A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 18. szám - Néhány szó a B. P. 110. §-ához

140 A JOG b) A február 1-én kelt másodbirósági ítélet ellen, mely az elitélt előtt az elsőbiróság székhelyén február 10-én volt kihirdetve, perorvoslattal senki sem él: a február l-ig tartó fogságot az ítélet számította be, a február 1 -tői 8-ig tartó időt az elsőbiróság utólagosan végzéssel számítja be, a jogerő a végrehajtás megkezdése napjával össze esik, az ügyész önáll ián semmit sem von le. c) A február 1-én kelt elsőbirósági ítélet ellen bejelentett perorvoslatot a jogosított február 10-én visszavonja s az iratok február 15-én érkeznek vissza, amikor az értesítőt is kiadják : az ítélet meghozása napjáig intézkedett, február 1-től február 10-ig utólagos beszámításnak van helye s a február 10-étől február 15-ikéig terjedő időt a kir. ügyész önállóan vonja le. d) A február 1-én kelt elsőbirósági Ítélet ellen használt perorvoslatot a felsőbíróság február 10-ikén visszautasítja vagy elutasítja s az erre vonatkozó végzés február 15-ikén az elsőbiróság e őtt történt kihirdetéskor jogerős lesz: február l-ig az ítélet, február 1-től február 10-ig az utólagos végzés intézkedik, önálló levonásra alkalom nincs. e) A kir. Kúriának február 1-én kelt, a beszámítás iránt is intézkedő ítéletét február 15-én hirdetik ki a fogoly előtt. A február 1-től 15-ig terjedő fogságot a kir. ügyész önállóan vonja le, az utólagos beszámításnak tárgya nincs. Az egyes csoportokból csak egy-egy példa van fölhozva, de enn,i is elég a törvény alkalmazásának a föltüntetésére. Tárgyammal kapcsolatban föl kell még említenem a bíróságoknak a régi rendszerből átvett azt a rossz szokását, hogy az ítéletben a büntetés kezdetét megjelölik, oly módon, hogy «az ítélet napjával kezdődő» vagy a «foganatbavételtől kezdődő» szabadságvesztés-büntetést mondanak ki. Az előbbi a törvénybe ütközik, az utóbbi henye szószaporítás. Legtalálóbban tiltakozik ezen szokás ellen maga a törvény indokolása, mely a 726. lap 4. bekezdésében az utólagos beszámítás lényegéről szólva, ezt mondja : «De ez alatt csak a beszámítás vagy be nem számitásés a büntetésből ennek folytán levonandó időtartamnak meghatározása értendő, míg a büntetés kezdőpontjának és naptári számítás szerinti tartamának megállapítása, mint a végrehajtás teendője, mindég a kir. ügyészség és a járásbíróságok hatásköréhez fog tartozni. Következéskép a bíróságok határozata a büntetés kezdete tárgyában hatálytalan és már azért sem engedhető meg, mert a büntetés csak szabályszerű foganatbavételével kezdődhetik, mely időpontot a bíróság nem ismeri és előre ki nem tűzheti.» íme egy gyakorlati példa az első helyen emiitett formula helytelenségére : A kir. tábla «az ítélet napjával kezdődő)) büntetést mond ki. A semmiségi panaszt a kir. Kúria vissza- vagy elutasítja. A törvényszéknek most a bp. 505. §-ának 2. bekezdése szerint a táblai itélet keltéből a kir. Kúria határozata napjáig terjedő időt végzéssel kellene beszámítania s a kir. Kúria határozatának keltétől a büntetés megkezdéséig letelt időt pedig a kir. ügyésznek kellene levonnia. Ámde eszel szemben áll a kir. tábla ítélete, melyben a büntetés kezdete még a kir. Kúria határozata előtti időre van téve. Nézetem szerint, a kir. táblának a büntetés kezdőpontjának meghatározására vonatkozó intézkedése, az elsőbiróságot és a kir. ügyészt a törvény helyes alkalmazásában nem akadályozhatja. A második formulára tett megjegyzésem bővebb indokolást nem kiván. , Néhány szó a B. P. no. §-ához. Irta SZABÓ GYULA dr., lévai kir. aljárásbiró A Kúria IV. számú büntetőjogi döntvénye szerint a vizsgálat elrendelésére a kir. járásbíróság nem jogosult, hanem a B. P. 110. §-a esetében a vizsgálatot, ha ezt a vizsgálóbíró el nem rendelte, a vádtanács rendeli el. E szerint tehát, ha a vádló a nyomozat alapján a vádirat beterjesztésére elegendő alapot nem lát, és ha a vizsgálatnak a vidéki járásbíróság által való teljesítésére elegendő okot lát fenforogni, vagy a vizsgálóbírónál indítványozza- a vizsgálat elrendelését és a vádtanácsnál azt, hogy a vizsgálat teljesítésével a vidéki járásbíróság bizassék meg, vagy pedig együttes indítványt terjeszt a vádtanács elé. Könnyű megmondani, hogy a gyakorlatban a vádló melyik utat fogja választani. Technikai okok. valamint az eljárás egyszerűsítése és gyorsítása a me'lett szólanak. hogy a vádló indítványát jelen esetben közvetlenül a vádtanácsnál tegye meg. Ez az eljárás azonban ellenkezik a törvény rendelkezésével. A törvény 105. §-a szerint a vizsgálat elrendelése vagy mellőzése iránt első fokulag rendszerint a vizsgálóbíró határoz. E szabálytól eltérően kivételesen a vádtanács avagy az itélőbiróság rendeli el a vizsgálatot, éspedig : a) A vádtanács, ha a vádirat elleni kifogások feletti tárgyalás alkalmával az ügy b3vebb felderítése végett (262. §.), b) az itélőbiróság, ha ugyanezen ok miatt, vagy a vád megváltoztatása esetében a védelem előkészítése vagy az ujabban felmerült önálló bűncselekményre nézve (283., 318. §. 3-ik bek. 322., 325. §. 3-ik bek. 337. §.) szükségesnek találja, mivel ily esetekben azon eredmény állana elő, hogy a vizsgálóbíró a vizsgálat elrendelését megtagadhatná. Miután tehát a vádtanács avagy itélőbiróság a vizsgála áruló barátjának vezekléstana, hogy a gyilkos, a parázna, a templomrabló, a hamis tanú hány évig fog szenvedni a pokolban, akarom mondani (a készülő novella szerint börtön nem lévén), a fegy- és fogházban, és hogy mivel lehet e büntetéseket nem megváltani, (mert a mi büntetőrendszerünkben fordítva van: a pénzbüntetést szokás leülni), hanem kikerülni a büntető dogmatika igen gyakran erősen skolasztikus izü okoskodásaival a szakbiróság s hamis pathoszszal és hangulatcsinálással a ki- (és néha-néha be ) számithatatlan esküdtszékek előtt. Részünkről tehát, bár teljes mértékben méltányoljuk szerzőnek a kérdés dogmatikai megvilágítása szempontjából kifejtett fáradságát, művének azokat a fejezeteit tartjuk legjelentősebbeknek, ahol az általunk fentebb fölvetett kérdésekre lelünk feleletet. Elfogadva mint adott jelenséget, a mai társadalmi szerkezet alapsejtezetéül tekintendő monogám házasságra fektetett családrendszert, szerző müve nyomán annyi kétségtelen, hogy büntető intézkedésekkel a konkrét házassági viszony hathatós védelme lehetetlenség. Kétségtelen az is, hogy a házassági viszony ellen irányuló deliktum mindig szimptoma, amelynek okait messzebb kell keresnünk. Szerzővel együtt ugy véljük, hogy e részben a helyes nyomon jár F e r re r o, aki első sorban magukban a házas felekben keresi az alapokot. Hozzátehetjük ehhez tüstént a konkrét házassági viszonyt amelyben a felek élnek. Részünkről is teljesen igazat adunk Ferrero-nak, hogy vannak született házasságtörők, akik a perverzitásnak, a nimfomániának pathologikus tüneteit árulják el lépten-nyomon. A mai társadalom monogám házassága nem ezek számára való. Vannak urak, akik a megelevenedett Aphrodité mellett is tartanának szeretőket. Ezekkel szemben a büntetésnek hatálya nincs, mig szexuális élet van bennök. De nem kevesebbszer maga a konkrét házasság az oka a házasságtörésnek. Ezek az u. n. nem-összeillő párok. Oka lehet a szerfölött nagy korkülönbség, vagy a raffinált élvezetek által enervált idegrendszer az egyik félen, az erős, egészséges élni és élvezni vágyó szervezet a másikon. Az orvosság önmagától jelentkezik, nem a büntetés, hanem a válás. Igen hálás thémául kínálkoznék ezt a receptet megindokolni, de már felhasználták előttünk a francia judikatúrában s igy bizonyára mindenkinek élénk emlékezetében ál!. Nem feledkezhetünk meg az okok sorában a mai társadalmi rendről sem. Valóság, hogy a felnőtt, érett férfiak egyrésze állása, társadalmi vagy vagyoni helyzete miatt nem nősülhet. Valóság, hogy a nők túlnyomó részben arra vannak utalva, mondhatjuk kárhoztatva, hogy magukat értékesítsék. Legfölebb a formák különböznek. Az ideig-óráig tartó utcai szeretkezéstől kezdve az állandó viszonyokon át odáig, ahol az értékesítés módja a házassági szerződés az érzelmek igaz bensősége nélkül. Az előbbi kettő szinte inkorporálni szokta magában a házasságtörést, az utóbbi pedig melegágyául tekinthető. Ennek az utoljára emiitett kardinális oknak a megszüntetésével azonban sokkal nagyobb fát kellene megmozgatnunk, mintha a büntetőjogi tételeket permutálva, kombinálva és variálva lombfürészeljük. De nem is akarunk e sorok keretében a per tangentem odavetett megjegyzéseinkkel a konkrét házassági viszony megsértéséből előállott jogi helyzet megoldására dióhéjban javaslatokat tenni. Csak mintegy jelezni óhajtottuk azokat a princípiumokat, amelyek a további fejlődésnek talán majd útmutatóul szolgálnak. Annyi bizonyos, hogy a büntetőjog azon kivül, hogy a vétket megtorolja, egyebet el nem ér- Arra pedig, hogy aki nekünk fájdalmat okozott, mink is fájdalmat okozzunk minden egyéb hatás nélkül, sem a büntetőjog, sem a tiszta keresztény felfogás, sem a modern humanizmus szerint nem való. A konkrét házassági viszony megsértőire vonatkozólag szerző könyvében összegyűjtött különféle büntetési tételek serege tehát a hatóság szempontjából nézve ugy jelenkezik, mint a római cirkusz halálra szánt rabszolgái. S részünkről hisszük is hogy a társadalom magasabb fejlődési fokain nem a büntetőjog arzenáljának kell a szexuális viszonyokat megvédenie. —g—«.