A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 26. szám - A bányajog-alkotás legfőbb problémái

A JOG 103 általános rendelkezése, hanem maga a szerződés alkotja az alkalmazandó anyagi jogszabályt. A felebbezési bíróság ítéletében foglalt és e részben panaszszal meg sem támadott tényállás szerint a bérleti idő alatt az illető bhnyatársulat vulkáni kőszénbányájában bányatüz keletkezett; ennek biztosítási és oltási módozatai iránt a bányakapitányság a bányatársulatot kötelezte, a bányatársulat a kötelezettségnek eleget tett, az ezáltal felmerült költség fedezésére 2020 korona erejéig pótfizetést rendelt el és a 2020 korona felét felperestől hajtotta be; kétségtelen tehát, hogy a keresetileg követelt 1010 korona az illető bányatársulat vulkáni kőszénbányajában hatósági rendeletre történt biztosító és oltó intézkedések költségének felerésze. Valamely iparág folytatásánál az olyan intézkedésnek költsége, amely intézkedés megtételét az illető iparág üzéséhez a törvény egyenesen előírja és amely intézkedés inditó oka az illető iparág különleges természeténél fogva előre ki nem számitható, de mégis valószínűséggel és esetleg ismételten is mindig várható, ama folytatott iparág rendszerinti, tehát üzleti folyó kiadásának tekintendő. Márpedig az általános osztrák bányától vény 170.. 171, és 173. §§. szerint minden bányabirtokos köteles azt munkában tartani és a munkábantartásra megkívántatik, hogy a megkezdett külvájás vagy vájna a szemé.yekre és tulajdonra nézve minden veszély ellen lehetőleg biztosiuassék, mely biztonsági intézkedésekközétartozik a gyúlékony vájnákrai való különös figyelem és tüzbiztositó és oltó intézkedések haladéktalan alkalmazása, amire a bányabirtokost a bányahatóság szorítani köteles; továbbá a kőszénbinyászat már természeténél fogva különös tüzveszélylyel jár és ez a veszély előre ki sem számitható, de mégis valószínűséggel és ismételten mindig várható. Ilyen körülmények között nem bir semmi sulylyal sem az, hogy a kereseti követelés keletkezése tűzvészre, tehát elemi csapásra vezethető vissza; egyébiránt a felebbezési bíróság ítéleti tényállása szerint a peres felek között létrejött szerződést magában foglaló okirat a tűzvész vagy más elemi csapás esetére a szerződési viszony tekintetében a felek szerződésszerű kivételes megállapodását is tartalmazza, nevezetesen azt, hogy esetleg a szerződés megszüntethető; következésképpen ez a megállapodás, és nem a tételes törvény általános rendelkezése lehet e tekintetben is a íelekre nézve irányadó. Bűnügyekben. A kassai királyi Ítélőtáblának 5. számú büntetőjogi döntvénye. A B. P. 311. §-a alapján a tanu megesketése vagy meg nem esketése tárgyában való határozás elhalasztható-e, vagy J>edig a megesketés tárgyában mindig a tanú kihallgatása után azonnal kell határozni, és csak az eskü tényleges kivételét lehet későbbre halasztani ? (Vonatkozással a m. kir. igazságügyminiszternek 1902. évi május hó 28-án'8'557//. M. III. sz. a. kelt felhívására.) Határozat : A B. P. 311 § a alapján a tanú megesketése vagy meg nem esketése tárgyában mindig a tanú kihallgatása és a felek indítványának meghallgatása után, azonnal kell határozni; ez a határozathozatal el nem mulasztható, és csak az eskü tényleges kivételét lehet későbbre halasztani. Indokolás: A B. P. 311. §-ának rendelkezése szerint «mindenik tanú megesketése vagy meg nem e. ketése tárgyában, kihallgatása és a felek indítványának meghallgatása után, a bíróság külön határoz, a megesketést azonban későbbre halaszthatja*. E szerint az idézett törvényhely kifejezetten kötelezi a bíróságot arra s ez iránt a törvény szavai szempontjából ^ nemis lehet kétség, hogy a bíróság mindenik tanú megesketése tárgyában, kihallgatása után és külön határozzon, és csakis az elhatározott megesketés tényleges teljesítésének elhalasztására van joga a bíróságnak. Nemis férne semmi kétely a törvény értelméhez, ha akként volna szövegezve, hogy a <külön» szó helyett, vagy mellette <azonnal» szó állana; azonban a §-ban előforduló eme kifejezéseknek: 'mindenik, tanú kihallgatása után «külön> kell határozni, a megesketés azonban későbbre halasztható, egymásutár i sorrendje s egymáshoz való viszonya ezt a látszólagos kételyt így is teljesen eloszlatják annál inkább, — mert, ha a törvényhozás szándéka az volt volna, hogy a megesketés fölött határozás is későbbre halasztható, ez egyszerűen ugy juthatott volna kifejezésre, ha a szövegbe a «mindenik tanu» helyett az «összes tanuk» vagy a <tanuk> vétetett volna. Igaz ugyan, hogy sok célszerűségi ok volna a mellett, miszerint a megesketés tárgyában való határozás az összes tanuk kihallgatása után történik; mert egyfelől a bíróság meg volna kiméivé attól, hogy minden egyes tanura nézve külön tanácskozzék; és mert másfelől megtörténhetik, hogy a bíróság a tényleges megesketést később, az eset körülményeinél fogva — előbbi határozatának hatályon kívül helyezésével — nem foganatosítja. Ezek a célszerűségi indokok azonban — de lege lata lévén szó — csak ugy jöhetnének figyelembe, ha kimutatható volna, hogy a törvényhozás szándéka más volt, mint amit a törvény szövege kifejez, vagyis hogy egyszerű szövegezési hibával állunk szemben, — erre azonban számbavehető adat nem található. A kérdés — illetőleg a kétség tehát tulajdonképpen csak a körül foroghat, hogy amennyiben több tanú kihaligatásáról van szó, s eközben előfordulhat az az eset, hogy némely tanúval szemben a fejlemények folyamán esetleg a B. P. 221. vagy 222. §. alkalmazásának lehet helye: vájjon a gyakorlati célszerűség szempontjából összefér-e az idézett törvényszöveggel, illetőleg célzatával, hogy a jelzett fejlemények egybevetése után — az illető tanúnak meg vagy meg nem esketése tárgyában való határozás is elhalasztassék ? És e föltevésre a törvény megelőző anyaga szolgáltat is inditó okot. Az eredeti miniszteri törvényjavaslat indokolásában ugyanis az foglaltatik, hogy a tanúkihallgatása után «rendszerint» azonnaj kell határozni s ez csak akkor halasztható későbbre, ha még nem bizonyos, hogy a tanút esküre lehet-e bocsátani; tehát az Indokolás szerint volna helye az elhalasztásnak; az Indokolás eme kijelentése azonban nem felel meg a törvény célzatának; mert a törvényjavaslat eredeti szövegében a 311. §-nál nem volt felvéve az, «hogy a megesketést azonban (a bíróság) későbbre is halaszthatja*, hanem ez a rész az igazságügyi bizottság javaslata alapján vétetett a törvény szövegébe; — ennek az utóbbi résznek a felvétele után tehát az I n d o k o i á s-nak ide vonatkozó része nem hozható többé összhangba a törvény szövegével, sőt a megkülönböztetés az esketés elhatározása s teljesítése között nyilván az előbbinek el nem halasztható volta mellett szól és igy a gyakorlati alkalmazásnál elesik. Az, hogy egyes tanuk megesketése tárgyában való határozás kivételképpen későbbre halasztassék, gyakorlati szem pontból sem helyes; mert tulajdonképen a bíróság csak az ö s s z e s tanuk kihallgatása s az adatok mérlegelése után jön abba a helyzetbe, hogy megbírálhassa: lehet-e a tanút esküre bocsátani ; ezzel tehát a kivétel lenne tulajdonképpen szabálylyá. Holott ilyen szabály, illetőleg gyakorlat felállítására egyáltalában nincs is szükség; mert, amennyiben a szóban lévő törvényhely szerint a meg vagy meg nem esketés kérdésében a tanú kihallgatása után kell határozni és miután az, hogy adott esetekben mikor tekintendő az egyes tanuk kihallgatása befejezettnek, tehát mikor jön sorra az esketés iránti elhatározás, a bíróság belátásától és elhatározásától függ; ez uton és a tárgyalást vezető elnöknek megfelelően széles hatásköre illetőleg tárgyismerete s előrelátása utján megelőzhetők és kikerülhetők mindazon inkonvenienciák, amelyek a bíróságot a megvagy meg nem esketés elhatározása tárgyában bizonytalanságba ejthetnék. Ezek alapján, és mert a bíróság nincs jogosítva a törvényt célszerűségi szempontokból olyan kiterjesztően magyarázni, amely magyarázat sérti magát a törvényt: kellett a fenforgó kérdést a rendelkező rész értelmében eldönteni. Kelt Kassán, a kir. ítélőtáblának 1902. évi június hó 7-én tartott teljes ülésében. Hitelesíttetett Kassán, a kir. jtélőtáblának 1902. évi június hó 13-ik napján tartott teljes ülésében. Berczelly Jenő elnök. Kail Béla jegyző. Azon állítás, hogy vádlott a legridegebb üzleti érdekbő irta a sérelmezett cikket, nem alkalmas arra, hogy az illetőt a Btk. 258. §-ában emiitett «közmegvetésnekí tegye ki. Ellenben alkalmas arra, hogy az illető irói jellemét meggyalázza, miértis vádlott a Btk. 261. §-a értelmében volt vétkesnek kimondandó. A m. kir. Kúria (1902 május 28. 4996. sz.) nyomtatvány utján elkövetett rágalmazás vétségével vádolt T. Béla elleni bűnvádi ügyben következőleg itélt: Mindkét alsófoku bíróság ítélete a vádba helyezett cselekmény minősitésére és a büntetésre vonatkozó részében a B. P. 385. §. 1. b.) és 2. pontja alapján megsemmisitetik, vádlott a Btk. 261. §-ának 2. tételébe ütköző becsületsértés vétségében mondatik ki bűnösnek és ezért az idézett §. alapján, a Btk. 92. §. alkalmazásával az elsőbirósági ítéletben megjelölt célokra és föltételek mellett fizetendő, behajthatlanság esetében 3 napi fogházra átváltoztatandó 30 kor. fő- és rgy napi fogházra átváltoztatandó 10 kor. mellékbüntetésre ilélteiik. A B. P. H. 237. §. és a B. P. 574. §. alapján elrendeltetik, hogy vádlott a jogerős ítéletet a Pesti Hirlap c. budapesti napilapnak az ítélet jogerőre-emelkedése után megjelenő legközelebbi számában közétegye, mely közzététel költségeit vádlott tartozik viselni. Indokok: Azon állítás, hogy vádlott «a legridegebb üzleti érdekből* irta ama cikkeket, melyek a bevádolt közleményre alkalmat szolgáltattak, nem alkalmas arra, hogy a főmagánvádlót a közmegvetésnek tegye ki és még kevésbé arra, hogy ellene büntető eljárás megindítására szolgáljon okul, jelesen az emiitett nyilatkozatban foglalt tény nem jár azon következménynyel, hogy a közvéleményt oly mértékben fordítaná a magánvádló ellen, mely a törvényben föltételezett «megvetés» fogalmának megfelel. A vádba helyezett cselekményből tehát a Btk. 158. §-ának ez az ismérve hiányzik.