A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 48. szám - A bányajog-alkotás legfőbb problémái. Folytatás

A JOG 349 S a szabad verseny minél akadálytalanabb érvényesülésének szükségessége a dolog természeténél fogva sokkal fokozottabb mértéKben jelentkezik a kutatási, mint a bányaművelési stádiumban, mert elsősorban azt kívánja a közérdek, hogy a föld mélyében rejlő ásványkincsek felismertessenek, s hozzáférhetőkké tétessenek; — továbbá mert a kutatási vállalkozás körében nagyobb a kockázat s igy e téren sokkal több eredmény várható akkor, ha a kutatási problémák megoldásánál a társadalom vállalkozási szelleme mindenütt szabadon érvényesülhet ; s végül mert a bányaművelési stádiumban, midőn a bányászkodás lehetősége előzőleg már nyilvánvalóvá tétetett, egymagában a vállalkozók egyéni érdeke is hatalmas lökést ad azon törekvésnek, hogy a talált ásványkincsek a társadalom szükségleteinek fedezésére kiaknáztassanak és forgalomba hozassanak. Tehát elvi szempontból a bányaművelési szabadsággal sokkal inkább összeegyeztethető a kutatás korlátlan szabadsága és a kutatók szabad versenyében a bányatulajdon eredeti szerzésénél az ásványtelepet feltaláló jogának érvényre emelése, mint a kizáiólagos kutatás jogintézménye, mert mig a kutatás korlátlan szabadsága mellett mindenben a közérdek jár elől, addig a kizárólagos kutatási rendszer mellett könnyen az egyéni érdek (a kutató vállalati érdeke) léphet előtérbe, mégpedig a társadalom gazdasági érdekeinek rovására. 3. Célszerűségi érv. A szabadkutatási rendszer célszerűbb a kizárólagos kutatási rendszernél a következőknél fogva : a) mert a kizárólagos kutatási rendszer terhes és költséges alakszerűségekhez köti a kutatási vállalkozást (ilyenek : a kutatási terek felvétele, bejelentése, megjelölése, munkatervek, üzemi jelentések stb.) ; b) mert ez a rendszer igen komplikált kezelést igényel és eléggé meg nem oldható feladatokat ruház a bányaügyi igazgatás orgánumaira (munka-megszabás, a munka teljesítésének ellenőrzése stb.); végül mert: c) nagy nehézséget képez a kizárólagos kutatási rendszer gyakorlati alkalmazásánál még az a körülmény is, hogy itt előzőleg meg kell állapítani, vajon a bejelentett kutatási tér bányajogilag szabad-e még, vagy sem ; mert máskülönben a célbavett védelem és jogbiztonság helyett a legnagyobb zavar és jogbizonytalanság uralkodnék az egész vonalon, amire éppen igen találó példát szolgáltat az ausztr. ált, bányatörvény kizárólagos kutatási rendszerének gyakorlaii érvényesülése. 4. Gyakorlati bányászati és közgazdasági érvek. Itt különösen kettőre szokás hivatkozni, u. m.: a) A szabad kutatási rendszer élénk s üdvös versenyt támaszt az ásványkincsek felkeresésénél, amivel a bányászat általános föllendülése és a bányászati viszonyoknak a modern közgazdaság követelményeivel összhangzó alakulása áll szükségképpen okozati összefüggésben. b) Ezen rendszer mellett elejét vesszük a meddő térfoglalásnak, holott a kizárólagos kutatási rendszer utat nyit a nem-komoly bányászati célzatú, hanem pusztán spekulációból történő térfoglalások (hegy-elzárások) előtt, mert az enne ; megakadályozását célzó intézkedések (munkakényszer, kutatási illeték) a kitü/ött cél elérésére nem-elég alkalmasak ; a munkakötelezettség azért nem, mert nehezen ellenőrizhető, a kutatási illeték pedig azért nem, mert nagyra nem szabható, nehogy a komoly kutatási vállalkozásra is visszatartólag hasson. II. A kizárólagos kutatási rendszer mellett fölhozható érvek. 1. Szükségességi érv. Az ujabbkori bányászat viszonyai lényegesen megváltoztak. Mig a mult idők bányászata az érctelepek kibúvásai közelében és csekély mélységben a föld felszíne alatt mozgott, s mig a bányászat ilyetén viszonyai közepett mélyreható és költséges bányászati kutatási müveletekről szó sem lehetett, mert hiszen vagy véletlenül bukkantak az ásványtelepek nyomaira, vagy pedig oly külszíni vizsgálódások alapján, melyeknél sem a munkaerő, sem a tőke számottevő mértékben nem szerepelt: addig manapság, midőn a többnyire már nagyobb mélységben mozgó telepbányászat (szénbányászat) játssza a főszerepet s midőn a fémbányászat is már nagyobb mélységekbe van utalva, az ásványtelepek felkeresése is már költségesebb előmunkálatokat tételez fel. Mig tehát hajdan, az akkori bányászati viszonyok között a kutatás korlátlan szabadsága az első feltaláló jogának érvényesülésével kapcsolatban teljesen kielégíthette a bányászathoz fűződő érdekek követelményeit, — s mig ezen időben a kutatási privilégiumok osztogatása sem célszerűségi, sem méltányossági szempontból nem volt indokolt: addig manapság a bányászati viszonyok lényeges módosítása következtében természetszerű követelményképpen áll elő annak a szükségessége, hogy már a kutató is védelemben részesüljön s bányaművelési előjogot nyerjen a szomszédok versenyével szemben, mert máskülönben a vállalkozási kedv elernyed, vagy pedig a kutatás korlátlan szabadsága által támasztott verseny folytán tőkében és munkában a nemzeti vagyon szempontjából is jelentékeny értékek mehetnek veszendőbe. határok, nyomatékos közjogi következmények füzvék számos irányban és tekintetben: — ezen fölfogásnak felel meg az ujabban e tárgyban alkotott 1891 : XLI. t.-c, — melynek előzményei a következők: Az 1439 : XIV. t.-c. kimondja, hogy a király a rendek tanácsával éljen az ország határai védelmét illetőleg, az 1454: I. t.-c. szerint a király esküjében előfordul az ország határainak megvédése. II. Ulászló korában is foglalkoznak a határigazitás kérdésével. Pl. az 1504 : XXII. t.-c. 2. §., 1514 : LIV. t.-c. — Ugyanígy I. Ferdinánd alatt is 1. 1548 : LXIII. t.-c. Számos előbbi töivény fordul elő a Corpus Jurisban, melyek az államhatárok rendezése tárgyában biztosok kiküldetését tárgyazzák: pl: 1536: XLVII., 1550 :XL., XLV., 1553 : XXVIII., 1559 : XLVIII., 1563 : XL., 1574: XXIX., 1575 : V., 1578 : XVIII , 1582 : VI., 1588 : XXXIII.. 1598 : XXXVI.. 1601: XXXII.. 1602 : XXIII , 1603 : XIII., 1604 : XV, 1659 :XL., 1618: XII, 1622 : XLI. és XLII., 1655: XXX., 1659 :XL. és XLVI, 1622: XXXVII. és XXXVIII., 1681: XXIII, 1687: XV, 1715 : XXXIX, 1723 : XVII.. 1741: L1II, 1764 : XVI, 1790 : LVIII., 1802 : XXVI, 1807 : XXXI. Ujabban pedig az 1888 : XIV. t.-c, mely a Romániával való határügyet rendezi. Az osztrák tartományok felé levő határok is ismételve voltak rendezés tárgyai, amint ez a következő törv. cikkelyekből is kiderül: 1439: XVI.. 1492: XXV, 1498: XXVIII, 1507 : XIX., 1536 : XLVII, 1546 : LVII, 15*7 : XXXII., 1554 : XIII, 1555: XVII,. 1556: XLVI, 1557 : XVIII, 1559 : XLVII, és XLVIII, 1567: XLIV, 1569 : XLVI, 1574 : XXIX, 1595 : XLVII, 1597: XXXIV, 1599: XL, 1600: XXIV, 1608: V. e. XX.és k. u. II. t.-c. 8. §, 1745: XLV., 1840: XXXII, és 1897 : II. és XIV. Mindezen most idézett törv. cikkelyek kétséget kizárólag támogatják azt a föltevést, hogy az ország határainak rendezését az országgyűlés magának tartotta fönn, amit külömben már az 1659: CXX. t.-c. is elő ir. Ezen az alapon kelt a m. kir. Kúria 872/92. számú azon határozata, mely szerint oly vitás kérdés esetén, midőn az forog szóban, hogy valamely terület az ország határához tartozik e vagy sem, nem bíróságok-, hanem az államhatalomra hárul a döntés iránti intézkedés jogosultsága. Az 1897 : II. t.-c. a Magyarország és Galícia közötti Tengerszem területe tárgyában támadt vitás kérdést választott bíróságra bízza : e t.-c. ily esetre vonatkozólag első törvénytárunkban. Az 1550: ' XLVI. t.-c. 3. §-a rendeli, ha a biztosok és választott birák közt az egyesség ilyen módon nem sikerülne, akkor minden elnemdöntött kérdést a sz. császári és kath. fölség ítélete alá kell bocsájtani, mindamellett Magyarország jogainak épségben-ir áradásával. A koronázás ősi gyakorlat és törvények szerint csak az ország határain belül történhet meg, úgyszintén országgyűlés csak a haza határain belül tartható. (1550: LXXIV, 1608: III. k. e, 1687: a dipl: coronat 2. condit ;.majd az 1715. és 1741: V. t.-c.) A XIX. század elejéig kimondott közjogi tétel volt, hogy i a nemesség a királyt nem tartozik a határon tul külföldi ! háborúba követni. Ezt rendeli az Aranybulla VII. c, 1429: I III. 3. §. 1492: XVIII, XIX. 1498: XVIII, 1649: III. 9. §-a. Az 1808 : III. t.-c. 16. §-a az osztrák örökös tartományok védelme szempontjából ezt a tilalmat felfüggeszti. Az 1868: LXI. t.-c. 3. 1890: V. t.-c. 2. §. erejénél fogva a m. kir. honvédség, az 1886 : XX. t.-c. 5. §. 2. bekezdése értelmében a népfölkelés, az országgyűlés különös engedelme nélkül az ország határain tul nem alkalmazhatók. Az 1891 : XLI. t.-c. 1. §-a szerint: «Aki az ország határának megjelölésére szolgáló szobrot, kő- vagy faoszlopot, árkot, kő- vagy földhalmot vagy más jelzőt szándékosan és jogtalanul megrongál, vagy a határszobornak, vagy oszlopnak föhratát vagy egyéb megjelölését részben vagy egészben olvashatatlanná vagy fölismerhetetlenné teszi, vétséget követ el és hat hóig terjedhető fogházzal büntetendő. 2. §. Három évig terjedhető fogházzal és hivatalvesztéssel büntettetik az, aki az előző §-ban fölsorolt határjeleket szándékosan és jogtalanul ha nemis a birtok megzavarása céljából megsemmisíti, ki' dönti, szétrombolja, fölismerhetetlenekké teszi, vagy áthelyezi.»