A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 9. szám - Törvénysértés örökösödési ügyekben

66 A JOG 1886. évi XXIII. t.-c. értelmében fegyelmi eljárás esetén az eljárásnak befejezéséig lemondásnak rendszerint nincsen helye. Ha tehát egy itélő biró hivatalát vétkes célzattal igazolatlanul elhagyja, fegyelmi vétséget követ el, ha azonban ekkor állásáról önként lemond, cselekménye megszűnik fegyelmi vétség lenni s ily lemondás napjával elvesziti az állásával járó öszszes jogait s a fegyelmi törvénynél fogva megszűnnek rá nézve — a vagyoni felelősség kivételével — az ügyviteli szabályokban körülirt összes kötelezettségek is ; miglen egy közigazgatási tisztviselőnél, a hivatkozott törvény kifejezett intézkedésénél fogva, a lemondás dacára a tisztviselő ellen a fegyelmi eljárás elrendelhető, sőt a fegyelmi eljárás elrendelése után lemondásnak rendszerint nincsen is helye. Áttérve ezek után a felvetett konkrét esetre : a Kúriánál lefolyt nyilvános tárgyalás adataiból ismeretes, hogy P é s c h a Miklós dr., volt törvényszéki biró, a mult évi országgyűlési választást megelőzőleg nyugdíjaztatását kérte, de ez nem sikerülvén, neki hosszabb szabadság engedélyeztetett s az október 2-án tartott képviselőválasztást megelőzőleg azaz október 1-én délután állásáról lemondott, a havi fizetését ekkor fel nem vette s a felmentését be nem várta, hanem hivatalát elhagyva, alávetette magát a következő napon a választásnak, melynél 15 szavazattal ellenfelével Szivák Imrével szemben megbukott. Igaz ugyan, hogy dr Péschának most leirt eljárása nem áll kifogáson felül, mert az által, hogy csakis október hó 1-én délután mondott le birói állásáról s a választás után lemondását visszavonó kérvényt adott be, mely lutri- szerű eljárása azon látszatot kelti, mintha a kúriai bíráskodásról rendelkező törvény kijátszására irányult volna, — de a hivatkozott 1899. évi XV. t -c. szempontjából az közömbös kérdés, hogy nevezett volt képviselőjelöltnek a*, eljárása kifogáson felül volt-e vagy sem, hanem e kérdésben egyedül az a döntő ténykörülmény, hogy nevezett a választás napján vagyis október hó 2-án aktiv bírónak volt-e tekintendő ? Minthogy pedig az 1899. évi XV. t.-c. 166. §-ának első bekezdése csakis azon feltételekhez köti az itélőbirónak megválaszthatását, hogy a választás napján a választókerületben hivatali hatáskörrel ne bírjon: minthogy a kifejtettek szerint itélő birónál az állásáról való lemondásnak el vagy el nem fogadása teljesen közömbös I- érdés, mert az általános ügyviteli szabályok s a fegyelmi törvény értelmében a biró nem kötelezhető a lemondásnak elfogadását bevárni; minthogy Péscha dr. október hó 1-én lemondott s lemondását oly körülmények előzték meg, melyekből nyilvánvaló volt, hogy állását igazolatlanul otthagyta s a felmentését nem akarta bevárni; minthogy az 1899. évi XV. t.-c. 166. §-ára való figyelemmel közömbös s az ügyviteli szabályzattal, valamint a birák felelősségéről intézkedő ícSTl. évi VIII. t.-cikkel ellentétben áll azon körülmény, hogy dr Péschának a leitt körülmények között beadott lemondása után, nevezett az igazságügyminisztérium részéről csakis október hó 31. napjával lett birói állásától felmentve s ez hihetőleg csak annak tulajdonítandó, hogy nevezett bukása után lemondását visszavonta ; minthogy végre nevezett volt törvényszéki biró a képviselőválasztás előtt október hó i-én beadott lemondásával eleget tett az 1899. évi XV. t.-cikkben előirt rendelkezéseknek : ezeknek folytán nézetünk szerint Péscha Miklós dr. már október hó I-én délután a lemondásával megszűnt aktiv biró lenni s rá nézve nem állott fenn október hó 2-án a választás napján állásából kifolyó érvénytelenségi ok. Miért is a kir. Kúriának a petíciót visszautas'tó határozata, — miután az csakis azon egyedüli indokon alapszik, hogy Péscha dr. a választás napján nem birt passzív választói joggal, — nem megnyugtató. Végre, minthogy ezen kérdésben ellentétes vélemények merültek fel, kívánatos volna, ha e tárgyban jogi s adminisztratív szempontból több oldalú eszmecsere fejlődnék. Törvénysértés örökösödési ügyekben. Irta BÉSÁX MIHÁLY, lugosi kir. közjegyző. Az örökösödési eljárást szabályozó 1894. évi XVI. t.-cnek alapgondolata s főcélja az: hogy a különböző bíróságoknak s hatóságoknak illetékessége megszűnvén, az összes hagyatéki ügyek a kir. járásbíróságok kezében összpontosittassanak, az örökösök s hagyományosok, valamint az utóörökösök jogviszonyai a kir. közjegyző mint szakértő közeg közreműködése mellett biztosan rendeztessenek, s az örökösök tulajdonjogának hivatalból való bekebelezése által a telekkönyvek is, a közérdek szempontjából, a tényleges birtoklásnak megfelelően tisztába hozassanak. Ez az oka annak, hogy az örökösödési eljárás 2. §-a a hivatalból való eljárást kivétel nélkül még akkor is elrendeli, ha a nagykorú örökösök, ingatlan vagyon létében, az elhalálozást követő 3 hó alatt az örökösödési vagy hagyományi bizonyítvány kiadását a kir. jbiróságnál nem kérelmezték. A törvény tehát azt a szabályt állította fel, hogy az örökösödési eljárás, ingatlanokat tárgyazó hagyatéki ügyekben, tekintettel a 4. esetére, a kir. járásbíróság által hivatalból folyamatba teendő, s hogy a kir. járásbíróság, meg a kir. közjegyző, mint tárgyaló közeg megkerülésével más uton, más hatóság vagy bíróság által rendezni s az örökösök tulajdonjogát bekebeleztetni nem lehet. Peres esetekről itt ne;n szólok. A perenkivüli eljárásokhoz tartozó 1894. évi XVI. t.-c. nem tesz különbséget: vájjon az ingatlan vagyon az örökösödéi megnyíltakor át van-e írva telekkönyvileg az elhalálozottra vagy nincs; de hát akár egyszerű, akár bonyolódott a hagyaték, akár rendben van, a telekkönyv A., B., C. lapja, akár nincs : a 4. §. esetének kivételével a kir. járásbíróság megbízásából minden hagyatékot a kir. közjegyző letárgyalni, a kir. járásbíróság a hagyatékot —- egyesség esetében — bíróilag átadni, s erre vonatkozó végzését a tulajdon- s egyéo jog bekebelezése végett a telekkönyvi hatósághoz hivatalból áttenni köteles. Oly egyszerű s világos az örökösödési eljárásnak ebbeli rendelkezése, hogy ahnoz kétely nem fér s azt félremagyarázni nem lehet. És mégis való igaz, hogy némely telekkönyvi hatóság az örökösödési eljárás figyelmen kívül hagyásával, sőt egyesek megkerülésével oly gyakorlatot honosított meg területén, melynélfogva a hagyatéki ügyeket önállóan maga kezeli, rendezi s a tulajdonjogot bekebelezi, csakis az örökösöknek azon kérelme folytán, hogy ők tulajdonjogukat a tényleges birtoklás alapján kívánják telekkönyvileg bejegyeztetni. Ennek aztán természetes következménye csak az lehet, hogy a telekkönyvi hatóság kiküldöttje ambuláns bíróság gyanánt csaknem folytonosan a székhelytől távol, a vidéken, hagyatéki ügyek telekkönyvi rendezése céljából utazik. Honny sóit qui mai y pense I lény azonban, hogy ha a hagyatéki bíróság e törvényellenes eljárásra a telekkönyvi hatóságot figyelmezteti, ez az 1886. évi XXIX. t.-c. 18. §-ára, az 1889. évi XXXVIII. t.-c. 6. §-ára és a 24,366/1893. sz. a. kibocsátott igazságügyi miniszteri rendelet 52. §-ra való hivatkozással akarja eljárását igazolni s ezért továbbra is hagyatéki ügyek rendezésével foglalkozik még akkor is, ha a hagyatéki ingatlan örökhagyó nevére van átírva s csak egyenes ágbeli leszármazó örökösök részéről van szó. Tudok rá nem egy, de több esetet, ahol a telekkönyvi hatóság ily egyszerű ügyben is, a hagyatékot az egyedüli örökös kérelme folytán a helyszínen felvett tárgyalási jegyzőkönyv alarján rendezte, s a nagykorú örökn= tulajdonjogát a ((tényleges birtoklás alapján s törvényes örökösödés jogcimén» telekkönyvileg bekebelezte. Szerintem ez az eljárás törvénybe ütközik s a telekkönyvi hatóságok ugy az általok hivatkozott törvényeket s miniszteri rendeletet, mint az örökösödési eljárást félremagyarázzák s helytelenül alkalmazzák, mert a) az idézett törvények s igazságügyminiszteri rendelet a hagyatéki bíróságokat, ezek törvényes hatáskörét, illetékességét s az örökösödési eljárást meg nem szüntették, se nem korlátozzák; b) a telekkönyvi hatóságok által hivatkozott törvények s igazságügyminiszteri rendelet nemcsak cimöknél, hanem tartalmuknál fogva is nem a hagyatéki ügyek telekkönyvi rendezését, hanem a telekkönyvi betétek szerkesztését tűzték ki célul, mégpedig nem egyesekre, hanem egész községek ingatlan vagyonára vonatkozólag az első számú háztól kezdve az utolsóig. Ha tehát a községekkénti telekkönyvi betétek szerkesztése alkalmából a törvény bizonyos esetek s több rendbeli átruházások fennforgásakor a hagyaték bevonását meg is engedi: ennek csak az lehet igazi indoka, ho^y a közbeeső egy vagy több rendbeli vagyonátruházás, az erre vonatkozó okmányok kutatása és a hiányok pótlása a betétszerkesztési munkálatok folytatását s befejezését ne akadályozza. De ezekben az esetekben is a helyszínén működő telekkönyvi bizottság hatáskörét a .örvény nagyon is megszorítja. Hangsúlyozni kívánom, hogy a ('tényleges birtok1 á s» alapján való telekkönyvi bejegyzést nem a most emiitett törvények szabályozzák, hanem az " 1892. évi XXIX. t.-c. — ami egészen más. Ámde ezen törvény 2. § ának 2. pontja is