A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 14. szám - A közlési kötelezettség szabályozásához

A JOG határon, pl. 200 koronán t u 1 —nyerhetnek csak érdemleges elintézést! A közel 5,000 ügyvéd életérdeke semmi még akkor sem, ha ez az állampolgárok összességének érdekével nemcsak ellen­tétben nincs, de igenis azok érdekével harmóniái s magának a társadalmi és állami rendnek is követelménye. Nem tudjuk elképzelni, hogy a képviselőházban ülő, elég tekintélyes száma karunk tagjainak, bármely oldalon ülnek is, az ügyvédség anyagi helyzetének folytonos aláásására való törek­vést, kiváló szellemi erejükkel visszatartani nem fogiák ? A közlési kötelezettség szabályozásához. Irta BENDER BÉLA dr., budapesti ügyvéd. A biztositó, mielőtt elhatározza, hogy megköti-e a biztositási ügyletet, s ha igen, milyen föltételek mellett, külö­nösen milyen díjért, vagy milyen összeg erejéig vállal köte­zettséget, vizsgálat tárgyává teszi a kockázatot, melylyel az ügylet jár, és hasonló esetek alapján eldönteni igyekszik, ér­demes-e az ügyletet megkötnie, avagy a veszélyviselés és fel­ajánlott díjfizetés között levő, reá hátrányos aránytalanság miatt elutasitsa-e az ajánlatot. Midőn tehát a biztositó elfo­gadta az ajánlatot és megkötötte a szerződést, akaratelhatáro­zása alapjául egy oly ténybeli helyzet szolgált, mely mellett a kockázat elvállalása reá nézve még elég előnyös volt. Ebből indulnak ki es a biztosítás egyéb kisérő körül­ményeivel nem számolnak azok az irók, akik a biztosítás tárgyául a biztositó által a szerződés megkötésekor ismert veszélyt tekintik1) és akik ezért a biztositási szerződést az ügylet tárgyában előállott tévedés folytán föltétlenül hatály­talannak kívánják tekinteni, ha az ajánlattevő által feltárt és a biztositó által szerződéskötéskor ismert veszély a tényleges kockázatnak nem felel meg. És mivel szerintök a biztositási szerződés megkötése egyenlő a veszélyviselés mértéke iránt való megállapodással, hatálytalannak kellene lenni a szerző­désnek, akár a biztositó, akár a biztosított hátrányára történt a tévedés, különösen akkor is, ha az ajánlattevő önmagára, a valónál hátrányosabb veszélyt vallott be. Ezen elmélet nem tesz különbséget, hogy a veszély helytelen közlése szándéko­san (rosszhiszemüleg), vagy kisebb vagy nagyobb fokú gon­datlanságból következett be. Szembetűnik, hogy a most ismertetett fölfogás még ak kor sem juthatna érvényre, ha az elméleti jog szempontjából helyes volna is, mert a gyakorlati élet követelményeivel ösz­szeegyeztethetetlen. E mellett t. i., főleg a biztosított sohasem tudhatná, érvényes-e a szerződése, mert nem tudhatja, nem forogtak-e fenn a szerződés megkötésekor a veszélyre befo­Ivást gyakorló oly körülmények, melyekről nem volt, sőt nem is lehetett tudomása, s melyeket ennélfogva a biztositó­val nem is közölhetett. Sőt életbiztosításnál némely fontos körülmény, például a testi szervezet valamely kívülről felismer­hetetlen hibája, a szerződés megkötésekor egyáltalán meg sem tudható. De helytelen ez a fölfogás jogi alapjában is. A biz­tosítás tárgyául t. i. nem a veszély szolgál, hanem vala­mely érdek és a kockázat mérve csakis indokát képezi az ajánlat elfogadásának vagy visszautasításának. Az indokban való tévedés azonban rendszerint nem hatálytalanítja az ügy­letet, hanem csak akkor és annyiban, amikor és ami tekin­tetben a felek kifejezett vagy hallgatólagos akaratnyilvánításá­ból, vagy a dolog természetéből kétségtelen, hogy az ügyle­tet csakis az ezen indok alapjául szolgáló ténykörülmény fenn­forgása esetén akarták megkötni. Ezt az elvet fogadja el a legtöbb európai, sőt az ameri­kai biztositási jog is. A magyar kereskedelmi törvény serr: tartalmaz intézkedést, mely a Mais z-féle elméletet követné, hanem a szerződéskötés alkalmával ismert és a tényleges ve­szély közötti eltéréshez csak az esetben fűzi a szerződés ér­vénytelenségének következményét, ha a biztosított, vagy he­lyette a szerződő fél az ügylet megkötésekor fontos és a biztositó előtt tudva nem levő ténykörülményeket elhallgatott, illetve a fontos ténykörülményeket valótlanul adta elő. Ezt a rendelkezést pedig az általánosan követett joggya­korlat oda értelmezi, hogy fontosnak csak oly ténykörülmény tekintendő, melynek ismerete esetén a biztositó a szerződést éppen nem, vagy nem olyan feltételek mellett, különösen nem olyan dij ellenében kötötte volna meg. A többi elmélet ismertetése e dolgozat körén kivül esik. Hogy egy körülmény a most előadott irányban vizsgálva, fon­tos-e. vagy nem, azt két szempontból, t. i. objektív és szub­jektív szempontból lehet eldönteni. i) Élükön áll M a 1 s z: Betrachtungen über einige Fragen des Ver­sicherungsrechts stb. 29. lap ; Zeitschrift für Versicherungsrecht I. 109. Tárgyilagosan fontos okok olyanok, amelyek szak­értők véleménye szerint a kockázat mérlegelésére s igy a biztositó abbeli elhatározására, hogy megkösse-e a szerződést, és ha igen. mely föltételek, főleg dij mellett, a dolog termé­j szete szerint befolyással bírhatnak. Szubjektív szempontból vizsgálva e kérdést, fontos az a körülmény, mely az illető szóban forgó biztositó akaratelhatározására, a kérdéses biztosítás elvállalása, illetve mikénti elvállalása tekintetében befolyással tényleg b i r. A régibb tételes törvények és irodalmi munkák, melyek a biztositó érdekei megvédésében szinte versenyezni látszanak egymással, — s ezek alapján a mi joggyakorlatunk és irodal­munk is objektív álláspontot foglalnak el. Bee k2) és azon körülményeket emliti. «melyek fontosságuknál fogva a bizto­sítás elvállalására lehetnek befolyással, vagyis azokat, melyek tekintettel a beterjesztett adatok tartalmára, okszerű meg­fontolás szerint a biztositó által elvállalandó kockázat nagy­ságának megítélésére és a biztosítás elvállalásának elhatározá­sára közrehatnak.)) A gyakorlatban minden egyes lényeges körülmény, különösen előző betegség elhallgatásának a biztositó elhatáro­zására való közrehatását, megállapítani szinte lehetetlen. Mert, ámbár a biztositó szivesebben elfogad biztosításra olyan embert, aki még nem szenvedett például tüdőgyuladásban, hosszabb ideig tartó köhögésben, szédülésben, visszatérő más gyengél­kedésekben,vagy aki még nem szenvedett tüzkárt,azonban, ha ezen hátrányos körülmények előfordulnak is, mégis megköti a szerző­dést, éspedig, amit különösen hangsúlyozok, éppenolymagas dijak mellett, mintha a jelzett hátrányos körülmények nem léteznének. Mármost ha a biztositási esemény bekövetkezik és a biztositó igazolja, hogy a biztosított a jelzett körülmények valamelyikét elhallgatta, hivatkozik a fenti jogelvre, és a bíró­ság megállapítván, hogy az elhallgatott körülmény lényeges a kockázat megállapítása tekintetében, érvénytelennek nyilvá­nítja a szerződést. Viszont a szubjektív szempont sem lehet kizárólagosan döntő. Mert ha valamelyik biztositó igazolná, hogy például olyanokat, akiket más biztosítók elutasítottak ajánlatukkal, elvből egyáltalán, akár volt a visszautasításra objective fontos ok, akár nem volt, nem biztosit, ezt még sem lehetne a szer­ződés érvénytelenítését feltétlenül előidéző oknak tekinteni. Az, hogy a közlési kötelességnek mai jogunkban való szabályozása nem felel meg a gyakorlati élet követelményeinek, kétségtelen. Bizonyítják ezt azok a nagyszámú ítéletek, melye­ket a bíró «siró lélekkel» hoz meg a közlési kötelesség meg­sértése miatt, s melyek tág teret engednek a jogi tudásban gyengébb biztosítottnak, az erősebb biztositó javára, aki igen gyakran, hogy ne mondjam, legtöbbször, azzal a fárad­sággal, melylyel a biztositási esemény bekövetkeztekor a netán elhallgatott körülmények felderítése után kutat, már a szer­ződés megkötésekor is megtudhatta volna a valót, de amit érthető okból jobb neki később megtudni. Megfontolandó tehát kereskedelmi tőrvényünknek küszö­bön álló revíziója alkalmából, hogy fentartandó-e a mai jog­állapot, mely szerint érvényteleníthető a szerződés egy tényleg, objective fontos körülmény elhallgatása vagy helytelen közlése miatt még akkor is, ha megállapítható, hogy a biztositó meg­felelő közlés esetén is ugyanoly, vagy valamely súlyosabb fölté­telek mellett szintén megkötötte volna a szerződést.és nem volna-e helyesebb a közlési kötelezettség akkénti szabályozása, hogy ámbár a bizto; itó a közlési kötelezettségnek objektív értelemben való megsértését igazolja is, mégsem érvényteleníthető emiatt a szer­ződés az esetben, ha a biztosított, illetve ked­vezményezettbizonyitani képes, hogy a bizto­sitó ugyanazon időtájt ugyanazon föltételek mellett, vagy esetleg magasabb dij mellett megkötötte volna a szerződéstilletve mások­kal tényleg kötött szerződést.1) * Ezen szabálynak biztositásjogunk mai rendszerébe való beillesztése teljes eredménynyel nem járhatna, mert csak akkor volna alkalmazható, ha igazoltatnék, hogy a biztositó közlés esetén ugyanazon föltételek mellett is megkötötte volna az ügyletet. '-) Tanulmányok a biztositási jogból 131. lap. ») Mai jogunk szerint csak az volna lehetséges, hogy ha a bizto­sitó beismerné, hogy amennyiben közöltetett volna is vele az elhallga­tott körülmény, mégis megkötötte volna ugyanoly föltételek mellett a • szerződést. A biztositó szubjektivitása legkönnyebben eskü által volna I bizonyítható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom