A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 32. szám - A polgári perrendtartás tervezetének 34.. §-ához. Válasz dr. Rosenthal Mór nagyváradi ügyvéd ur cikkére

126 A JOG kir. tszék ítéletének nem felebbezett részeit nem érinti; annak a felebbezö «Ruys Ida izr. menház* és dr. W. Dávid alperesekre vonatkozó részeit pedig helybenhagyja stb. Indokok: A végrendeletek, öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozások alaki kellékeiről intézkedő 1876: XVI. t.-c. 21. §-ának 1. bekezdése a közvégrendeletek kellékeire nézve az 1874: XXXV. t.-c.-ben foglalt rendelkezéseket kifejezetten fentartotta. Az utóbb idézett t.-cikknek VII. fejezetében elhelyezett 82. S-a a közvégrendeletek alkotásával a közjegyzői okiratokra I nézve a törvény VI. fejezetében előszabott kellékéken felül még más alakiságok megtartását irja elő és pedig az idézett törvényszakasz szerint szükséges, hogy a) a végrendelkező személyesen jelentse ki végakaratát, (tehát nem például meghatalmazott által, mint azt a másnemű köziratokra nézve az 1874. évi XXXV. t.-cikket kiegészítő 1886. évi VII. t.-c. 25. §. megengedi), b) hogy az ügymenet egész folyama alatt két tanú vagy egy másik közjegyző folyton jelen legyen. A most idézett rendelkezések egymással szorosan összelüggve, egymástól elválaszthatatlanul egészet képeznek. Az a) pontban foglalt rendelkezés, hogy a végrendelkező személyesen jelentse ki végakaratát a közjegyző előtt, lényeges kelléke annak az ügymenetnek, a melynek egész folyama alatt a b) pont szerint két tanúnak vagy egy másik közjegyzőnek folyton jelen kell lenni. (Kúria 129/86 és 8,282/92) A B. Ármin és H. Márk által képviselt alperesnek az az érvelése, hogy az «ügymenet» kifejezés alatt csak az ügylet jogi alkatelemeit képező cselekmények: a kész végrendeletnek a két tanú vagy egy másik közjegyző jelenlétében való felolvasása s a végrendelkezőnek az a nyilatkozata, hogy a felolvasott okiratot végrendeletéül elfogadja és annak aláírása értendők, — el nem fogadható, mert ha a törvény a közvégrendeletekre nézve is ennyit elégnek tartott volna, akkor a közvégrendeletekről külön önálló fejezetben intézkedni s a 82. t?-ban kimondani, hogy a közvégrendeletek alkotásához közjegyzői okiratokra nézve előszabott kellékeken felül még minő további kellékek kívántatnak meg ? — szükség nem volt volna. Ezekből következik, hogy a közjegyző által felveendő végrendelet érvényességéhez elengedhetlenül szükséges, hogy a 2 tanú, illetőleg a másik közjegyző a végakaratnak a fél által való kijelentésénél is, vagyis az ügymenetnek a végrendelkezési szándék kijelentésével kezdődő időpontjától kezdve a végrendelkezésről készített okirat kiállításának befejezéséig folyton jelen legyenek. A fenforgó esetben azonban az örökhagyó végrendeieténél tanuként szereplő Cs. Anta'.nak és dr. H. Gy.-nek az 1868 : LIV. t.-c. 190. §-nak megfelelő vallomásával bizonyítva van, hogy ők a végrendeletben foglalt intézkedésnek a végrendelkező részéről történt kijelentését nem hallották, annál jelen nem voltak. Minthogy pedig az a tény, hogy megjelenésük alkalmával a végrendelkező azt jelentette ki, hogy ő végrendelkezni kíván s erre a már írásba foglalt kész végrendelet előttük felolvastatván, végrendelkező azt akaratával megegyezőnek mondotta és előttük aláirta, — az ügymenet egész folyamát ki nem meriti s minthogy e szerint a tanuk a közjegyző által felvett okiratban részletezett ügymenet egész folyama alatt folyton jelen nem voltak: a kérdéses végrendelet a 82. §. kívánalmának meg nem ' felelvén, közvégrendelet erejével nem bir, azért az első bíróság- l nak ennek megfelelő rendelkezését helyben kellett hagyni. A m. kir. Kúria 1901. június 13-án 1,698 sz. a.) által a másodbiróság Ítéletének az a része, mely szerint a kir. tszék ítélete a nem védekezett alperesek irányában érintetlenül hagyatott, megsemmisíttetik és az 1881: LtX. t.-c. 35. §-a értelmében az alsóbirósági ítéletek az összes alperesek irányában felülvizsgálat alá vétetvén, — mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztattatik, felperes keresetével elutasittatik és az örökhagyónak D. a. végrendelete érvényesnek kimondatik, ennek következtében az elsőbiróság utasittatik, hogy a hagyatéknak a végrendelet alapján való rendezése és a felperes által követelt köteles rész felett uj Ítéletet hozzon. Indokok: A végrendelet érvényességének kérdése az összes alperesek irányában egységesen levén elbírálandó, a másodbiróság lényeges eljárási szabályt sértett azzal, hogy az 1881: LIX. t.-c. 35. §. rendelkezésének ellenére az elsőbiróság Ítéletét a nem védekezett alperesek irányában érintetlenül hagyta, Ítéletének erre vonatkozó részét tehát az 1881: LIX. t.-c. 39. §. o) pontja értelmében meg kellett semmisiteni. A mi a per érdemét illeti: az 1876 : XVI. t.-c. 5., 6. és 23. §-ainak, valamint az 1874: XXXV. t.-c. 83. §-ának egybevágó rendelkezéséből kitűnik, hogy a végrendeleti tanuk alkalmazásának az a célja, hogy a végrendelkező akarata biztosan megállapítható legyen. E végből az írni tudó végrendelkezővel szemben a törvény azt sem kívánja, hogy a tanuk a végrendelet tartalmát • ismerjék, hanem elég, ha a végrendelkező a tanuk együttes jelenlétében kijelenti, hogy az okirat az ő végrendeletét tartalmazza, azt előttük aláírja, vagy már előbb általa aláirottnak elismeri s ezek megtörténte a tanuk által az okiraton bizonyittatik. Azalatt az ügymenet alatt tehát, melynél a tanúnak jelenlenni kell, a fent dézett törvényszakaszok szerint a végrendelet esetleges felolvasásán kivül a végrendelkező kijelentése, a végrendelet aláírása, vagy már előbb aláirottnak nyilvánítása és ezek megtörténtének a tanuk általi bizonyítása értendő. Az ügymenetnek a törvény különböző helyein egyezően megállapított eme fogalmától való eltérés a közvégrendeleteknél csak akkor volna feltehető, ha ily eltérés nem foglaltatik kifejezetten az 1874: XXXV. t.-c. 82. §-ának szövegében. Abban azonban ilyen eltérés nem foglaltatik, sőt éppen abból, hogy az idézett §-ban sem az ügymenet kezdete, sem annak vége meghatározva nincs, következik, hogyügymenet alatt közvégrendeleteknél is csak azok a cselekmények értendők, melyek a magánvégrendeleteknél. Nem tekinthető ettől való eltérésnek az emiitett törv. szakasz a) pontjában foglalt rendelkezés, mert abban az az általános szabály jut kifejezésre, hogy végrendelkezni csak személyesen s nem egyszersmind meghatalmazott által is lehet, különben is már az által, hogy a végrendelkező a felolvasott végrendelet tartalmát saját végakaratának kijelenti, végakaratát a közjegyző és a tanuk előtt nyilvánítja. A szóban forgó végrendelettételnél a kellő számban alkalmazott tanuk nem csak a végrendelet tartalma, hanem a kihallgatott tanuk vallomása szerint is az ügymenetnek fentebb megállapított egész tartama alatt jelen levén, az ezzel ellenkező állítás alapján megtámadott végrendelet érvényteleníthető nem volt. Peres felek a püspöki szentszék ítéletével ágy- és asztaltól elválasztatván, mely ítélet jogerősnek nyilváníttatott, — tekintve, hogy az ágy- és asztaltól való elválasztás ezen ítélet jogerőssé nyilvánításától számítva is 2 évnél már tovább tartott és hogy az elválasztás oly tény alapján történt, mely az 1894: XXXI. t.-c. 90. §. a) pontja alá eső bontó okot képez; ezek szerint pedig az id. tv. 141. §-ában foglalt feltételek fenforogván, a szentszéki itéíet bontó ítéletté átváltoztatott. Az ágytól és asztaltól való átváltoztatásával a házasság felbontva lévén, annak még ezen felül a tvben foglalt bontó ok alapján való felbontása nem indokolható. A fehértemplomi kir. törvényszék (1900. szept. 25-én 10,6^0 sz. a.) S. György felperesnek, G. Viktória alperes ellen folytatott házassági kötelék felbontása iránti perében következő ítéletet hozott: A kir. törvényszék a csanádi róm. kath. püspöki szentszék által 1892 évi október 27-én kelt és jogerős ágy- és asztaltól való elválasztást kimondó ítéletet a H. T. 107 és 141. §§-i alapján felbontó Ítéletté változtatja át, felperes és alperes között Steierlakon 1886. évi november 23-án a róm. kath. egyház szertartása szerint kötött házasságot a H. T. 77. §. c) p. alapján alperes hibájából felbontja és alperest a H. T. 85. §. alapján vétkesnek nyilvánítja. Indokok: Felperes keresetében a közte és alperes közölt 1886. nov. 23-án kötött házasság felbontását kérte az 1894: XXXI. t.-c. 76. §. b) p. és 89. §., illetőleg az idézett t.-c. 107. és 141. §. alapján kéri, hogy a csanádi rom. kath. püspöki szentszék elölt alperes ellen folyamatba tett válóperében a szentszék által 1892. évi október 27-én hozott s az ágy és asztaltól való elválasztást alperes hibájából kimondó itélet felbontó ítéletté változtassék át. Tekintettel arra, hogy a jogerőre emelkedett szentszéki itélet az ágy- és asztaltól való elválasztást az alperes nőre hűtlen elhagyás, tehát oly okból mondotta ki, mely az 1894: XXXI t.-c. 77. §. értelmében is bontó okul szolgál. tekintettel továbbá arra, hogy a szentszéki itélet jogerőre emelkedésétől számítva az id. t.-cikk 107. §-ában előirt két év már eltelt és ismeretlen tartózkodásu alperesnő a három izben közzétett szabályszerű hirdetményi eljárás dacára az ujabban kitűzött békéltetés és tárgyalásra a H. T. 77. §. által előirt törvényes következmények terhe melletti figyelmeztetés dacára nem jelent meg, valamint a háromizben szabályszerűen közzétett felhivás dacára az életközösséget vissza nem állította: felperes kereseti kérelméhez képest az 1894: XXXI. t.-c. 141. §. alapján az ágy- és asztaltól való elválást kimondó szentszéki ítéletnek felbontó ítéletté való átváltoztatásával a közte és alperes között 1886. nov 23-án létrejött házasságot felbontani s alperes nőt vétkesnek kimondani kellett. A temesvári kir. itélö tábla (1900 dec. 17-én 17,022 sz. a.) a kir. tszék ítéletének megváltoztatásával a peres feleknek ágytól és asztaltól való különélését 6 havi időtartamra elrendeli, melynek elteltével szabadságában áll felperesnek a házassági törvény 100. §-a értelmében a további eljárást, illetve a házassági kötelék felbontását kérni. Indokok: Felperes keresetében alperest erkölcstelenséggel, lopással, házasságtöréssel és hűtlen elhagyással vádolván, a házasság végleg felbontását, esetleg a H. T. 77. §-a b) pontjában előirt eljárás foganatba vétele után és annak kijelentése mellett kérte, hogy alperessel tovább együtt élnie lehetetlen. _ Minthogy e szerint kétségtelen, hogy felperesnek az életközosségneK visszaállítására komoly szándéka nem volt, hanem a házassági kötelék visszaállítására való felhívással csak 'bontó okot kívánt megállapítani, ily alakban pedig a H. T. 77. §-ának bj pontja eljárás tárgyát nem képezheti: a házasság a most felhívott törvényhely alapján fel nem bontható. De nem nyerhet alkalmazást a H. T. 141. §-ának rendelkezése sem, mert annak feltételei fenn nem forognak, a mennyiben a I emutatott ágytól és asztaltol elválasztó ítélet jogerőssége kellően kimutatva nincs. Ugyanis