A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 12. szám - A házassági törvény 54. és 55 §-a a házasság általános jelentőségére és a német ptkv. megfelelő rendelkezéseire tekintettel

9& A JOG elhalt fiu özvegyének bárminő jogát belemagyarázni lehetne, sem a legrégibb magyar öröklési törvények, sem az országbírói értekezlet, sem a magyar judikaturában, még a legtávolabbról sem találunk megközelítő magyarázatot, hogy ily jogot érvényesíteni lehetne. Előfordul özvegyi jogok konkurrenciája, de ez csak akkor áll be, ha a szülő halála után hal el a fiu, és két özvegy maradt, csakhogy itt már a fiúnak szülei ufán örökölt vagyonában való özvegyi jogáról van szó, vagy pedig az örökhagyó elvált feleségének özvegyi jogáról, amit ugyan a magyar jog szerint is igen kétesnek és a javaslatnak 1817. §-a szerint kizártnak tartok, — és második nejének özvegyi jogáról. Hogy a magyar jog mily skrupulózusan fogta és fogja fel az elhalt fiu özvegyének jogát, még azon esetben is, ha a fiu apja halála után h^lt tl, igazolja a m. kir. Kúriának 1883. évi március 28 án 1372. sz. a. hozott határozata (lásd : Döntvénytár, ujfolyam, I kötet 145 oldalon), mely szerint csak azért adott a fiu özvegyének özvegyi tartásra jogot, mert a fiu szülei beleegyezésével háza-odott. azokkal és édes atyjának halála után özvegy édes anyjával V/ éven át közös háztartásban élt, tehát ily sokoldalú kelléket kivánt meg ezen szegény asszonytól! A törvényhozás szempontjából teliát a kérdés feltétlenül megoldandó volna aképpen, liogy az örökhagyónál előbb vagyontalanul elhalt fiúnak gyermektelenül maradt özvegyet ama vagyon haszonélvezete illeti meg, mely vagyonrész férjének, ha életben marad, mint örökrész jutott volna: az özvegyi jog megszűntével ezen vagyon állaga felosztandó az elhalt szülő örökösei között. Ezen irányban tehát hasonló intézkedés volna teendő mint aminőt már fentebb javasoltam. A házassági törvény 54. és 55 §-a a házasság általános jelentőségére és a német ptkv. megfelelő rendelkezéseire tekintettel. Irta AUSCH JENŐ Kolozsvárott E lapok m. évi 49. számában a hallgatás általi megtévesztésnek speciális fogalmát elemezve, önkénytelenül merült fel a probléma, miképp felel meg a kérdés jelenlegi állása a házasság általános felfogásának. A vezérlő eszméknek, az irányelveknek keresztül kell hatniok az intézmény egész szabályozását. Miként más intézményeknél, áll ez a házasság jogi szabályozását illetőleg is A következőkben a házasság lényegére vonatkozó felfogás jelentőségét általában, a tévedés és megtévesztés kérdé sével kapcsolatban fogjuk vizsgálni Hogy miben áll a házasság lényege, oly kérdés, melyre Modestinus már a régmúlt időkben megadta a klasszikus feleI etet. Kérdés azonban, talál-e az ő definíciója a mai korra. Ily kiválólag gyakorlati kérdések elvi alapjául, sohasem lehet a merev doktrínák által felállított tételeket elfogadni. A gyakorlati életben közvetlenül megnyilatkozó jelenségek megfigyelése alapján az induktív módszer szerint kell következtetnünk. S ha ily szempontból vizsgáljuk a házasság lényegét, főjellemvonásaként általán elfogadott ethikai sajátságával szemben élesen domborodik ki az uj kor képe, a régitől igen sok tekintetben elütő szociális felfogása. Márpedig a házasság jogi szabályozásánál, hogy a legvégső alapelvek helyesen állapíttassanak meg, a jogásznak feladata a szociális viszonyok vizsgálata, korántsem tranzcendentális filozófia, hanem az eleven élet szempontjából. A házasság ethikai felfogása röviden abban foglalható össze, hogy a házasság egy férfinak és egy nőnek a kölcsönös benső vonzalom, odaadó szeretet alapján az egész élet tartamára szóló közössége. Hazai jogunk halhatatlan kodifikálom, Werbőczy, mily egyszerűen és világosan fejezi ki a házastársak testi és lelki közösségét, azon kitételével, hogy a házastársak «non sunt duo. sed una caro». Tempóra mutantur et nos mutamur in illis. A XIX. század társadalmában hatalmas változásokat idéztek elő a koreszmék, melyek éltető erejüket a század második felében egy egészen uj, ma már az egész világon domináló közgazdasági irányzattól nyerték. A gyors változás, a régi keretek mohó lerombolása és helyébe sebtiben ujak felállítása rendesen rázkódtatásokat idéz elő az állami és társadalmi élet egész szervezetében. A tőke mindenható hatalmának imádása nem egyszer jut összeütközésbe egyes intézmények ethikai felfogásával. Ail ez par excellei.ee a házasságra vonatkozólag is. Nem pengetünk ezzel uj húrokat; oly tényeket adunk elő, melyek valóságában alig kételkedik valaki. De hogy éppen a tévedés és a megtévesztés kérdését, melyek szoros nexusban állanak a házasság ethikai felfogásával, helyes szempontokból vizsgálhassuk, szükséges e kérdéssel is foglalkozni. Hogy hazánkban is, mint általán a kontinensen, a XIX. század második fele óta mennyire megrendült a házasságnak eddig domináló erkölcsi jelentősége, utalunk Zlinszkyre, ki igy ir :x) «A kor anyagisága mindinkább veszélyezteti a házasság nemesebb értelemben való felfogását . . . szeretik azt üzletnek tekinteni, melynél háttérbe szorul a személyes hajlam s a házssságralépés az anyagi helyzet javítására célzó eszköznek tekintetik.)) Kétségtelen ugyan, hogy különösen a mai kor gazdasági viszonyai közt a házasság céljainak betölthetésére a vagyoni viszonyok fontossággal bírnak, de már túllépték azon kört, melyben a materiális és ethikai alkatelemek helyes harmóniája a házasság ethikai jellegét megóvni tudta. így törpül le a házasság az üzlet fogalmára, melynek tárgyilagos alkatelemét a nyerészkedésre irányuló szándék (spekuláció) képezi Gondoljunk még ezzel kapcsolatban az üzlet-közvetitők (u. n. házassági alkuszok) jeles légiójára, kiknél mindig dus választék kapható I . . . Mindezekből kétségtelenül megállapítható, hogy a házasságnak mai közfelfogása korántsem tekinthető ethikai elemektől dúsan áthatottnak; ellenkezőleg divergens elemek foglalnak el mindegyre nagyobb tért. Minő álláspontra helyezkedjék evvel szemben a törvényhozás? Ha az állami lét feladatait gondosan mérlegeljük, lehetetlen más eredményre jutnunk, mint hogy az állam e legmagasabb faktora a házasság téves irányú felfogását a maga hozzájárulásával nem szankcionálhatja. Ezt teszi az állam akkor, ha a házasság intézményének részletes szabályozásánál szem elől téveszti azt az elvi posztu'átumot, hogy az államnak, mely önmaga is ethikai alapon áll, hathatósan meg kell óvnia a házasságnak, mint az állami lét egyik fontos alapintézményének, ethikai jellegét. Ha ezzel szemben a törvény pozitív rendelkezései nem állanak összhangban a házasság ethikai jellegével, mind maga az intézmény, mind a benne lefektetett erkölcsi alapelvek vesztenek értékükből. Ennek káros eredménye állami, társadalmi szempontból igen jelentékeny. A tévedés és megtévesztés kérdésének kapcsolata eme fejtegetésekkel, a házasság ethikai lényegéről fentebb kifejtett tételben leli magyarázatát. Ha t. i. a tévedés és megtévesztés kérdésében a törvény oly pozitív intézkedéseket állit fel, melyek lehetővé teszik, hogy a kölcsönös odaadást, benső vonzalmat, szeretet, mint ethikai alkatelemet nélkülöző házasság akkor is fennálljon, ha ez alkatelem hiánya az egyik fél tévedésén, vagy megtévesztésén alapszik ; mikor a házasság ethikai jellege súlyos sérelmet, szenved s a törvény helytelen indokokból kiindulva kényszeríti a házasfeleket az együttélésre: oly intézkedésekkel állunk szemben, melyek fölötte alkalmasak a házasságnak az állam által nyújtott ethikai jellegét lassanlassan lerombolni. A házasság léte in concreto két fél kölcsönös akaratán nyugszik. Altalán elismert, hogy érvénye további elbírálás szempontjából nem eshetik a jogügyletekre vonatkozó általános szabályok alá. Mi ennek oka? Nem más, minthogy itt egy sajátos jogviszonyról van szó, melynek szabályozásánál nemcsak a merev jogi, hanem az ethikai elveket is tekintetbe kell venni, mert ebben az állam és társadalomnak fontos érdeke nyugszik. Vizsgáljuk e kérdést par excellence a tévedés és megtévesztés szabályozását illetőleg. A tévedés, mint a jogügyletet érvénytelenítő általános ok, szük körben mozog. Ennek magyarázata a mai kor gyors és egyúttal biztonságot kívánó forgalmi életében rejlik. A házasság intézménye e tekintetben sajátos jellegénél fogva eltérő szabályozást igényel. Érdekes a mi ht.-ünk és a német ptkv. megfelelő rendelkezései közt párhuzamot vonni. A mi ht.-ünk az 54. §-ban szabályozza a tévedést, a megtámadási okok között. A német ptkv. 1,3 53. §-a következőképp hangzik: «Eine Ehe kann von dem Euegatten angefochten werden, der sich bei der Eheschliessung in der Person des anderen Ehegatten oder über solche persönliche Eigenschaften des anderen Eliegatten geirrt hat, die ihn bei Kcnntniss der Sachlage und bei verstandiger Würdigung des Wesens der Ehe von der Eingehung der Ehe abgehalten habén würden.» A két törvény e rendelkezései közt fontos különbségeket lehet megállapítani. A mi ht.-ünk 54. §-a a taxíció elvén alapozik, de kérdés: vájjon szük körre szabott kazuisztikája megfelel-e a házasság ethikai jellegének, alkalmas-e annak megóvására ? Míg a német törvény idézett §-a a lényeges tulajdonságo ') Zlinszky: A magyar örök. jog és az európai io»fejlődés (Bpest, 1877.) 3Ü5 1. J 8 1