A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 32. szám - A magyar polgári perrendtartás tervezetéről. 8 [r.]

230 A JOG lehessen azt meghatározni, hogy egy ké sőbb megállapítandó tényállásban épen egyvalamely iratnak épen szószerinti tartalma irányadó. A tervezet 234-. § ának 2. bekezdése szerint az egyik fél által a másik félhez intézendő kérdések megengedhetősége felől a bíróság határoz. Részemről ezt is, még pedig a felfolyamodás kizárásával, a tanácselnökre bíznám. Ez a rendelkezés ismét az elnöknek vezető jogából folyik. Azok, akik a gyakorlati élet terén mozognak, nagyon jól tudják, hogy igen sok eset van a felek személyes megkérdezése és eskü alatt való kihallgatása alkalmával, amikor a vesztét érző ellenfél a kérdések egész özönét röpiti a másik fél fejéhez s meglehetős kellemetlen hatással van az, ha a bíróság minden egyes kérdés után a fejét összedugva tanácskozik vagy szavaz. Ugyanezen §. 3. bekezdésének azt az intézkedését, hogy a nyilatkozat elmulasztottnak csak akkor tekintendő, ha a felet a nyilatkozat megtételére a bíróság felszólította, akként módosítanám, hogy a nyilatkozat elmulasztottnak tekintendő, ha a felet az elnök nyilatkozatra hívta fel. A tervezet szerint ugyanis sajátos, a per lebonyolítását késleltető helyzet állhat elő. A bíróság valamely tagja felszólítja a felet, hogy nyilatkozzék az ellenfélnek a tényállítására, a fél nem nyilatkozik; az elnök az ő vezető jogából kifolyólag, az ellenfél tényállítását fontosnak tartván, ismét fel fogja hívni a felet a nyilatkozatra, de ez ismét nem nyilatkozik ; a tervezet szerint ilyen előzmények után se volna más mód, mint az. hogy a tanács tanácskozást tartva, hozzon határozatot, amelylyel a peres felet a nyilatkozatra felszólítja, ezt az elnök hirdesse ki, és csak ha ezen formaságok betartása ellenére se nyilatkozott a fél, tekinthető a nyilatkozat elmulasztottnak. A javaslat 242. §-ában foglalt jogok gyakorlását szintén a tanácselnökre bíznám, hiszen amikor az ezen §-ban felsorolt kérdések felett a határozathozatal szüksége felmerül, a tanács tagjai igen sokszor, különösen pedig a felebbezési eljárás során még nincsenek is annyira tájékozva, hogy ezen előzetes kérdések felett határozzanak. A 247. §. első bekezdését akkép szövegezném, hogy ha az elnök a különkérdést vagy az ügyet a határozathozatalra megérettnek tartja, az elnök (nem pedig a bíróság) zárja be a tárgyalást. Itt ugyan elesik az előbbi bekezdésben említett szempont, de annál erősebben lép előtérbe az eljárás gyorsaságának a szempontja, amely pedig ebben az esetben nem ütközik össze az eljárás alaposságával. Ha ugyanis a bíróság zárja be a tárgyalást, ezt a bezárást tanácskozásnak kell megelőzni, ami a vélemények különbözősége esetén hosszabb ideig eltarthat, holott ha az elnök van jogosítva, az ügy érdeme felett tartott tanácskozás után szükség esetében a tanács által meghatározott irányban a tárgyalás folytatható lesz. Ugyanezekből a szempontokból az elnökre ruháznám a javaslat 252. §-ában szabályozott jogot. A 252. §. második bekezdése, továbbá a 258. §. nem határozza meg, hogy a törvényszéki eljárásban ki dönt a tárgyalási jegyzőkönyvbe felvétel és a jegyzőkönyv felolvasása vagy megtekintése felett. Azt hiszem azonban, ho^y azokat a jogokat, illetve kötelességeket a javaslat a tanács hatáskörébe kívánja utalni, mert a javaslat szerkezete arra mutat, hogy mindaz, ami nincs kifejezetten a tanácselnök elé utalva, a tanács joga és kötelessége. Az eljárásnak gyorsasága, egységessége szempontjából kívánatos volna mind a két emiitettem helyen szabályozott jogot, illetve kötelességet a tanácselnök hatáskörébe utalni, azzal a korlátolással mégis, hogy magának a tanácsnak is joga van az általa az ügy eldöntésére, vagy az eljárás menetére jelentőseknek tartott kérelmeket vagy ezek módosításait jegyzőkönyvbe vétetni, szintúgy a tanács által lényegeseknek tartott tényállításokat, az ellenfélnek ezek valóságára vagy valótlanságára tett nyilatkozatait és a felajánlott bizonyítékokat, és azzal a további korlátozással, hogy a tanács a jegyzőkönyvnek nem ugyan az ((érdekeltek» (?), hanem a jelenlevők előtt felolvasását akkor is elrendelheti, ha az elnök csupán a ((feltárás*) iránt intézkedett. A 325. § ban a tanú esetleges zaklatásának elkerülése és a rend tekintetéből kiteendőnek találnám, hogy a tanács tagjai a tanúhoz (és a szakértőhöz is) kérdéseket csak akkor intézhetnek, ha az elnök a tanúkihallgatást már befejezte, a fele.k pedig kérdéseket csak akkor indítványozhatnak, ha már a bíróság tagjai is megtették kérdéseiket. Ennél a $-nál ugyancsak az eljárás gyorsasága szempontjából az elnök hatáskörébe utalnám az afelett való határozathozatalt, hogy a fél részéről indítványozott vagy a tanúhoz általa közvetlenül intézett kérdés megengedhető-e, s az elnöknek megadnám a jogot, hogy a felet mellőzés terhével kötelezze arra. mikép az általa feltenni kivánt kérdéseket Írásban mutassa be, továbbá az elnöknek a kérdések megengedhetősége felett tett határozatai ellen nyomban élőszóval bejelentendő és nyomban elbírálandó felfolyamodást csak akkor és csak annyiban engednék meg, amikor és amennyiben a fél az általa a tanúhoz intézni kivánt összes kérdéseket már feltette és irásba foglalta. Aki szóbeli ügyekben nem tárgyal, alig tudja el is képzelni azt, hogy egy-egy tanú kihallgatásánál egyes felek a felesleges vagy már előzőleg feltett kérdéseknek milyen özönével árasztják el a bíróságot s tessék most már elképzelni, hogy hányszor és mily módon dugják össze fejüket a tanács tagjai s hányszor és mily módon hirdeti ki a tanács elnöke a stereotyp és a 441. §. szerint indokolandó határozatot, a mig végre a fáradhatatlan kérdezőt az ő kérdéseitől elűzi. A 331. §-ban a kihallgató bíróság részére fentartott azt a jogot, hogy a tanú diját ez állapítja meg. a letett összegből ez utalványozza, továbbá ez hagy meg a félnek az azonnali fizetést illetőleg pótlást, szintén az elnöknek adnám meg. Ha a büntető eljárásban ezek a jogok a tanácselnököt illetik meg, nincs ok, amiért ezeket a polgári perben a tanácsra ruházzuk; ha a bünperben az államkincstár terhére megállapíthatja az illetményeket a tanácselnök, miért van a polgári perben^ az egyesnek érdeke annyira védve, hogy csak kollégiáli; bíróság dönthet a tanú részére fizetendő összeg felől ? Nincs abban logika, hogyha a törvényszék előtt első- vagy másodfolyamodásban folyó perben a tanúkihallgatást megkeresés utján a járásbíróság végzi, s akkor egyes bíró állapítja meg a tanú diját, ha pedig a törvényszék a tanút maga elé idézi, akkor hármas tanácsban áliapittassék meg ugyanez az illetmény. Egyébként is azt hiszem, általánossá vált a bíróságoknál az a gyakorlat, hogy az esetek túlnyomó nagy részében a tanácselnök a tanács határozataként mondja ki a tanudijat megállapító végzést anélkül, hogy a kollégiumot az iránt előzőleg megkéidezte volna. Ugyanezekből az okokból, ugyanebben az irányban volnának átalakitandók a 367. és 382. §§-ok. I A magyar polgári perrendtartás tervezetéről. VIII.*) Irta : dr. VÁLYI SÁNDOR, bpesti kir. járásbiró. A T. II. címének II. fejezetében a «pertársakról» szóló perjogi szabályokat mindenben helyeslem, de célszerűnek látnám, vagy ugyanezen fejezetben, vagy pedig a III. cimnek a «bírói határozatokról)) szóló XV. fejezetében kifejezett perjogi szabály felvételére, azon kérdésnek minden kétséget kizáró módon leendő megoldása végett, hogy oly perekben, melyekben több fél együtt lépett fel, avagy együtt vonatott perbe, az ügy egyugyanazon Ítélettel döntendő-e el, vagy egyes felperesek javára és egyes alperesek ellen külön ítéletek is hozhatók-e, s ezek a birói határozatok mely kategóriájába tartoznak. Az 1868 : LIV. t.-c. 249. §-a e kérdésben határozott rendelkezést foglal magában annak kimondásával, hogy minden jogügy habár több pertárs vett is abban részt, ugyanazon egy ítélet által döntendő el. Az 1893: XVIII. t.-c. ezen perjogi kérdésben állást nem foglalt, ezért subsidianus eljárási szabályként sommás perekben most is az ált. perrendtartás 249. §-a alkalmazandó és visszaélések meggátlása érdekében alkalmazásának szüksége elég gyakran fenn is forog. Előfordult ugyanis, hogy több alperes ellen folytatott perben némely felperes bármely elfogadható ok nélkül nem egységes ítélet hozatalát kérte, hanem egyes alperesekkel szemben az eljárást egy ideig szüneteltetve és többször újra felvéve, az alperesekkel szemben részletenként vagy egyenkint kért ítéletet; ekkép megtörténhetett, hogy ugyanazon perben 4—5, vagy ennél több ítélet is hozatott és az így létrejött külön ítéletek külön végrehajtások elrendelésének képezték alapját. Ezen eljárás elvileg nem helyeselhető, mert a perköltség jelentékeny felszaporodására vezet, de olykor komplikált egyetemlegességi kérdések felmerültére is okot ad az által, hogy ugyanazon ügyben érdekelt alperesek nem egyforma összeg erejéig marasztaltatnak s végrehajtás sem ugyanazon terjedelemben rendeltetik el, miből kontroverz kérdések természetszerűleg merülnek fel az iránt, hogy a jogalap szempontjából egyetemleg kötelezett egyik fél jogosan terhelhető-e a másik ellen lefolytatott külön eljárás költségeivel, amelyekre okot * ^ * ?1ÜZM köz,emé»yek a «Joa» f. óvi U., 16., 18., 20., 21., 23. es 2b. szamaiban.