A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 15. szám - Erkölcsi alapelvek a magánjogban. 1. [r.]

116 A JOG perekben a felülvizsgálatot a kir. ítélőtáblákra bizni: nézetem szerint mégkevésbb- indokolt az aggály ez ellen, a csekélyebb jelentőségű bűnügyekre nézve, melyekről kodifikált szabatos törvények rendelkeznek. Fontos szempont az is, hogy ha a járásbirósági bűnügyek a kit. Ítélőtáblák elé kérülnek, ott a kir. főügyészeknek alkalmuk és módjuk nyilik arra, hogy az ügyészségi megbízottak eljárását minden egyes ügyben figyelemmel kisérjék és a szükséges útbaigazításokat megadhassák, mig a mostani rendszer mellett, amidőn az ügyíratok a kir. törvényszékektől közvetlenül a kir. Kúriához kerülnek, erre nincs alkalmuk. Ami pedig a fennebbi 2. pont alatt előterjesztett javaslatot illeti: a semmiségi panaszok nyilvános tárgyalása a nem esküdtbirósági bűnügyek túlnyomó nagy részében merőben felesleges időpazarlás. A szóbeli közvetlenség rendszere megköveteli hogy ott, ahol a tényállás megállapítása, a bizonyítékok mérlegelése és értékelése a bíró feladata, — ez, tehát ugy az első, mint a felebbviteli bíróság, — csakis közvetlen, előtte lefolyó tárgyalás alapján ítélhessen. De a semmitő bíróságnál, melynél a tényállás megállapítása, a felhozott bizonyítékok mérlegelése többé szóba nem jöhet; ahol a per anyaga nem vizsgálható felül, hanem csak egyes megjelölt törvénysértések fenn, vagy fenn nem forgása tárgya a határozatnak, a tárgyalás rendszerint semmiben sem járulhat az eldöntendő kérdés tisztázásához. Minden aggály nélkül a semmiségi panaszok felett ítélkező bíróságra és az ezek mellett működő közvádhatóságra lenne tehát bizható annak a megítélése, hogy mely esetekben tartja az ügynek tárgyalásra tűzését szükségesnek. Kivétel lenne azonban teendő az esküdtbiróságok által elintézett bűnügyekre nézve, melyekben a nyilvános tárgyalás ezen ügyek nagyobb fontosságánál és a felebbezés kizárt voltánál fogva, ezentúl is minden esetben kötelezően fenn lenne tartandó Törvényhozásilag kiegészítendő lenne továbbá a B. P. 441. és 442 ik §-ainak a jogegység érdekében való perorvoslatokra vonatkozó intézkedése azzal, hogy a kir. Kúriának ily perorvoslat folytán hozott határozatait kötelesek legyenek az összes büntető bíróságok irányadóul venni és követni ; mert máris fordulnak elő esetek, amidőn egyes bíróságok a kir. Kúria közzétett ilynemű határozataival ellentétes határozatokat hoznak ; e perorvoslat tehát megfelelő sanctio nélkül hatálytalan és céltalan. De ezektől el is tekintve, adminisztratív intézkedéssel is csökkenthető a kir. Kúria tárgyalásainak száma. A B. P. 430-ik§-ának negyedik bekezdése szerint ugyanis az a semmiségi panasz, melyben semmiségi ok megjelölve nincs, visszautasítandó, tehát tárgyalásra nem tűzendő. Már pedig a bejelentett semmiségi panaszok nagy részében nincs semmiségi ok megjelölve, mert ezek többnyire csak ennyit tartalmaznak : «semmiségi panaszt jelentek be a B P. 385-ik §-ának 1. a) (vagy 1. c) pontja alapján». Ez a koronaügyész nézete szerint nem semmiségi ok megjelölése, hanem csak a törvényhely megjelölése, melynek alapján valamely törvénysértés fenforgása esetében semmiségi panaszszal lehet élni; maga a semmiségi ok azonban csak a konkrét ügyből meríthető, vagyis megjelölendő a bíróságnak az az intézkedése vagy határozatának az a része, amelyben a panaszló törvénysértést lát. Az olyan semmiségi panasz tehát, amelyben a törvénysértő intézkedés nincs megjelölve, tárgyalás kitűzése nélkül, tanácsülésből volna visszautasítandó. A B. P. 385-ik Íj ának 1. a) és c) pontjaira alapított semmiségi panaszok túlnyomó nagy része úgyis nem a jogkérdés, hanem a ténymegállapítás ellen van voltaképen intézve, ami azonnal kitűnnék, ha a bejelentő fél a konkrét semmiségi ok megjelölésére köteleztetnék. Hogy azonban a kir. Kúria az ily hiányos semmiségi panaszokat nem utasítja tanácsülésből vissza, annak indoka főleg abban rejlik, hogy az alsóbiróságok az Ítéletek kihirdetésénél nem telj-sitik kellően a B. P. 9-ik §-ában megszabott kötelességüket, nem világosítják fel a feleket a megengedett perorvoslatról s a semmiségi panasz bejelentésénél beérik azzal, hogy semmiségi okul a törvény valamelyik pontja hozatik fel, anélkül, hogy a bejelentőt a konkrét semmiségi oknak, az általa vélt törvénysértésnek megjelölésére felhívnák. Márpedig ha a felek nemcsak a törvényhelyet, hanem a konkrét okot is megjelölnék és a jegyzőkönyvbe iktattatnák, számos esetben már tárgyalás nélkül meg lenne a törvényes semmiségi ok hiánya állapitható s ez alapon a semmiségi panasz tanácsülésből volna visszautasitható» .... Dr. Révai Lajos. (Folytatása következik.) Erkölcsi alapelvek a magánjogban. Irta és a nagyváradi Jogászegylet 1902. évi január hó 19-én tartott ülésében felolvasta PLOPU GYÖRGY dr., biró a nagyváradi kir. Ítélőtáblánál. X r. Az ember, a tudósok egyező tanítása és legrövidebb meghatározása szerint : érzéki észlény. Érzéki és szellemi tehetségeinek egymáshoz való viszonya a társas életre készteti, amely rendet tételez fel. Az emberi társaság a kultúra fejlődésével és haladásával társadalommá fejlődik ki, amely az érzéki és szellemi tulajdonságok arányos és összhangzatos fejlesztésére, ápolására és nemesítésére törekszik ; célul a tökélyt tűzvén ki és ennek elérését tartván folytonosan szemei előtt, — közvetlenül az összességnek, közvetve pedig a társadalom egyes tagjainak jóléte, boldogulása és gyarapodása érdekében. Ezen cél elérése végett feltétlenül szükséges rend, a kettős tulajdonság, mint inditó ok követelményéhez képest, belsőleg vagy külsőleg nyilvánul, a szerint amint annak fentartása és megzavarásának helyreállítása belső vagy külső eszközökkel, lelki, vagy fizikai kényszerrel történik. A belső : az erkölcsi rend; a külső : a jogrend. Az erkölcs fogalma kettős: határozatlan, mely minden közelebbi meghatározás nélkül, és határozott, mely csak helyes és jó értelemben veszi az ember magatartását, cselekvéseit vizsgálat afá. Az erkölcs fogalma tehát csak az utóbbi értelemben, vagyis mint erkölcsiség bir becscsel és fontossággal az emberi társadalomra nézve és jellegzetessége az eszményben, az idealizmusban ku'minál, ellentétben az anyagias természetességgel, a realizmussal, mely utóbbi a jognak legkardinálisabb oszlopa. A tökély felé való folytonos haladás, mint valóság, kettős alakban nyilvánul és érvényesül: mint ideális valóság és mint materiális valóság ; amannak alapja az erkölcs, emezé pedig a jog. Az ember szellemi tehetségei, azok hármas céljához képest: az ész, a kedély és az akarat. Az ész a logika törvényei szerint az igazat; a kedély az eszthetika törvényei szerint a szépet és az akarat az ethika törvényei szerint a jót célozza ; valamint az ember szelleme egységes egész, éppen ugy annak hármas tehetségei is csak együttesen, harmonikus összhangban és összhatásukban eredményezhetik az óhajtott célt, mely csak akkor érvényesülhet, ha a szellem tevékenysége szabad, vagyis minden külső és belső akadálytól mentesen jelentkezhetik a maga valódi mivoltában. Az ember szellemi tehetségeinek feltétlen követelménye tehát az erkölcsi, transzcendentális szabadság, mely mint eszmény, vagyis mint ideális valóság: az erkölcs; mint eszme, vag is mint megtestesült valóság pedig: a jog ; amaz, mert idealisztikus : feltétlen imperativus, emez pedig, mert konkrét valóság: feltételes imperativus és mind a kettőnek találkozási pontja : az igazság, ugy erkölcsi, mint jogi értelemben ; nevezetesen": Ugy az erkölcs, mint a jog filozófiája az észt, vagyis az itélőtehetséget hivja fel annak meghatározása, megállapítása és megbirálása végett, hogy a cselekedet megfelel-e és mennyiben felel meg az erkölcs és jog követelményeinek, az erkölcsi és jogi törvénynek. A szerint, amint a bírálat az eszhetikus kedély tehetségét vagy pedig az ethikus akarat tehetségét veszi kiindulási pontul, forrásul : a cselekedet hatása, vagy pedig a cselekvési hajlam, a szándék, tehát maga az akarat képezi a bírálat tárgyát. Az eszthetikus kedély tehetséget véve forrásul: a boldogsági (eudemonizmus), az élvezeti (hedonizmus) és a hasznossági (utilitárizmus) elméletekkel találkozunk, mert a cselekvés hatása vagy a boldogság, vagy az élvezet, vagy a hasznosság elérését eredményezi. Ha pedig az ethiku? akarat tehetségét vesszük kiindulási pontul, akkor nem a hatásban, hanem az intencióban van a fősuly ; mert nem a cselekedet maga, mint okozat, hanem az akaratban rejlő célzat, a szándék, vagyis az akarat, mint ok, maga jó vagy rossz. Bármelyik irány szempontjából vétessék is a cselekedet, akár hatására, akár pedig célzatára nézve bírálat alá. — az ítélő tehetség, az ész, a logikus ész. azt erkölcsinek, illetve jogosnak fogja minősíteni, deklarálni, ítélni, ha a cselekvés alapja, oka: igaz. íme az igazság fogalma a maga magasztosságában. az erkölcs és a jog mezején, az ideális és a reális valóság tanaiban ! íme az észnek, mint a szellemi tehetségek koronájának