A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 7. szám - A bányabiráskodásról az uj perrendjavaslatban

A JOG Külföld. Az osztrák igazsagügyminiszter a felsőbíróságok elnökeihez intézett rendeletében megemlékezik az ügyvédi karban felhangzott abbeli panaszokról, hogy a birák az ügyvédekkel nem bánnak megfelelő módon. A miniszter újból szivére köti minden birónak, hogy a felekkel és az ügyvédekkel való érintkezésben konciliáns előzékeny modort használjanak. A harmonikus együttműködés előfeltétele az önuralom. Az ügyvéd perjogi állása és szerepe respektálandó és nem szabad azon látszatot kelteni a közönségben, hogy a felek személyes jelenlété és részvétele a perben csak az ügyvéd visszaszorítása céljából kívántatik. Az ügyvédi kar részéről panaszolt méltánytalan költségmegállapítások tárgyában a következőket ajánlja a miniszter a bíróságok figyelmébe: Éppen a peranyagnak rövid és szabatos előadása igényli a leginkább időrabló, fáradságo s és gondos előkészületet. A nem tarifáiható ügyvédi működés díjazásánál tehát nem a mennyiség hanem a minőség és a fenti szempontok veendők figyelembe. A perjogi törvények szelleméből következik, hogy azon ügyvédek, kik a peres eljárás egyszerűsítése és gyorsítása szellemében működnek, kifejteit munkájuknak megfelelő díjazásban részesi'.tessenek. Az igazsagügyminiszter óvja a bíróságokat attól, hogy a költségeket sablonszerüleg állapítsák meg. Ami azt a panaszt illeti, hogy némely bíróságok egyes ügyvédeknek a gondnokságok kiosztásánál feltűnően kedveznek, a miniszter arra figyelmezteti a bíróságokat, hogy a gondnokságok, hacsak különös tárgyi vagy személyi okok nem forognak fen, teljesen egyenlően osztandók szét. Nyilt kérdések és feleletek. Utóörökles érvényesítése — Felelet. — I. A Jo g f. évi 4. számában Aliq uis a fenti cim alatt nyilt kérdést vetett fel, melyre válaszomat a következőkben vagyok bátor közölni: Ezen kérdés eldöntésénél csakis a nemoplus juris elve lehet az irányadó szempont. En végrendelet alapján egy ingatlan vagyontárgyat örököltem. Örökrészemre azon korlát nehezedik, hogy magtalan elhalálozásom esetére nem rendelkezhetem vele szabadon, hanem elődöm rendelkezésénél fogva részem túlélő örökös társamra száll. Az én magtalan elhalálozásom tehát túlélő örököstársamra felifüggesztő teltétel, melynek bekövetkeztével az ő joga megszületik; énreám nézve, azaz helyesebben mindazokra nézve, akiket bárminő rendelkezéssel jogutódaimmá tettam, felbontó feltétel, melynek bekövetkeztével jogutódaim az illető vagyont az utóöröklésre jogosultnak kiszolgáltatni tartoznak. Ha én egy vagyont csak addig bírhatok, míg egy bizonyos bontó feltétel be nem következik, ugy ezen teltétel jogutódomra is kihat, annak bekövetkezte őt épp ugy érinti, mint ahogy engem érintett volna. Ha tehát vagyonomat, ameddig az nálam volt, utóörökösödési korlát terhelte, ugy jogutódom azt csakis ugyanezen korláttal terhelve vehette át. Az, hogy én örökrészemet eladtam örököstársamnak, s örökrészem helyébe az azért kapott vételár lépett, nem változtat a dolgon. A vételárra ugyanúgy nehezedik az utóöröklési, korlát, s nem kevésbé terheli a korlát a vételáron esetleg újból vásárolt ingatlant. Másként állna a dolog, ha örököstársam az adásvételi szerződés megkötésekor kifejezetten lemondott volna esetleges utóörökösi joga érvényesítéséről; e lemondás azonban nem történt meg, s azt magából a vételből vélelmezni éppenséggel nem lehet. Arról sem lehet szó, hogy az utóöröklésre jogosult követelési joga csak arra szorittassék, amit ő elhunyt örököstársa hagyatékában megtalál, jelen esetben tehát, ha C. vagyontalanul hal meg, esetleg a semmire. Ez csak akkor állhatna meg, ha az utóörökös jogosultságának ilynemű korlátozása a végrendeletben Kifejezetten kiköttetett volna. Ily kikötés hiányában e korlátozás nem vélelmezhető (1. Tervezet 1,883. §). Felmerülhet az a kérdés, hogy X, kire az elhunyt C. vagyonát életében átruházta, nem védekezhetnék e jóhiszeműségével, tekintettel arra, hogy az utóöröklési jog telekkönyvileg nem volt feljegyezve r Nem védekezhetik, mert amennyire legalább az eset szövegezéséből kivehető, az átruházás C-ről X-re ingyenesen történt, X. tehát nem részesülhet azon védelemben, mely a visszterhesen szerző harmadik jóhiszemű személyeket megilleti. Másrészt azt mondhatná valaki, hogy hiszen az utóörökösödési korlát az ezen korláttal terheltet az élők közti szabad rendelkezésben nem akadályo za (1. Tervezet 1,872. §). Ez igaz, de nem jelenthet többet, mint annyit, hogy az ilyen élők közti átruházás ugyan nem érvénytelen, de a feltétel, vagyis a magtalan elhalálozás bekövetkeztével az utóörökös jogát bárki ellen érvényesítheti, kire a vagyon (ingyenesen- átruháztatott. Csak nem lehet a törvényről feltenni, hogy élők közti elidegenítésekkel egyszerűen kijátszani engedje az utóörökösnek végrendeletben biztosított jogait. Ami mármost a telekkönyvi helyzetet illeti, nincs helye érvénytelenség miatti törlésnek, hanem dek'arativ átírásnak; deklaratívnak azért, mert a feltétel bekövetkeztével az utóörökös javára a jogszerzés ipso facto beáll (lásd erre nézve Zsögöd Fejezetek I. 181, 184. o.) , Végül egy végrendelet-magyarázati érv is hozható fel felfogásom mellett. A végrendelkező apa, midőn a kölcsönös utóöröklés iránt rendelkezett, természetesen azt akarta, hogy a vagyon a családban maradjon, mert hiszen akkor fiaira bízhatta volna, hogy esetleg bekövetkezhető magtalanságuk esetére maguk mikép intézkedjenek. A fenti döntés tehát az apa intencióinak minden bizonynyal jobban megfelel. Természetes azonban, hogy az apa C-nek kötelesrészét nem csorbíthatja; tehát X. a reája ruházott vagyonnak azon részét, mely C. kötelesrészének felel meg, — s amelyről tehát C. szabadon rendelkezhetett — megtarthatja magának; a vagyonnak ezen felüli részét pedig az utóörökösnek kiszolgáltatni tartozik. Liebmann Ernő dr, Budapest. II. D-nek felperességi joga nincsen. A C. által örökölt <':.-ad rész felére az utóöröklési jog nem is keletkezhetett, illetve semmisnek tekintendő, mert az a kötelesrészt sértené. A B-ről C-re szállott '/g-od részt az utóöröklési jog szintén nem korlátozna. Mert az utóöröklési jog a végrendelet értelmében csakis az A-tól valamelyik lemenőjére szállott örökrészt akarja korlátozni; de nem az egyik örököstől a másikra szállott örökséget. A végrendelet csakis az egyfokú utóöröklést akarja megállapítani; de kétség esetében is az ily rendelkezések szorosan magyarázandók. Vitás maradna tehát csakis az eredeti hagyaték '/,-od része, vagyis C. örökségének '/s-3C. eladta testvérének D-nek a hagyaték fele részét, «és ezzel a vitás '/.,-ad részt is — és a vételárat felvette.' Vagyis a kérdés szerint, mely valószínűleg a szerződés szavait követi, a hagyatékot adta el C. D-nek, mely esetben a hagyaték az összes jogokkal és terhekkel együ'.t — tehát az utóörökösödéssel is megterhelten, D-re szállott, ki ilyképen csakis saját magától követelhetné C. halála után az utóöröklés tárgyát képező hagyatékot; a vételárat, mely a hagyaték jogi természetével már nem bír, az utóöröklés nem terheli, s különösen nem terheli C. örökösét D-vel szemben, ki ellen mint a hagyaték vevője ellen visszkereseti joga áll fenn, melyet jelen esetben kifogás gyanánt érvényesíthet. Mert dolo petit, qui id petit, quod mox redditurus est. De nem változik a viszony akkor sem, ha D. nem a hagyatékot, hanem a bár fel nem jegyzett utóöröklési terhelt ingatlant vette meg C-től, miután D-nek az utóöröklési jogról feltétlenül tudnia kellett. De ha ezeket el nem fogadnók is, D-nek felperességi joga nincs, mert az utóaröklési jog pénzre — helyettesíthető fajlagos dologra nem vonatkozhatik, de még azért sem, mert meg nem állapitható, hogy a C-ről X-re átírt vagyon a hagyatéki ingatlanok vételárából vásároltatott-e ? Végül méltányos-e, hogy C. az ő életében ingó és nem a hagyatékból származó ingatlan vagyonáról tetszése szerint ne rendelkezhetnék, illletve azt el nem ajándékozhatná csak azért, mert 28 év előtt elhunyt atyja a hagyatéki ingatlanokra nézve a testvérek között utóöröklési jogot állapított meg ? K. B. dr, _ Budapest. III. D. nem követelhet X-től semmit.Mert: az utóöröklési jog D javára állván fenn egyedül ez eme jogáról lemondott az által, hogy az ingatlant, melyet bizonyos föltételek beállta esetén utóörökösödési jogán esetleg megkaphatott volna, adásvétel utján megszerezte. Az adásvételi ügylet megkötésekor segyáltalán L. életében még nagyon kétséges volt: magtalanul hal-e L.-el vagy sem, és meg fogja-e D. kapni az ingatlant vagy sem ? L. talán patriarkális kort ér el s igy nagyon kérdéses ez, hogy D. utóöröklési joga az ő életében hatályossá válik-e? Midőn tehát D. az ingatlant megveszi, a vételárt kifizeti és igy már L. életében az ingatlant megkapja, — a felek szerződési akaratának egyéb értelmezhetése hiányozván, az vélelmezhető, hogy D. az adásvétel megkötésével ki akarta kerülni ezen bizonytalanságot, nem hederitve az őt megillető, de igen kétes értékű utóörökösödési jogára, megvette az ingatlant, bizonyára a neki kedvező áron. Hiába, jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Amint az megtörténik a mindennapi életben, hogy inkább megveszünk valamit (kedvező áron), mintsem várjunk ugyanarra, ha kilátásunk van ezt — de később s csak bizonyos, épen nem biztos löltételek bekövetkezte esetén — olcsóbban vagy akár ingyen is megszerezni. A kérdés eldöntésében teljesen közömbös, fel volt-e az utóörökösödési jog, vagy az elidegenítési s terhelési tilalom a tkvben jegyezve, vagy ki volt-e a végrendeletben ez kötve vagy sem- Hisz épen D, akinek javára az utóörökösödési jog és ennek alapján az elidegenítési tilalom fennállott, volt az, aki az elidegenítéshez es igy utoorokösödési jogának megszüntetéséhez hozzájárult factum