A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 9. szám - A polgári perrendjavaslat a képviselőház igazságügyi bizottságában

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁG1 HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog í). számához. Budapest, 1903 március L Köztörvényi ügyekben. A marosvásárhelyi kir. ítélőtáblának 6. számú polgári teljes | ülési döntvénye. A végrcJiajtató ügyvédét abban az esetben, ha öt a végrehajtás foganatosításánál nem ügyvéd, vagy nem bejegyzett ügyvédjelölt helyettesíti, — közbenjárás címén díj és költség megilleti-e .-*) (Vonatkozással a 3,979. 3,980. 3,990. 3,991. 3,992. 3,993. 3,994'902 számú ügyekre és a kolozsvári kir. Ítélőtáblának ll-ik számú polgári döntvényére.) Határozat: A végrehajtató ügyvédét abban az esetben, ha őt a végrehajtás foganatosításánál nem ügyvéd, vagy nem bejegyzett ügyvédjelölt helyettesíti, közbenjárás címén díj és költség meg nem illeti. Megokolá* A törvény, midőn az ügyvédi kényszert kimondja, valamint akkor is, midőn a felet csak feljogosítja arra, hogy peres és perenkivüli törvénykezési ügyeiben ügyvéd segélyét vegye igénybe : kétségtelenül abból indul ki, hogy a jogban és a törvénykezés formáiban, s szabályaiban járatlan ügyfélnek a jogászi szakértőt állítsa oda segélyül, kit erre a működésre az állam törvényei által meghatározott módon maga az állam lát el külön feljogosítással és kinek ebből folyólag különös jogosítványokat is biztosit. A különös jogosítványok egyike az, hogy az ügyvéd az 1874. XXXIV t.-c. Vl-ik fejezete értelmében jutalomdijat, készpénzbeli kiadásainak és időveszteségének megtérítését felétől kikötés nélkül is követelheti. A fent kifejtett irányelvből és az idézett törvény célzatából nyilvánvaló, hogy a törvény Vl-ik fejezetében felsorolt jogosítványt a törvény csak a jogász-szakértőnek — jogászi szakértelme révén végzett munkájáért és eljárásáért, — vagy ezzel bár korlátolt mérvben egyenértékűnek törvényesen elismert jogászi munkáért és eljárásért biztosítja. Hegy kinek munkája és eljárása lehet az ügyvéd munkájával és eljárásával a díj és költségigény érvényesítése szempontjából egyenértékű? más szóval: ily hatálylyai ki helyettesitheti az ügyvédet ennek megbízásából ? azt az 1874. XXXIV. t.-c. 15. §-a állapítja meg, midőn ilyenül a bejegyzett ügyvédjelöltet, tehát a habár még teljes készültséggel nem bíró, de már mégis kétségtelenül szintén jogászi szakértőt jelöli meg. Az ügyvédi iroda másnemű alkalmazottját, az úgynevezett ügyvédi írnokot, vagy dijnokot sem az 1874. XXXIV. t.-c, sem más polgári törvényünk fel sem emliti, annak jogkörét, fegyelmi s másnemű felelősségét nem szabályozza: amiből következik, hogy a jogászi szakértelemmel éppen nem biró ilyen alkalmazottnak jogászi megítélést igénylő eljárás körében az ügyvéd részéről való helyettesítését lehetőnek és megengedhetőnek sem tartotta. Kitűnik ez az 1874. XXXIV. t.-c. 15. és 63. §§-ainak rendelkezéséből. Ezek szerint a törvény a helyettesítő ügyvéd felelősségét csak azokra az esetekre szabályozza, ha a helyettes vagy ügyvéd, vagy bejegyzett ügyvédjelölt; ellenben egy szóval sem emliti azt, hogy mily mérvben felelős az ügyvéd, ha másnemű, nemjogász irodai alkalmazottat, vagy esetleg az alkalmazás keretén kívül állót nevezne helyettesnek; márpedig az fel sem tehető, hogy a törvényhozó, ha ilyen személyeknek helyettesül kirendelését megengedhetőnek tartotta volna, a helyettest kirendelő ügyvéd felelősségét ezen a vonalon is ne szabályozta volna. Ezekből következik, hogy a mai jog keretében az ügyvédi irodák ügyvédjelölti jelleggel nem biró alkalmazottjai csak a puszta kezelési teendők, s a kifejlődött joggyakorlat szerint az ügyvédnek kézbesítendő bírói határozatok kézbesítésének elfogadása körében, ami lényegben szintén a kezelési teendők közé tartozik, járhatnak el; ellenben a végrehajtási eljárásban olyan helyettesekül, hogy azoknak eljárása alapján maga az ügyvéd az 1874. XXXIV. t.-c. *) Az ellentétes táblai döntvények folytán, most már módjában lesz a Kúriának — remélhetőleg mi el öbb — e fontos kérdést egy teljes ülési döntvény által tisztábahozni. A szerkesztőség. I VI. fejezetében részére biztosított díj- és költségmegállapitásra I vonatkozó jogosítványt igénybe vehesse, nem tekinthetők. A fentiekben kifejtett álláspontnak helyességét nem döntheti meg az arra való hivatkozás, hogy az általános polgári magánjog korlátlanul megengedi a meghatalmazottnak a helyettesnevezést s hogy ott, ahol a külön törvény eltérő intézkedést nem tartalmaz: az általános szabály nyer, mégpedig a vitatott esetben az ügyvédi írnokra alkalmazást. Ez az érvelés azért nem állhat meg, mivel az 1874: XXXIV. t.-c. a felek jogképviseletének viszonyait külön szabályozza; ez a törvény kimeritőleg (taxatíve) sorolja fel azokat, kikre a felek jogi képviselete, a jogi képviselőkre nézve megállapított jogokkal és kötelezettségekkel bizható; azokat tehát, kiket ez a külön törvény nem emlit, a jogi képviseletből, mint ilyenből, az ezzel járó jogokból és kötelezettségekből, már hallgatásánál fogva, nyilvánvalóan kizárja. Nem állhat meg az az ellenérv sem, mely az 1874. XXXIV. t.-c. 15. §-ának ama szavaira támaszkodva, hogy az ügyvédjelölt az ügyvédnek a bíróságok és hatóságok eiőtti tárgyalásoknál helyettese lehet, ebből azt hozza ki, hogy a végrehajtások foganatosításánál, ami nem tárgyalás, a helyettes: ügyvédi írnok is lehet. A törvényben használt ^tárgyalásoknál* szó helyesen értelmezve, tágabb értelemben veendő ugy, hogy a végrehajtás foganatosítását is hatóság előtti tárgyalással egyenlőnek kell tekinteni. így fogta fel e törvényszakasz értelmét a joggyakorlat és az élet. Nem merült fel eset arra, hogy a bírói gyakorlat valaha kizárni igyekezett volna az ügyvédjelölt helyettesítését azért, mert a végrehajtás foganatosítása nem vehető egyenlőnek hatóság előtt való tárgyalással; az ügyvédjelölt pedig csakis tárgyaláson lehetne az ügyvédjelölt helyettese. A végrehajtás foganatosításánál különben is csak az képviselheti helyesen és célirányosan a feleket, aki jogász-szakértő, ebben az eljárásban is a jogi kérdések egész tömege forog szóban s döntendő el a bírósági végrehajtó, vagy más bírói kiküldött által; s meghamisítása lenne az az ügyfél akaratának és célzatának, ki éppen azért vall ügyvédst, mert hozzá, mint jogi szakértőhöz van bizalma, ha megengednek, hogy az ügyvéd, kétségtelenül képviseleti teendőire, nemjogász-szakértőt helyetteséül becsempészhessen. Igaz, hogy a végrehajtató vagy tágabban az ügyfelek képviselője, végrehajtási eljárásban lehet nem-ügyvéd is; s maga a fél nem-ügyvéd megbízottat is rendelhet ki; de ez nem egyenlő eset azzal, ha maga a fél ügyvédet vall és e szerint ügyvédet akar. Az előbbi esetben a fél nem ügyvédet akar, s tudatában kell lennie annak, hogy arra hivatott szakértő megbízásának mellőzése folytán a megbízott képessége és ebből folyólag felelőssége is kisebb. Az ebből folyó veszélyt a fél elvállalhatja és ezt a fél megteheti; de nem teheti meg mindazt az ügyvéd is, amit e téren a fél megtehet. Nem dönthetik meg a fentebbiekben kifejtett álláspont helyességét az ellenkező felfogás támogatására felhozott célszerűségi tekintetek, nevezetesen, hogy a végrehajtási költség összege, ha ügyvédi irodai alkalmazott a helyettes, kisebb, mivel az ügyvédi írnokok részére csak az utazási költséget, jutalomdíj és az idővesztességkárpotlás mellőzésével, kell megállapítani. A célszerűségi tekintetek egyik felfogás mellett éppúgy felhozhatók, mint a másik felfogás mellett. Az ügyvédi írnok helyettesként való alkalmazása ellen szól az: hogy az eljárás ilyenkor sok esetben költségesebb, mivel az ügyvédi írnokok jogászi tudatlanságuk miatt oly végrehajtási intézkedéseket indítványoznak, vagy erőszakolnak ki, amelyek az eljárás megsemmisítését s a félnek nagy költségben való elmarasztalását eredményezik; hogy az ügyvéd, vagy ügyvédjelölt már magas fokú műveltségénél fogva nem jár el oly zaklatóan és erőszakosan a végrehajtást szenvedővel szemben, mint az ügyvédi irnok; hogy az ügyvédi irnok vagy alkalmazott ebbeli minőségét nehezen lehet megállapítani s így ha az volna a szabály, hogy ügyvédi irnok helyettesként eljárhat, más egyén pedig nem: örökös, s nehezen eldönthető vitákra adna alkalmat az a kérdés, vájjon a helyettesként eljárt az ügyvéd alkalmazottja vagy állandó alkalmazottja-e? A célszerűségi tekintetek tehát inkább e döntvény által kimondott álláspont mellett szólnak.