A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 48. szám - Erkölcsi alapelvek a magánjogban, tekintettel a magyar ált. polgári törvénykönyv tervezetére - A magyar államterület jogi természete és határai. Vége

A JOO 347 Nem az akarat szellemi tehetsége szüli a jogot és a vele kongruáló kötelezettséget, hanem a jogviszonyban megtestesült akarat; minthogy pedig akarati megnyilatkozás nélkül nincs jogi hatást szülő viszony, nincs jogi kapocs személy és személy, illetve személy és dolog között, vagyis nincs kötelmi jogi és dolcgjogi viszony : ebből kifolyólag az akarat a jogban csak annyiban létezik, amennyiben az akarattal összhangzó j és annak szükségképpeni emanációját képező viszony, vagyis jogviszony létezik ; mig tehát az akarat csak bensőleg, önmagában létezik, addig csak belső óhaj, vágy, amelyet, mint ilyent jogilag létezőnek, jogi hatást szülőnek tekinteni egyáltalában nem lehet. Az akarat tehát csak a jogviszonynyal egyidejűleg nyer jogilag külső alakot, testet, létet, és éppen ebből az okból a jogi hatást szülő viszony az akaratot is megtestesíti. Az akaratnyilvánításnak a jogviszonyban való megtestesülése jogilag egyenlő a jogviszonynyal; mert az akarat, mint szellemi tehetség, önmagában, jogviszony nélkül is létezik, de megfordítva akarat nélkül soha sincs jogviszony. Ezek a tételek ethikai- és jogbölcseietileg apodiktikusak, teltétlenek és kivétel nélküliek, és mint ilyenek azért fontosak, mert ezekbői vezetendő le deduktive az akarat szellemi tehetségének a jog terén való kihatása minden irányban. Ezen irányok közül jelen szerény és igénytelen fejtegetésemet a követke;ő alapfeltételek érdeklik : Jogi akarat, vagyis : akarat mint jogi fogalom, nem létezik ; mert az akarat nem jogi, hanem ethikai fogalom; az akarat szellemi tehetség, és mint ilyen a jogviszonyban nyilatkozván meg, a jogra csak ez utóbbi lehet irányadó, vagyis a jogviszonyban megtestesült akarat. Ennek az eszmemenetnek további folytatása arra a dedukcióra vezet, hogy az igazság fogalma szinte nem szülöttje, sem nem kizáró'agos attribútuma a jognak, hanem az ész szüleménye ; meitaz ész a logika törvényei szerint ugy anyagi, materiális, mint eszményi, ethikai alakban az igazságot, m<nt megtestesült létalakot megteremti, megvalósitja, éspedig: a jogban mint materiális igazságot, a fizikában mint mathematikai, és az ethikában mint erkölcsi igazságot6) e) Kant Immánuel: Grundlegung zur Metaphysik der Sitten. 17S5. — Metaphysische Anfangsgründe der Rechtslehre. 17t>7. — Kritik der reinen Vernunft. 1878. — Kritik der praktischen Vernunft. 1788. — Kritik der Urtheilskraft. 1790. Az ethikus akaratnak főkövetelménye az erkölcsi szabadság ; mert a szellemi tehetségek általában csak ethikai szabadság mellett eredményezhetnek hatást, tehát a megtestesült akarat is jogi hatást; ha az akarat megnyilatkozása nem szabad (error, v i s, metus, fraus, dolus, culpa). vagyis ha a jogviszony nem hü kifejezője, nem perfekt megtestesítője a szabad akaratnak : nincs jogviszony, nincs akarat, nincs akaratot megtestesítő jogviszony.7) A jogban az akarat tehetsége mint elhatározás és nyilvánulás jöhet csak figyelembe, nem abstrakte, elvontan, önmagáért, hanem azért, hogy megállapittassék, hogy létesült-e jogviszony, vagy nem ? Ebből kifolyólag a jog az akaratot nem önmagáért és nem önmagában (für sich und an sich selbst), hanem kizárólag abból az okból kutatja, hogy forog-e fenn jogviszony ?8) A iogviszony csak ott forog fenn, ahol az akarati elhatározás ezt célozta, és ez a célzat nyilvánvalóvá lett akár nyílt kijelentéssel, akár konkludens tények folytán; minthogy pedig a jogviszonyai csak vagyonérdeküek lehetnek, vagyis materiáális érdeknek kell fűződnie az akaiat elhatározásához és nyilvánulásához : oly viszony, amelyben az akarat elhatározása é'. nyilvánulása nem vagyonérdek megállapítására irányul, - nem jogviszony. Ez a tétel a jog egyik legkardinálisabb és sarktétele. Ez a jog tág területének határát jelzi, mert ez képezi az elhatároló vonalat a jog és az erkölcs között, szerény fejtegetésemet érdeklőleg : a családjog és az öröklési jog közt egyrészről, a másik részről pedig a kötelmi jog és a dologjog közt. mivel a két előbbiben túlnyomó az erkölcs, a két utóbbiban pedig domináló a jog.9) (Folytatása következik.) ') Romaiig A. I.. Űbcr Willensfieiheit und Determinismus. Bern. 1835. Herbart Johann Friedrich : Zur Lehre von der Freiheit des menschlichen Willens. Göttingen 1836. 9) Hegel Georg, Wilhelm, Friedrich: Encyklopaedie der philosophischen Wissenschaften. 1817.— Grundlinien der Philosophie des Rechts. Berlin 1821. e) Schoppenhauer Arthur: Die Welt als Wille und Vorstellung 1818. (Frauenstadt kiad. 1S88.) — Die beiden Grundprobleme der I Ethik. 1841. Törökországnak 1782 táján tervezett felosztásánál Szerbia, Bosznia és Oláhország egyrésze jutott volna a magyar korona fönhatósága alá vissza. II. József 1786. őszén megbízta a kamarát, miszerint a levéltárakból állíttassa össze mindazon okleveleket, melyek megvilágítják a magyar korona jogait Szerbiára. Boszniára és Dalmátországra. Hasonló tárgyú mű megirásf'ra kap megbízást Pray György 1787-ben Szerbiát, Dalmáciát. Boszniát, Bulgáriát, majd Moldvát, Havasalföldet és Besszarábiát illetőleg. Az 1802. évi országgyűlésen Galícia és Dalmátország összekapcsoltatásának és bekebeleztetésének kérdése is előfordul (azonban eredinénytelerül), a sérelmek és kivánatok között. Dalmáciára nézve itt tartom megemlitendőnek, hogy 1797-ben Dalmácia a velencei uralom alól telszabadulván, a közvélemény határozottan követelte a Magyarországgal való egyesülést, Thugitt politikáján azonban eme mindkét részről táplált óhajok hajótöiést szenvedtek. Tudjuk : József nádor is mellette volt az egyesülésnek. Dalmácia tehát osztrák tartomány lesz, hovátartozandóságának elvi kérdésére nézve különben csak 1802-ben döntött a bécsi kormány ezzel az emlékezetes megokolással : «Dalmácia megszerzése a campo-fortnioi szerződés értelmében elvitázhatlanul a kompenzáció jellegével bír és mivel másrészt Magyarország nem rendelkezik elegendő erővel, hogy e tartományt megvédje, bár magyar ezredek foglalták el, a császár nincs kötelezve azon eskü által, melyet mint magyar király tett. (L. Századok : 1894. 548. I. Szalay László beszéde 180!. V/14, stb.) (A cambray-x liga idejében 1598-ban II. Ulászlónak föl ajánl atott az esetre, ha a szövetségbe lép, Dalmácia, a király hivott is egybe országos tanácsot, azonban a főurak érdekeinek szerteoszlása folytán a szövetkezésből mi sem lett s igy Dalmácia továbbra is, velencei uralom alatt maradt.) (L. különben e tárgyra az 1825/27. 1832/36, 1839/40 és 1843/44 évi országgyűlések irományait). Az 1712M5. évi országgyűlés rámutat arra, hogy a partiumot ide kell szerezni Erdélytől, a bányavárosokat ki kell venni a császári bányakamara hatósága alól, a Jász-Kunságot ki kell váltani a német lovagrendtől, melynek Leopcld (I) 1702-ben eladta. Magyarországba be kell kebelezni Pozsega-, Csongrád- és Csanádmegyéket, melyeket visszavettek ugyan a töröktől, de amelyek még a császári haditanács és császári kamara igazgatása alatt állanak. Dalmácia, Horvát-Tótországhoz csatolandók a varasdi generalátus (határőrvidék), a l'rangepán-Zr.inyi-\&vsk, ugy a tengerparton, mint Horvátországban, melyeket a belső-ausztriai kormány még nem bocsájtott ki, továbbá Lika Corbavia és a Száva folyó melléke, melyeket a krajnai, mokrici uradalom ragadott magához. Mindezekre vonatkozólag a végeredmény az, hogy a XVI—XVII. századokban szétdarabolt (és ily törvénytelen helyzetben a XVIII. században föntartatott) Magyarország területi integritásának teljes helyreállítása csak az 1867. évi fordulattal következett be. mint ez az előzményekben adott helyen meg van említve. Az ország tehát egyáltalán nem mondott le elszakadt egykori tartományi tulajdonáról. Ezt igazolja a koronázási hitlevelek sorozata (1712-től kezdve a 3. pont), mely szerint a kilály kötelezve van az ország területi épségét sértetlenül fentartani, Magyarország- és társországainak mindazon részeit, melyek már visszaszereztettek, vagy ezután fognak visszaszereztetni, az ország-, illetve a társotszágaihoz visszacsatolni; viszont kötelezvék arra is, hogy mindazt, mi az országhoz bármi jogon és címen tartozik, el nem idegenítik, sem meg nem csonkítják. Azonfelül ugyanez elvek a koronázási esküben is benfoglalvák. A magyar királyok e tételeknek megfelelőleg az elszakadt tartományokba püspököket neveznek ki (az úgynevezett címzetes püspököket), az elszakadt tartományok cime- és címereivel élnek, emez országok zászlói koronázás alkalmával a király előtt vitetnek, mintegy kitüntetőleg azt, hogy e tartományokróli igényről nem mondottak le, sőt az ellenkezőt ünnepélyes cselekvényekkel igazolják. Az utóbb mondottak azonban ily mereven nem érvényesíthetők, p. o. ellentmond erre, Galícia- és Dalmáciára nézve azoknak tényleges viszonya Ausztriával. Románia és Szerbia pedig időközben (1878.) teljesen szuverén államokká válnak s ilyenekül vannak a nemzetközi viszonyokban elismerve.