A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 51. szám - A magyar ált. polg. tkönyv tervezetének ismertetése. Folytatás

A JOG 375 Külföld. Külföldi judikatúra. Végrehajtási ügyben beérkezett idegen nyelvű megkeresés fordításának költségei a felek által viselendők (A bécsi legf. Ítélőszék 5,843 1900 sz.) Valamely részvénytársaság közgyűlésének olynemü határozata, melylyel az alapítók javára az újonnan kibocsátott részvények egy részének megszerzésére elsőbbség biztosíttatik, nem loglal magában ajándékozást. Az uj kibocsátás keresztülvitelének az igazgatósághoz való utalása. (A bécsi legf. ítélőszék 4,072/1900 SZ.) Valamely követelésnek ajándékozási célból történő engedményezése - - hacsak az c )pt. 4:27. $-a szerint való tényleges átruházás meg nem történt — csak ugy érvényes, ha közjegyzői okiratba foglaltatik ; ez áll még azon esetre is, ha az engedményezett adós az engedményest hitelezőjének ismeri-e és mégha meg is igérte, hogy a tartozást neki meg fogja fizetni. (A bécsi legt. ítélőszék 6,749/1900 sz.) Ügyvédi költségkövetelés engedményese is fel van jogosítva ezen költségeknek az 1838. október 4-én I. G. S. 2,633. szám alatt kelt udvari rendelet szerint való megállapítását kérni. (A bécsi legf. Ítélőszék 7,588 1900 sz.) A polg. perrendtartás 2. fej. 236. és 259. $-ai szerint való megállapítási határozatok még akkor se hajthatók végre, ha egy végitéletben foglaltattak össze. (A bécsi legf. ítélőszék 6,718 1900 sz.) Az utóörökösödés illetve alapítvány biztosítását célzó végrendeleti intézkedésnek telekkönyvi feljegyzése a telekkönyvi rendtartási törvény 20. §-a szerint meg van engedve. (A bécsi legf. ítélőszék 7.58D 1900. sz.) Felszámolás alatt álló cég törléséhez egy felszámoló kérelme elegendőnek tekintendő és ehhez nem kívántatik meg az elhalt cégtagok örököseinek és jogutódainak hozzájárulása. (A bécsi legf. ítélőszék 7,599.1900. sz) Nyilt kérdések és feleletek. Lehet-e zálogjogra nézve tulajdonjogot bekebelezni? (Kérdés.) Egy alkalommal szóba került s vitát involvált maga után, egy kir. járásbíróság mint tkvi hatóság végzésének azon intézkedése, mely P. J. dr. javára 40,000 kor. erejéig bekebelezett zálogjogra nézve törvényes örökösödés jogcímén kk. P. L. javára a «tulajdonjogot> rendelte bekebelezni. Nézetem szerint ezen rendelkezés amily téves, épp oly helytelen és az uralkodó jogelvvel, amely csupán dolgokra vonatkozólag ismer tulajdonjogot, homlokegyenest ellenkezik. Képtelenség az, hogy a zálogjogra, mely maga is dologi jog, a szintén dologi jogok kategóriájába tartozó tulajdonjog vonatkozhassék. Ha a zálogjog alanya bármily jogcímen engedmény örökösödés stb. változik, az uj alany megszerzi magát a j°g°,L de nem annak tulajdonjogát. Épen oly téves azon vélemény is, amely azt tartja, hogy az ingatlanra bekebelezett zálogjog alapját képező "követelés tulaj donjogát> kell ily esetben bekebelezni: Mert maga a követelés is jog, amely bizonyos kötelmen alapszik; tulajdonjog pedig miként a zálogjogra, ugy kötelmi jogra se képzelhető. A kik ezen véleményben vannak, azt hozzák lel okul, hogy a Tkvi rdts. szerint a záloghitelező személyében történt változás csakis bekebelezés, éspedig a zálogjog vagy az annak alapját képező követelés tulajdonjogának bekebelezése által foganatosítható. Szerintem a Tkvi rdts-sal s az uralkodó jogelvvel összhangban sokkal helyesebb lenne a létező zálogjogra nézve történt átháramlásnak < feljegyzése* pl: «A P. J. dr. javára 40,000 K. erejéig bekebelezett zálogjogra nézve kk. P. L. javára örökösödés jogcímén történt átháramlás feljegyeztetik. Ha a szerzett zálogjog alapját képező követelés behajtása a végrehajtás processzusába jut s a zálogjogra a végrehajtási jog feljegyeztetik: per analógiám a záloghitelező személyében történt változásnak feljegyzése utján való kitüntetése is helyet foglalhat. Szives véleményt kérek tehát arra nézve: 1. ) Helyes-e fenti végzés intézkedése, amely a zálogjognak tulajdonjogát rendeli bekebelezni ? 2. ) Mily módon tüntethető ki telekkönyvileg helyesen a záloghitelező személyében történt változás? Szenthe Kálmán, dunavecsei jbir. aljegyző. Sérelem. A pályázati kérvények bélyegkötelezettsége. Az igazságszolgáltatás adminisztratív i észének számtalan, a régi copfos korszakból átörökölt anomáliái közt, nem utolsó helyet foglal el a pályázati kérvényeknek toties-quoties való bélyegkötelezettsége. Ez egy súlyos, sok szegényebb sorsú és kizárólag hivatalbeli fizetésire szorult tisztviselőre nézve alig elviselhető teher, — melynek mielőbbi eltörlése valóságos jótétemény lenne az érdekeltekre nézve. Tessék csak elképzelni, hogy mit jelent az egy szegény kezelőtisztre nézve, nyomorék fizetésének bizonyos, — nem is annyira szerény részét (mert hiszen minden megüresedett helyre kell pályáznia, hogy sorsán esetleg kissé lendítsen), — a államnak bélyegekben visszafizetni. És mindezt kénytelen áldozni, mert ha ezt nem cselekszi, örökre ott marad azon a helyen és állásban, amelyre ki van nevezve. Esz, tehetség, szorgalom itt mitsem használnak, — fődolog a stempli és a protekció, hajlongás és kilincselés sok oly embernél, aki csak ily alkalommal jön tudatára annak, hogy ő mily fontos és befolyásos személy. Normális eszű és a hivatalos kificamodott észjárásba be nem avatott laikus ember azt hinné, hogy az állam szolgálatában álló, kötelezettségét teljesítő bírósági funkcionáriusnak vagy kezelő tisztviselőnek is hivatalból kellene előléptettetnie, ha arra megérett és minősítése ezt megengedi. így van ez a katonaságnál, ahol minden tiszt akár ujján is kiszámíthatja az időpontot, melyben előléptetését, minden részéről való lépés nélkül, bizton vár hatja. Ez modern, demokratikus, igazságos és az önérzetet nem csekély mértékben fejlesztő eljárás, amelynél csak az a csodálatos, hogy eddig kizárólag csak a sok más tekintetben maradi jellegű hadsereg körében lön alkalmazva. Szükségtelen hangsúlyoznunk, hogy ezen újítás már azért is fényesen bevált, mert a protekció bacillusát a hadsereg köréből teljesen kiirtotta. A civiléletben azonban, és különösen az igazságszolgáltatás terén még mindig benne vagyunk a régi középkorban. Itt még mindig egyedül dönt a fiskális szem;,ont. Az állam, ugy látszik, rá van szorulva szegény, amugyis csak éppen az éhenhalált kizáró fizetéssel díjazott tisztviselőinek garasaira és bélyeg alakjában megfizettél i magának azt a kegyét, hogy a kérelmezővel csak szóba is álljon. Mert pályázat és kinevezés — ez még annyi mint egy és száz! Ekkép kénytelen az a szegény ördög, aki joggyakornok létére aljegyzői állásra pályázik, a neki járó 1.0O0—1,200 K. fizetéséből évenkint, a pályázatok számához képest, 50—100 koronát, — gyakran minden eredmény nélkül elkölteni. Ismétlődik ezen bár költséges, de cseppet se mulatságos önmegadóztatás az aljegyzői, jegyzői, albirói, bírói és táblai birói állások körüli pályázatoknál, — és Isten a megmondhatója, hány bírósági tisztviselőnek anyagi romlását okozta már ezen önző, érthetetlen és szükségtelen, özönvizelőtti fiskális abuzus. Panaszkodnak országszerte arról, és pedig teljes joggal, hogy u bírósági tisztviselő nem képes mai tulszerény fizetéséből tisztességesen megélni. Ez okból mozgalom is indult meg helyzetük javitására. A pénzügyminiszter azonban ezen mozgalommal szemben még a fű ét se mozgatja és nem is gondol arra, hogy legalább ezen —sok szegény embert még esetleg a pályázatból kizáró — igazságtalan és szükségtelen adót beszüntesse és ekkép, legalább csekély mérvben, a mozgalom iránti jóakaratát kimutassa. Indokolható volna ezen rideg álláspont, ha az államnak tényleg szüksége volna szegény tisztviselőinek ezen véres verejtékkel kiizzadt obulusaira. De mikor az évi zárszámadások hosszú évek óta sok millióra menő íölösleggel záródnak le, akkor valóban megáll az eszünk, hogy mivel vélik ezen pályázati adót mentegethetni ? Mi i célja ezen adónak ? Vissza akarja-e talán tartani a pályázók seregét a kérvények tulszapora benyújtásától? Ez elsősorban inhumánus volna, mert csakis a szegény embert sújtaná és igy ujabb előnyt biztositana a sors által amugyis dédelgetetteknek. De tovább megyünk: Visszatartotta-e ezen adó az előléptetést sürgetők bármiiy számba vehető töredékét a pályázattól ? A szegény ember, ha szerét teheti, még adósságba is veri, sőt uzsorás kezébe is adja magát, csakhogy az alkalmat el ne szalassza, midőn az előléptetéssel fizetésemelés is jár. Hajh, beh sok köny tapad gyakran az ily pályázati bélyeghez és mennyi nyomor, szükség és- nélkülözésről tndna ez ódát zengeni! Csak azon csodálkozunk, hogy nem akadt még birói vagy közigazgatási tisztviselő széles e hazában, aki ezen igazságtalan bélyegkötelezettség ellen felszólalt volna. Most se tudjuk, hogy lesz-e ezen panaszunknak a legcsekélyebb gyakorlati haszna, mert ha Plósz tervezne is, Lukács az, aki végez. De akkor ne vegye a kormány a száját tele üreshangu ígérettel és ne hivatkozzék a tisztviselők iránti jóindulatára, melynek azok eddig, fájdalom, még a legkisebb tanújelét sem látták. Szegény embert még az ág is húzza; segíteni kell rajta nyomban, amidőn ez nagy érdekek veszélyeztetése nélkül is lehetséges. Ha pedig az igazságügyminizster nem találna kellő előzékenységre pénzügyminiszter kollegája részéről, — ám jelentse ki rendelet utján, hogy elegendő az egyszeri pályázat. Akkor meg lesz nyugtatva az iránt, hogy az illető nem veszi majd személyes sértésnek, ha elő lesz léptetve. A pályázó kijelölheti azon állást és bírósági területet, melyre pályázik, — és ez az illető állás betöltésénél figyelembe lesz véve akkép, hogy senkise lesz kinevezve oly állásra vagy vidékre, amelyre, vagy ahová nem kívánkozik. És véget ér egy másik anomália: a kandidálás és örökös kilincselés. Mennyi időpazarlástól és önmegalázástól óvná ez meg a szegény pályázót 1 Az egész dolog oly egyszerű és oly könnyen volna nyélbe