A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 45. szám - A polgári perrendjavaslat a képviselőház igazságügyi bizottságában. Folytatás

A ü O Gr 327 Mandel Pál a részletekre nézve Ballagi Gézával szemben megjegyzi, hogy addig, mig külön kereskedelmi törvényünk van, addig, mig külön bányabiróságunk van, mig külön telekkönyvi hatóságok vannak, addig a külön kereskedelmi bíróságok ellen a jogegyenlőség szempontjából szólani nem lehet. A 34. §-ra nézve Neumann Ármint egy distinkcióra figyelmezteti. Ha a vevő az illető városban személyesen jelenik meg vásárlás végett, akkor ily esetben lehetne szó a könyvkivonati illetőségről; de mikor ezer meg ezer esetben az történik, hogy ügynökök keresik fel saját lakásaikon, falun és pusztákon a feleket és sokszor fiktív megrendeléseket küldenek el az illető cégnek, amely azután — habár legjobb hiszemmel — könyveiben megterheli a vevőt, ily esetben a legnagyobb igazságtalanság lenne a feleket alperesként saját bíróságuktól elvonni. Általában azon következetesség mellett, amelylyel a javaslat a szóbeliség, közvetlenség és nyilvánosság elvét követi, miután szóló is ez elveket követi, álta lánosságban annál inkább fogadja el a javaslatot, mert a miniszter kinyilatkoztatta, hogy esetleges módosításokat a részletes tárgyalásnál szívesen teend megfontolás tárgyává. A mostani javaslat életbeléptetésével az ügyvédi kar anyagi helyzete még sokkal rosszabbá lesz, mint valaha. De remélhető, hogy az igazságügyi kormány és a bizottság örömest fogja megadni a módot arra, hogy e kar ott, ahol a közérdek azt nem kivánja, meg legyen óva az anyagi sérelemtől, de legalább az erkölcsi sérelemtől. Nagy Mihály általánosságban elfogadja a javaslatot, csak annak a visszaélésnek rsetleg az ügyvédi rendtartásban való megakadályozására hívja fel a miniszter figyelmét, hogy egyes ügyvédek szívességi váltózsirálásért dijat követeljenek és az ilyen váltókezességet betáblázással biztosítsák; kéri továbbá, hogy a zugirászkodás elkerülése végett telekkönyvi ügyekben ügyvédi kényszer hozassék be. V e s z l e r Imre a 34. §. ellen kereskedői körökben megindult mozgalommal számolni kíván, de a visszaélések megszüntetésétől sem zárkózik el és miután azt tapasztalta, hogy a visszaélések leginkább a biztosító-intézetek és a szövetkezelek részéről merülnek fel és leginkább kis összegű követeléseknél fordulnak elő, a könyvkivonati illetékességet bizonyos értékhatáron tul az említett intézeteknek nem adná meg. Fabinyi Teofil a javaslat elvi álláspontjával egyetért, habár egyes, nem-kardinális részletekben attól el is fog térni. A külön szakbiróság tekintetében csatlakozik mindenben Neuman n Árminhoz. Minthogy a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék iránt ma is osztatlan a bizalom, ő ehhez a kiváló törvényszékhez a mai nehéz gazdasági időkre és a kereskedelmi jognak nemzetközi jellegére való tekintetből sem nyúlna hozzá. A javaslat az ügyvédi kar érdekeit nem sérti. Annak a szabálynak, hogy a házassági békéltetésnél a feleken és a birón kivül senki sem lehet jelen, mély pszihológiai oka van. A részleteknél lehet arról szólni, hogy nem indokolt-e az ügyvédi kényszernek nagyobb körre való kiterjesztése, mint ameddig a javaslat elmegy, de irányadó érdeknek az ügyvédi érdeket nem tekintheti. A javaslatot általánosságban nagy megnyugvással fogadja el, mint olyant, ameiy a tökéletességnek magas fokán áll és mely készítőjének halhatatlan érdemet biztosit. Bizony Ákos: A mai albii ói intézményt, amely fiatal, tapasztalatlan emberekből áll nagyrészt, akik jóformán az eléjük került ügyeken tanulnak, máról-holnapra nem lehet átalakítani, mert ehhez a jogi oktatásnak reformja és különösen az szükséges, hogy a bíróságon belül is nagy súlyt kell helyezni arra, hogy a bírósághoz lépő jogászok a jogszolgáltatás minden ágában kiképzést nyerjenek. Mindazonáltal nézete szerint is lehetne mellőzni a társasbiróságot. A 34. §. szerinte nem fog az ügynöki visszaéléseken segíteni, mert az ügynökök okiratban fogják kikötni az illetékességet. Szerinte helyesebb is lenne nem a könyvvitel helyére, hanem arra a helyre alapítani az illetékességet, ahol a vétel történt, ahol a kereskedőnek a telepe van. A javaslat szabályozása nagy terhet ró a kereskedőre, midőn őt minden vidéki helyen külön ügyvéd fogadására kényszeríti és midőn a hitel megszorítását idézi elő, amelyen a mi kereskedelmünk túlnyomó részben nyugszik. Áttérve az ügyvédi kérdésekre, hangsúlyozza, hogy a javaslat egyes rendelkezései a ma is rossz helyzetet sokkalta roszszabbá teszik, ezeket tehát módosítani kell. A fizetési meghagyás intézménye nem mutatkozott életképesnek, az csak arra volt jó, hogy a községi bíróságot ki lehessen kerülni. Sághy Gyula: Neki is ideálja volt az egyesbirói rendszer és azt hiszi, hogy arra előbb-utóbb rá kell térni; de még nem lehet, mert ez a perrendtartást is elodázná. A 34. §-t feltétlenül helyesli, mert a mai szabályozás 30 éven keresztül igen sok visszaélésre vezetett. Teljesen méltányolja az ügyvédi kérdések fontosságát és az ügyvédi kar kiválóságát, de bizonyos, hogy a karban nagy a túltengés és sok a hívatlan elem. Szerinte a perrendtartást nem szabad az ügyvédi jövedelem elnyerésének szempontjából megítélni: ezért a javaslatnak azt az álláspontját is csak helyeselheti, amelyet az a kötelező ügyvédi képviselet tekintetében elfoglal. Ezek után a tárgyalás folytatását elhalasztották. Október 31. A kormány részéről jelen voltak P 1 ó s z Sándor igazságügyminiszter és Mohay Sándor államtitkár, Az elnök bemutatta az országos ügyvédgyülés állandó választmányának a perrendtartási javaslatra vonatkozólag a képviselőházhoz intézett és a bizottságnak kiadott kérvényét. A mai tárgyalás Rabár Endre előadó beszédéve kezdődött, aki előadói szempontból tett észrevételeket a javaslatra és azután reflektált az elhangzott kifogásokra. Nem helyeselné a kereskedelmi törvényszék fentartását. A könyvkivonati illetékesség kérdését nagyon fontosnak tartja; hosszú birói gyakorlat adott okot arra, hogy ezt a kérdést másképp kell szabályozni, mint ahogy ma van; és ha a javaslatban tervezett szabályozás ellen kereskedői és ügyvédi körökből panasz emelkedik is, nem szabad megfeledkezni arról a százezerre menő panaszról, amely hosszú idő óta a mai szabályozás ellen felhangzott, ugy, hogy a panaszlott visszaélés nem kivételszámba ment, de valósággal az a kivétel, amikor a könyvkivonati illetékességet jogosan veszik igénybe. Meggyőződése szerint a könyvkivonati illetékességnek a javaslatban tervezett szabályozása a kereskedők érdekeit kielgiti. Plósz Sándor igazságügyminiszter szólalt fel ezután. Az általános vita során elhangzott több felszólalásra reflektált. Ami elsősorban is a szociálpolitikai szempontokat illeti, a kereskedelmi és az ügyvédi osztály részéről merült fel az az észrevétel a javaslat ellen, hogy a kereskedelmi és az ügyvédi érdekeket háttérbe szorítja. A kereskedők panaszára nézve hangsúlyozza, hogy a javaslat 34. paragrafusának szövegezésében már tekintettel volt a kereskedelmi körök óhajtására is. A javaslat e részben tovább megy, mint bármely államnak, sőt Ausztriának a perrendtartása is. A javaslatnak az ügyvédi kötelező képviselet kérdésében elfoglalt álláspontja megegyezik az 1893-iki sommás törvény álláspontjával. Hogy az ügyvédi kényszer némiképp szűkebb korlátok közé szorul, ez a járásbirósági hatáskör kiterjesztésének a következménye, ez nem ügyvédi, hanem csak hatásköri kérdés, vele jár ez a járásbirósági eljárással, amely ugy van berendezve, hogy nem teszi az ügyvédi képviseletet szükségessé. A járásbirósági hatáskör már a sommás eljárás megalkotásakor is szóba került, de soha senkinek sem jutott eszébe, ezt a kérdést az ügyvédi exisztenciális érdekek szempontjából tárgyalni. A felebbezési eljárásban az ügyvédi kényszer mellőzése megegyezik a sommás törvénynyel. A Nagy Mihály részérő! javasolt behozatalát az ügyvédi kényszernek telekkönyvi ügyekben ő is helyesnek tartja és ezzel a telekkönyvi rendtartás keretében foglalkozik is, éspedig akképpen, hogy a fél telekkönyvi kérelmét vagy a bíróságnál személyesen szóval, vagy ügyvéd, vagy közjegyző utján adhassa elő. A kereskedelmi bíróság fentartása ellen felhozott érveket nem tekinti meggyőzőknek, és különben csak óvatossággal lehetne a kereskedelmi törvényszék kérdéséhez éppen most, amikor az uj eljárás behozataláról van szó, hozzányúlni, tekintve különösen azt a fontos hivatást, amelyet a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék, amely az egész ország kereskedelmi ügyeinek túlnyomó részét elintézi, ebben a mukakörben betölt. Elismeri, hogy a ténykérdésnek a jogkérdéstől való szétválasztása néha nehéz, de a legfőbb bíróságtól meg lehet követelni, hogy ezt a nehézséget helyesen oldja meg s megjegyzi, hogy egyes esetekből nem iehet szabályt alkotni. A ténykérdésben való revízió nyilvános előadás utján nem lenne egyéb, mint a jól informált bírótól a kevésbé jól informált bíróhoz való fölebbvitel. A tárgyalás ismétlése nélkül nem lehetne a ténykérdésben alaposan határozni, ez pedig igen nagy költségbe kerülne. Az ellentmondás intézményét azért vette fel a javaslat, mert arra gyakorlati szükség van. Megtörténik, hogy az alperes jelen van a bíróság épületében, de nem találja a tárgyaló helyiséget vagy más ok miatt nem tudott pontosan jelentkezni a bírónál és megnemjelenése miatt elmarasztalják. Ilyen esetekre az igazolás nem nyújt elég orvoslást. Az ellentmondással való visszaéléstől nem kell tartani, mert a költségben való marasztalás és a törvényszéki eljárásban még az is, hogy az ellentmondással kapcsolatosan az érdemleges tárgyalást is elő kell készíteni, a visszaélések elé gátat fog vetni. A járásbirósági eljárásban egyébként a huzavonától azért sem kell tartani, mert az ilyen kis ügyeknek elhúzása alig áll érdekében a félnek. Arra az ellenvetésre, hogy az ellentmondás a cezúra elvébe ütközne, megjegyzi, hogy a cezúra keresztülvitelét a javaslat nem hajtja tul, de abba nemis ütközik az ellenmondás azért, mert ha az alperes ellentmond, ezzel annak ad kifejezést, hogy perelni akar és igy nem valószínű, hogy az ügy érdemleges tárgyalás nélkül elintézhető lesz. Arra az ellenvetésre pedig, hogy az ellentmondás folytán kitűzött határnap elmulasztása esetében az igazolás kizárása igazságtalan, felhozza, hogy ez a mai eljárásnak felel meg. A fizetési meghagyások tekintetében felemlíti, hogy a javaslat nem zárja ki a fizetési meghagyást azokban az ügyekben sem, amelyek egyébként községi bíróság elé tartoznak, és hogy a községi bíráskodást az életbeléptetési törvényben fogja szabályozni akképpen, hogy a fél a községi bíróság helyett fakultative a járásbírósághoz is fordulhasson. Rámutat továbbá arra, hogy a javaslat a mai törvénynyel szemben sok tekintetben javítja és például az ellentmondás némi szigorításával biztosabbá teszi ezt az intézményt. Szivák Imre kijelenti, hogy az ő felszólalását félreértették, ha azt ugy értelmezik, hogy a javaslatnak általánosságban való elfogadását a 6. pontban kívánt módosítások keresztülvitelétől tette volna függővé. Ő csak azt jelentette ki, hogy ezeknek a módosításoknak elfogadása nélkül nem tartja a javaslatot megnyugvással keresztülvihetőnek. Ezek után az elnök kijelenti, hogy a bizottság a javaslatot