A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 15. szám - Erkölcsi alapelvek a magánjogban. 1. [r.]

A JOG 59 elszámolja ezeket az értékpapírokat, mint az ö kezeihez belolyt bevételt stb. A m. kir. Kúria (1902. febr. 20-án 961. sz. a.) A kir. ítélő táb'ának Ítélete ama részében, mely szerint felperes a I. a. nyilatkozat hatálytalanítása iránt előterjesztett kereseti kérelmévé) elutasittatolt, helybenhagyatik ; egyebekben mindkét alsóbiróságnak Ítélete megváltoztattatik, a kereseti kérelemnek többi részében hely adatik és kimondatik hogy a B. a. nyilatkozatban részletesen felsorolt, összesen 3,000 K. névértékű értékpapírok és ezek szelvényei a peres felek között létesült alkalmi egyesülés folyán telek közös vagyonátképezik és az, hogy az mint ilyen a peres felek közt folyamatba lett számadási per jogerős befejezésiig birói letétben hagyandó; végül stb. Indokok: A R. a. átruházási nyilatkozat hatálytalanítása iránt előterjesztett kérelmet helyesen utasították el az alsó bíróságok az elsőbiróság Ítéletében vonatkozólag (elhozott indokokból és azért, mert az, hogy a B. a. feltétlen átruházási nyilatkozat ellenében az alperesre az a kötelezettség hárult, hogy ő reá átruházott értéknek megfelelő értékű ellenszolgáltatással tartozott az alkalmi egyesülés céljaihoz járulni és hogy ennek eleget nem eü: héhi az átruházás hatálytalanságát, hanem csak azt vonhatja maga után, hogy felperes az elmulasztott ellenszolgáltatásnak a teljesítését, illetőleg már a folyamatban levő vonatkozó számadási perben ennek a kötelezett ellenszolgáltatásnak az aloeres terhére való számitásbavételét követelhesse az alperestől. Ellenben egyéb részben az alsóbiróságok Ítéletének megváltoztatásával a kereseti kérelemnek helyt adni kellett, mert mint ez a másodbiróság ítéletének indokaiban helyesen kifejtve van, felperesnek az az állítása, hogy az átruházás ellenértéke az a peres részéről a fentérintett ellenszolgáltatás volt, kétségtelenül bizonyítottnak fogadandó el, ezzel szemben pedig az alperes, noha a bizonyítás e tekintetben öt terhelte, egyáltalán mi bizonyítékot sem hozott fel a tekintetben, hogy ezt a kötelezett ellenértéket a társasági üzletbe tényleg befektette, amiből következik, hogy a beismertem társasági vagyonból beszerzett és óvadékul szolgált szóban levő értékpapírok, minthogy az alkalmi egyesülés KÖZÖS vagyonát képezik, az alperesnek a B. a. átruházás dacára a birói leiéiből ki nem adhatók, hanem azok a peres felek közt folyamatba tett számadási pernek jogerős befejezéséig, amidőn tudva le.-z, hogy az üzleti közös vagyonból mi illeti a peres felek mindegyikét, birói letétben hagyandók. Bűnügyekben. Ama tény. hogy vádlottak a megye alispánjához intézett beadványukban azt a kitételt használtak, hogy a főszolgabírótól felvett jkv nem bemondásuk szerint, hanem más értelemben vétetett fel, nem foglalja magában a B. T. K. 260. §-ának vagy más büntető törvénynek tényalladékát. Az ilyen felvétel nem szükségképen kötelességellenes s a li gjobb hiszemben, tévedésből is történhetett, mely esetben az nem alkalmas a bűnvádi vagy fegyelmi eljárás megindítására, minek lehetősége a B. T. K. 270. S. 2. pontja szerint a közhivatalnok elleni rágalmazás feltétele. Minthcgy az egyik vádlott javára szolgáló körülmény a cselekmény egységénél fogva a többi vádlottakra nézve is fenforog. a kir. Ítélőtáblai ítélet a most nevezettekre vonatkozó rcszében is megsemmisítendő volt s a vádlottak is felmenten dök voltak. A pancsovai kir. törvényszék. (1901. május hó 14. 388/901. Bltő. sz. a.) V. Szilárd és V. Antal ellen rágalmazás vétsége miatt foglalt vád fölött következőleg itélt: V. Szilárd és V. Antal vádlottak bűnösöknek mondatnak ki a Btk. 260. §-ba ütköző rágalmazás vétségében, még pedig V. Szilárd mint tettes, V.Antal pedig a Btk. 69. §. 2. pontja értelmében mint bűnsegéd, melyet 1 az által követték el, hogy V. Szilárd B. Antal részére egy a vonatkozó iratoknál elfekvő, s Torontál vármegye alispánjához intézett 33,144/99. számú panaszbeadványt fogalmazott, melyben azon kitétel foglaltatik, hogy -a tárgyalási jegyzőkönyv nem bemondásunk után, hanem más értelemben vétetett fel», tehát a tárgyalást vezetett főszolgabíróról olyan tény állíttatott, mely a főszolgabíró ellen valódiság esetén fegyelmi büntetést vonna maga után s V. Antal a fogalmazványt leírta s postára adta. E miatt V. Szilárd a Btk. 260. §. alapján a 92. §. alkalmazása mellett 1C0 kor. pénzbüntetésre, V. Antal pedig a Btk. 260., 72. illetve 66. §. alapján 50 korona pénzbüntetésre Ítéltetnek. Ellenben B. Antal vádlott az ellene emelt vád alól a B. P. 326. §. 2. p. alapján felmentetik. Indokolás: B. Antal, V. Szilárd és V. Antal vádlottakvallomásaival, valamint a főtárgyaláson felolvasott iratokból megállapított tényállás szerint B. Antal vádlott s több társai Dr. S. Sándor községi orvos ellen több rendbeli hivatali visszaélés és mulasztás miatt az antalfalvi főszolgabiróság előtt panaszt emeltek, azonban a főszolgabíró a megejtett vizsgálat eredményéhez képest őket panaszaikkal elutasította. B. Antal az elutasító határozattal elment V. Szilárd volt antalfalvi szolgabirósági díjnok lakására s megkérte, hogy a határozat ellen készítsen egy felebbezést. V. Szilárd a felebbezést meg is szerkesztette, azt leirás végett V. Antalnak átadta, ki azt a torontálmegyei alispáni hivatalhoz címezve postára feladta. Minthogy a 33,144/99. szám alatt iktatott s az iratoknál elfekvő, «Panaszkérvénynek> címzett beadványban. Dr. S. orvos ellen lefolytatott vizsgalatot vezető főszolgabíróról az állíttatik, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvet nem a bemondások után, hanem más értelemben vette fel, minek folytán a főszolgabíró ellen a fegyelmi eljárás folyamatba tétetett, azonban a panaszkérvényben állított tény valótlannak bizonyult, kétségtelen, hogy a rágalmazás tényálladéka fennforog. Tekintve, hogy V. Szilárd beismerte, hogy az inkriminált panaszkérvényt maga szövegezte, s mint ilyen értelmi szerzőnek tekintendő, őt a vádbeli cselekményben mint tettest; V. Antalt pedig, ki a V. Szilárd által megfogalmazott panaszkérvényt leírta, s ő azt B. Antal név aláirásá' val ellátta s az alispáni hivatalhoz is ő nyújtotta be, a vádbeli cselekményben bűnsegédül bűnösnek kellett kimondani, figyelemmel arra, hogy súlyosító körülmény nem forog fenn, ellenben figyelemmel rovatlan előéletükre, mint enyhítő körülményre, mely mellett a vádbeli cselekményre meghatározott szabadságvesztésbüntetés legkisebb mértéke is tulszigorunak jelentkezik, a Btk. 92., illetve 66. §-a alkalmazása mellett a pénzbüntetésnek kiszabási indokolt. Ellenben figyelemmel arra, hogy B. Antal tagadja, hogy V. Szilárdnak a panaszkérvénybe állított tényt mondta volna felebbezési indokul, s ezzel szemben V. Szilárd vádlottárs egyedül álló terhelő vallomása bizonyítékul el nem fogadható; tekintve, hogy ugy V. Szilárd mint V. Antal kijelentik, hogy a panaszkérvényt a beadás előtt B. Antalnak meg nem mutatták s így elfogadható B Antal azon védekezése, hogy ő a panaszkérvényt sem alá nem irta, sem annak tartalmát a beadás előtt nem ismerte; m'ndezeknél fogva a B. P. 306. §. 2. poníja alapján őt a vád alól íelmenteni kellelt. A temesvári kir. Ítélőtábla (1901. július 31. 1,441/901. Bftc? sz. a.) a -következően itélt: Az elsőbiróság Ítéletének V. Szilárd vádlottra nézve a bün cselekmény minősítéséről rendelkező részét a B. P. 385. §. 1. b) pontján alapuló okból a 423. §. második bekezdése szerint megsemmisíti; a B.-Antal vádlott fölmentéséről rendelkező részét pedig a föihitt szakasz második bekezdése értelmében megváltoztatja; a megnevezett vádlottá k.r a Bktv. 260. §-ában meghatározott rágalmazás vétségében és pedig B Antalt mint tettes!, V. Szilárdot pedig mint a btkv. 69. §. 2-ik pontja szerinti bűnsegédet mondja ki bűnösnek, és ezért B. Antal vádlottat a btkv. 260. §. alapján 14 napi fogházra itéli, az elsőbiróság által V. Szilárd vádlottra kirótt büntetést a btkv. 72. és 66. §. fölhívása mellett, de a 92. §. alkalmazásának mellőzésével, az ezen vádlott terhére ezúttal megállapított bűncselekmény miatt veszi alkalmazottnak és ezen változtatással az elsőbiróságnak ítéletét egyebekben helyben hagyja. Indokok: V. Szilárd és V. Antal vádlottakra vonatkozóan az elsőbiróság ítéletének indokolásában a bűnvádi eljárás adataink megfelelően előterjesztett tényállást a kir. ítélőtábla is elfogadta; minthogy azonban B. Antal vádlott beismerte, hogy Dr. S. Sándor fegyelmi ügyében hozott határozat felebbezésével V. Szilárd vádlottat bizta meg, ez pedig B. Antalt terhelve azt vallotta, hogy a felebbezés indokait érintő informátiót tőle kapta; minthogy B. Antal beismerte azt is, hogy a bünjel-beadvány második lapjára vezetett neveket ő irta, mindezen adatok pedig fgyelemmel Eí. Károly vizsgálóbírói irnok vallomására, meggyőző bizonyítékul szolgálnak arra nézve, hogy B. Antal a beadványnak; tartalmát postára adás előtt ismerte és ahhoz hozzájárult, a kir. tábla bűnösségét szintén megállapította, büntetését pedig, rovatlan előéletére való figyelemmel, bűnösségének fokával arányban állapította meg. A vád alapjául szolgáló cselekmény ennek folytári, mert a sértett hatóságnak tagja és mert a rágalmazó tényállítás hivatali kötelességére vonatkozóan felettes hatóságához intézett nyilvánossági jelleggel biró beadványban használtatott, a btkv. 262. §. alá eső és a 270. §. szerint hivatalból üldözendő rágalmazás vétség tényalkotó ismérveit öleli fel; mihez képest B. Antal vádlott ezen vétség tettese, V. Szilárd és V. Antal pedig annak bűnrészeseként volna büntetendő. Tekintettel azonban arra, hogy a közvádló a btkv. 260. §. szerinti minősítés miatt jogorvoslattal nem élt és hogy a téves minősítés csakis V. Szilárd vádlottra és ezt illetően is csak annyiban tekinthető sérelmesnek, amennyiben tettesként Ítéltetett el: a B. P. 385. §. utolsó bekezdésére való figyelemmel, az elsőbiróság ítéletének részbeni megsemmisítése indokolt. A magy. kir. Curia (1902. március 4. 1,976/B. 1902. sz. a.) következő végzést hozott: A kir. ítélőtábla ítélete a B. P. 385. §. 1. a.) pontja alapján megsemmisíttetik és vádlottak az ellenük emelt vád alól felmentetnek. Indokok:A kir. Ítélőtábla ítéletében valónak elfogadott ama tényben, hogy vádlottak Torontálmegye alispánjához intézett beadványukban azt a kitételt használták, hogy a főszolgabirótó felvett jkv. nem bemondásuk szerint, hanem más értelemben vétetett fel, nem foglalja magában a B. T K. 260. §-ának vagy más büntető törvényszakasznak tényálladékát. Ez a beadvány nem vád, hanem a főszolgabiróságnak vádlottak véleménye szerint helytelen határozata elleni jogorvoslat, mely nem azt panaszolja, hogy a főszolgabíró meghamisította vagy szabálytalanul szerkesztette a tárgyalási jkönyvet, hanem a határozat tartalmából következtetve azt adja elő, hogy az ennek alapjául szolgált jegyzőkönyv nem adhatja vissza híven a felek előterjesztéseit. Az ilyen felvétel nem szükségképen kötelestégellenes s a legjobb hiszemben, t védésből is történhetett, mely esetben az nem alkalmas a bűnvádi vagy fegyelmi eljárás megindítására,