A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 24. szám - Észrevételek az elméleti jog- és államtudományi államvizsga és a jogi oktatás tervezetéről

188 A JOG Észrevételek az elméleti jog- és államtudományi államvizsga és a jogi oktatás tervezetéről. Irta HOROVITZ GYULA dr., eperjesi ügyvéd. Ha azon számtalan, az állami élet minden ágára kiterjedő kihatásokat szemügyre vesszük, melyekkel ezen javaslat keresztülvitele jár. akkor indokoltnak mutatkozik, hogy ezen tervezethez mennél többen hozzászóljanak és ekkepen a tervezetben foglalt eszmék tisztázásához hozzájáruljanak. Ez indit engem arra, hogy a tervezetről igyénytelen észrevételeimet én is megtegyem. A tervezetben egy életrevalónak látszó eszmét találunk keresztülvive. csakhogy az eszme csupán a theoriában helyes, — a gyakorlatban azonban veszélyes és végzetes következményekkel já>-. Ertem ugyanis a tervezet amaz elvét, mely szerint nemcsak a speciális jogi állásoknál ezideig fenforgott képesítési különbségeket, de a közigazgatási téren is az elméleti jogképesitést egységesiti és ekképpen az összes jogi és közigazgatási ágazatokban az elméleti vizsgák tekintetében egyféle képesítést teremt. Az összes elméleti képesítés egységességét nem helyeseljük. Mert aki a gyakorlati élet külómböző ágaiban valamikor eljárt, — és aki a jogi theoretikus oktatás kívánalmait ismeri, az azon következtetésre kell hogy jusson, hogy a mai fejlett jogi élet és a folytonosan terjedő reformok mellett, egy ember ezen teljes elméleti minősítést megszerezni nem képes. Nem beszélünk ugyanis azon kivételesen felbukkanó tehetségekről, kik tudásvágytól elragadva, minden egyes stúdiumot teljes odaadással behatóan tanulmányozni képesek, de szem előtt tartjuk az itjuság zömét, mely közepes szellemi tehetségekkel rendelkezik. Márpedig a javaslat nem a jogász-ifjuság csekély töredékére, de az ifjúság zömére nézve alkottatik és ezeket szem előtt tartva leghatározottabban merjük állítani, hogy ezek a teljes, — a jog minden ágára kiható — elméleti jogi képzettséget, mint azt a tervezet kontemplálja, megszerezni nem fogják, mert arra képesek nem lesznek. Minthogy azonban nincs törvény, mely a gyakorlatban valamiképpen végrehajtható nem volna, be fog állani azon eset, hogy miután ugy a jogi, mint a közigazgatási pályákra menők az elméleti államvizsgákat letenni kénytelenek lesznek, az a vizsgák nívójának csökkentésével fog járni és ezen rendszer folytán a gyakorlati pályákat féitudással biró emberek fogják betölteni, kik bátran fognak hivatkozni arra, hogy tudnak «ex omnibus aliquid, ex toto nihil.» Ily jogásznemzedékkel pedig a készülő jogreformokat keresztül vinni nem lehet. A mai jogi élet rohamosan halad és a jogszolgáltatás minden ágában kell, hogy az a szigorú szakszerűség és alaposság jellegével birjon. Dilettánsokra szükség nincs és a jogi oktatás terén is kell, hogy a tudás ne az univerzálizmus, de a specializmus jellegét viselje. Bármily hosszú legyen a tanhallgatási idő, bármily alapos és szigorú legyen elvileg a képesítő vizsgatény: hogyha minden hallga;ótól a teljes jogi és államtudományi elméleti képesítést kérjük, az vagy a vizsgák nívójának csökkentését jelenti, vagy pedig arra vezet, hogy a hallgatók nagy része semmiféle képesítést megszerezni nem lesz képes. A bifurkáció a szorosan vett jogi és közigazgatási szakok közt tehát már az elméleti képzésnél is okvetlen szükséges és ezt indokolják a következő, az ügyvédséget érdeklő politikai okok is. Elvileg is állitható, hogy a közigazgatási szakokra való elméleti képesítésnek nem kell okvetlenül oly nagyfokúnak lennie, mint a birói- és ügyvédinek, mert hiszen a közigazgatási hivatalviselés nem annyira az ítélkezés, mint a kezelés és igazgatás, mely a képesítés oly theoretikus voltát nem igényli. Csupán a magasabb közigazgatási helyeken volna megkívánható a teljes képesítés, mely azután egyenlő volna a birói és ügyvédi elméleti képesítéssel. Be nem látjuk, hogy minek kívánjunk a szolgabirótól vagy árvaszéki ülnöktől, a városi tanácsnoktól, vármegyei jegyzőtől stb. tüzetes magánjogi, kereskedelmi jogi, büntetőjogi, perrendtartási tudást. Hiszen ha az elméleti államvizsgákat letette, nem fog csekély fizetésért szolgabírónak menni, de elmegy az ügyvédi vagy a birói pályára és be fog következni ezen pályáknak avatatlan elemekkel való elözönlése. S e helyütt szükségesnek tartjuk rámutatni azon nehézségre, mely a jelen javaslat megbirálásánál mutatkozik. Értem azon nehézséget, hogy a tervezet nem jelzi, hogy a hatályon kívül helyezett 1883 :1. t.-c. helyébe mily v.zsga fog tulajdonképpen a közigazgatási pályákra minősíteni. Igaz ugyan, hogy a tervezet 15. §-a szerint az elméleti államvizsga minősítő hatással fog bírni azon szakokra, melyeknél eddig a jogvégzettség, a jogi doktoratus, vagy a jogtudományi, illetve államtudományi államvizsga kívántatott meg, csakhogy az 1883 : I. t.-c. 23. §-a egy gyakorlat, közigazgatási vizsga rendszeresítését helyezte kilátásba, mint az elméleti képzés betetőzését. - Erről a tervezet hallgat. Márpedig ha a birói és ügyvédi pályához végső befejezésül az egységes igazságügyi gyakorlati vizsga kívántatik meg, a közigazgatási pályákon is a már törvényileg statuált gyakorlati közigazgatási vizsgát kellene megkívánni. Ha tehát a gyakorlati képz sre nézve a kettéválasztás kívánatos, ugyanaz kell hogy álljon az elméletire is. Véleményünk ez okból az, hogy az általános egységes jogi képzés csak az első két évben álljon fenn, — a további két évben pedig a speciális jogi képzés a szerint történjék, amint az illető jelölt a jogi, avagy a közigazgatási pályára lép. A jogi pályára lépő pusztán egy, de bővített és több részből álló írásbeli és szóbeli elméleti vizsgát tegyen, hasonlóképpen a közigazgatási pályára lépő is egy bővített közigazgatási elméleti vizsgát. A végső betetőzés pedig legyen a gyakorlati igazságügyi és gyakorlati közigazgatási vizsga. Ha ezen terv nem létesül, az könnyen azon végzetes következménynyel fog járni, hogy az ifjúság letévén a nehezebb elméleti vizsgákat, a közigazgatási pályákat nem fogja felkeresni, de az alkalmasint kevésbbé nehéz gyakorlati igazságügyi vizsgát fogja letenni és aránytalan mértékben fogja fölkeresni az ügyvédi és birói pályákat. — Ha ennek ellensúlyozása szempontjábó1 a numerus clausus be nem hozatik, — a mire kilátás nincs, — az az ügyvédi pálya teljes megsemmisítését jelenti. A bifurkáció létesítése tehát okvetlenül kívánatos és azzal elérjük azt, hogy azok, akik alaposabb iogi tudással és behatóbb ítélkezési képességgel nem birnak, könnyebb pályákra léphetnek, és a nehezebb pályákat az avatottabbaknak hagyják fenn. Nem hozható fel a kettéválasztás ellen azon érv, hogy jelenleg a közigazgatási hatóságok fontos magánjogi és büntetőjogi ügyekben járnak el és ez okból teljes minősítéssel kell hogy bírjanak. Mert a magánjog, mint a tervezetből kiviláglik, az eddiginél intenzivebben lesz a tanítás tárgya, abból a hallgató kötelező kollokviumot fog tenni, mielőtt a tanfolyamot befejezi, az pedig biztositéka annak, hogy ezen tárgyat az eddiginél jobban fogja birni. Hozzájárul még, hogy a magánjog a második alapvizsga tárgyának is kontempláltatik. Hasonlóképp ál! a dolog a büntetőjoggal. Azonkívül pedig a közigazgatási speciális kívánalmakhoz képest a közigazgatási pályákra lépőktől különösen megkívánandó volna a hatáskörükbe tartozó törvények tudása: igy a mezőrendőri, kisajátítási, vadászati, halászati stb. törvény ugy elméleti, mint gyakorlati ismerete. Ezen fölvett bifurkáción belül teljesen magunkévá teszszük a javaslat azon részét, mely a birói és ügyvédi képesítést azonos alapokra helyezi. S ha tartanunk kellett, hogy a képesítés egységessége mellett a közigazgatási pályákról időről időre az ügyvédség nem kívánatos succrescentiában részesülne, akkép örvendetes jelenségnek tekintenők, ha ezen szakokban a képesítés egységességénél fo^va az átmenet az ügyvédi és bírói pályákra és viszont mindinkább érvényesülne, mert e jelenség ezen két karöltve érvényesülő kar közt az érintkezést mindinkább bizalmassá tenné és nagyban hozzájárulna az ítélkezés szabadelvüségéhez és a jogszolgáltatás alaposságához. Ezen aggályainkat kívántuk ezen cikk szük keretén belül előterjeszteni. — A kettéválasztás történhetnék ugyan más módon is, vagyis: hogy minden joghallgatótól mindkét államvizsga megk;vántatik, azonkívül azonban a birói és ügyvédi pályára lépőtől még egy ujabb mélyített elméleti vizsga is, mely csak bizonyos gyakorlati idő kitöltése után volna lehető. Ezen rendszer előnye abban volna, hogy a vizsgák száma nem csökkentetnék és ezzel a pálya könnyebbé nem tétetnék. Bármilyen legyen is azonban a kettéválasztási módozat, — annyi tény, hogy a terv egységesítési alapelve nem helyes és azért a jelen alakjában e tervezet nem kívánatos, sőt az a jelenlegi tanrendszerrel szemben is visszafejlődést jelent.