A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 32. szám - A polgári perrendtartás tervezetének 34.. §-ához. Válasz dr. Rosenthal Mór nagyváradi ügyvéd ur cikkére

A J nem adott s amelyek esetleg felperes perköltség szaporítását célzó dolosus eljárásának következménye. Tapasztalatszerüleg magából a kereset tartalmából, még ha szóbelileg adatik is elő. rendszerint bajos megítélni azt, hogy a vitás jog a pertársak részére vagy ellen csak egységesen dönthető-e el, avagy az egyik pertársra nézve a másiknak sérelme nélkül előzőleg is elbirálható-e; ezen kérdés helyes megoldása többnyire szükségessé teszi az ügy érdemének az összes pertársak szempontjából való vizsgálatát. Végül a munkakimélés és helyes perkezelés szempontjai is a mellett szólanak, hogy alapos ok nélkül ugyanazon perben a pertársakra vonatkozó Ítélkezés el ne különitessék, hanem lehetőleg egyöntetű megoldásban részesüljön : minélfogva a külön ítéletek hozatalának okát szorgosan megfontolandónak tartom. Másrészről azonban kétségtelen, hogy az ált. perrendtartás fent idézett 249. §ának merev és kivétel nélküli alkalmazása is fontos érdekek sérelmével és kockáztatásával járna, mert akadályául szolgálna könnyen elbírálható, hquid igények gyors érvényesítésének oly esetekben is. mikor a perlárs jogállása és érdeke a másikétól független, midőn az egyik pertársra nézve fennforgó jogi akadály (pl. időközi elhalálozás, kézbesítési nehézség stb.) nem hat ki a másik pertárs anyagi jogviszonyai megállapithatására ; amely esetekben tehát nem indokolt, hogy a pertársaság elkülönített ítélkezés előnyeinek érvényre jutását gátolja. Ez szolgál magyarázatul annak, hogy a bírói gyakorlat a pertársak elleni külön ítéletek hozatalát a fent idézett 249. rendelkezése ellenére és talán tul szabadelvű megvalósulásban életbe léptette; sőt ha nem csalódom, a T. szerzőit is az tarthatta vissza a hivatkozott törvényhelynek megfelelő szabálynak felvételétől, mikép belátták, hogy ezen rendszerint igen okszerű perjogi elv teljes következetességgel keresztül nem vihető. Még se vélném feleslegesnek, ha e kérdésben a T. határozott állást foglalna el és felderítené azt, hogy a pertársak részére vagy ellen eddig is hozott külön ítéletek abuzusnak tekintendők-e, avagy azok hozatala törvényes szankcióval van-e felruházva; célszerű volna továbbá körülírni ezen külön ítéletek hozatalának első feltételeit és az azokkal való visszaélés megakadályozásának garanciáit. Végül figyelembe véve. hogy a pertársakra vonatkozó külön ítéletek a T. III. címének XV. fejezetében megjelölt Ítéletek kategóriájába kizárólag nem tartoznak, hanem előfordulhatnak mint közben szóló rész vagy végitéletek egyaránt — a külön ítéletek különleges jelentősége az elnevezésben is kifejezésre volna juttatandó. Mindezeknél fogva javaslom, hogy a T. 81. íjának kiegészítéséül a pertársakra vonatkozó külön ítéletek hozatalának kérdése is szabályoztassék és pedig oly érte'emben. hogy a bíróság belátására bizassék és megengedtessék egyes pertársak részére vagy ellen külön ítéleteket is hozni, de csak az elkülönítést szükségessé tevő nyomós okokból. A II. cím III. fejezetében méltó módon jut kifejezésre azon nagy haladás, a melyet a perjog doktrínája a harmadik személyek részvételének elméleti kérdéseiben az eddigi penendtartások életbelépése óta tett. Mig az eddigi perrendtartás csak a felperes ellen intézendő alkeresettel érvényesíthető perbeavatkozást és egy harmadik személynek szavatos minőségében perbehivását szabályozza, addig a T. a fő- és mellékbeavatkozás többféle esetén kivül uj intézmény gyanánt életbe léptetni kívánja az elődnevezést, vagyis azon harmadik érdekelt fél perbevonását, kit a per tárgyára nézve dologi jog illet meg. (T. 94. §.) Feltétlenül helyes az, ha az elméleti megkülömböztetések perjogi szabályokba leszűrve a gyakorlati jogéletbe is bevitetnek . csak kívánatos, hogy az újítások egyrészt világosan átérthető s félremagyarázásra okot nem adható szövegezésben nyerjenek külalakot, másrészt visszaélések eszközéül felhasználhatók ne legyenek. E szempontokból némi aggályaim vannak az iránt, hogy a T. 88. §-a uj alkalmat nyújtana az ügy elhúzásának kieszközlesére olymódon, hogy esetleg teljesen érdektelen harmadik személy is mellékavatkozó gyanánt felléphet és a perben akadályozólag részt vehet addig, mig a visszautasítását kimondó bírói határozat jogerőre emelkedik. Nem volna elég tehát ezután a bíróságnak az alperes esetleges perhalasztó alaptalan kifogásaival elbánni; hanem a mellékatfatkozónak, ha visszautasítására minden ok fennforogna is, kifogásait is figyelembe venni s az általa felhívandó bizonyítást is felvenni kellene. Megtörténhetik ekkép, hogy alperes helyett annak sugalmazására a mellékavatkozó hivatkoznék nem létező tanukra, mert a T. 302. §-a értelmében e miatt kiszabható pénzbírság csak a feOG 231 let fenyegeti, vagy legalább is kérdéses, hogy a mellékavatkozót, aki a hivatkozás roszhisze uűségének napfényre jutása idején a visszautasítás jogerős kimondása következtében a perben talán már részt se vesz, lehet-e a fentebb jelzett birsággal utólag is sújtani, hacsak a törvény ezt kifejezetten meg nem engedi. (Folytatása következik.) A polgári perrendtartás tervezetének 34.. §-ához. (Válasz dr. Rosenthal Mór, nagyváradi ügyvéd ur cikkére.)*) Irta : dr. BERZSENYI JENŐ siklósi kir. albiró. A polgári perrendtartás tervezetének 34. §-a körül a vitát e lapokban dr. Frankfurter Sándor ügyvéd úr kezdette meg, — megtámadta a tervezet 34. §-át, — elmondta róla nézetét, — mivel szemben az én csekélységem is elmondta véleményét. Később dr. Barna Ignác kir. ítélőtáblai biró úr reflektált cikkemre s ő is a 34. §-al ellentétes álláspont mellett szállott síkra. Csekélységem azonban dr. Barna Ignác úr cikkére nem válaszolt, — a vitát dr. Frankfurter Sándor, — dr. Barna Ignác és csekélységem cikkeivel kimeriteltnek, s ezért a további válaszokat szükségteleneknek találtam. Dr. Rosenthal Mór, nagyváradi ügyvéd úr cikkére sem azért válaszolok, mert a választ okvetlenül szükségesnek tartom a 34. érdekében, — hanem csak azért, mert önérzetem is parancsolja, hogy az e lapok munkatársai, mint szaktársak, — lehet mondani, hogy kollégák,— közt eddig szokásos, tisztán eszmékért küzdő, tárgyilagos vitától külömböző s a cikkíró úr által megkezdeni szándékolt, — sértve személyeskedő harcmodor ellen tiltakozzam. Megjegyzem mindenek előtt azt, hogy dr. Barna Ignác úr, — természetesen nem oly felette udvarias modorban, — ugyanazokat mondta el, mint a cikkíró úr. Mi okból tette mégis közé dr. Rosenthal úr az emiitett cikket? Bizonyára azért, mert nagy szükség volt e lapok olvasóit, de különösen saját személyemet téves és gyakorlatiatlan felfogásomról és feletle gyenge ismereteimiől, ugy arról is felvilágosítani, hogy egy törvényjavaslat védelmezése már dicshymnust képez. E felvilágosításért valóban nagy köszönettel tartozom az udvarias cikkéit. Hiányos készültségem és gyenge ismereteim tudatában várom is a fegyelmi eljárást, melyet felettes hatóságomnak kötelessége is lesz ellenem megindítani. Nagy köszönettel tartozom cikkíró úrnak azért is, mert bizonyára tőle tudtam meg azt is, hogy hitelt nem nyújtó kereskedő nincsen. Az ügy érdemére kiterjeszkedni feleslegesnek tartom, mert ugy dr. Frankfurter Sándor és Barna Ignác urak, — mint én is, — elmondottuk a magunkét. Kiemeltem már, hogy a Tervezet 34. §-a a kereskedő osztály létérdekeit, — mert a §. esetleges hátrányai ellen könnyen védekezhetik, — nem veszélyezteti. Kijelentem, hogy a cikkemben foglaltakat most is fenntartom, — csupán azt ismerem el, hogy nem fejeztem ki magamat szerencsésen akkor, midőn «hitelt nyujtó» kereskedőket emiitettem, a helyett, hogy teljes szabatossággal akként szóltam volna, hogy a 34. §-nak csak hitel nyújtás esetén lesz jelentősége. Dr. Barna Ignác és dr. Frankfurter Sándor uraknak azonban nem jutott eszébe mintha én azt gondolnám, hogy hitelt nem nyújtó kereskedő is van a világon. A cikkéit bizonyára köszönetet fog szavazni a törvényelőkészítő bizottság is, mert ez is bizonyára «gyenge ismeretei)) ugy «téves» és «gyakorlatlan» felfogásának hatása alatt vette fel a tervezetbe a 34. §-t. Bizony a cikkíró ur az én készültségemet és ismeretemet alaposan lefokozza cikkében, miből azt következtetem, hogy ő erre illetékes is, mert bizonyára a legbölcsebb és leggyakorlatibb felfogással, a lehető legrészletesebb tapasztalatokkal, a lehető legalaposabb készültséggel, ugy a lehető legerősebb ismeretekkel rendelkezik, — hiszen külömben nem érezte volna magát feljogosítva a szigorú és kíméletlen kritika gyakorlására. Némi vigaszt ad azonban nekem a törvényelőkészítő bizottság álláspontja, ugy, — egy a kereskedelmi és hitelügyek terén jártas ügyvédnek dr. S. . . . Nathan c. . . . i ügyvéd urnák, — cikkem felett mondott elismerő nyilatkozata. Bár ezek, — természetesen nem nyomhatnak annyit a latba, mint dr. Rosenthal Mór úrnak lesújtó és merész kritikája. *) Jelen cikkel a vitát befejezettnek nyilvánítja a szerkesztőségid