék az alperes nyújtotta bizonyítékokat elkésettnek nem tartja s ezeket a per adataival is mérlegelvén, azt találta, hogy az alperes által nyújtott bizonyítékot egybevetve a váltón látható régi elfogadói aláírással s ezen aláírást összehasonlítván a keletet feltüntető írással, megállapíthatónak mutatkozik a kifogásoló alperesnek azon perbeli döntő tényállásának valósága, hogy 3 kereseti váltót vagy a kiállítás napján vagy pedig az ezt követő közeli időben látta el elfogadmányáva! s ehhez képest az alperesnek a váltóeljárásban is alkalmazandó 1893: XVIII. t.-c. 64. §-hoz képest a pótesküt megítélni s a per kimenetelét ettől függővé tenni kellett, mert, ha az elfogadás teljeskorusága előtt történt ez esetben az 1890:XV. t.-c. 13. §-hoz képest felperes váltójogi követelése ki van zárva.