A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 42. szám - Perjogi kérdések, tekintettel az uj perrendjavaslatra. Folytatás

A JOG 299 Perjogi kérdések, tekintettel az uj perrendjavaslatra. Irta FÖVENYESSY LAJOS, tölebbezési tanácselnök a budapesti kir. törvényszéknél. V (Folytatás.*) Az ellenfél magatartása a valószínűsítésre kötelezett féllel szemben. A valószínűsítésre kötelezett féllel, a valószínűsítés idejében vagy kérdésében, nincs és nem áll minden esetben ellenfél szemben. A hiidetményi idézést kérő féllel például még nincs ellenfél szemben; de nemigen van ellenfele annak sem, aki valamely iratnak a betekintését kívánja. Míg ellenben a bíró kizárása irámi kérelem előterjesztésénél már esetleg jelen lehet az ellenfél is, csakhogy szava vajmi keveset fog nyomni a latban; mert ha a kizárást kérő fél kimutatja, hogy a bíró az ellenfélnek rokona, akkor az elleniéi bizonyára sikertelenül fog arra hivatkozni, hogy a bíró' azért nem elfogult vagy érdekelt. Ilyen esetekben tehát a valószínűsítésnél az ellenfél maga számba sem jön, míg ellenben az ellenfél érdekére hivatalból ügyel tel a bíróság annyiban, amennyiben hivatalból kell, hogy vizsgálja, miképp a fél az őt terhelő valószínűsítő kötelezettségnek eleget tett-e? Olyan esetekben azonban, midőn a valószínűsítés eszközlésénél az ellenfél is jelen van, és amidőn ahhoz az ellenfél is hozzászólhat, magatartása különféle lehet. Elismerheti az előterjesztett kételem jogos voltát, mint pl. az igazolás-, vagy a peitárgy értékelésénél; ekkor valószínűsítő eszközök szolgáltatását a szükség nincs és a biró az ellenfél elismerése alapján hozhatja meg az indítványozott határozatot, vagy veheti foganatba a kért pervezető intézkedést. Ha azonban az ellenfél a kérelem megadását ellenzi, és ha a valószínűsítés megállapithatására felhozott tényeket tagadja : akkor már elő kell terjeszteni a valószínűsítő eszközöket éppen ugy, mint a bizonyításnál a bizonyító eszközöket. Az ellentél a tagadás mellett még kifogásokat is hozhat fel, mely esetben a kifogásra vonatkozó szabályok nyernek alkalmazást. De sőt nincs eltiltva az ellentél még attól sem, hogy az ellenbizonyítás módja szerint ellenvalószinüsitéssel élhessen, Például a felperes által előadott psrtárgyértéket az alperesnek jogában áll — a tárgyi illetőség kérdésénél is — tagadni s annak a kimutatására, hogy az érték annál, amelyet a felperes megjelölt: nagyobb vagy kisebb, valószínűsítő eszközöket szolgáltatni. *] Megelőző közleményt 1. a 39. számban. A valószínűsítő eszközök közössége és összeütközése. Hogy a bizonyító eszközök közösek, azaz, hogy az egyik fél által szolgáltatott bizonyítékot a másik fél javára is figyelembe lehessen venni, hogy az egyik fél bizonyítéka alapján a másik fél javára is lehessen döntő tényeket megállapítani: az jelenleg érvényes perrendünkben határozottan kimondva sehol nincs. Talán ez lehet aztán oka annak, hogy találkozunk főkép az 1893. évi XVIII. t.-c. érvénye előtti időben oly határozatokkal, amelyekből az tűnik ki, hogy az egyik fél által nyújtott bizonyító eszköz a másik fél javára szolgáltatott bizonyító okot; de annak a javára azért figyelemhevéve mégsem lehet. A sommás eljárás 6 í. §-ában azonban már ki van mondva, hogy a bíróság valamely tényállításnak valóságát vagy valótlanságát a tárgyalás és bizonyítás egész tartalmának méltatása alapján itéli meg. Ugyanezt az elvet mondja ki az 1902. évi javaslat 274. $-a is; 390. §-ában pedig az előleges bizonyításról szólva, külön is kiemeli, hogy annak eredményét a perben bármelyik fél felhasználhatja. Nem férhet tehát kétség ahhoz, hogy az egyik fél által szolgáltatott bármi néven nevezendő bizonyíték nem kizárólag csakis az ő javára, hanem esetleg ellenében is és így az " ellenféljavára is felhasználható és felhasználandó. Áll ez azonban nem csupán a bizonyító, hanem a valószínűsítő eszközökre is. A biró a tényállást nem az egyik fél javára, vagy érdekében, hanem az anyagi igazság szempontjából és érdekében állapítja meg. Az anyagi igazság kiderítésénél és megállapításánál pedig nem lehet arra tekintettel, hogy ezt vagy amazt a bizonyító-eszközt melyik fél adta. Véleményét és valamely tényállítás való vagy valótlan voltát a peranyag egész tartalma alapján állapítja meg a biró, miből következik, hogy a szolgáltatott bizonyító eszközök közösek. És közösek a valószínűsítés szolgáltatott eszközei is, bármelyik féltől eredjenek is azok. Korábbi időből olyan határozatokkal is találkozunk, hogy : «két tanú a felperes mellett, kettő meg ellene vallott; ezen egymással összeütköző bizonyítékok lerontják egymást, tehát az állítás benembizonyitottnak vétetik.» Tévesnek kell ezt is tartanunk; s különösen téves lenne az 1893 évi XVIII. t.-c. 64. §-a értelmében. Mert ugyanis e törvényszakasz a bizonyítékoknak a mérlegelését, éspedig nem pusztán önmagukban, hanem a tárgyalás és bizonyítás egész tartalmának szorgos méltatása mellett rendeli és írja elő. A jelölt «protezsálva» volt s mikor a sor az észjogra kerüi. P. tanár a legelemibb kérdést teszi fel : — Mi a jog ? — A jog az életviszonyokat rendező jogszabályok összesége. Reményteljes várakozás. . . . — Nem jó! — hangzik öt perc múlva a Revue des deux Mondes folyóirat olvasásába merült professzor ajkairól. A jelölt azonnal készen volt a másik felelettel: — A jog kétféle értelemben vehető, tárgyilag és anyagilag. Kinos csend. . . . Pár perc múlva ismét megszólal /': — Nem jó ! Elmondta aztán a jelölt Ahrens, Windscheidt, Jhering, Bluntschli, Savigny. Puchta, Mackelday, Hoffmann, Bozóky, Schilling, Vécsey fogalommeghatározását a jogról, de pár percnyi feszültség után mindenre ugyanaz a stereotip válasz : — Nem jó, nem jó ! Végül már kimerülve a szellemi megerőltetéstől és mintegy hipnotizálva az előtte fekvő francia folyóirat táncoló betűitől, utolsó menedékképpen elkezdi a jelölt : — Le droit forment en ; ésumé des régles, qui se rapportent á la liberté des actions de l'homme. Közömbös három perc. . . . — Pas bien. Ez sem jó! A szorongó jelölt végre elszánja magát a végsőre: — Nincs tovább, tanár ur! Nagyságodnak a jogról irt definícióját nem tudtam betanulni. K. vizsgálóbizottsagi elnök így hirdette ki a vizsga eredményét a mindenre — de nem mindenből — elkészült jelöltnek : — F.. e keveset tudott, de azért szótöbbséggel áttocsátjuk. Professzor korában az oly korán elhunyt államférfink, Sz. tudvalevőleg kegyetlenül megvizsgáztatta azokat, kiket nála beajánlani igyekeztek. Hozzákerült egy ilyen protekciós jelölt vizsgázni a politikából, ki azonban jól elkészült és jó tankönyv hiányában ugy a Sz. előadásairól készített jegyzetekből, valamint a saját, gyorsírászati feljegyzéseiből tanulva elég jól felelt a szigorú cenzornak. De minden feleletre, képzelhetetlen arcváltoztatások közt, kicsinylést kifejező kézmozdulatok kíséretében ugyanaz volt a viszonválasz: — Ostobaság, abszurdum ! Az utolsó felelet nem csak nem-tetsző, de tényleg rossz is volt, mire Sz. e kérdéssel fejezi be a vizsgát : Honnan tanulta ezeket a szamárságokat? A jelöltnek nem volt mit válaszolnia, mint megmondani az igazat : — A méltóságos ur jegyzeteiből. A tanteremben nem volt más, mint vizsgázó és vizsgázott; s midőn az előbbi távozott, hogy a következő cenzort beküldje a mellékterembői, a jelölt kíváncsi lévén, milyen jegyet irt be a professzor, áthajolt a zöld asztalon és megtekintette a vizsgálatról vezetett ivet, melyen e szó állott : — Megfelelt. Irgalmatlanul bukott a büntetőjogból S.o.-ná\, ki a törvényszakaszból egy szót is kihagyott, különösen, ha a jelölt részéről valaki előzőleg alkalmatlankodott nála, De megtörtént a következő eset is. Mikor A. és Sz. mint ellenzéki pártvezérek a bácskai A. faluban jártak, feltűnt nekik egy hatalmas, szép szál ember, ki lóháton a banderistákat vezette. A bankett alkalmával Sz. nagyon megkedvelte a derék jogászgyereket és jóakaró figyelemmel kisérte tanulmányait.