A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 2. szám - Az uzsoratörvény reformjáról. Folytatás

A JOG 13 tétnek elég nagy respektussal; pedig amit ezen két magasabb fórum, az ő hosszú élettapasztalatain leszüiüdött jogtudománynyal felszerelt bíráival megalkotott és megalkot, az legalább is respektálandó. Folyt, következik. Az uzsoratörvény reformjáról. Irta NAGY KÁLMÁN dr., belényesi kir. albiró. V Folytatás.* Tévedés azt hinni, hogy a magas uzsora közveszélyesebb, mint a kamatláb naturális obligációba öltözött áthágása. A magas U'sora lépre kerül és szórványosan is fordul elő, mig ellenben az utóbbi nagyon elterjedt, ugy hogy vidékenként mindenki foglalkozik vele majdnem kivétel nélkül, aki magánkölcsönöket szokott osztogatni. Minél gazdagabb valaki, annál olcsóbb hitelt élvez s minél szegényebb, annál drágábban jut pénzhez. Hiába van megállapítva a megítélhető kamatmaximum, mig a törvényen nem változtatunk, a kamatláb a 8e/0-on felül is a kereslet és kínálat szerint fog emelkedni azon vidékeken, hol az uzsorának talaja van. Egy üzletág fejlődött ki ilyenformán. Sokszor ha pénze nincs is a jómódú embernek, felveszi azt kamatra, olyanra, ahogy kapni lehet a takarékpénztártól; kiadja azt a szegényebbnek nagyobb kamatra; ez a még szegényebbnek juttat belőle, természetesen még nagyobb kamat mellett, ugy hogy mire a pénz odajut, ahol tulajdonképen szükség van rá, már nem életet adó vér, hanem méreg, mely lassan, de biztosan öl. Bekövetkezik fölfelé a biztos gazdagodás, lefelé pedig a biztos szegényedés. Nem más ez, mint a tőke egyoldalú s immorális uralma, mely ellen ez idő szerint se magánjogi, se büntetőjogi oltalom nincs, mert nem kell felejteni, hogy a kamatláb áthágása még magában véve nem uzsora, az önként fizetett kamatok pedig az adósra nézve elvesztek. A szegény adós onnan veszi fel a pénzt, ahonnan kapja. Takarékpénztári hitelét vagy nagyobb szükség idejére tartja, vagy már igénybe vette. Ami kölcsönök vannak a nyakában, tán némelyiket azért vette föl. hogy a takarékpénztári kamatot fizethesse, s ezen apró-cseprő tartozásai után fizet különféle kamatot különféle skála szerint. Tényleg apró uzsorások karmai között van, de ezek között nemcsak a büntetőjogi, de még az erkölcsi felelősség is ugy megoszlik, hogy mikor az ilyen ember teljesen tönkre megy, azt se tudja, kit hibáztasson. Az ilyen adós pedig mentve volna, hogy ha 8°/0-nál magasabb kamatot nem kellene neki fizetni, s a már fizetett 8%-nál magasabb kamatokat a tőkébe beszámíthatná, vagy vissza követelhetné, vagyis ha hitelezői a bíróság elé hurcolván őt. a bíróság kimondaná, hogy hátralevő tartozás után 8% kamatot tartozik fizetni, a fizetett összegekből a 8°/0 kamatot meghaladó összegek a tőkéből leütendők vagy visszaadandók. Ellenben ma. ha a büntetőjogi uzsora meg nem állapitható, azt mondja ki a bíróság, hogy az adós fizessen maximum 8°/o"°t, de a már kamatban fizetett 8°/o-on tuli összegek sem a tőkébe be nem számithatók, se pedig vissza nem követelhetők. Ez a legnagyobb istápja az uzsorának; s a legnagyobb akadálya annak, hogy az uzsora a legkisebb térre szorítható legyen. Vagyis elsősorban magánjogi védelem kell az adósnak. Ha ezt nyújtotta a törvény, akkor a célnak jelentékeny része el van érve, s veszve csak az van, hogy a hitelező 8°/0-nál magasabb kamat nyereséghez nem juthat. Ha a 8%-°n tuli kamatok adejure» vissza követelhetők, vagy a tőkébe beszámíthatók, ezzel több emberen van segítvemint az uzsora leghatékonyabb büntetőjogi üldözésével, aminek eredményére nem is igen lehet nagy mértékben számítani, mindaddig mig az adósnak az uzsorára szüksége lesz, mert maguk az adósok rejtegetik az uzsoraesetet a törvény elől. De a visszakövetelhetés a helyzetet nagy mértékben megváltoztatja, mert az az uzsorát mint üzletet teszi tönkre, mely most virágzik a törvény sa birói gyakorlat jóvoltából. Sajtóban, országházban szó van a kis- és törpebirtokok tehermentesítéséről. Egy óriási, nagyszabású akció kívántatik a kormánytól, mert hiszen vannak, akik azt kívánják, hogy a tehermentesítés * Megelőző közlemények a J o g 1901. évi •41. és 45. számában. állami közvetítés mellett történjék, mig a kormányelnök 1901. évi nov. hó 28-ik napján tartott beszédéből az látszik, hogy bárha beismeri a kérdés teljes fontosságát s van prcgrammja is hozzá, elsősorban az olcsó hitel előmozdítása — a kormánytól ilyen közvetlen segítés tervezetét nem lehet várni. Van ebben a dologban valami olyan, ami engemet Kolumbus tojására emlékeztet. Nem, az egész kérdés korántsem a Kolumbus tojása, hanem annak csak egy része, az t. i. amely a kis emberek uzsorás kamatoktól való túlterheltségét akarja megszüntetni, ami tán fél siker. Hát szükségképen fentartandó-e a jelen jogállapot, mely mellett impune lehet szedni az adóstól 8°/0 kamaton felüli kamatot, egészen addig a távoli és felettébb bizonytalan határig, ahol az uzsora vétsége kezdődik ? Hát egyértékü nemzeti szerencsétlenség-e a kis gazdák tönkretételével az, hogy valaki kölcsönbe adott pénze után abszolúte ne élvezhessen 8°/0-nál magasabb kamatot ? Bizonyára nem egyértékü, sőt az utóbbi nem is szerencsétlenség, mert ha belátjuk azt, hogy a kisebb vagyonú emberek által fizetett nagy kamatok teszik a pénzüzletet, egyéb üzletnél gyümölcsözőbbé, akkor azt is beláthatjuk, hogy ha ezen üzlet a jogállapotok megváltoztatása folytán szenvedni fog, a pénz olyan gazdasági ágazatokban is fog elhelyezkedést keresni, melyeknél ma nélkülözve van. Van a kérdésnek más vonatkozása is. Nagyon sok esetben az állami adótartozások amiatt válnak bevehetetlenekké, mert előzőleg a kielégítési alapot a 8°/0-°n felüli kamat elvitte; ha ide számítjuk még azt, hogy a hitelező bizonyára nem fizet adót titkos magas kamatjövedelme után, látjuk, hogy a kir. kincstár két oldalról is károsodik, és sértve van az egyenlő teherviselés elve. És mindez történik bizonyos különben is korlátolt kötelmi jogi szabadság kedvéért, amely, azt hiszem, szűkebb korlátok közé is lenne nagyobb veszély nélkül szorítható a salus rei publicae érdekében. A mai jogállapot a 8°/o-on felüli de még az 1883. évi XXV. t.-c. szempontjából uzsorásnak nem tekinthető kamatokra nézve az 1877. évi VIII. t.-c. 5. §-ánsakir. Kűriának ezen törvényhelyet magyarázó 24. b döntvényén alapul. Előre jelzem, hogy ol> an haladást, mely az orvoslandó bajok nagyságával arányban állana, nem képvisel az általános polg. törvénykönyv tervezetének álláspontja sem ; de erről tán később szólok. Az 1877. évi VIII. t.-c. 5. §-a igy szól: «Az ezen törvényben megszabott mértéken fölül kikötött és megfizetett kamatok visszafizetése nem követelhető.» Jövőre azonban azon kölcsönnél, mely félévnél hosszabb időre köttetett, a félévet meghaladó időre kamatot előre levonni nem szabad. A félévet meghaladó időre vagy a jelen törvényben meghatározott mértéken felül bármely időtartamra előre levont összegek a lökéből levont összegnek tekintetnek. Maradjunk az első bekezdésnél. Ezt a kir. Kúria így magyarázza : «Az 1877. VIII. t.-cikkben megszabott mértéken belül kikötött és megfizetett kamatok, habár azok a most idézett törvény hatályba lépte után jártak is le és sem jogérvényes ítéletekkel, sem peregyességileg előre megállapítva nincsenek, az adósnak a peiben tett beszámítási kifogása folytán a kölcsöntőke törlesztésére rendszerint be nem számithatók.» Hogy a döntvényre szükség volt, abból az következik, miszerint volt ellenkező és nem tekintélytelen értelmezése is az említett 5. §-nak, ami nyilván a «jövőre azonban» szavakra támaszkodott, ebből pedig az következik hogy a 5. §. szövegezése homályos, tökéletlen. Mostmár — mikor a kir. Kúria álláspontja a jogi életbe beleette magát, késő arról vitatkozni, hogy vájjon a kir. Kúria értelmezése teljesen visszadja-e az 5. §. logikus értelmét, s e mellett kifejezésre juttatja-e azt a bizonyos ethikai momentumot, szóval a lelkét, szellemét, az intencióját a törvénynek, vagyis hogy feltétlenül igy kellett-e ezen döntvényt meghozni, mint ahogy meghozatott ? Mostmár csak azt konstatálhatjuk, hogy ez a döntvény mely az 1883. évi XXV. t.-c. figyelembevételével hozatott' tulajdonképen azt az ürt képviseli, amely az 1877. évi VIII t.-c. és az 1883. évi XXV. t.-c. között van s a benne szankcionált jogi elv a kapitalizmus uralmát biztosította s általa a pénzesek még pénzesebbekké, a pénztelenek még pénztelenebbekké lettek. Hinc illae lacrimae I Ez tette a magánkölcsönöket majdnem visszafizethetet-