A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 47. szám - A polgári perrendjavaslat a képviselőház igazságügyi bizottságában. Folytatás

186 A JCG jegyzését, mely kérelmük a 36,707/tk. 1901. számú végzéssel elutasíthatott, mely elutasítás felperesnek felfolyamodása folytán a szegedi kir. ítélőtábla fi,085/P. 1901. számú végzésével a fenti indok alapján helybenhagyatott. A szegedi kir. ítélőtábla (1902 március 20. 1,239/p. 902. sz. a.) következő végzést hozott: A kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság végzése megváltoztatódik ,*) s a szegedi kir. törvényszék 1902. évi január 22 napján 1,149. polg. számú megkereső végzése alapján a gondnoksági eljárás tolyamatbanléte a csongrádi 8,305 , 653., 13,323. és 13,479. számú telekjegyzőkönyvekben a gondnokság alá helyeztetni kért Vas Lajos tulajdonául bekebelezett ingatlanokra feljegyeztetni, rendeltetik, mert annak a kiemelése mellett, hogy a megkeresett telekkönyvi hatóság, amennyiben telekkönyvi akadály fenn nem forog, a megkeresést teljesíteni köteles, — nem volt megtagadható a gondnokságaláhelyezés iránti eljárás folyamatbatételének telekkönyvi feljegyzése a megkeresés értelmében azért, mert a megkeresés teljesítését telekkönyvi akadály nem gátolja és mert annak az 1885. évi VI. t.-c. 5. §-ának rendelkezése szerinti zárlat elrendelése nélkül is helye van, és végül, mivel a most emiitett feljegyzés nem esik egy tekintet alá a perfeljegyzéssel. A magyar kir. Kúria (1902 okt. 24. 3,736. p. 902. sz. a.) következő végzést hozott: A másodbiróság végzése megváltoztatódik és az elsöbiróság végzése hagyatik helyben, a kir. Kúria 11. számú döntvényére alapított indokolásánál fogva. A 'végrehajtás foganatosítása költségének megfizetésére végrehajtó köteleztetvén, a végrehajtás végrehajtató ügyvéde ellen el nem rendelhető. A bpesti kir. ítélőtábla. (1902 október 17. 7,916/902. sz. a.) Ó. Dezső bír. végrehajtónak Selmecbányán, B. Mór dr. bpesti ügyvéd ellen 4 K 20 f. s j. i. a Selmecbányái kir. jbrg. előtt folyamatbatett végrehajtási ügyében következő végzést^ hozott: A kir. ítélő tábla az elsöbiróság végzését megváltoztatja O Dezső bír. végrehajtót a kielégítési végrehajtás elrendelése iránti kérelmével elutasítja. Megokolás: Az 1881 : LX. t.-c. 13. §. szerint a végrehajtás csak a végrehajtható okiratban kötelezett ellen rendelhető el. Minthogy pedig az elsöbiróság az 1902 május 2-án 1902. V. 117/2. sz. végzésével nem B. Mór dr. ügyvédet, hanem ennek utján H. M. végrehajtatót kötelezte végrehajtás terhével a bírósági végrehajtó részére megállapított 4 K 20 fillér megfizetésére, a végrehajtást ezen végzés alapján B. Mór dr. ügyvéd ellen elrendelni nem lehet: Az elsöbiróság végzését ennélfogva megváltoztatni, O. Dezsőt kielégítési végrehajtás iránti kérelmével elutasítani kellett. A felülvizsgálati bíróság hatáskörének megállapításával a m. kir. Kúria V. számú polgárjogi döntvénye értelmében, a viszontkereset tárgyának értéke, ha az a 400 koronát illetve 1,000 koronát meghaladja, számításba veendó ; minthogy pedig ebben az ügyben a viszontkereset tárgyának értéke 1,000 koronánál többet tesz, felülvizsgálatnak helye van és az a m. kir. Kúria hatáskörébe tartozik. (A m. kir. Kúria felülvizsg. tanácsa 1902 márc. 13. I. G. 89/1902. sz. a.) Az ideiglenes nötartás iránti perben hozott ítélet, melynek csak az a célja, hogy a külön élő nő megélhetése a közte s férje között a házassági jogviszonyok végleges rendezéséig biztosítva legyen, tehát mint ideiglenes intézkedés — a válóperben hozott ítélet következtében a törvénynél fogva hatályát vesztette, tehát anélkül, hogy e végből felperesnek külön perújítással vagy a kötelezettség megszűntének kimondása iránt külön perrel kellene fölépnie. Midőn tehát alperes az ekként hatályavesztett ítélet alapján végrehajtást kért és nyert: ezt az 1881. LX. t.-c. 30. §. alapján felperes jogosan támadhatta meg végrehajtás megszüntetésére irányzott keresettel; s jogszerűen adott helyett ennek a felebbezési biroság is, éspedig annyival inkább, mert amennyiben alperes a részére megítélt ideiglenes tartásdijat huzamos időn át igénybe nem vette, s végrehajtást sem kért, ellenkező ténymegállapítás hiányában ez annak jeléül tekintendő, hogy saját vagyonából is fenn tudta magát tartani ; és mert amint felperes az e címen részére kifizetett tartásdíj visszatérítését jogosan nem igényelhetné: ugy alperes sem követelheti azt utólagosan a felperestől, mivel a válóperbeli ítélet szerint tartási díjhoz igénye többé nincsen. CA m. kir. Kúria fefülvizsg. tanácsa 1902 feb. 20. I. G. 580/1901. sz. a.) A hitelezőnek az adóssal szemben a követelés behajtásában való késedelme, sőt az adósnak adott fizetési halasztás is, egymagában nem eredményezi a kezesnek, mégkevésbé pedig a készfizető kezesnek kötelezettsége megszűnését, mert ehhez még az szükséges, hogy a késedelem, vagy halasztás adása következtében lett legyen a követelés az egyenes adós vagyonából behajthatlanná. (A m. kir. Kúria felülvizsg. tanácsa 1902 febr. 25. I. I. G. 557'SOl. sz. a.) *) Égy és ugyanazon ügyben, ugyanazon bíróság részéről két ellentétes határozat, — értse, aki tudja! A szerkesztőség. j Kereskedelmi, csőd- és váltóügyekben. Arra való tekintettel, hogy alperes biztositottaa felperest baleset ellen, felperes az általa felvett kártérítési összegnek az őt alperes irányában megillető kártérítési összegbe való beleszámítását tűrni tartozik. Az 1891. évi XIV. t.-c. 10. <?-ának intézkedése a munkaadónak magánjogi kártérítési kötelezettségét nem érinti; az elsöbiróság felperes részére a kártérítést a heti keresmény alapul vételével hetenkinti összegben ítélvén meg, a vasár- és ünnepnapokat helyesen hagyta figyelmen kívül. A budapesti kir. keresk. és váltótszék. (1901 nov. 4. 100,227/901. sz. a.) Végzés. B. Pál felperesnek, G. és fiai cég alperes ellen 10,400 korona kártérítési tőke s jár. iránt indított kereskedelmi perében, a felperes kérelmére a tárgyalás folytatására, illetve az ellenirat beírására határnap tűzetik ki. A kereskedelmi eljárásban csupán a birói illetékesség ellen s az 1893. XVIII. t.-c. 2201 §-a szerint, annak a kereskedelmi eljárásban is alkalmazandó 9—12. §-aiban szabályozott perköltség-biztosíték hiánya miatt emelt kifogás tárgyalandó és eldöntendő előzetesen, az ügy érdemétől elkülönítve, minden egyéb kifogás pedig az ügy érdemével együtt tárgyalandó, következésképp abban az irányban, vájjon az 1868. évi LIV. t.-c. 12. §-ában szabályozott eset fenforog-e, s hogy ekként az ügy érdemében való határozathozatalra akadályul szolgál-e, habár az 1868. évi LIV. t.-c. 12. §-ára alapított kifogás az ítélethozatal előtt, az eljárás bármely szakában hivatalból figyelembe veendő is, mégis az ügy érdemétől való külön előterjesztésnek s külön tárgyalásnak helye nincs. Minélfogva, amennyiben az alperesnek az 1868. évi LIV. t.-c. 12. §-ára alapított s egyébként az eljárásnak bármely szakában hivatalból észlelendő kifogása meg nem állana, az ügy érdemében a per jelenlegi állása szerint kellene határozni, ha felperes ítélethozatal iránti kérelmet terjesztett volna elő. Minthogy azonban a felperes ilyen kérelmet elő nem terjesztett, hanem maga is az ügy érdemi tárgyalásának elrendelését kérte, amihez képest a tárgyalás folytatására, illetve az ellenirat beírására határnapot kellett kitűzni. Ugyanaz (1902 június 30. 53,105/902. sz. a.) Berger Mór dr. ügyvéd által képviselt B. Pál felperesnek, — Rózsa Vilmos dr. ügyvéd által képviselt G. G. és fiai cég alperes ellen 10,400 kor. kártalanítási összeg s jár iránti perében következő ítéletet hozott: A kir. törvényszék alperes kártérítési kötelezettségét felperes irányában megállapítja, s ehhez képest alperest 1900 szeptember 5-től kezdve a felperes javára heti 10 kor. tartásdíj fizetésére kötelezi éspedig az ítélet hozataláig, illetve 1902 június 28-ig már lejárt részletek fejében alperes egy összegben 943 kor. 32 fillért 15 nap alatt, azontúl pedig minden hét szombatján 10 koronát köteles végrehajtás terhe mellett felperesnek fizetni. Megokolás. Alperesnek a prtrts 12. §-ára, helyesebben 8. §-ára alapított kifogása alaptalan, mert a kereset tárgyát a munkaadó alperes ellen a felperest, mint munkást, munkaközben ért baleset következtében támasztott kártérítési igény képezi, ezek a kártérítési igények pedig az 1884. évi XVII. t.-c. 176. §-a értelmében nem tartoznak az iparhatóság, illetőleg az ipartestület békéltető bizottsága elé, ahová kifejezetten csak az idézett törvényszakaszban felsorolt kárigények vannak utalva. Eszerint tehát a jelen keresetet iparhatósági eljárásnak megelőznie nem kell, s e szerint a prtrts 8. §-ában említett pergátló körülmény sem forog fenn, minélfogva közömbös az, vájjon felperes kereseti igényével volt-e általában, vagy különösen az illetékes iparhatóságnál. A minden irányban valódinak elismert O/. alatti, alperes által kiállított bizonyitványnyal bizonyítva van, ho^y felperes alperes az algyői vasúti Tisza-híd építési vállalatánál mint szegecselő kovács alkalmaztatott, s hogy 1900 szeptember 5-ikén szegecselés közben egy vasszilánk a jobb szemébe pattant. A valódinak elismert D/. alatti orvosi bizonyitványnyal pedig bizonyítva van az, hogy felperes a vasszilánk által megsértett jobb szeméne c látóképességét teljesen elvesztette. Igaz ugyan, hogy a perben nincs semmi adat arra, hogy felperesnek megsérülését és ebből eredő károsodását a köteles gondosságnak alperes részéről való elmulasztása, vagy éppen alperesnek ennél nagyobb hibája okozta volna. Ámde az alperest a kártérítési kötelezettség alól fel nem oldja, mert az ipari és gyári alkalmazottak baleset elleni védelméről s az iparfelügyelőkről szóló 1893. évi XXVIII. t.-c. mint legfőképpen rendészeti szempontból alkotott, s így közjogi természetű törvény, a munkaadó s a munkás közti jogviszony magánjogi oldalát nem érinti. Magánjogunk értelmében pedig a veszélylyel járó ipari üzem gyakorlója, már csupán azért, mert veszélylyel járó ipari üzemet folytat, felelős az üzemben, vagy az abban használt eszközök által okozott kárért, a nélkül is, hogy őt a kárt okozó, de az ipari üzem körén belül előforduló veszélyből eredő baleset körül a köteles gondosság elmulasztása, vagy éppen hiba terhelné, kivéve természetesen azt az esetet, a mikor a kárt, magának a kárositottnak hibája idézte elő. Ezen magánjogi jogszabálynál fogva tehát alperes, a rendészeti törvények legfontosabb betartása mellett is, az általa folytatott, de veszélylyel járó ipari üzemben ennek dacára mégis előállott, s különben senkinek mulasztására vagy egyéb hibájára vissza nem vezethető, s így senki terhére föl nem róható veszélyért felelőséggel tartozik. Ezek után, minthogy a szegecselésre való szikra- és szilánk-kipattanás az üzem ezen minőségétől elválaszthatlan s ezen üzem 1 körén belül állandóan előforduló rendszerinti veszélyt képez, s