A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 47. szám - Kereskedők és a polgári perrendtartás

Huszonegyedik évfolyam. 47. szám. Budapest, 1902 november 28. Szerkesztőség. V., Rudolf-rakpart 3. az. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. az. A JOG (ezelőtt MAGTAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) HETILAP AZ Kéziratok vissza nem adatnak. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. Ügyvédek. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bér­mentve küldve: Negyed évre _ 3 korona Fél « _ 6 « Egész « _ 12 « Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalványnyal küldendők. TARTALOM : Kereskedők és a polgári perrendtartás. Irta P o 1 i t z e r Gusztáv dr, budapesti ügyvéd. — Hogyan kell értelmezni a B. P. 232. §-át. Irta Stépán László, szobránci kir. járásbiró. — Tarlózás. (Gyorsaság és alaposság. — A birák kiképzése. — Szakuktatásunk és a doktorátus.) írta ( —n—s). — Belföld (A Magyar Jogászegylet ülése. — A polgári perrendjavaslat a képviselőház igazságügyi bizott­ságában.) - Külföld (Unger József ötvenéves doktori jubileuma. ­Az esküdtbirák esküje.) — Irodalom (U r y Lajos: Büntető tör­vények és rendeletek gyűjteménye. — Horváth Ödön dr : 1. Az eperjesi jogakadémia jövője. 2. Ujitás a jogi államvizsgálatok terén. 3. Az egységes jogi államvizsgálat kérdéséhez. — F a y e r Gyula dr : Jegyzéknapló. — Vegyesek. TÁRCA : A magyar államterület jogi természete és határai. Irta Hor­váth János dr., pestvidéki kir. alügyész. MELLÉKLET : Jogesetek tára. — Felsöbirósági határozatok és dönt­vények. — Kivonat a Budapesti Közlöny-bői. Kereskedők és a polgári perrendtartás. Irta POLITZER GUSZTÁV dr., budapesti ügyvéd. Az ipar és kereskedelem csak ott fejlődhetik és virágoz­hatik, ahol egyéb feltételek fenforgása mellett jó hitelügyi törvények védik. Hitel nélkül ipar és kereskedelem el sem képzelhető, és mivel a hiteltörvények próbája a perrendtartás, természetes, hogy az iparosokra és kereskedőkre nem közöm­bösek a perrendtartás intézkedései, hanem ug> szólván főfon­tosságu létkérdések. A legjobb anyagi törvények is értéktelenné válnak, ha a perrendtartás velük összhangzásban nincs. Hatástalanná válnak a helyes, jó és a kereskedelmi viszonyoknak megfelelő anyagi törvények, ha a hitelező per esetén nem juthat gyor­san és olcsón követeléséhez. Az ipar és kereskedelem minden nemzet életében fontos gazdasági tényező; valamely ország jóléte és virágzása jó részben iparának és kereskedelmének fejlettségétől függ. Ipar és kereskedelem csak ott fejlődhetik, terjedhet és erős­bödhetik, ahol törvények az iparost és kereskedőt megvédel­mezik és lehetővé teszik, hogy hitelt nyújthassanak és hitelt élvezhessenek. Hitelezni azonban csak akkor lehet, ha a hite­lező tudja, hogy késedelmes adósa ellen birói uton gyorsan és olcsón eljárhat. így tehát az iparosoknak és kereskedők­nek nemcsak a saját, hanem az ország jól felfogott érdekében is behatóan és alaposan kell a perrendtartással foglalkozniok. Különösen hazánkban, ahol az ipar és kereskedelem még zsenge gyermekkorát éli, ugy a törvényhozóknak, mint az iparosoknak és kereskedőknek az alaki törvények megalkotá­sánál nagy körültekintéssel és az aggódó szeretet éberségével arra kell törekedniük, hogy ezt a csenevész, gyenge gyerme­ket meg ne fojtsák és a keretet akként alkossák meg, hogy a gyermek fejlődhessék, erősbödhessék és férfiúvá izmosod­hassék. A Ház elé terjesztett javaslat, bár már nem foglal el oly merev álláspontot, mint az 1893. évi javaslat, sőt a mult évben közkézre adott átdolgozott tervezettel szemben is némi jóakaratot tanusit, de az ipari és kereskedelmi igazi nagy érdekek felismerésétől és azok őszinte támogatásától még mindig nagyon távol áll. Kereskedőinket és a kereskedelmi és iparkamarákat nagy mulasztással kell vádolnunk, hogy a perrendtartási javaslattal szemben oly közömbösen viselkednek és megelégesznek a vív­mánynak alig nevezhető engedménynyel, hogy a javaslat, nemcsak a bejegyzett, hanem a benemjegyzett kereskedővel szemben is megállapítja a könyvvitel helyének birói illetékességét. Pedig ez az engedmény csak nagyon mos­toha istápolása az ipari és kereskedelmi érdekeknek. Ha egy röpke pillantást vetünk hazai iparunkra, kereskedelmünkre, azon szomorú tényt kell konstatálnunk, hogy nálunk önálló ipar vagy kereskedelem — eltekintve némely iparágtól —• nincs, hanem csak az úgynevezett közvetített nagy kereskedelem, különösen a fővárosban és néhány könnyen megszámláltiató vidéki városban létezik és mutat némi föllendülést ; ebből kellene lassankint az önálló iparnak és kereskedelemnek kifejlődnie. Joggal feltételezhetné tehát bárki, hogy midőn a tör­vényhozás egy nagy igazságügyi reformot akar az alaki jog terén keresztül vinni, akkor nem tisztán elméleti szempontok vezérlik, hanem a gyakorlati élet követelményeinek és hazánk speciális kereskedelmi viszonyainak figyelembe-vételével a keretet akként alkotja meg, hogy azok a hazai viszonyoknak megfeleljenek és hogy e keret az egészséges kereskedelmi élet fejlődésének akadálya ne legyen, hanem alkalmas legyen arra, hogy minden irányban élénkitőleg hasson, friss vért és életet vigyen a szervezetbe és az önálló ipar és kereskedelem kifejlődésének útját egyengesse. A javaslatnál azonban ezek a szempontok egyálta­lán nem érvényesülnek, sőt ellenkezőleg, egyes intézkedései mintha tudatosan céloznák az ipar és kereskedelem fejlődésé­nek csirájában való elfojtását; ezen intézkedések : a könyvkivo­nati illetékesség megszorítása, a fizetési meghagyás és eljárás kötelezővé-tétele és főképpen az igazolás- és ellentmondásra vonatkozó intézkedések. A javaslat indokolásában éppen nem erőlködik az érvek felsorolásában, amelyekkel igazolhatná, hogy fontos jogpolitikai okok teszik szükségessé a könyvkivonati illetékességnek meg­szorítását, csupán annyit mond, hogy nem-kereskedőkre azért nem terjeszthető ki, mert a tapasztalat szerint sok visszaélés követtetett el. Amilyen gyenge az indok, oly valótlan is. Nálunk, ahol az ügyvédi pálya az ország minden részében túl­zsúfolt, az aki védekezni akar és akinek alapos kifogásai van­nak, nagyon könnyen juthat ügyvédi képviselethez, ha nem a saját birósága előtt vonatott is perbe, és a tapasztalat nem bizonyithatja, hogy a könyvkivonati illetékesség miatt a nem­kereskedő alperes védtelenül ki volt szolgáltatva felperesnek. Az általános igazság- és jogérzet is azt diktálja, hogy az adós keresse fel az esedékességkor hitelezőjét, ne pedig a hitelező szaladgáljon adósa után, és ha adós késedelembe esik, a hitelező ott perelhesse, ahol könyvei, bizonyítékai vannak és ahonnan adós a hitelt igénybe vette és ahonnan a hitele­zőnek olcsóbb a pöröskedés. Mert az mégis csak igazságtalan­ság lenne, hogy azon vesztességen felül, hogy a hitelező kellő időben nem kapja meg pénzét, még oly költségeket is csinál­jon, melyeket a bíróság adós ellen meg nem állapit, mint az adós lakhelye szerint illetékes bírósághoz való utazgatás, eset­leg levelezési és egyéb perenkivüli költségek. Ezen általános elvek még fokozottabb mérvben kell, hogy érvényesüljenek bejegyzett kereskedővel szemben, mert az, aki a hitelt kereskedőtől igénybe veszi, már tudatában van annak, hogy a kereskedőnek hol van a telepe, hol találja hitelezőjét és hogy melyik bíróság előtt fogja a hitelező, ha szükséges, ellene követelését érvényesíteni. A 34. §. jelen szövegezésében mindenképpen szerencsét­len, mert még a kereskedővel szemben is nehézzé teszi a hitelező álláspontját, mert a kereskedői minőség sok esetben nehezen állapítható meg, különösen nem-bejegyzett kereske­dőknél. És így a rosszfizető, késedelmes adósnak módjában fog állani, alaptalan illetékességi eljárással a pert elhúzni, sőt sok esetben nagyon nehéz lesz az adós kereskedői minőségét igazolni, miáltal a per elhúzása lehetővé tétetik, ami nagyon sokszor a követelés behajthatatlanságát fogja eredményezni. De ettől eltekintve, nagyon sok olyan üzletág van, ahol a közvetítő nagykereskedő vagy iparos direkte a fogyasztó Lapunk mai száma íz oldalra terjed.

Next

/
Oldalképek
Tartalom