A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 41. szám - Az eljárás megszüntetése a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartozó bűnügyekben - Jogi tanács

290 A JOG alig érintkeznek egymással; tekintélyök kölcsönös kisebbítésére törnek; ha valami egyesületben összekerülnek, szavazataikkal nem egymást támogatják : a vasszorgalmu és sikeres munkásságú kartársat sárga irigységgel kémlelik és üldözik ; ittott saját kebelükön belül klikket formálnak, másutt az ügyvédi karra! huzalkodnak, gyűlölvén a kritikát, amit e testület hivatásához képest gyakorol. Ilyen talajban felemelő, összekapcsoló eszme nem kelhet ki s igazi jogászi elme nem érezheti magát otthonosan. E jelenségek főoka, — amint mondám, — az előléptési rendszer visszássága. Ahol.az egyéni rátermettség mérlegelése titkos minősít csen alapszik, ott meg van adva az impulzus arra is, hogy az előléptetésre érdemes biró ellen titkos erők működjenek. S hogy e működés gyakran sikeres, arra számos kinevezésnek a hisztorikuma kézenfekvő bizonyíték. III. Stréberség. Ez is egyik, éspedig a bírói függetlenség épségét érzékenyen érintő betegségi tünete a mai birói nemzedéknek. Nem azt a stréberséget értem, amelyik nemes ambícióból ered és vasszorgalom utján kiván érvényesülni, hanem azt, amelynek eszközei: a tehetséges és munkabíróbb kartársnak leszólása, az önképzés megvetése, irodalmi tehetségeknek ignorál ása, a szerénységnek levetkőzése, — ellenben társadalmi és gyakran politikai téren is fénylő és szájas tolakodás, a hivatali lépcsőknek protekció segélyével való átugrása (az átugrott kartársaknak lekacagása mellett) és még sok más érvényesülési mód, amelynek felhasználásához bizonyos fokú jellemgyöngeség szükségeltetik. Minthogy pedig a birói függetlenség akkor sérthetetlen, ha az azt garantirozó törvények mellett magok a bírák is független jellemüek, azt hiszem, csalatkozás nélkül állithatom, hogy a stréberség a birói függetlenséget is veszélyezteti. E kóros állapot megszüntetése főleg attól a feltételtől függ, hogy hivatal-vezetőkké minden lehetőség szerint tudományban és jellemben kitűnő erők neveztessenek ki. Olyanok, akik a saját rögös életpályájok tövisein átgázolva küzdötték ki maguknak az elismerést. Ilyen vezetőktől várhatni azt, hogy ajánlásaiknál a kátói szigorral liberalitást, — a stréberséggel szemben könyörtelenséget, — az érdemes munka iránt pártatlan elismerést fejtenek ki Ez a birák mostani hangulatából merített közóhaj! Az eljárás megszüntetése a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartozó bűnügyekben. Irta MOSKOVITZ IVÁN dr., újpesti kir. albiró. A bűnvádi perrendtartás 527. §-a meghatározza, hogy milyen esetekben tagadhatja meg a járásbíróság a bűnvádi eljárás megindítását. Az eljárás megtagadásának csak akkor van helye, ha 1. annak megindítását a jogosultak egyike sem kívánta ; 2. ha a bűncselekmény, amely miatt" indítványt vagy följelentést tettek, nem büntethető (pl. elévült, vagy pediglen a tettes 12 éven aluli stb.) 3. ha csupán magáninditványra üldözhető ügyben, ez a magáninditvány hiányzik. Ezen eseteken kívül a BP.-nak a járásbíróságra vonatkozó XXIX. fejezetesem eljárásmegtagadást, sem megszüntetést nem ösmer, kivéve még azt az esetet, amikor a BP. 472. §-a 4. bekezdése értelmében az ismeretlen vagy távollevő tettes ellenében a nyomozat befejezése után szüntetheti meg a bíróság, terhelt előkerüléséig, a további eljárást. Ha tehát vád van és maga a vádbeli cselekmény büntethető1), a járásbirónak nincs módjában az ügyet másként, mint Ítélettel megtartott tárgyalás után befejezni. Pedig hát a biró számos esetben meg van győződve a följelentés alaptalanságáról, a rendőri nyomozat adatai a terhelt ellenében sokszor bizonyítékot nem nyújtanak, mi több, meggyőzően tárják elénk a terhelt ártatlanságát. Számos esetben maga a följelentés sem tartalmaz komoly gyanút, magából a panasz-beadványból kitűnik, hogy a vádbeli deliktumnak ismérvei, tényálladéka teljesen hiányzanak. Nem utal terhelő bizonyítékokra, és mégis a biró mindezekben az esetekben kénytelen tárgyalást tűzni, kénytelen végig letárgyalni az ügyet, még akkor is, ha magán a tárgyaláson csupa olyan adat merül föl, amely a vád alaptalanságát bizonyítja. A közvád képviselője sok esetben a panasz elutasítását, az eljárás megtagadását indítványozza, «mert a nyomozat adataiból» vagy éppen «magának a panasznak előadásából kitűnik, hogy a terhelt alaposan nem ') A n e m-b ü n t e t h e tő-nek fogalma alatt a törvény és gyakorlat azt értik, hogy a cselekmény elévült, ha érette a terhelt már kegyelmet kapott, ha a terhelt 12 éven aluli korban van, ha a beszámítást kizáró elmebaja van vagy éppen már meg is halt. gyanúsítható)). A bírónak meggyőződése megegyezik az ügyészségi megbízott álláspontjával, de hiába, kezét megköti a törvény. A BP. 526. §-ának második bekezdése kifejezetten rendeli, hogy ha az ügyészi megbízott nem emel vádat, a bíróság ugy jár el, mintha a sértett a vád képviseletét átvette volna, azaz tárgyalást tüz, tárgyal és itél az ügyben. Ennek az egyik következménye, hogy a bíróság (biró, jegyző és ügyészi megbízott) sok időt és munkát vesztegetnek fölösleges, nyilván eleve céltalan munkára. Sokszor eljárási költségek is merülnek föl az ilyen alaptalan ügyekből, amelyek ajcincstárt vagy a feleket voltaképpen indokolatlanul terhelik. De ezek még az aránylag kisebb bajok. A komoly maleur, ami ebből származik az, hogy ez a rendszer rontja a biró és a közönség morálját. A birót arra kényszeríti, hogy mint terhelttel bánjék olyan emberrel2), akinek az ártatlanságáról meg van győződve, akinek az ártatlanságát sokszor már a rendőri nyomozat adatai is megcáfolhatatlanul bizonyítják. A közönség morálját pedig rontja azzal, hogy módot nyújt az alaptalan (sok esetben tudva alaptalan) feljelentőnek arra, hogy bárkit ártatlanul kitegyen az esetleg nagyonis hosszura nyúlható bűnvádi eljárás lelki depressziójának, a nyilvános büntető tárgyalás (esetleg több folytatólagos tárgyalás) szégyenének, a terhelttel pedig érezteti, hogy hiába igazolta ártatlanságát hitelt érdemlően a nyomozat során, hiába győzte rneg büntelenségéről a közvádlót és a birót, mégis a vádlottak padjára ültetik őt, kimondják rá a tárgyalást rendelő végzés hivatalos formuláját, hogy «alaposan gyanusittatikw stb. stb., mert a följelentő (például valami régi haragosa, elbocsátott alkalmazottja, elhagyott szeretője) az alacsony lelkek csökönyösségével ragaszkodik panaszához. Nézetünk szerint ezt a bajt orvosolni kellene. A Bpt. 527. és 588. §-ai némi kiegészítésre szorulnak. Az 527. §-ba bekellene szúrni a megfelelő rendelkezést, hogy : «a járásbíróság az ügyészségi megbízott meghallgatása után megtagadja a-bűnvádi eljárás megindítását, ha a panaszlott tényálladék büntetendő cselekményt nem képez, vagy, ha a (följelentés áttételét netán megelőzött) rendőri nyomozat ada tai a följelentés alaptalanságát hiteltérdemlően bizonyítják.)) Az 528. §. pedig olyképp volna módosítandó, hogy : (dia a bíróság a följelentés alaposságát nem látja igazoltnaK vagy a följelentett tényálladékot nem tartja alkalmasnak arra. hogy az ügyet közvetlenül tárgyalásra tűzze ki. a bíróság a szükséges nyomozati intézkedéseket foganatosítja vagy foganatosíttatja. Ha a nyomozat adataiból a följelentés alaptalansága vagy valamely a büntethetőséget kizáró ok fönforgása vagy pedig az tűnik ki, hogy a följelentett tett egyáltalán nem-büntetendő cselekmény, a járásbíróság az eljárást végzéssel megszünteti.)) Azt véljük, hogy ezek az intézkedések tetemesen apasztanák a járásbíróságok büntető bíráinak fölösleges munkáját, megóvnák ezeket a bírákat attól, hogy valaki ellen, határozott meggyőződésük ellenére eljárjanak és megóvnák az ügyfeleket is attól, hogy alaptalan vagy éppen mala fide tett panaszok folytán sokszor 5 — 0 hónapig álljanak valamelyik járásbíróság előtt bár nem főbenjáró, de mégis nagyon nyomasztó bűnvádi eljárás alatt. Jogi tanács. Irta GARAI BENŐ, budapesti ügyvéd. Sokszor felmerült már az a kérdés, hogy íelelős-e az ügyvéd, mint szakértő, az általa adott jogi tanácsért; és tartozik-e megtéríteni azt a kárt, melyet valakinek helytelen jogi tanácsával okozott. Ezen kérdés megfejtése általánosságban nemcsak azért nehéz, mert az ügyvédi rendtartás erről nem | intézkedik, hanem azért is, mert a de internis non judicat practor elve kizárni látszik az ügyvéd felelősségét helytelen jogi tanácsért. Mindenki olyan jogi tanácsot ad, aminőt az ő lelkiismerete sugalmaz és jogi tudása megerősít. Ha a tanácsadónak lelkiismerete tág, gondolkozása fölületes, tudása fogyatékos, hát lássa a következményeket az illető ügyfél, aki a tanácsot kérte. Mért nem fordult lelkiismeretesebb, gondosabb, tanultabb és tudósabb ügyvédhez? Ezek és hasonlók a válaszok a feltett kérdésre. Az elintézésnek ezt a módját azonban általánosítani nem lehet. Ez a felelősség alól való kibúvás nemcsak nem méltó az önérzetes ügyvédi karhoz, hanem rengeteg veszedelmeket is rejt magában a jogkereső közönségre nézve, sőt az államban uralkodó jogállapotokat, a jogbiztonságot is igen szomorú világításba helyezi. 2) «X. . . Y. . . alaposan gyanusittatik . ...» ez a tárgyalást kitűző blanketta hivatalos szövege.