A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 21. szám - A házassági törvény 77. §-ához

A J főtárgyaláson kifejtett tényállásra, a bűnvádi perrendtartás 323. §, alapján köteles \égzésileg megszüntetni az eljárást. Nagyon könnyen elképzelhetünk egy oly esetet, midőn egy főbenjáró biinper, pld. egy politikai gyilkosság főtárgyalásán az ügyész a vádlott politikai vagy sociologiai elveinek fanatikus hive, vagy elképzelhetünk egy megvesztegetett ügyészt is, sőt az sincs kizárva, hogy a vádat egy oly egyén képviselje, a ki fel nem ismert elmezavarban szenved: min lezeknél nagyon könnyen megtörténhetik, hogy a bűncselekmény s a vádlott tettességének bebizonyított volta dacára a vádat elejtik, s mindezen esetekben a bíróság a bűnvádi perrendtartás 323. $-a alapján kénytelen lesz az eljárást megszüntetni. A vád ezen korlátlan hatalma ellen még rendkívüli perorvoslat sincs megengedve. A bűnvádi perrendtartás 445. §-a intézkedik arról, hogy mely esetekben van a megszüntetett eljárás ujrafelvételének helye. E szakaszból első sorban látjuk azt, hogy a vád elejtése esetén a sértett semmité'e okból — még uj bizonyíték alapján sem. kérhet újrafelvételi; ha tehát a főtárgyaláson a sértett véletlenül jelen nem volt, vagy jelenlevő képviselőjét épp ugy mint a vádat hivatalból képviselő kir. ügyészt a vádlott vagy hozzátartozói megvesztegették, a legteljesebben bizonyított bűncselekmény fenforgása esetén sem lehet elítélésről szó, mert a sértett mint pótmagánvádló újrafelvételi nem kérhet. Az ügyészségnek jogában áll ugyan az ujrafelvételt indítványozni, de kizárólag uj terhelő bizonyíték alapján, a mi egyértelmű azzal, hogy mindazon esetekben, melyekben lelkiismeretes előnyomozás és kimentő főtárgyalás volt, bárminő kiáltó legyen is a vádelejtés helytelensége, ujrafelvételnek helye nincs. Nézetünk szerint a törvény szerkesztésénél e ponton oly tévedés csúszott be, melyet okvetlenül orvosolni kell. Az orvoslás igen egyszerű: fel kell venni a 445. §-ba is újrafelvételi okul azt, ha az ügyész meg volt vesztegetve vagy ha hivatalos kötelességének a büntető vagy fegyelmi törvény alá eső más oly megsértését követte el, mely a vádlott elleni eljárás megszüntetését vonta maga után. Hasonló intézkedést tartalmaz a 449. 2. pontja a bíróság vagy esküdtszék tagjaira vonatkozólag s éppen ezen körülmény teszi evidenssé, hogy a törvénynek a vád tekintetében fenforgó hiánya nem szándékos s nem elvi okokon, hanem egyszerű tévedésen alapul. A házassági törvény 77. §-ához. — Irta: Dr. JAKOBI BÉLA, bpesti ügyvéd. — Az állandó bírói gyakorlat értelmében ab ovo elutasítandó az oly kérvény, mely a házasságjogi törv. 77. §-ára alapittatik ugyan, de abban a kérvényező fél részéről a visszafogadási szándék, illetve az életközösség folytatása iránti akarat expressis verbis benn nem foglaltatik. Annál inkább elutasítandó tehát az oly kérvény, melylyel az illető már eleve a házasság felbontását célozza és eme szándékát abban kifejezésre is juttatja, és akarata csupán oda tendál, hogy magának bontó okot szerezzen. Vagyis a birói gyakorlat értelmében az életközösség viszaállitását elrendelő határozat iránti kérelemnek őszintének kell lenni, a kérvényező félnek, a mint ezt a kir. Curia már számtalanszor kimondotta, első sorban szükségképen az életközösség visszaállítását kell kérelmeznie és pedig azzal a szándékkal s illetve annak a komoly akaratának kifejezésével, hogy a házassági életközösséget megbontó házastárssal, — ha az visszatér, — hajlandó a házas életet tovább folytatni. A birói gyakorlat ilyetén alakulásának talán megvolna a kellő alapja akkor, ha ezen életközösség visszaállítására irányuló kérelemnek a 77. §. a) pontjára alapított kereset feltétlen következménye volna. Ez azonban nem áll, mert igen gyakran fordulhat elő az az eset is, hogy a válni akaró felperes, ha a felhívott fél az életközösséget visszaállítani hajlandó, felbontás iránti keresetét más egyéb bontó okokra fogja alapítani. A válni akaró fél ugyanis gyakran s különösen akkor, ha az elhagyó házastárssal már régen nem é! életközösségi viszonyban, nincs tisztában azzal, vájjon az őt elhagyó házastársa kíván e vele kibékülni vagy sem, válni akar-e tőle szintén vagy sem? Iíyen esetben tehát nem vehető rossz néven, ha az elhagyott házasfél panaszát a bíróság elé viszi s éppen azért, hogy megtudja, vájjon hitvestársa hajlandó-e vele az életközösOG 163 séget folytatni, őt a kir. törvényszék által annak visszaállítására kéri köteleztetni. Ha már most a felhívott hajlandónak mutatkozik erre, ez esetben a felperes, ki feltétlenül válni óhajt s erre természetesen okai is vannak, a válókeresetét egyéb bontó okokra fogja alapítani. A telhivás tehát arra jó, hogy a felhívó fél tisztában legyen azzal, vájjon inditson-e bizonyítási eljárással kapcsolatos és hosszadalmas válópert, avagy keresetét tisztán és kizárólag a sokkal rövidebb eljárású 77. §. a) pontjára fektesse. A feleket nem lehet arra kötelezni, hogy a hosszabb és nehezebb utat vegyék igénybe akkor, ha ugyanazon cél elérésére rövidebb mód is kínálkozik. Az ezzel ellentétes irány követői első tekintetre talán azt hozhatnák fel ellenvetésül, hogy ilyetén próbálgatásban a felek beleegyezése is belevegyül s ezzel a vétkesség elvére fektetett házasságjogi törvény lenne kijátszva, illetve szenvedne csorbát ; ez azonban komolyabb figyelembe nem vehető; mert hiszen ugyanezen kétely támasztható a házas felek ténykedése körül akkor is, ha a kérelem a házasélet visszaállítására irányul, a felhívott azonban ezen meghagyásnak eleget nem tesz. A már állandóvá vált birói gyakorlat értelmében, a kérelemnek feltétlenül őszintének kell lenni; kérdem tehát, nem e sokkal őszintébb eme kérelem akkor, ha az tényleg megfelel a felek akaratának s illetve az együttélést folytatni kivánó házasfél ebbeli szándékát, a válni akaró fél pedig válási szándékát fejezi ki kérvényében akkor, midőn alperest az életközösség visszaállítására kívánja felhívni. A felhívó fél ezen kérvényével éppen documentálni kívánja az alperesnek makacsságát azzal, hogy még birói felhívásra sem fogja vele az általa megszakított életközösséget folytatni. Az a körülmény, hogy felperes már eleve jelzi, hogy az alperestől válni óhajt, nem prejudikálhat eme kérvény érdembeli elintézésének, mert hiszen felperes eme kijelentése folytán az alperes vétkessége nem szűnt meg, s hogy a felperes válni akar, ez csupán folyománya annak, hogy az alperes az életközösséget jogos indok nélkül való eltávozásával megszakította. Igaz ugyan, hogy a 77. §. a) pontján alapuló bontó ok csak ezen határozat kibocsátásával jöhet majdan létre azáltal, ha a felhívott ezen felhívásnak a maga részéről eleget nemtesz ; de hiszen ezen módot megadja a törvény, nem kötvén ezen kérelmet semminemű feltételhez. Felperesnek az alperes tényén - mely az elhagyásban nyilvánul, — alapuló bontó oka, ezen birói határozat nélkül is megvan, mert a jogos indok nélkül való elhagyás a 80. §. a) pontja alá vonható kötelességsértést képez s ennél fogva csupán a minősítés változik az által, hogy a bíróság az elhagyót az életközösség visszaállítására eredménytelenül felhívta. Nem áll meg tehát azon indok sem, hogy a házas életet folytatni nem kivánó fél részéről kérelmezett ily határozat már csak azért sem bocsátható ki, mert a bíróságok bontó okot a felek részére nem construálhatnak és pedig nem áll meg ezen indokolás azért, mart ezen határozat bontó okot egyáltalán nem construál. A bontó ok ugyanis a jogos indok nélküli elhagyásban rejlik s nem a határozatban, mert a határozat legfeljebb minősitőleg hathat, a mennyiben a 80 §. a) pontja helyett a 77, §. a) pontjára lesz a kereset alapitható. De ez is csak az esetben, ha a felhivott a felhívásnak meg nem felel, vagyis ezen határozattal még azért sincs bontó ok construálva, mert ez az alperes további tényétől, esetleg mulasztásától van függővé téve s illetve csak akkor nyer a bontó ok végleges befejezést, s válik teljes bontó okká, ha az alperes a birói felhívásnak eleget nem tesz. Nincs ebben semminemű összejátszás s nincs is ez által kijátszva a törvény. A 77. §. nem köti semminemű olyan feltételhez az elhagyó részéről beadható kérvényt, mely szerint ő maga részéről csak az életközösség folytatására vonatkozó hajlandóságának kifejezésével kérhetné annak visszaállítását; a mint hogy nézetem szerint az nem is egyéb, mint bíróilag való constatálhatása annak, hogy az elhagyó hajlandó-e folytatni az életközösséget vagy nem s illetve ragaszkodik-e továbbra is elkövetett tényében rejlő szándékához. Ezen alapon pedi^ kibocsátandó az ily határozat még akkor is, ha a kérelmező fél az életközösség folytatását akár nem is érinti, akár pedig már eleve kifejezi válási szándékát.