A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 25. szám - Táblabíró szolgabíró - hajdan

194 A J III. A királyi törvényszéki könyvtárak alapját az 1S89. évi I/9-én kelt 108. I. M. E. számú rendelet vetette meg. Eme rendelet kezdő sorai igy szólanak: «A tudományos jogirodalom nélkülözhetetlen segédszere a gyakorlati jogéletnek. Az e. f. bíróságok egyes tagjai azonban, főleg a vidéken, hol nagyobb könyvtárak rendelkezésre alig állanak, csak kivételesen vannak abban a helyzetben, hogy a jogirodalom kiválóbb termékeit megszerezhessék és igy a tudomány haladásával lépést tarthassanak. Elutasithatatlan feladatomul tekintem tehát legalább alaplát vetni meg a törvényszéki könyvtárak intézményének..» Ennek folyamányaként lőnek a királyi törvényszéki könyvtárak beállítva s 1888 év óta, az évenkint engedélyezni szokott 40)—800 koronából gyarapítva. A?.t azonban, hogy törvényszéki könyvtárak lennének, még ma sem mondhatni. Alig van törvényszék, melynek megfelelő s a mai igényeket kielégítő könyvtára volna. Ezt tehát én kivételnek tekintem. És miért nincsen? Mert nincs reá pénz! A királyi törvényszék részére engedélyezett összegből ugyanis megrendelendők a királyi törvényszék részére évenkint : 1. a Büntető Jog Tára s legalább 2. a Jogtudományi Közlöny. A királyi törvényszékek kerületében levő járásbíróságok részére a Büntető Jog Tára szintén megrendelendő s mindezek mellett eme könyvtári alapból fedezendők a bekötési költségek, valamint a szükséges szekrények beszerzési dijai is. Ezáltal tehát az engedélyezett csekélyke összeg annyira szétforgácsoltatik, hogy nagyobb beszerzések általában nem eszközölhetők. Pedig a jogélet gyorsan fejlődő s a koronkint megjelent könyvek gyorsabban vesztik értéköket, mint a vénülő leányok. A törvényszéki könyvtárak legtöbbjében a hivatalos Törvénytáron, Rendeletek Tárán, az Igazságügyi Közlönyön, a Magyar Jogászegylet kiadmányain, Márkus: Felső bírósági határozatok és Marschalkó : A hatályban levő ig. miniszteri rendeletek gyűjteménye c. műveken kivül alig lehet valamit találni.^ És am t találunk, az is annyira selejtes, hogy nemis használható. A megrendelt lapok legtöbbje hiányos, mert azokra senki se ügyelt s nem ahhoz értők kezelésére voltak és vannak bízva. A megrendelésekben (tisztelet a kivételeknek) rendszertelenséget tapasztalunk. A folyóiratok váltakozva rendeltetnek • vagy pedig egyik évben rendeltetnek, a másikban nem. Járásbirósági könyvtárról pedig még beszélni sem lehet. Minden erre vesztegetett szó kárba megy. Ily könyvtár-viszonyok között ki kívánhatja mármost azt hogy a bírói kar irodalmi színvonalon maradjon. Ha tekintjük — a birói kar dolgozni vágyó és dolgozni képes ifjú tagjai rendszerint járásbíróságoknál vannak. Ama pár székhelytől eltekintve, amelyeken a dolgozni kivánó a szükséges könyveket meg is találja, a többi székhelyeken teljes lehetetlenség könyvhöz csak hozzájutni is. Eme viszonyok között a birói karnak az a része, amelynek még tanulnia s önmagát képeznie kellene — hozzá fog a mestersége tanulásához s igyekszik egyszerűen jó mesterember lenni. Hiába való tehát a birói kar intelligenciájának emeléséről beszélni, ha az annak elérésére szolgáló eszközökről nem gondoskodunk. Ennélfogva ugy az igazságügyminisztériumnak, mint minden egyesnek elodázhatatlan kötelessége a könyvtárak kérdéséről gondolkozni és tenni. Meg kell teremteni minél előbb a járásbirósági és gyarapítani a már névleg létező törvényszéki könyvtárakat. Az igazságügyminisztérium a maga részéről az ujabb időben ama nevezetes és lényegében határtalan fontosságú intézkedést tette, hogy az Igazságügyi Közlöny mellett az Igazságügyi Javaslatok Tárát is megindította. Ebben megjelennek : 1. az igazságügyminiszterium összes törvényjavaslatai; 2. más miniszterek javaslatai, amennyiben igazságügyi vonatkozásaik vannak ; 3. az 1. és 2. pont alatt foglaltakra nézve az indokolás, a képviselőház és a főrendiház illető bizottságainak jelentései, a képviselőházi és főrendiházi tárgyalások közlése. 4. egyes törvényjavaslatokra, miniszteri rendeletekre és utasításokra vonatkozó előadói tervezetek stb ; 5. az igazságügyi téren tervezett újításokra vonatkozó egyéb közlemények. Hasonló fontosságának tekintem az Országgyűlési Értesítőt, mely a Budapesti Közlöny mellékletenként jelen meg s amely beköttetendő. Ezek együtt idővel a vidéki könyvtárak egyik igen nagybecsű részét fogják képezni. De ezenkívül az igazságyügyi kormány a könyvtári átalány fölemelését föltétlenül foganatba kell hogy vegye, ha a birói kar gyakorlati képzését mindenképpen emelni akarja De a birói kar maga is tehetne e tekintetben valamit, ha a könyvtár kérdését igazán szivén viseli. TÁRCA. Táblabíró, szolgabíró — hajdan. A Jog eredeti tárcája. Irta BÉSÁN MIHÁLY, lugosi kir. közjegyző. Csak volt. Ma már nincs, nemis lesz többé tábiabiró a vármegyében. Fűit. Ma-holnap már csak a történészek tudományos kutatásaiból fogja megtudni a fiatal nemzedék, mit jelentett az : «N vármegye rendes és több vármegyék tiszteletbeli táblabirája», azt meg már most is csak jogtörténeti munkákból tudja a fiatal jogász : mi volt s ki volt a J u d 1 i u m. A tábiabiró (assessor sedriae iudicialis inciyti Comitatus N.), aztán a szolgabíró s esküdtársa még a hatvanas években is prototypje volt a vármegye politikai, szociális és uri életének, de a nép-élettel is annyira összeforrt a vármegye köztisztviselője, hogy egy jómódú paraszt-lakodalmat se lehetett képzelni — szolgabíró nélkül. Atyja, tanácsadója, védője volt a szolgabíró a népnek, minden ügyes-bajos dolgában. Azért is fordult hozzá a köznép, őszinte, teljes bizalommal. — mert a tábiabiró, szolgabíró különös ambícióját helyezte abba, hogy a közbizalmat, szeretetet s ragaszkodást a maga részére ki is vivja. Segített, ahol csak lehetett, de rontani sehol sem rontott, senkit se üldözött. A hajdani táblabírák, szolgabirák patriarkális módon vezették a közigazgatást és törvénykezést. írni keveset irtak, de annál többet végeztek — szóval. Igazságot szogáltattak a népnek becsületességgel, birói bölcs belátással s a köztisztviselő személyébe vetett bizalom hatalmával: paragrafusokat, kimutatásokat avagy rubrikákat nem ismertek, mert nemis igen voltak ; vasfegyelem alatt nem állottak, fegyelmi vizsgálatok nem voltak; akkor dolgoztak, amikor akartak és mégse volt restanciájuk. Nem a nép kereste fel a szolgabírót a hivatalos székhelyen, hanem maga ment ki a néphez, s havonkint bizonyos napokon községről községre utazott — igazságot szolgáltatni élőszóval, nyilvánosan, az egybegyűlt lakosok hallatára. Ambuláns birák voltak ők, de nem olyanok, mint a kikről az igazságügyi költségvetés tárgyalásakor sok szó esett az országgyűlésen. Hajdan még a szolgabírót is a birtokos osztályból választották s szolgált a vármegyének tiszteletből (nobili officio), de nem fizetésért, nyugdíjért vagy napidijakért, melyeket nem is ösmertek. A tábiabiró s szolgabíró ur volt, de már az esküdt csak ritkán volt az, mert neki kellett feldolgozni mindazt, amit az ambuláns bíróság két hét alatt a községekben végzett. Azért is nevezték az esküdtet némely vármegyében tréfásan ccultima bestia comitatus»-nak. A vármegye közéletében is élénk részt vettek. A táblabírák, fő- és alszolgabirák kötelességüknek tartották a vármegye közgyűlésein megjelenni. Ha politikai kérdést, vagy vármegyei közügyet tárgyaltak: bátrak, szókimondók voltak, s meggyőződésüket sohase rendelték alá a főispán vagy alispán akaratának, sőt gyakran velők szemben nyilt ellenzéket képeztek annélkül, hogy azért csak hajuk szála is meggörbült volna. A szervilis csúszás-mászás mesterségét sem ismerték. Oly hévvel s nemes buzgalommal vitatkoztak a közgyűlésen, mint aminőt ma már az országgyűlésen sem igen látunk. Mikor az 1867. évben bekövetkezett alkotmányos szabadság ismét megnyitotta a vármegyék termeit: én is mint fiatal táblabíró szívesen eljártam a közgyűlésekre s élénk részt vettem a tanácskozásokban, akkor is ott volt a vármegye poli-