A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 30. szám - Közigazgatási törvénykezés. (Vége)

A JOG 119 járulékát, összesen tehát 2,377 kor. 38 fül. tökét és járulékait fizessen felperesnek. Indokok: Az elsó'biróság ítéletének az alperest 405 kor. 94. fill. töke s járulékaiban marasztaló része indokaiból s azért hagyatott helyben, mert a tárgyalás s bizonyítás összes adatait mérlegelve (sommás eljárási törvény 64, és 215. §.) a kii", tábla sem fogadhatta el dr. J. J. magában álló vallomását, mely nyilván nem alapszik egykorú feljegyzéseken, teljes bizonyítékul arra, hogy a betegség, illetve a gyógykezelés, melyet a tanú emlit, a 3-'. a. ajánlat előterjesztését megelőzte. De bármint legyen az, dr. S. S. maga se mondja, hogy diagnózisáról, melynek helyességében maga sem bizott meg feltétlenül, a beteget értesítette volna és így nincs kizárva, hogy néh. K. M. éppen ezt a betegséget tartotta influenzának és ezen a néven E. J. orvosnak, kihez az alperes társaság részéről megvizsgálás végett utasítva volt, be is jelentette. Felhozta ugyan az alperes, hogy ez a bejelentés a kötvény feltételeinek 4. pontjában említett utólagos vizsgálat alkalmával: 1894. május 27-én, tehát több hónappal az ajánlat előterjesztése után történt, ámde ennek az ellenvetésnek súlya nincs. Mert a kötvény idézett feltétele értelmében a társaság csak az esetben köteles a biztosítási összeget megfizetni, ha az illető fél az utólagos vizsgálatnak magát alávetvén, a felvételre alkalmasnak találtatott; míg ellenkező esetben a már befizetett dijak visszafizetendők. (9. §. utolsóelőtti bekezdése.) Ha tehát való volna az a mit alperes vitat, hogy az orvos az utólagos vizsgálatról az, igazgatóságnak jelentést nem tesz, hanem a felvétel dolgában maga határoz, ezt a tényállást csak ugy lehet jogilag minősíteni, hogy az orvos, midőn a megvizsgált egyént a biztosításra alkalmasnak nyilvánítja és ezt a kijelentést a kötvényre rávezeti, a társaság megbízottjaként jár el, s hogy ekkép a társaság nevében az orvos végzi azt a jogi cselekményt, melynél fogva a szerződés végleges, azaz a biztositót is kötelező hatályra emelkedik. Ebből pedig következik, hogy a vizsgálat-alkalmával az orvosnál tett bejelentés a kockázat elvállalása előtt a társaságnál tett bevallással egy tekintet alá esik ; mert a minden kereskedelmi ügyletnek alapfeltételét képező jóhiszeműséggel ellenkeznék, hogy a társaság az orvosi vizsgálat után a szerződéshez ragaszkodva, a már felvett dijakat megtartsa, a később lejárókat beszedje és mégis az ügylet érvényességét megtámadhassa oly betegség miatt, mely az orvosnak tudomására hozatott, mielőtt a megvizsgált egyént a biztosításra alkalmasnak nyilvánította. Áttérve a C. a. kötvényre, a szóban forgó biztosítás érvényét az alperes a kereskedelmi törvény 475. §. alapján nem támadhatja meg sikerrel, mert a 474. §. 3. bekezdése szerint «oly esetben, midőn a szerződő fél a biztosítási ügylet megkötésekor a biztosító részéről elébe terjesztett kérdőív kitöltésére szólittatik fel, csak a kérdőpontokra adott feleletek valóságáért felelős». Már pedig a 2./- a. ajánlatban foglalt kérdőív szerint az alperes nem azt tudakolta, vájjon az ajánlattevő egyáltalán vslamely betegségben szenvedett-e, hanem azt kérdezte, milyen az ajánlattevőnek jelenlegi egészségi állapota s milyen volt a lefolyt 10 évben? mire K. M. ugy felelt, hogy jelenleg teljesen egészséges s az előző 10 év alatt nem volt beteges. Ez a nyilatkozat pedig valótlannak nem tekinthető, ugyanis dr. G. L., ki a biztosítottnak rendes orvosa volt, őt utolsó és végzetessé vált betegsége előtt csak gyerekágyakban és meghűlések miatt gyógykezelte, dr. S. S. pedig hurutos bántalmakról szól, mely egy hónapig tartott, melynek tartama alatt a beteg tenjárt és melyből teljesen felépült. Egyéb ide vonatkozó adat a perben nem merült fel. A dolog ily állásában pedig néhai K. M., ha 1892. vagy 1893-ban akár az influenzajárványon, akár más hurutos betegségen átesett is, melyből kigyógyult, a 2./- a. ajánlat előterjesztésekor 1895. június ló-én teljes jóhiszeműséggel és objective is a valóságnak megfelelően mondhatta azt, hogy ez idő szerint egészséges és a megelőző 10 év alatt sem volt beteges. Mert a szavak közönséges értelme szerint a betegeskedés állandó vagy legalább gyakorta visszatérő szenvedést, legalább gyengélkedést jelent, a muló és következmények nélkül elmúlt baj azonban betegeskedésnek nem nevezhető. Ennélfogva a C. a. kötvényre fektetett követelést megítélni kellett. (1900. március 28. 991'99. sz. a.j A m. kir. Kúria : A kir. tábla ítélete indokaiból helybenhagyatik. (1901. márc. 19. 1,011. sz. a.j Bűnügyekben. Vádlott beismeri és a kihallgatott tanuk vallomásával is be van igazolva, hogy sértettet bottal bántalmazta. Tekintettel azonban arra, hogy vádlott abban a jogos feltevésben hajszolta a tanulókat, hogy ezek a szőllőben kárt okoztak s kézrekeritésük céljából mintegy r,ooo lépésnyire nagy mérvű testi megerőltetéssel szaladt utánuk; s azok egyikét elfogva ingerültség által zavart elmeállapotban követte el a vádbeli cselekményt, ez okból az beszámítható nem lévén, vádlott a vád alól felmentendő volt. A komáromi kir. törvényszék (1898. jun. 23. 2,206. sz. a.) K. János vádlottat a btk. 473. §-ba ütköző hivatali hatalommal való visszaélés vétségében bűnösnek mondja ki s őt a hivatkozott §. alapján a btk. 91. §. alkalmazásával az Ítélet foganatosításától számított 8 napi fogházbüntetésre s a btk. 484. §-a s a 42. sz. döntvény alapján viselt hivatala elvesztésére ítéli. Indokok: K. János esztergomi hites hegyőr 1897. szept. 20-án a szőlők közötti uton G. Ödön és F. Ödön gymnásiumi tanulókat szőlőszedés gyanúja miatt üldözőbe vette s a beért G. Ödönt tettleg akként bántalmazta, hogy ugyanaz ennec következtében 3—5 napi gyógyulási időtartammal járó testi sértést szenvedett. Vádlott beismeri, hogy botjával két izben az alfelére ütött G. Ödönnek. A kir. törvényszék figyelembe véve, hogy a btk. 461. §. értelmében vádlott mint felesketetett hegyőr közhivatalnoknak tekintendő s ugyanilyen minőségében bántalmazta sértettet, K. Istvánné hit allatti vallomása szerint vádlott még agyba-főbe is vert; figyelembe véve, hogy az orvosi bizonyitványnyal is igazolt testi sértésre nézve jogos magánvád nincs, a kir. tszék a vádlottat a btk. 473. §-ába ütköző hivatalos hatalommal visszaélés vétségében bűnösnek nyilvánította. A büntetés kiszabásánál a btk. 91. §-át alkalmazta, mert a még büntetlen előéletű vádlottat azon körülmény, hogy sértett előtte meg nem állott, s hogy csak hosszabb üldözés után sikerült őt elfoghatnia, részben megtorlásra ingerelte. A győri kir. it. tábla (1898 nov. 30-án 2,201. sz. a.) a kir. tszék Ítéletét részben megváltoztatja, vádlottat a btk. 92. §. alkalmazásával fogház helyett 10 frt pénzbüntetésre itéli. Indokok: Vádlottnak beismerésével G. Ödön sértettnek, F. (")., P. F., K. J.-né, M. G.-né, H. K.-né és F. S. tanuknak vallomásával a kir. itélő tábla azt a tényállást látta bebizonyitottnak, hogy vádlott mint felesketett hegyőr 1897. szept. 20-án az örizetére bizott szőllők között az általa személyesen nem ismert G. Ö. és F. Ö. iskolás fiukat a rendes útról letérve oly körülmények között érte, hogy azokat méltán szőllőlopással gyanúsíthatta, s e gyanújában őt az a körülmény megerősítette, hogy a nevezett fiuk megugrottak s felszólítása dacára meg nem állottak, ugy, hogy G. Ö-t csak hosszas üldözés után P. Ferenc rendőr segítségével foghatta el. Továbbá bizonyítva látta a fenti vallomások s a csatolt orvosi bizonyítvány által azt, hogy az e miattt ingerült vádlott G. Ö-t bottal megütlegelte és jobb felső lábszárán, balkarján ez által 3—5 nap alatt gyógyuló könnyű testi sértést okozott. Figyelemmel most már arra, hogy a könnyű testi sértés miatt jogos magáninditvány nem emeltetett, mert a panaszát fenntartó séi tett 16-ik életévét még be nem töltötte, törvényes képviselője pedig indítványt nem tett (btkv. 1—13 §.); figyelemmel arra, hogy súlyosbító körülmény nem forog fenn, hogy vádlott jó előéletű, hogy az előzmények után vádlott méltán ingerelt állapotban lehetett, hogy a bántalmazás nem volt nagyfokú, hogy a viselt hivatal elvesztése már magában véve is érzékeny büntetést képez, a kir. it. tábla a btk. 92. §-át vélte alkalmazandónak a büntetés kiszabásánál. A m. kir. Kúria (1901. máj. 23. 1,543. sz. a.) által a vádlott a vád alól felmentetik. Indokok: Előrebocsáltatik, hogy habár vádlottnak a másodbirósági ítélet ellen közbevetett felebbezése a kir. törvényszék által elkésés indokából jogérvényesen visszautasittatott, mindazonáltal a kir. ügyésznek vádlott terhére használt felebbezése folytán, mely az eddigi büntető joggyakorlat szerint vádlott javára is szolgál, az ügy vádlott érdekében is felülvizsgáltatott. Az eljárás adataiból, különösen vádlott meg nem cáfolt előadásából kitűnik, hogy vádlott hegyőri szolgálatának teljesítése közben észrevette, hogy G. Ö. és F. Ö. tanulók az esztergomi városi szőllők közötti uton szőllőt ettek, s hogy vádlott egyik szőllőnél elpotyogott szőllőszemeket is talált, midőn pedig a tanulók vádlottat meglátták, szaladásnak eredtek. Ily körülmények között vádlottban alapos gyanú támadhatott arra nézve, hogy a tanulók jogosulatlanul szőllőt szedtek, miért is utánuk futott s G. Ödönt P. Ferenc városi rendőr segélyével elfogta s a városi csendőrkapitány elé állította. Vádlott is beismeri és a kihallgatott tanuk vallomásával is be van bizonyítva, hogy G. Ödönt bottal bántalmazta. Tekintettel azonban arra, hogy vádlott abban a jogos feltevésben hajszolta a tanulókat, hogt ezek a szőllőben kárt okoztak s kézrekeritésük céljából mintegy 1,000 lépésnyire nagymérvű testi megerőltetéssel szaladt utánuk; s azok egyikét elfogva, ingerültség által zavart elmeállapotban követte el a vádbeli cselekményt, ez okból ez be számitható nem lévén, vádlott a vád alól felmentendő volt. Minthogy a névaláírás hamisságának kétségen kívül leendő megállapításához, a mennyiben más körülményekkel annak fennforgása nem támogattatik, egyedül vádlott beismerése elégséges adatnak nem tekinthető, s minthogy a váltó hiányában a büntetendő cselekmény tényálladéka a jelen esetben meg nem állapitható, vádlottat fel kellett a vád alól menteni. A b.-gyarmati kir. törvényszék (1899. dec. 19. 7,158. sz. a.) A. Istvánné szül. G. Verona vádlottat a btk. 401. §-ba ütköző s a 403. §. 1. p. szerint büntetendő magánokirathamisitás bűntettében bűnösnek mondja ki s ezért őt 6 havi börtönre itéli. Indokok: A bizonyítási eljárás adatai szerint vádlott a salgótarjáni takarékpénztárban egy 100 frtról kiállított váltót számitoltatott le, melyet elfogadóként ő maga, kibocsátóként Cz. Ferenc és forgatóként K Ignác irt alá, — 1898. jan. 15-én a váltó esedékessé válván, a vádlott a törlesztés folytán már csak