A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 17. szám - Adalékok az 1867. XII. t.-c. 8. §-ához. Magyarország helyzete a külügyi viszonylatokban 1867 óta. [Vége] - A végrehajtási törvény revíziója. Folytatás

130 A JOG ban lényeges eltérések mutatkoznak, éspedig nemcsak az elsőfokban, hanem a fölebbviteli eljárásban is. Sikkasztásnak tekintendő vétség miatt, vádolt B. és társai elleni járásbirósági bűnügyben a kir. törvényszék mint másodfokú bíróság Ítélete ellen bejelentett semmiségi panasz folytán a kir. Kútia 1902. március hó 12 én 2,269. szám alatt, a koronaügyészség indítványához képest a következőleg végzett : «A kir. törvényszék ítélete a B. P. 521. §. értelmében megfelelően alkalmazandó 384. §. 6-ik pontja alapján B. A. vádlottra vonatkozólag hivatalból megsemmisíttetik, és a kir törvényszék törvényszerű eljárásra utasittatik. Indokok: Minthogy a B. P. 423. §. negyedik bekezdése értelmében, ha a felmentő ítélet ellen a vádló fölebbezett és a vádlott a fölebbviteli főtárgyalásra meg nem jelent, a fölebbviteli bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a vádlott terhére meg nem változtathatja és ha azt találja, hogy az elsőfokú bíróság ítélete az elmaradt vádlott terhére volna megváltoztatandó, köteles ezt előbb kihallgatni és e végett a fölebbviteli főtárgyalás félbeszakítása vagy elnapolása mellett megidéztetni, esetleg elővezettetni. Minthogy pedig a kir. törvényszék B. A. vádlottat, a ki a fölebbviteli főtárgyaláson jelen nem volt, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával bűnösnek mondotta ki : törvényellenesen hozott ítéletet, az ítélet a B. P. 384. §. 6. pontja alapján hivatalból meg volt semmisítendő és a kir. törvényszék törvényszerű eljárásra utasitandó». A B. P. 550—555 §-ok a kir. törvényszék mint fölebbviteli bíróság által követendő eljárás iránt intézkednek, az 550., 554. és 555. §-ok pontos utasítást adnak az iránt, hogy a kir. törvényszék mint felebbviteli bíróság a perrendtartás mely szakaszai és azok bekezdései szerint köteles eljárni, a hivatkozott szakaszok egyikében sem történik utasítás a B. P. 423. §. 4. bekezdésére, hanem a B. P. 554. §. 1. és 2. bekezdése azt rendeli, hogy: «. ... amennyiben pedig alaki okok vagy hiányok nem akadályozzák, az ügy érdemében itél. A törvényszék az utóbbi esetben helybenhagyja vagy megváltoztatja a járásbíróság ítéletét. ...» Midőn a törvény a bírónak az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatására jogot adott, azzal nemcsak azt akarta jelezni, hogy a fölebbviteli bíróság a vádlottat a vád alól föl is mentheti, — hanem kétségtelenül felhatalmazást adott arra is, hogyha büntetendő cselekmény tényállását megállapítottnak találja, a fölmentett vádlottat el is Ítélheti. Ha a törvényhozó szándoka az lett volna, hogy a törvényszéki fölebbviteli eliárásban, az elsŐbiró által felmentett vádlott újbóli kihallgatása nélkül el nem ítélhető, ugy a hivatkozott szakaszban ez iránt föltétlenül intézkedett volna, ahogy azt a kir. ítélőtábla előtti fölebbviteli ellátásban tette. Hogy a B. P. 423. §. 4. bekezdése a kir. törvényszéki fölebbviteli eljárásban alkalmazást nem nyerhet, alkalmaztatása kizárva van és hogy kizátólag a kir. Ítélőtábla előtti fölebbviteli eljárásban találhat csak alkalmazást, kétely fel nem merülhet, ha a B. P. a kir. járásbíróság hatáskörébe utalt büntetendő cselekmények iránt követendő eljárási szabályok intézkedései kombinációba vétetnek. A B. P. 540. §• 2. bekezdése szerint : «Ha az elmaradt terhelt csak kihágás ...» a bitó a tárgyalást megtartja és a felmerült bizonyítékok alapján «itél». Ha az elsőbiró a törvénynek jelzett intézkedései szerint a terheltet meghallgatása nélkül elítélheti, teljesen érthetetlen volna a törvénynek oly intézkedése, mely a fölebbviteli bírót arra kötelezné, hogy a fölmentett vádlottat a fölebbviteli eljárásban csak meghallgatása után ítélheti el. A fölebbviteli eljárásban a fölmentett vádlottnak kötelező kihallgatása nemcsak visszás állapotot teremtene az eljárásban, nagy, nem indokolható terhet róna a bíróságokra, hanem a felek érdekét is fölötte sértené. A törvényszéki fölebbviteli eljárásban a törvény nem tesz különbséget a fogházzal vagy pénzbüntetéssel büntetendő cselekmények között. A Kúriának fönt jelzett határozata a törvény rendelkezéseinek meg nem felel, alaki és anyagi szempontjából a jelzett eljárásra szükség nincsen. A végrehajtási törvény revíziója. Irta POLGÁR JÓZSEF, szabadkai törvényszéki elnök. V (Folytatás.)* 150. §. Az ingatlanok elárverezésénél a legnagyobb visszaélés is az által követtetik el, hogy az árverési feltételekben a bánatpénz állandó gyakorlat részint a becsérték, illetve a kikiáltási ár csekély 10 százalékában állapittatik meg és hogy a vevő rendszerint az ingatlant az árverés napján birtokba veheti, — sőt a 180. §. értelmében, ha az árverés napjától számított 8 nap alatt előterjesztés nem adatik be, a telekkönyvi hatóság hacsak az árverési feltételek ellenkezőt nem tartalmaznak — vevőnek vételi bizonyítványt ad ki, melynek alapján a vevő a *) Előző cikket lásd a 16. számban TÁRCA. Adalékok az 1867. XII. t.-c. 8. §-ához.*) (Magyarország helyzete a külügyi viszonylatokban 1867 óta.) L. az előzményeket ily cimü müvem : <• A közös ügyek előzményei j és fejlődése» 23—25., 63 -73., 152-155. lapjain. A Jog eredeti tárcája. Irta HORVÁTH JÁNOS dr, pestvidéki kir. alügyész Rudapesten. Beust későn ismerte föl a Németországgal való ben- j sőbb szövetkezés előnyeit, mikor már tekintélye megrendült. Akkor jelölte meg a helyes utat az osztrák delegációban. 1871. jul. 1-én mondott beszédében, melyben az uj államalakulásokról s abban az osztrák-magyar monarktának állásáról emlékezik, fölhozza azt is, hogy ez állásnak oszlopai a Német-és Olaszország barátsága lennének, mert e két hatalommal szemben a monarkiának ellentétes érdekei nincsenek, s a három hatalom összetartásából a békének egy közép-európai védbástyája keletkeznék. Beust tehát már csak az utat jelölte meg, de maga arra már nem lépett rá. Beust távozta után H u m b e r t akkori olasz trónörökös nejével Berlinben látogatást tett. ez alkalommal ezt irta a Neues Wiener Tagblatt: «Die Erkentniss der gemeinschaftlichen Interessen hat zuerst die Völker und dann die Cabinete zu einander geführt. Rücken an Rücken gelehnt und durcfi Italien gegen einen Flankenstoss von Süden her gedeckt. bilden Deutschland und Oesterreich eine formidable Macht, die im Bewustsein ihrer Mittel im Standé ist. dem Welttheil den Frieden zu erhalten. und allén Revanche- und Eroberungsgelüsten Schranken zu setzen.» 1879. szept. hó 21. és 24-ike közt Bismarck Bécs• Megelőző közlemény a 16. számban. ben tartózkodott. E napokban lett Andrássy politikája betetőzve, mert már ez év október 8-én aláíratott ama nevezetes szerződés, melynek pontjait 1888. február hó 3-án nyilvánosságra hozták. Andrássy utóda Haymerle 1880 jan. 15-én az osztrák delegációban ekként jellemezte ezt a szövetséget: «ist ein Werk des Friedens. — Er bedroht Niemanden, im Gegentheil. . . . Er wurzelt in der Gemeinsamkeit der Interessen. in der Gleichheit der politischen Auffassung, in der Freundschaft der Souverane und den Sympathien der Bevölkerungen.» Olaszország csakhamar érezte a szükségét a szövetséghez való csatlakozásnak. Az első lépés erre nézve H u m b e r t király bécsi utja volt 1881. október havában, vele voltak akkor Depretisés Mancini miniszterek. Kállay Béni akkor külügyminiszteri osztályfőnök 1881. november hóban ugy nyilatkozott a magyar delegációban ez eseményről, mikép «a látogatás kezdeményezése olasz részről eredett; saját érdekében keresi Olaszország a közeiedést az osztrák-magyar monarkiához. az utóbbinak Olaszországtól nincs mit követelnie, nincs oka tőle félni.» — 1883. márc. 13-án Mancini miniszter jelzé az olasz kamarában, hogy Olaszország a két császárszövetségbe belépett. Thiers nrndezt már a corps legislativ ülésén (1866 V/3.) jelzi, mondván, hogy : «On verra refaire un nouvel Empire germanique, cet Empire de Charles-Quint, qui résidait autrefois á Vienne, qui residerait maintenant á Berlin . . . et pour completer l'analogie, cet Empire de Charles-Quint, au lieu de s' appuyer comme aux quinziéme et seiziéme siécles sur 1' Espagne, s' appuierait sur 1' Italie». . . Ha Thiers a viszonyokat még részletesebben mérlegeli, okvetlenül reá jött volna arra is, hogy mint a XVI. században ugy most is hasonló körülmények közt a német birodalom Magyarországra is támaszkodhatik. Ilykép jött létre ama hatalmas hármas szövetség, mely Európa békéjének még ma is a leghatalmasabb garanciáját képezi. Alig kell mondanunk, hogy e hármas szö-