A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 8. szám - Az 1896. évi XXVI. t.-c. 119. §-a magyarázatához - Az 1893. évi XVIII. t.-cikk 229. §-ához

60 A JOG lenne, hogy alperes ezen bántalmazást csak jogos felindulásában követte el, és hogy azt viselkedésével a telperes idézte volna elő. (I. G. 688/1901.) 30. A férj nejét, az egész életre kötött házasság erkölcsi tartalmánál fogva, visszafogadni tartozik, ha a visszafogadás meg­tagadására elegendő jogos oka nincs. Ezekre tekintettel, alperest a vagyoni viszonyainak megfelelőnek talált nőtartási dijnak fize­tésére kötelezni kellett. (I. G. 388/1902; azonos I. G. 106/1902.) 31. Alperes nejét női becsületében sértő kifejezésekkel illette; ez esetleg a felek alacsony műveltségi fokára és társa­dalmi állására tekintettel, nem fogadható el elegendő okul arra, ltogy felperes férjét elhagyja. De alperes felperest tettleg bántal­mazta és agyonütéssel is fenyegette. Alperesnek ezen durva és tűrhetetlen viselkedése elég okul szolgált arra, hogy felperes vele az együttélést jogosan megszakítva, a bontó per végleges elbírálásáig külön eltartását követelhesse. (1. G. 412/1902.) 32. A tettleges bántalmazás elegendő oknak tekintendő arra nézve, hogy a nő férjét elhagyja. A nő tettleges bántalmazása után nem volt köteles a visz­szahivásnak megfelelni. (1. G. 82'1902. azonos 323/902.) 33. A házasságtörésnek a férj részéről való megbocsátásával a férjnek neje irányában való tartási kötelezettsége visszaáll. A megbocsátó férj a házasságtörési tényt a tartási követeléssel szemben sikerrel már nem érvényesítheti. (I. G. 303/1902.) 34. A férj, mint a család feje tartozik a közös lakásról gon­doskodni, a nő pedig őt oda követni. A lakásról való nem gon­doskodás a nőnek a férj általi elhagyását képezvén, alperes férj a nejét havi tartásdíjjal ellátni köteles. (I. G. 191/1902.) 35. I. r. alperes volt az, aki 12 napi házas együttlét alatt a házasságot elhalással végre nem hajtotta, sőt felperesről azt állította, hogy eszelős, bolond és hogy idegen férfitől teherben van; mig végre al3 ik napon felperes szülőitől azt kívánta, hogy felperest vigyék el és ez okból távozott felperes férjétől. I. r. alperes vagyontalan férj, atyjának II. r. alp. hozzájáru­lásával hozta felperest nőül atyja házához és ennek gazdaságába, ahol működését kifejti. Ily esetben pedig a birói gyakorlat által állandóan követett jogszabály, hogy a férj atyja, fiával egyetem­legesen felelős az ennek nejét megillető tartásért, bár azért kife­jezetten kötelezettséget nemis vállalt. (I. G. 265/1902.) 36. Habár az együttélés megszakítását előidézett körülmé­nyek és tények mérlegelésénél és illetve annak elfogadásánál, hogy az együttélés megszakítására a férj szolgáltatott-e okot, az előbb előfordult körülmények is figyelembe vehetők, azonban csak annyiban, amennyiben azok a szétválást közvetlenül előidé­zett tények hatására és súlyosabb beszámítás alá vételére vonat­koznak. Minthogy azonban a jelen esetben az nyert megállapítást, hogy a felperes távozását közvetlenül megelőző időben alperes felperest nemcsak tettleg nem bántalmazta, hanem még csak méltóságát sértő kifejezésekkel sem illette, az állandó birói gya­korlat által elfogadott annál a jogszabálynál fogva, hogy a felme­rült sértések a házas együttélés folytatásával megbocsátottaknak tekintendők, a felebbezési biróság jogszabályt nem értett, midőn a felek között a korábbi időkben felmerülhetett körülményeket és tényeket figyelembe nem vette. (1903 január 24. I. G. 468/1902. sz. (Folytatása következik.) Révai Lajos dr. Az 1896. évi XXVI. t.-c. 119. §-a magya­rázatához. Irta VvAGNER ALBERT dr., besztercei ügyvéd. A közigazgatási biróság az ügyfél által beadott, kir. köz­jegyzőtől ellenjegyzett magánpanaszt hivatalból visszautasította, mert «az 1896. évi XXVI. t.-c. 119. §-a értelmében a közigaz­gatási biróság előtt, amennyiben a felek nem személyesen vagy nem törvényes képviselőjük utján járnak el, magukat csak ügyvéd által képviseltethetik. Minthogy panaszos képviseleté­ben a panaszt közjegyző adta be, s azt ugyanő, illetőleg kamarailag kirendelt helyettese, tehát nem gyakorló ügyvéd ellenjegyezte, a panaszt visszautasítani kellett)). Nem tekintve azt, hogy a 119. §. nem gyakorló ügy­védről tesz említést és igy kérdéses marad, vájjon a panaszt beadott közjegyző, illetőleg a panaszt ellenjegyzett helyettese, akik mindketten ügyvédi oklevéllel birnak, nincsenek-e jogo­sítva a panaszt ellenjegyzésökkel ellátni, nem tekintve tehát ezt, a panasz az emiitett okból történt elutasítása, nézetem szerint nem jogos, mert: az 1896. évi XXVI. t.-c. 105. §-a értelmében cseké­lyebb fontosságú tartalmi és alaki hiányok és hibák eseté­ben, a biróság a panasziratot a benyújtónak visszaadja azon meghagyással, hogy a biróság utasításai szerint kiegészítve (kiigazítva) záros határidő alatt ismét nyújtsa be». Oly alaki hiánynak veendő az is, ha a panaszt nem ügyvéd adta be a fél képviseletében, mert habár a 119. §. az ügyvédi kényszert a biróság előtti képviseletre előírja és igy ezen intézkedés inkább a közigazgatási bíróságnál tartandó tárgyalásra vonatkozni látszik, mégis abban az esetben is, ha az ügyvéd által történendő képviseltetés az Írásbeli panaszra is vonatkozik, mégsem mutatkozik pótolhatatlan hibában szenve­dőnek a nem-gyakoiló ügyvéd által ellenjegyzett panasz. Hiszen a rendes perbeli eljárásban a félnek magát okvetlenül ügyvéd által képviseltetni kell és ha ennek dacára mégis sze­mélyesen a perfelvételre megjelent, részére 8 napi határidőt biztosit a törvény, amely idő alatt jogosítva van a fél ügyvé­det vallani. A még szigorúbb eljáráshoz kötött váltóeljárás is a nem-ügyvédtől ellenjegyzett kifogásokat nem egyszerűen visszautasitandóknak mondja, hanem ez esetben is módot nyújt a félnek, jogát nem alakiság által elnyomattatni, ameny­nyiben határidőt kap ügyvédet vallani, mit ha nem tesz, még nem jogának elvesztését jelenti, hanem ebbeli mulasztás eseté­ben ügygondnok rendeltetik ki. Ezekből a törvényes intézkedésekből pedig kitűnik, hogy oly esetben, ha a képviselet ügyvéd által kell hogy történjék, s ha mégis a fél ügyvéd nélkül az eljárásba bocsátkozni akar. a törvény módot akar nyújtani a tájékozatlan félnek a hibát helyrehozni s kiigazítani. Igy tehát a jogelv egységénél fogva a közigazgatási bírósághoz ügyvédi ellenjegyzés nélkül beadott panaszok nem egyszerűen visszautasitandók volnának, hanem a 105. §. értelmében «alaki hiányok» kiigazítása végett a fél­nek kell visszaadni, hogy azt kiigazitottan záros határidő alatt újból adja be. Az 1893. évi XVIII. t.-cikk 229. §-ához. Irta FÉNYES VINCE, kir. tszéki biró Zilahon. A sommás eljárásról szóló 1893. évi XVIII. t.-c. 229. §-ának 13. bekezdése a következőleg szól : ((Amennyiben az 1881: LX. t.-c. sommás perbeli eljárást rendel, a jelen törvény a végrehajtási eljárásban is alkalma­zandó.)) «Az 1881: LX. t-c. azon rendelkezései, melyek a végre­hajtási eljárás során Ítélettel eldöntendő kérdésekben a feleb­bezés hatályáról . . . intézkednek, a sommás eljárás szerint tárgyalandó ilyen ügyekben . . . is megfelelőleg alkalmazandók)). Ez az intézkedés csak felebbezésröl szólván, a fel folya­modásra nem alkalmazható ; ugy, hogy ezekben továbbra is, a kir. táblák, illetőleg a kir. Kúria képezi a felebbvitelí foru­mot, amit az 1893. évi XVIII. t-.c. 230. §-a világosan ki is jelent, mondván : «A járásbíróságnak a végrehajtási eljárásban hozott végzései ellen használt felfolyamodás felett továbbra is az ille­tékes kir. ítélőtábla, a másodbirósági végzések elien használt felfolyamodás felett pedig . . a m. kir. Kúria határoz». Ezt a rendelkezését a törvénynek hagyta figyelmen kivül egy kir. jbiróság, amidőn a közjegyzői okirat alapján elren­delt kifogásokat visszautasító elsőbirósági végzés ellen be­adott felfolyamodás következtében az iratokat a kir. tszékhez terjesztette fel. A kir. tszék — igen helyesen — azzal küldötte vissza az iratokat a felterjesztő bíróságnak, hogy azokat az illetékes kir. táblára terjessze fel. Azonban már a tszék határozatának indo­kolását sem tartom helyesnek, mert igen messze és kerülő utakon keresi illetéktelenségének indokait, holott azokat vilá­gosan megadja az 1893 : XVIII. t.-c. 230. §-a. Azonban a kir. tszék ahelyett, hogy erre a §-ra hivatkoznék, visszaküldő határo­zatát a következőleg indokolja: ((Végrehajtást szenvedettek a kir. jbiróság végrehajtást rendelő végzése ellen az 1874 : XXXV. t.-c. 113. §-a alapján kifogásokat nyújtván be, az ezt visszauta­sító végzés ellen beadott felebbezés az 1874 : XXXV. t.-c.-nek a közjegyzői okiratok végrehajthatóságát szabályozó határoz­mányai alá esik és mint ilyen az 1886 : VII. t.-c. 29. §-a értel­mében a kir. ítélőtábla, illetve a kir. Kúriához felebbezhető végzéssel döntendő el. Az 1893: XVIII. t.-c. az 1874 : XXXVIII. t -cnek a közjegyzői okiratok végrehajthatóságát és az e részben hozott bírói határozatok elleni jogorvoslatokat tárgyazó ren­delkezéseit nem érintvén, a kir. Ítélőtáblák, mint felebbvitelí bírósagok hatásköre ezen ügyekre nézve másodfokulag fennáll es a kir. tszék ilytermészetü felebbezések másodfokú elbírá­lására nem illetékes. Az a körülmény, hogy felebbezők kifo­gásaikban az 1881 : LX. tcikknek a végrehajtás megszüntetése, korlátozása vagy felfüggesztése iránt intézkedő 30. §-ára is hivatkoznak : a beadvány lényegét és természetét nem befo­lyásolja ; az 1874 : XXXV. tcikkben szabályozott kivételes eljárást pedig az 1893: XVIII. t.-c. 229. §-a alá vonni nem lehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom